Kiss Lajos (nyelvész)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kiss Lajos
Született 1922. június 2.
Debrecen
Elhunyt 2003. február 16. (80 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása nyelvész,
szlavista,
egyetemi oktató

Kiss Lajos (Debrecen, 1922. június 2.Budapest, 2003. február 16.) nyelvész, szlavista, a nyelvtudományok kandidátusa (1960) és doktora (1984), a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1998), majd rendes (2001) tagja. A 20. századi magyar nyelvtudomány kiemelkedő alakja volt, akinek a magyar és a szláv nyelvek lexikológiai és etimológiai vizsgálata mellett a lexikográfia és a névtan terén végzett munkássága is jelentős, egyebek mellett nevéhez fűződik a mindmáig egyetlen magyar helynévtörténeti szótár összeállítása (Földrajzi nevek etimológiai szótára). 1951-től Fehértói Katalin (1925–2006) nyelvtörténész második férje.

Életútja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A debreceni piaristák Calasanzi Szent József Gimnáziumának elvégzése után, 1941–1943-ban a Ludovika Akadémián tanult. Ezt követően a második világháborúban szolgált tüzér hadnagyi rangban, mígnem az előrenyomuló Vörös Hadsereg ellen vívott harcok során a szovjetek fogságába esett, s csak 1948-ban térhetett haza. Még ugyanabban az évben beiratkozott a Debreceni Tudományegyetem német–orosz szakára, ahol 1952-ben szerezte meg diplomáját. 1951 és 1954 között az egyetem orosz tanszékének tanársegéde volt, majd átkerült a fővárosi Eötvös Loránd Tudományegyetemre, ahol 1957-ig a szlavisztikai tanszék aspiránsként dolgozott, Kniezsa István és Hadrovics László irányítása alatt. Aspirantúrája elvégzését követően állandó egyetemi katedrát nem kapott, így 1957-ben az MTA Nyelvtudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa, majd munkatársa lett. 1986 és 1996 között a lexikográfiai és lexikológiai osztály vezetőjeként, 1998-as nyugdíjba vonulása után kutatóprofesszori minőségben dolgozott az intézetben. Ezzel párhuzamosan, 1966-tól címzetes egyetemi docensként, 1985-től haláláig címzetes egyetemi tanárként tartott előadásokat az Eötvös Loránd Tudományegyetem szlavisztikai tanszéken.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tudományos kutatásai a nyelvészet számos területére kiterjedtek. Pályája elején főként a ruszin, az orosz és a lengyel nyelv vizsgálata vonzotta, pályája későbbi szakaszában azonban szlavisztikai érdeklődése kiterjedt valamennyi keleti, nyugati és déli szláv nyelvre. Behatóan foglalkozott e nyelvek szóalkotási szabályaival, ezen keresztül jutott el a szláv, majd a magyar szókincs lexikológiai és etimológiai vizsgálatához, a magyarban előforduló szláv eredetű jövevényszavak és az ugyancsak szláv mintára képzett tükörszavak tanulmányozásához.

Etimológiai munkássága örvén szintén jelentős eredményeket ért el a lexikográfia és a névtan területén. Számos szótár összeállításában közreműködőtt, egyebek mellett két ízben is részt vett az Orosz–magyar nagyszótár átdolgozásában és korszerűsítésében (1959, majd 1998), a hétkötetes A magyar nyelv értelmező szótára (1959–1962) szerkesztésében, majd A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (1967–1970) munkálataiban. 1986 után a Nyelvtudományi Intézetben az ő irányításával indultak meg és folytak egy évtizeden át az „akadémiai nagyszótár” szerkesztési munkálatai (ennek 2009-ig két, a segédleteket és A betűs szavainkat tartalmazó kötete jelent meg).

Etimológiai, névtani és lexikográfiai kutatásai a földrajzi nevek etimológiai vizsgálata terén teljesedtek ki az 1970-es években: a több bővített és javított kiadást is megért, Földrajzi nevek etimológiai szótára című műve mindmáig a magyar helynévtörténeti szótárirodalom első és egyetlen képviselője. Ebben a munkájában sorra vette több mint 13 ezer Kárpát-medencei település-, táj-, hegy- és vízrajzi név, valamint a közismertebb európai és távolabbi földrajzi nevek történetét, eredetét és magyar nyelvi adatolását. Akadémiai székfoglalóinak témáját szintén a névtani vizsgálatok köréből választotta (Az új európai víznévkutatás, 1999; A hegyek és a hegységek nevei, 2001). Ugyancsak hozzá fűződik az első magyar szóképzési szótár összeállítása (kandidátusi disszertációja részeként), valamint a magyar etimológiai szótárak címszófelépítésének és a szótörténeti jelölések egységes rendszerének kialakítása. A földrajzi nevek vizsgálata kapcsán – mintegy annak mellékvizén – jelentősek a magyar térkép- és térképészettörténetre vonatkozó közleményei.

