Benkő Loránd

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Benkő Loránd
Született 1921. december 19.
Nagyvárad
Elhunyt 2011. január 17. (89 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása nyelvész,
tudománytörténész,
egyetemi tanár
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Benkő Loránd témájú médiaállományokat.

Benkő Loránd (Nagyvárad, 1921. december 19.Budapest, 2011. január 17.) Széchenyi-díjas magyar nyelvész, tudománytörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 1967 és 1974 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorhelyettese. Kutatásai a nyelvtörténet, a nyelvjárások és a nyelvtudomány történetének kérdéseivel foglalkoznak. Öccse Benkő Samu erdélyi művelődéstörténész.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szegedi Klauzál Gábor Gimnáziumban érettségizett. 1941-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem magyar–olasz–történelem szakán, majd 1944-ben átkerült a Pázmány Péter Tudományegyetemre, ahol egy évvel később szerzett tanári diplomát. 1946-ban védte meg bölcsészdoktori értekezését.

Diplomájának megszerzése után a Pázmány Péter Tudományegyetem Magyarságtudományi Intézetében kapott tanársegédi állást, majd 1950 és 1951 között a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézeténél volt tudományos kutató, majd visszatért az addigra Eötvös Loránd Tudományegyetemmé átnevezett intézményhez, ahol adjunktusként dolgozott tovább a magyar nyelvtudományi tanszéken. 1953-ban kapta meg egyetemi docensi, 1959-ben egyetemi tanári kinevezését. Szintén 1959-ben vette át a tanszék vezetését. 1960-ban félállásban az MTA Nyelvtudományi Intézete magyar nyelvtörténeti és dialektológiai osztályának vezetőjévé is kinevezték. 1963 és 1966 között a Bölcsészettudományi Kar dékánhelyettese, majd 1967 és 1974 között az egyetem rektorhelyettese volt. 1960-tól az MTA Nyelvtudományi Intézet osztályvezetőjeként is dolgozott. 1994-ben professor emeritusi címet kapott. 1995-ben távozott osztályvezetői tisztségéről.

1952-ben addigi munkássága alapján megkapta a nyelvtudományok kandidátusi címét, 1960-ban megvédte akadémiai doktori értekezését. 1954 és 1960 között az MTA Helyesírási Főbizottságának elnöki tisztét töltötte be. 1965-ben választották az MTA levelező, majd 1976-ban rendes tagjává. Szintén 1965-től az MTA Nyelvtudományi Bizottságának elnöke volt 1992-ig. Emellett 1999 és 2002 között az MTA Könyv- és Folyóiratkiadó Bizottsága elnöke volt. Ezenkívül a Szociális és a Magyar Nyelvi Bizottság tagja.

Tudományos munkásságát szakfolyóiratokban is kifejtette: 1953-tól a Magyar Nyelv szerkesztője, majd 1973-tól felelős szerkesztője, valamint szintén 1973-tól a Pedagógiai Szemle szerkesztőbizottságának elnöke volt 1990-ig.

Több tudományos társaságban töltött be vezető szerepet: 1976-ban a Magyar Nyelvtudományi Társaság elnökévé választották, 2005-ben a társaság tiszteletbeli elnökévé fogadta, valamint 1980 és 1990 között a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság alelnöke volt. 1990-1991-ben a Magyar Pedagógiai Társaság elnöki tisztét töltötte be. Több éven keresztül az Európai Lexikográfiai Szövetségben képviselte Magyarországot. 1995 és 2000 között a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) elnökeként is tevékenykedett.

Tudományos munkája mellett aktívan kivette részét az Eötvös Loránd Tudományegyetem sportéletében is. Fiatal korában a BEAC atlétikai szakosztályában atletizált, magasugró volt, majd egy ideig a BEAC elnöke. Idős korában a sakkszakosztály tagja.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kutatási területe a magyar nyelvtörténet, a nyelvjárások, az etimológia, a nyelvföldrajz, valamint a nyelvtudomány története. Nagy jelentőségű munkája a főszerkesztésében 1967 és 1976 között készült A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, valamint az Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen (1991–1997).

A magyar nyelvtörténeti kutatásain belül kiemelten az Árpád-kor és a felvilágosodás időszakával foglalkozott. Munkáiban összefoglalta a történeti nyelvtudomány módszertani és szemléleti kérdéseit. Emellett megszervezte és vezette az újabb magyar történeti nyelvtani kutatásokat, valamint jelentős szerepet töltött be a nyelvészképzésben.

Díjai, elismerései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Finn Oroszlánrend lovagkeresztje (1969)
  • Révai Miklós-díj (1980)
  • Pais Dezső-díj (1987)
  • Apáczai Csere János-díj (1991)
  • Déry Tibor-jutalom (1993)
  • Széchenyi-díj (1996) – A magyar nyelvtudomány terén kifejtett közel fél évszázados munkásságáért, mellyel nagyban hozzájárult a tudományág nemzetközi színvonalhoz történő felzárkóztatásához.
  • Munkácsi Bernát-díj (1999)
  • Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítványi Fődíj (2001)
  • Prima díj (2006)

Főbb publikációi[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Farkasréti temető Urnaháza. Itt található Benkő Loránd urnafülkéje is.
  • A Nyárádmente földrajzi nevei (1947)
  • Magyar nyelvjárási bibliográfia (Lőrincze Lajossal, 1950)
  • A magyar ly hang története (1953)
  • Magyar nyelvjárástörténet (1957)
  • A magyar irodalmi írásbeliség a felvilágosodás korának első szakaszában (1960)
  • A magyar nyelv története (Bárczi Gézával és Berrár Jolánnal, 1967)
  • A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára I–IV. Főszerk. Benkő Loránd. Budapest: Akadémiai. 1967–1984. ISBN 963-05-3770-2
  • Az Árpád-kor magyar nyelvű szövegemlékei (1980)
  • Kazinczy Ferenc és kora a magyar nyelvtudomány történetében (1982)
  • A magyar fiktív (passzív) tövű igék (1984)
  • A történeti nyelvtudomány alapjai (1988)
  • A magyar nyelv történeti nyelvtana I–II. (főszerk., 1991–1994)
  • Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen I–II. (főszerk., 1991–1997)
  • Pais Dezső (1993)
  • Név és történelem (1998)
  • Nemzet és anyanyelve (2000)
  • Le basi della linguistico storica (2000)
  • Az ómagyar nyelv tanúságtétele (2002)
  • Beszélnek a múlt nevei (2003)
  • Nyelv és tudomány – anyanyelv és nyelvtudomány I–III. (2003)
  • A Szovárd-kérdés (2009)

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sírja Budapesten található, a Farkasréti temető Urnaházában a 2-es számú urnafülke.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 I. (A–H). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 128–129. o.
  • MTI Ki Kicsoda 2009, Magyar Távirati Iroda Zrt., Budapest, 2008, 100. old., ISSN 1787-288X

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]