Amerikai függetlenségi háború

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Amerikai függetlenségi háború
Rev collage.png
Felülről, az óramutató járásával megegyező irányban: A Bunker Hill-i csata, Montgomery halála Quebecnél, A cowpensi csata, A St. Vincent-foki csata
Dátum 1775. április 19.1783. szeptember 3. (8 év, 137 nap)
Helyszín Észak-Amerika keleti része (a mai Egyesült Államok és Kanada területe), Atlanti-óceán, Karib-tenger, Földközi-tenger
Eredmény Párizsi béke , az Amerikai Egyesült Államok megalakulása
Területváltozások A britek elismerik az Egyesült Államok függetlenségét, Nyugat- és Kelet-Florida valamint Minorca Spanyolországhoz, Tobago és Szenegál pedig Franciaországhoz kerül.
Harcoló felek
US flag 13 stars – Betsy Ross.svg Amerikai Egyesült Államok (július 4-e után)
Grand Union Flag.svg Egyesült Kolóniák
(július 4. előtt)
Royal Standard of the King of France.svg Francia Királyság
 Spanyolország
Prinsenvlag.svg Holland Köztársaság
Flag of Quebec.svg Québeci önkéntesek
Flag of Prussia 1892-1918.svg Porosz Királyság
Bandera Oneida.PNG Oneida törzs
Tuscarora törzs
Flag of the Vermont Republic.svg Vermonti Köztársaság
Catawba törzs
Lenape törzs
Union flag 1606 (Kings Colors).svg Egyesült Királyság
Grand Union Flag.svg Lojalisták
Flag of Hesse.svg Hesseni zsoldosok
Flag of the Iroquois Confederacy.svg Irokéz konföderáció
Cserokik
Parancsnokok
US flag 13 stars – Betsy Ross.svg George Washington
US flag 13 stars – Betsy Ross.svg Nathaniel Greene
US flag 13 stars – Betsy Ross.svg Horatio Gates
US flag 13 stars – Betsy Ross.svg Israel Putnam
US flag 13 stars – Betsy Ross.svg John Stark
US flag 13 stars – Betsy Ross.svg John Paul Jones
US flag 13 stars – Betsy Ross.svg Royal Standard of the King of France.svg La Fayette márki
Royal Standard of the King of France.svg Jean-Baptiste Donatien de Vimeur
Royal Standard of the King of France.svg Comte de Grasse
Bandera de España 1760-1785.svg Bernardo de Gálvez
Flag of Prussia 1892-1918.svg Friedrich Wilhelm von Steuben
Union flag 1606 (Kings Colors).svg III. György

Union flag 1606 (Kings Colors).svg Sir William Howe
Union flag 1606 (Kings Colors).svg Sir Henry Clinton
Union flag 1606 (Kings Colors).svg Lord Cornwallis #
Union flag 1606 (Kings Colors).svg John Burgoyne #
Flag of Hesse.svg Johann Rall
Union flag 1606 (Kings Colors).svg Joseph Brant

Union flag 1606 (Kings Colors).svg Banastre Tarleton #
Haderő
US flag 13 stars.svg
Hadsereg: 35 000
Milíciák: 44,500
Hajók: 30-40, főként fregattok és szlúpok
Flag of Royalist France.svg
Hadsereg: 10 000
Hajók: 50-60 sorhajó és fregatt
Flag of Cross of Burgundy.svg
Hadsereg: 8 000
Hajók: 40-50 sorhajó és fregatt
Union flag 1606 (Kings Colors).svg
Hadsereg: 50 000
Hajók: 100 sorhajó és fregatt
Grand Union Flag.svg
Milíciák: 55 000
Flag of Hesse.svg
Hadsereg: 30 000
Flag of the Iroquois Confederacy.svg
Indián harcosok: 5000
Veszteségek
Kb. 25 000 meghalt csatában vagy betegségben, 25 000 sebesült Kb. 24 000 meghalt csatában vagy betegségben, 20 000 sebesült