Élete utolsó szakaszában nyelvészeti kritikával és a magyar nyelvtudomány történetével egyaránt foglalkozott. Utóbbi kapcsán megemlítendőek a magyar szlavisztika nagy alakjairól, Asbóth Oszkárról, Melich Jánosról, Kniezsa Istvánról és Hadrovics Lászlóról írott életrajzi könyvei, valamint a Nyelvtudományi Intézet történetének összefoglalása.

Pályája során az általa írt kötetek és közreműködésével szerkesztett szótárak mellett közel négyszáz tanulmánya, közleménye, ismertetése jelent meg, jobbára a Magyar Nyelv, Magyar Nyelvőr, Studia Slavica folyóiratokban, valamint külföldi nyelvészeti periodikákban.

Társasági tagságai és elismerései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tudományos eredményei elismeréseként 1998-tól a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2001-től pedig rendes tagja volt, részt vett a nyelvtudományi, illetve a magyar nyelvi bizottságok munkájában. Számos tudományos társaságban és bizottságban vállalt tisztséget: alelnöke volt a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, tagja a Földrajzinév-bizottságnak.

Nyelvészeti munkásságáért 1978-ban és 1991-ben Akadémiai Díjat kapott, emellett 1994-ben elnyerte a Magyar Nyelvtudományi Társaság Pais Dezső-emlékérmét, 2002-ben pedig életművéért az MTA Munkácsi Bernát-díját vehette át.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Emlékezetére és tiszteletére alapították 2005-ben a Kiss Lajos-díjat, amelyet a Debreceni Egyetem magyar nyelvtudományi tanszéke olyan negyven év alatti hazai vagy külföldi nyelvészeknek ítél oda, akik a magyar nyelvtörténeti kutatásokat jelentős eredményekkel gazdagították.[1]

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Die erklärenden Wörterbücher der slawischen Sprachen. in: Studia Slavica IX. 1963. 75–122.
  • A szláv nyelvek értelmező szótárai. in: Szótártani tanulmányok. Szerk. Országh László. Budapest, Tankönyvkiadó, 1966, 281–322.
  • Hatvanhét szómagyarázat. Budapest, Akadémiai, 1970, 98 p. = Nyelvtudományi Értekezések.
  • Szláv tükörszók és tükörjelentések a magyarban. Budapest, Akadémiai, 1976, 231 p. = Nyelvtudományi Értekezések.
  • Földrajzi nevek etimológiai szótára. Budapest, Akadémiai, 1978, 727 p.
    Negyedik, bővített és javított kiadás: Földrajzi nevek etimológiai szótára I–II. Budapest, Akadémiai, 1988, 1643 p.
  • Kniezsa István. Budapest, Akadémiai, 1994, 144 p. = A Múlt Magyar Tudósai.
  • Földrajzi neveink nyelvi fejlődése. Budapest, Akadémiai, 1995, 66 p. = Nyelvtudományi Értekezések.
  • Melich János. Budapest, Akadémiai, 1995, 94 p. = A Múlt Magyar Tudósai.
  • Asbóth Oszkár. Budapest, Akadémiai, 1996, 176 p. = A Múlt Magyar Tudósai.
  • Hadrovics László. Budapest, Akadémiai, 1999, 121 p. = A Múlt Magyar Tudósai.
  • Magyar írók a térképről. Budapest, Magyar Térképbarátok Társulata, 1999, 127 p.
  • Történeti vizsgálatok a földrajzi nevek körében. Piliscsaba, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, 1999, 355 p.
  • A Nyelvtudományi Intézet fél évszázada (1949–1999). Budapest, MTA Nyelvtudományi Intézet, 2001, 29 p.
  • Szófejtés, szótárírás és nyelvtudomány-történet. Szerk. Gerstner Károly és Kiss Gábor. Budapest, Tinta, 2004, 391 p.

Felhasznált forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hoffmann István: Kiss Lajos (1922–2003). in: Magyar Nyelvjárások XLII. 2004. 217–232.
  • Szavak, nevek, szótárak: Írások Kiss Lajos 75. születésnapjára. Szerk. Kiss Gábor és Zaicz Gábor. Budapest, MTA Nyelvtudományi Intézet, 1997, 502 p.