Lőrincze Lajos
| Lőrincze Lajos | |
| Született | Szentgál  1915, november 24. |
| Elhunyt | Budapest 1993. október 11. (77 évesen) |
Lőrincze Lajos (Szentgál, 1915. november 24. – Budapest, 1993. október 11.) nyelvész, tanár.
Kutatási területét a névtudomány, a nyelvjáráskutatás, a mai magyar nyelv és a nyelvművelés képezte. Társzerzője volt a Nyelvművelő kézikönyvnek[1] és A magyar nyelvjárások atlaszának.[2]
Tartalomjegyzék |
Szakmai életrajz [szerkesztés]
Szülőfalujának református elemi iskolájában végezte tanulmányait, majd a Pápai Református Kollégiumba került, itt érettségizett. Felsőfokú tanulmányokat a budapesti egyetemen folytatott, 1941-ben szerzett magyar-német szakos középiskolai tanári diplomát Eötvös kollégistaként. 1941-től a Magyarságtudományi Intézetben kapott tanársegédi állást. 1943-1945 között a Pápai Református Kollégiumban, 1946-1948-ig a Kelet-európai Tudományos Intézetben tanított. 1949-től az MTA Nyelvtudományi Intézet munkatársa lett, 1952-ben érte el a kandidátusi tudományos fokozatot, később c. egyetemi docensi címet kapott. 1959-től osztályvezetői, majd helyettes igazgatói kinevezést nyert a munkahelyén, 1971-től tanácsadói tisztet töltött be. 1985-ben nyugdíjba vonult, de továbbra is részt vett a tudományos közéletben és a nyelvművelésben.
1952-ben Kodály Zoltán biztatására indította meg a Magyar Rádió Édes anyanyelvünk című nyelvművelő műsorát, majd 1979-től a műsor szerkesztőbizottságának elnöke lett.
A Nyelvtudományi Társaság alelnöke volt 1953-tól, ezen belül a magyar szakosztály elnöke. 1954-től a Magyar Nyelvőr felelős szerkesztője lett; az MTA lapja különszámmal emlékezett meg róla születésének 90. évfordulója alkalmából. Széles körben ismertté tette nevét a Magyar Televízióban készített nyelvművelő műsora. Nevéhez fűződik a Magyar Televízió első telefonos műsora Tessék kérdezni – a nyelvész válaszol címmel, műsorvezetője volt ennek az adásnak.
1972-től szerkesztőbizottsági tag a Nyelvünk és Kultúránk c. szakfolyóiratnál, 1979-től főszerkesztője az Édes anyanyelvünk c. folyóiratnak, közben a Magyarok Világszövetségének is elnökségi tagjává választották.
Társalapítója a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának (ismertebb nevén az Anyanyelvi Konferencia, 1970).
Emlékezete [szerkesztés]
Szentgálon, szülőfalujában emlékház, emléktábla, dombormű őrzi emlékezetét, a falu iskoláját is híres szülöttéről nevezték el.
Főbb művei [szerkesztés]
- Földrajzi neveink élete (1947)
- Magyar nyelvjárási bibliográfia 1817–1949 (Benkő Loránddal, 1951)
- Nyelv és élet (1953)
- A magyar nyelvatlasz anyaggyűjtésének módszere (1955)
- Nyelvművelő (1956)
- Édes anyanyelvünk (1961)
- Nyelvőrségen (1968)
- Emberközpontú nyelvművelés (1980)
Elismerések (válogatás) [szerkesztés]
- Állami Díj II. fokozat (1970) – Az anyanyelvi műveltség terjesztése és a magyar nyelvművelés terén végzett több mint két évtizedes munkájáért.
- SZOT-díj (1975)
- Apáczai Csere János-díj (1981)
- Révai Miklós emlékérem (1985)
- Pais Dezső-díj (1990)
- Kosztolányi Dezső-díj (1992)
- Erzsébet-díj (1992)
Jegyzetek és források [szerkesztés]
- Új magyar irodalmi lexikon II. (H–Ö). Főszerk. Péter László. Budapest: Akadémiai. 1994. 1239–1240. o. ISBN 963-05-6806-3