Az amerikai függetlenségi háború[1] a brit fennhatóság alá tartozó tizenhárom észak-amerikai gyarmat háborúja volt Nagy-Britannia ellen. A gyarmatok népességét megosztotta a konfliktus, és míg a patrióták a gyarmatok függetlenedését támogatták, addig a lojalisták továbbra is hűek maradtak az angol királyhoz. A gyarmatok kezdetben nem is függetlenedni kívántak, hanem a számukra kedvezőtlen rendeletek, adók visszavonását követelték. A háború kitörésének számos oka volt, a folyamat már 1763-ban megkezdődött, 1775-ben pedig fegyveres szakaszába lépett, és 1783-ban a párizsi békekötéssel zárult,[2] ahol Nagy-Britannia elismerte az Amerikai Egyesült Államok szuverenitását.

Amint Nagy-Britannia megnyerte a Franciaországgal vívott hétéves háborút (17561763), hozzáfogott, hogy érvényt szerezzen korábban hozott, ám eddig be nem tartott törvényeinek és ahhoz, hogy a háború alatt felgyülemlett államadósság egy részét az amerikai gyarmatokra hárítsa.

Az 1770-es évekre a felszínre kerültek az ellentétek az anyaország és a gyarmatok között. A bostoni teadélután (1773) után a gyarmatok képviselői 1774-ben megalapították az első kontinentális kongresszust. A britek további csapatokat küldtek Amerikába, hogy megfékezzék az elégedetlenkedőket.

A háború kezdetét a lexingtoni összecsapás jelentette 1775. április 19-én. 1775-ben a gyarmatok megalapították a második kontinentális kongresszust, megalakították a kontinentális hadsereget, és 1776. július 4-én kikiáltották függetlenségüket.

A konfliktus során Nagy-Britannia versenytársai támogatást nyújtottak a gyarmatoknak, kezdetben titokban, majd nyíltan is. Franciaország 1778-ban, a jelentős saratogai (1777) amerikai győzelem után kötött hivatalos szövetséget az Egyesült Államokkal. Spanyolország és Hollandia is háborúba lépett Nagy-Britannia ellen.

A harcokban az angol hadsereg kihasználta tengeri fölényét, számos parti várost tudott így megszállva tartani, ám viszonylag kis szárazföldi haderejük nem volt képes nagyobb területeket uralma alá vonni. A reguláris brit haderő a nyílt csatákban erősebbnek bizonyult, ám nem volt olyan hatásos számára kedvezőtlen terepen. A nagy távolságok miatt utánpótlási problémákkal is szembe kellett nézniük.

A francia segítséggel aratott győzelem a Chesapeake-öböl fölött megteremtette a lehetőségét annak, hogy a gyarmatok hadereje döntő győzelmet arasson Yorktownnál, amely a Lord Cornwallis vezette brit hadsereg fegyverletételéhez vezetett 1781-ben.

A háború az 1783-ban aláírt párizsi békével zárult le („párizsi szerződés”), megszületett az Amerikai Egyesült Államok. Anglia spanyol, francia és holland ellenfeleivel szemben az úgynevezett versailles-i békeszerződésekben egyezett meg.

Előzmények – „Az amerikai forradalom”[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az amerikai függetlenségi háború csak a hadi cselekményekre vonatkozik, a történetírás arra folyamatra, melynek során a gyarmatok elnyerték függetlenségüket és megalapították az Amerikai Egyesült Államot, inkább mint az amerikai forradalomra (American Revolution) hivatkoznak.

A tizenhárom gyarmat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A háború előtti tizenhárom gyarmat területe (pirossal jelölve)

Az angol gyarmatok a király nevében külön-külön kormányzók irányítása alatt állt, és az anyaország parlamentjének törvényei is természetesen kötelezőek voltak. A kormányzó mellett 12 fős tanács állt, amely végrehajtó szerv feladatait látta el (majd a törvényhozás felsőházának szerepét is) - tagjait a király nevezte ki.

