Forradalom

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A forradalom gyorsan jövő, megrázó társadalmi jelenség, amely teljesen átalakítja a társadalmi és politikai intézményrendszert, vagy komoly kulturális, gazdasági áttörést hoz.

Fogalomtörténet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A modern korig a politikai változást és a hozzá kapcsolódó erőszakot egy körforgás szakaszaiként, és nem kezdetként, valami új létrehozásaként értelmezték, ezért a modern korig nem beszélhetünk mai értelemben vett forradalomról. Ilyen ciklikus szemléletet tükröz a görög poliszt veszélyeztető sztaszisz, Platónnál a kormányformák változása (metabolé), és az emberi dolgok körforgásszerű szélsőségekbe torkollása (politeion anakükloszisz) Polübiosznál.[1]

A középkori és azutáni elméletek ismerték a jogos felkelés és lázadás kifejezéseket, de ezek nem tartalmaztak felszabadulásra vagy új szabadság megteremtésére irányuló mozzanatot, mely szintén a modern forradalmak sajátossága.[2] Aquinói Szent Tamás politikai teológiájában lázadást (seditio) említ, Machiavelli pedig Cicero mutatio rerumából indul ki, amikor a uralkodók erőszakos elűzéséről és a kormányformák felváltásáról beszél.[3]

Maga a „forradalom” szó eredetileg csillagászati kifejezés, mely a latin revolutio szóból származtatott „körbefordulás” jelentéssel bírt.[4] A szó politikai használata Angliából ered, ahol az 1660-as csonka parlament megdöntésekor, majd pedig az 1688-as Dicsőséges Forradalomkor a monarchia helyreállításának törvényszerűen bekövetkező voltára utaltak vele metaforikusan.[5]

A 17-18. század forradalmai kezdetben mind restaurációnak indultak,[6] és a francia forradalmat is csak ennek lehetetlensége vitte el másfelé.[7] Az első ismert alkalom, amikor forradalom alatt már nem törvényszerű ciklikusságot, csak megállíthatatlan folyamatot értettek, a Bastille ostromának hírét XVI. Lajoshoz vivő Liancourt herceghez köthető:

–Ez lázadás! – mondta a király.

– Nem, királyom, ez forradalom! – válaszolta a herceg.

Kortárs értelmezések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hannah Arendt értelmezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A forradalom definíciója[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hannah Arendt nevezetes meghatározása szerint:

Forradalomról csak ott beszélhetünk, ahol a változás új kezdetként értelmezhető, ahol erőszakot egy egészen új állam létrehozásáért alkalmaznak, s ahol az elnyomás alóli felszabadulás legalább célnak tekinti a szabadság elérését.
– Hannah Arendt[8]

Arendt Condorcet-et véve alapul [9] azt állítja, hogy a modern forradalmakban egybeesik az újrakezdés élménye a szabadság eszméjével, és a politikai cselekvés egyben élvezetet is okoz. A forradalommal járó erőszak problémás és mindig igazolásra szorul, mert elnémítja a beszélő embert, így az arisztotelészi értelemben vett politikai embert is.

Kétféle szabadság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Arendt megkülönböztet két szabadságképet, a klasszikus liberális felszabadulást, és a republikánus értelemben vett szabadságot, előbbit pedig utóbbi előfeltételeként értelmezi.[10] Míg a felszabadulás fogalmilag negatív, formális, és elidegeníthetetlen jogokat tételez, a görög polisz ihlette szabadság fogalmilag pozitív és tartalmi, nyílt politikai cselekvésen alapul.[11] A modern forradalom szerinte egyszerre irányult mindkét szabadságra, míg utóbbi csak a köztársaság formájában, előbbi már monarchikus keret közt is megvalósulhat.[12]

A fogalom forrása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A modern forradalmak kiindulási pontja a szekularizáció, a vallás elválasztása a politikától, így nem eredhet a korai keresztény szekták szellemiségéből, annak ellenére sem, hogy a keresztény filozófiához hasonlóan lineáris időfelfogást használ. Arendt szerint, míg Európát a francia forradalom lobbantotta lángra, Franciaországra nem az amerikai forradalom volt nagy hatással, hanem a gyarmati amerikai viszonyok: a tömegnyomor ismeretlensége, és az újszerű meggyőződés, hogy a szegénység nem szükségszerű emberi állapot. De amely folyamatok az Újvilágban maguktól alakultak ki, az Óvilágban csak erőszakkal voltak elérhetőek.[13]

A forradalom két fajtája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Arendt az amerikai es francia forradalom alapján a forradalmak két fő típusát különbözteti meg. Az amerikai forradalom kormányzatának újítása, a hatalmi ágak montesquieu-i elméletének alkalmazása nem volt nagy hatással a francia forradalmárokra [14], és a különböző kormányformák iránti érdeklődés sem volt jellemző rájuk [15]. Az amerikai forradalmat irányító politikusok egy a saját sorsát irányító, állampolgárságából adódóan szabad emberképből indultak ki, a francia filozófusok emberképe azonban az emberi természet absztrakcióján alapult. Franciaországban nem sikerült úrrá lenni az eseményeken, amelyeket így a passzív szemlélődő nézőpontjából örökítettek meg.[16] A francia forradalom megállíthatatlanságának gondolatát a 19. században a történelem szükségszerűségének eszméjeként konceptualizáltak, így jött létre a történelemfilozófia,[17] majd pedig permanens forradalom gondolata, azaz, hogy nincsenek különböző forradalmak, hanem csak egy, a történelem menetében újra meg újra felbukkanó kitüntetett forradalom.[18]

Molnár Tamás értelmezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A forradalom oka[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Molnár Tamás konzervatív filozófus Condorcet megfigyelését megerősítve amellett érvel, hogy a későbbi forradalmak példaképét, a francia forradalmat a republique des lettres (tollforgatók köztársasága) informális hatalma indította el, így az ancient regime elleni összeesküvésként is értelmezhető.[19]

  • Nem a polgárság kezdte el, hanem a felvilágosodással tartó, elitből és értelmiségiekből álló kiváltságos osztály.[20]
  • Nem tisztán politikai természetű volt, mert a felvilágosodás több vezetője (Voltaire, Diderot) a monarchákat szolgálták ki, és őket akarták felvilágosítani.[21]
  • Nem vallási természetű volt, mert a felvilágosodás vezetői között rengeteg befolyásos egyházi személy volt (Sieyes).[22]

A felvilágosodás szerzői a korabeli médiumokat (Enciklopédia) felhasználva politikai, társadalmi és vallási érvek alkalomszerű használatával ásták alá a régi rendszer tekintélyét, melyhez a saját magától viszolygó intézményes hatalom is asszisztált. Ekkor, az intézményes hatalom nyomásának meggyengüléskor törhetett ki a forradalom.[23]

A forradalom vonzereje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A francia forradalom tartalmát vizsgálva Molnár a Rousseau-i elképzelésekben találja meg a forradalom vonzerejét: a bűnösnek születő keresztény emberképnél megengedőbb az az elképzelés, ha a társadalom rontja meg a természete szerint alapvetően jó embert.[24] Innen származik a forradalmárok azon elképzelése, hogy csak a társadalom és intézményeinek teljes lerombolásával lehet jobban élni. A kritikusok szerint a természetes ember képe azonban absztrakción alapul, mely nem esik egybe a tapasztalatokkal, így alkalmazása veszélyes.[25]

Társadalmi és politikai forradalmak különbsége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Bastille ostroma 1789. július 14-én, a francia forradalom alatt.

A politikai forradalom az uralkodó csoportok a népesség túlnyomó része vagy kisebb forradalmi csoportosulás(ok) által kikényszerített átrendeződése, amely folyamatot gyakran erőszak jellemez. A hatalmi erőviszonyok megváltozása után intézményesített erőszak folytatódhat, mint az orosz szocialista forradalom vagy a francia forradalom esetében („tisztogatás”, „terror”). A politikai forradalom új politikai rendszer-t eredményezhet.