A gyarmatok törvényhozását a törvényhozó gyűlés (Assembly) gyakorolta. Tagjait választották, de nem biztosított valós képviseletet, mivel a szavazójog vagyoni feltételekhez volt kötve (a lakosság átlagosan 10%-a rendelkezett szavazójoggal). Jogkörébe volt a pénzügyi kérdések (költségvetés), adókivetés, katonai feladatok stb. Az eredeti tizenhárom gyarmat:

Az egy pontban említett gyarmatok, akkoriban nem voltak külön államok, de ma már azok.

Törvények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Nagy-Britannia által hozott intézkedések gyakran jelentős és esetként széles körű félháborodást keltettek a gyarmati lakosság körében. Az anyaország termékeinek kedvezően korlátozták a kereskedelmet, mint a melasz- és cukortörvény (magas vámilletékkel terhelték a desztillálóipar nyersanyagát - a csempészés rendkívül magas volt), bélyegtörvény (illeték jogi, kereskedelmi ügyleteken, nyomtatványokon, újságokon), vámtörvény, teatörvény. Megnövelték a gyarmatokon állomásozó katonaság létszámát, melynek elszállásolására és ellátására kötelezték a kolóniákat.

Különböző szerveződések alakultak az intézkedések elleni fellépésre: Szabadság Fiai (Sons of Liberty), behozatalellenes mozgalom (nonimportation movement). A gyarmatok sikereket is értek el, egyes intézkedések többé-kevésbé visszavonták. Törekvésük volt, hogy beleszólást szerezzenek a rájuk kivetett adónemekbe, de a király iránt továbbra hűek kívántak maradni.

Az utcákon tüntetések zajlottak, melyeket a helyőrségek folyamatosan jelentettek Londonnak. 1770-re újabb brit katonákat kellett behívni, hogy fenn tudják tartani a rendet. A kaotikus körülmények miatt a helyiek és a katonák közti feszültség kiéleződött. Ennek eredménye lett az 1770. március 5-i bostoni sortűz, vagy bostoni mészárlás, ahol öt amerikai halt meg, és több mint egy tucat megsebesült.

A folyamatos zavargások miatt a townsendi törvényeket eltörölték, a tea kivételével, melynek adóját, az angol parlament adókivetési jogát demonstrálandó, továbbra is fenntartották. A Szabadság Fiai ismét akcióba lendült, és megszervezte az 1773. december 16-i bostoni teadélutánt. Ezt az eseményt tekintik a függetlenségi háború közvetlen előzményének.

Eszmék[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Liberalizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

John Locke liberalista eszméi nagyban befolyásolták a politikai gondolatokat a forradalom mögött. Ő mondta ki, hogy az emberek természetes joga az, hogy megdöntsék vezetőik hatalmát, ha azok a vezetők elárulják az (angol) emberek történelmi jogait.

Locke 1660-ban a Two Tracts on Government című írásában fejti ki az állam kialakulásáról és működéséről szóló érveit: az államformát az határozza meg, hogy a közösség kinek (kiknek) a kezébe teszi le a hatalmat. A fentiek alapján különböztethető meg egymástól a demokrácia, az oligarchia és a monarchia. Locke tipológiája tehát az arisztotelészi osztályozást követi annyiban, amennyiben a hatalom gyakorlóinak személye alapján csoportosít.

Az államforma demokrácia, ha a ”többség kezében van a közösség egész hatalma azok felett, akik először egyesülnek társadalommá és ezért a többség használhatja ezt a hatalmat arra, hogy időről időre törvényeket hozzon a közösség számára…” Az oligarchia abban különbözik a demokráciától, hogy itt néhány kiválasztott ember jut hatalomhoz – általában nem választás útján –, s ez a hatalom öröklődik utódaira. Végül a monarchia utópikus jegye, hogy a közösség egy embernek adja át a hatalmat, amely örökletes monarchiává lesz, amennyiben egy ember és örökösei birtokolják; választott monarchiává pedig akkor, ha a közösségre száll vissza a monarchia választásának joga annak halála után.