A társadalmi forradalom a társadalmi struktúrában történő alapvető eszmei változás, mint például a reformáció vagy a reneszánsz megjelenése.

A két kategória közötti összefüggés, hogy a politikai forradalmakat is legtöbbször társadalmi vagy filozófiai okok mozgatják. Az újkorban a leggyakoribbak ezek közül a szabadságjogi (polgári) forradalmak és a szocialista forradalmak.

A forradalmakat nem szabad összekeverni az államcsíny fogalmával, amely nem többre, csak az aktuális vezető elmozdítására irányul a hatalom éléről egy szűkebb csoport által. A forradalomnál kisebb horderejű főként szabadságjogi-emberjogi természetű társadalmi és politikai megmozdulás a felkelés, a lakosság csekélyebb szintű képviseletével pedig lázadás.

A társadalmi és politikai forradalmak gyakran intézményesülnek, amikor a forradalom eszméi, jelszavai és személyiségei a forradalom után hosszabb idővel is kiemelkedő szerepet töltenek be a politikai kultúra terén az országban. Az intézményesülés a forradalom által megalakult kormány legitimációját erősíti. Az intézményesülés kulturális vonatkozásai forradalmi megemlékezéseket, nemzeti ünnepeket, műalkotásokat, forradalmi dalokat és más szellemi örökséget teremtettek az utókornak.

Nevezetes forradalmak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Polgári forradalmak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szocialista forradalmak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forradalmak totalitárius kommunista diktatúrák ellen[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Német Demokratikus Köztársaság (1953)
  • Magyarország (1956)
  • Csehszlovákia (1968)
  • Lengyelország (1981)
  • Észtország (1988)
  • Románia (1989)

Iszlám forradalmak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Irán (1979)
  • Szudán (1989)
  • Afganisztán (1996)

Forradalmak Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kulturális, szellemi, filozófiai forradalmak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Technológiai forradalmak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Érdekességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Arendt, 1991, 27.o.
  2. Arendt, 1991, 37. old
  3. Arendt, 1991, 46. o.
  4. Kopernikusz, 1543
  5. Arendt, 1991, 55.o.
  6. Tocqueville, 1994, 72.o.
  7. Paine, 1995, II. rész bevezetője
  8. Arendt, 1991, 45.o.
  9. Condorcet, 1847-9, vol. XII
  10. Arendt, 1991, 37.o.
  11. Arendt, 1991, 40-41.o.
  12. Arendt, 1991, 42.o.
  13. Arendt, 1991, 31.o.
  14. Arnedt, 1991, 30.o.
  15. Olivier, 1954
  16. Arendt, 1991, 66.o.
  17. Arendt, 1991, 62.o.
  18. Schieder, 1950
  19. Molnár, 2005, 28.o.
  20. Molnár, 2005, 15.o.
  21. Molnár, 2005, 22-23.o.
  22. Molnár, 2005, 24.o.
  23. Molnár, 2005, 29.o.
  24. Rousseau, 1997
  25. Molnár, 2005, I.
  26. Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata Politikai_Nyilatkozat.pdf PDF – Kim.gov.hu
  27. Országgyűlési választások 2010 Választas.hu

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Forradalom témájú médiaállományokat.
  • Hannah Arendt: A forradalom, Európa, 1991.
  • Marquie de Condorcet: Sur le Sens du Mot Revolutionnaire, Oeuvres, 1847-9
  • Kopernikusz: 'De revolutionibus orbium coelestium', ('Az égitestek keringéséről') 1543.
  • Molnár Tamás: Az ellenforradalom, Kairosz, 2005
  • Albert Olivier: Saint-Just et la force des Choses, Paris, 1954
  • Thomas Paine: Az ember jogai, Osiris, 1995
  • Jean-Jacques Rousseau: A társadalmi szerződésről , PannonKlett, 1997.
  • Theodor Schieder: Das Problem der Revolution im 19. Jahrhundert, In Historische Zeitshrift vol. 170, 1950
  • Alexis de Tocqueville: A régi rend és a forradalom II. Atlantisz, 1994