Politikai csoportok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Patrióták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az amerikai függetlenségi háború során a függetlenség mellett harcolókat patriótának, whigeknek vagy forradalmiaknak nevezték. (A patriot angol szó hazafit jelent.) A patrióta terminus a háborút megelőzően is használt volt, az American Patriot Party tagjait jelölendő. A patrióták különféle társadalmi rétegekből kerültek ki, filozófiai nézeteik is különböztek. Eltérő becslések láttak napvilágot a patrióták számáról, létszámukat a társadalom 30-40%-ra teszik.

Lojalisták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A patriótákkal szemben lojalistáknak, tory-nak nevezik azokat az amerikaiakat, akik hűségesek maradtak Nagy-Britanniához és az angol koronához. A háború során a patrióták sikeresen elnyomták a lojalista tevékenységeket, így fegyvert a lojalisták csak akkor tudtak ragadni, ha brit erők voltak a közelben. A háború során és után több lojalista emigrált, kis százalékuk később visszatért. Az akkori amerikai társadalom 15-20%-ra becsülik a lojalisták számát.

Semlegesek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A társadalom maradék része (kb. 30%-uk) a háború végéig semleges maradt.

A háború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bostoni hadjárat - 1774-1776[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A brit sereg Concordban

1775. április 19-re virradó hajnalban Thomas Gage tábornok 700 embere, Francis Smith ezredes vezetésével indult el Lexington és Concord felé. Kettős céljuk volt: a lázadók concordi hadi készleteinek elkobzása, illetve John Hancock, és Samuel Adams letartóztatása. A sereg közeledtére amerikai hírnökök fellármázták a környéket, egybegyűlt a lexingtoni milícia. Sokan még fegyver nélkül voltak, ők elindultak fegyvereikért, így összesen 39 ember állt csatasorban a brit sereggel szemben, a patrióta Parker kapitánnyal együtt. Kevés és ellentmondásos adat van arról, mi történt azután, hogy a két sereg találkozott. Állítólag mindkét csapat vezetője kiadta parancsba, hogy senki ne tüzeljen, de valaki mégis lőtt, majd a keletkezett zűrzavarban eldördült egy sortűz is: 8 amerikai meghalt, a többiek elmenekültek, a másik oldalon egy angol katona sérült meg könnyebben.

A brit csapatok tovább indultak Concord felé, de ekkorra már fegyverben állt a vidék. Az amerikaiak a várost feladták, ám ahogy észrevették, hogy füst száll fel a városból – az angolok elpusztítottak 60 hordó lisztet, 500 font súlyú puskaport, eltüzelték az előre elkészített ágyútalpakat –, a farmerek megindultak a város felé. Buttrick őrnagy, az önkéntesek vezetője nem tudván a lexingtoni eseményekről parancsba adta embereinek, hogy ne tüzeljenek, míg az angolok nem tüzelnek. A seregek egy hídnál csaptak össze, az angolok visszahúzódtak. A brit katonák nehezen sorakoztak fel újra menetoszlopba, mert az amerikaiak minden irányból, sövények, kőfalak takarásából tüzeltek. Az angol sereg nem tudott mit kezdeni ezzel a harcmodorral, odaveszett volna a 700 főnyi sereg, ha nem jön Lord Percy három ezreddel és egy tengerészzászlóaljjal felmentőként. A népi harcmodor jól bevált, de az amerikaiak tapasztalatlansága is meglátszott: a visszavonuló angol csapatokat könnyen csapdába ejthették volna, ha úttorlaszt emelnek, ehelyett a szárnyakon zaklatták őket.

Az angolok vesztesége 73 halott, 174 súlyos sebesült, 26 fogoly; a négyezerre becsült amerikai sereg vesztesége összesen 93 fő volt, és a sereg nem széledt szét a csata után sem.

...farmerek álltak csatasorban ott,
és egész világon hallatszott sortüzük.

Ralph Waldo Emerson

Massachusetts törvényhozása április 23-án Artemas Wardot nevezte ki főparancsnoknak, és elrendelte egy 13 600 főnyi sereg toborzását. Több gyarmat segítséget ajánlott. Kirobbant a függetlenségi háború.

Boston ostroma alatt a hazafiak bekerítették a bostoni brit erőket. A tengerentúlról három tábornok érkezett, akiknek első feladata Boston megerődítése lett. A három tábornok William Howe, John Burgoyne és Henry Clinton volt.

A Bunker Hill-i csatában a britek győzedelmeskedtek, de veszteségeik miatt erősítésre volt szükségük, hogy folytathassák a támadásaikat. Gage tábornokot ekkor William Howe váltotta fel a főparancsnoki poszton.

Kanadai hadjárat 1775-1776[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Ticonderoga kikötőjében vívott csata során az amerikai hadsereg jelentős nehéztüzérségre tett szert, 1776 márciusában. Ezek az ágyúk végül is Bostonban kötöttek ki, amit a britek az amerikai túlerő miatt feladtak.

New York és New Jersey 1776-1777[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A függetlenségi nyilatkozat kikiáltása előtt, 1776 márciusában Howe elhagyja Bostont, ezer királyhűvel és seregével elvitorlázik a kanadai Halifaxba, erősítésre vár. Belátható, hogy ezzel Howe hibát vétett, mert bár távozása érthető (amerikaiak Ticonderoga 16 nehéz ágyúját a dorchesteri magaslatokra állítják, ahonnan az egész várost belőhetik, és Boston körül továbbra is tízezres hadsereg táborozik), taktikailag sokkal kevésbé kifogásolható lépés lett volna délre hajózni, és elfoglalni New Yorkot, melyet nem védett katonai erő. A nagyváros nemcsak lakossága miatt lenne kívánatos célpont, de fontos szerepet tölt be stratégiailag is: jelentős kikötője van, és őrzi a Hudson víziutat. Július 2-án meg is jelenik New York alatt, 10 000 embert küld Staten Islandre, majd vár. Tíz nappal később testvére, Richard Howe flottája is megérkezik, sorhajók és szállítóhajók, immár 32 000 brit és hesseni várakozik Staten Islanden. Howe a békeköveti tisztségét is gyakorolja a hadműveletek előtt, ám a Washington kijelentette, Amerika nem éri be amnesztia ígéretekkel. Howe zavartalanul áthajóztat 20 000 gyalogost és 40 ágyút Long Islandre, a tengeri fölény itt is megmutatkozik. A csata reménytelen volt az amerikaiak számára: hadseregük mint 1:2-höz arányult a britekéhez, a felszerelésbeli és képzettségbeli különbséget nem is nézve. Július 27-re virradó éjjel Howe egyetlen átkaroló mozdulattal megnyerte a Long Island-i csatát: az amerikai seregnek nem volt balszárnya. Az amerikaiak teljes vereséget szenvednek. Mégsem tekinthető annak, Howe serege megáll a brooklyni magaslatok előtt, a Bunker Hill-i csata képe kísérti. 29-ről 30-ra virradó reggel Washington seregének maradványait áthajózza New York városába.

William Howe, miután megszállta a brooklyni magaslatokat, 25 napig nem indít támadást. Az ok az volt, hogy úgy hitte, döntő csapást mért a lázadókra, így tárgyalásra invitálta az amerikaiakat, újból gyakorolván békeköveti tisztségét. Szeptember 6-án meg is érkezik három tekintélyes követ Howe táborába, ám a tárgyalás eredménytelen. Washington seregeinek állása tarthatatlan volt, Manhattan félszigetén bármikor elvághatták volna a visszavonulás útját. Ennek megfelelően Washington tizenötezerre olvadt seregét szeptember 12-én északabbra mozdítja, s végül a harlemi magaslatokon táborozik le. A visszavonulást nem tervezték el gondosan, Howe csapatokat rakott ki az amerikai sereg mögé, csaknem elvágva a sereg egy részének útját. Howe a továbbiakban sem siet el semmit, katonáival néhány magaslatot elfoglal, de jelentősebb hadműveleteket nem folytat. Északról Carleton közeledik, Benedict Arnold állja útját. Bár a csatákban sorra a britek győzedelmeskedtek, a késleltetés miatt visszafordulnak a tél elől.

A Staten Island-i csatával bebizonyosodott, az angol sereg erősebb nyílt ütközetekben. Ezt felismervén az amerikaiak kerülték az ilyen ütközeteket, inkább oldott, gyorsan mozgatható lövészrajokban az erdők fedezete alól harcoltak. Több rajtaütést is sikerrel hajtottak így végre. December 26-án Washington ismét átkel a Delaware folyón, lecsap a Trentonban pihenő hesseniekre. A meglepett csapatból harminc elesik, míg közel ezer fogolyként amerikai kézre kerül. A tábornok visszatér a pennsylvaniai oldalra, ám négy nap múlva újra visszatér. New Yorkból Cornwallis tábornok masírozik elő, ám nem sikerül csatát kierőszakolnia. Másnap azonban az amerikaiak újra meglepnek egy angol hadoszlopot Princetonnál. Cornwallis óvatosan visszahúzódik utánpótlási vonalainak védelmére. Washington január 6-án tábort ver New Jersey északi szögletében, Morristownnál.

Saratoga - 1777[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Burgoyne június közepén indul meg Kanadából, a nehéz hadifelszerelésekkel nehézkesen mozog a sereg. Július 6-án az amerikaiak harc nélkül feladják Ticonderogát. A brit sereg ahelyett, hogy a George-tavon folytatná útját, az erdőn keresztül halad, igen lassan, az amerikaiak fatörzsekkel torlaszolják el az erdei ösvényeket. Előbb Philip Schuyler majd Horatio Gates fékezi Burgoyne előrenyomulását. Burgoyne már se előre, se hátra nem mozdulhat, Gates hatalmas sáncokat emelt Saratoga előtt. Burgoyne - élelmiszere fogytán - Bennington ellen küldi seregének egy részét, élelmiszer zsákmánylás céljából. Serege vereséget szenved, ugyanígy a Freeman farmi csatában is, és a Bemis Heights-i csatában is alulmaradt. Miután az utolsó remény is szertefoszlott azzal, hogy Henry Clinton visszafordult New Yorkból, Burgoyne október 13-án fegyverszünetet kér, majd kapitulál.

A győzelem a háború fordulópontját jelenti, XVI. Lajos nyíltan elismeri az Egyesült Államokat. Lord North kész visszavonni minden adót, de a parlament nem hoz gyors döntést az ügyben. A békeküldöttek későn érkeznek meg Philadelphiába, a kongresszus már ratifikálta a francia szerződéseket, kitör a háború Anglia és Franciaország között.

Washington serege a télen egyre apad, nincs megfelelő ruházatuk, ellátásuk, sokan dezertálnak. Howe könnyedén szétverhette volna az amerikai sereget, a tábornok azonban nem mozdul ki a városból, májusban haza is rendelik, Clinton tábornok kerül a helyébe. Amerikai oldalon intrikák okoznak problémát, Horatio Gates a főparancsnoki posztra vágyik, Washingtont megrágalmazzák.

Vary St. Leger serege szintén júliusban indult meg Oswegóból. Az út harmadát sem teszik meg, Fort Stanwix erőd kemény ellenállást tanúsít. Nikalaus Herkimer felmentőserege, illetve Benedict Arnold serege felszabadította Fort Stanwix erődjét. Augusztus végén St. Leger visszavonult Kanadába.

Philadelphiai hadjárat - 1777-1778[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Howe azonban elhatározza, hogy előbb délre vitorlázik, elfoglalja Philadelphiát és szétveri Washington 5 ezer főre olvadt seregét, majd még időben visszatér (azon nyáron vagy kora őszön). A terv időzítése azonban nem sikerült, Howe értékes heteket pazarolt el azzal, hogy csapataival New Jersey-ben próbálja előcsalni Washingtont. Ennek nem lesz eredménye, Washington a kontinentális csapatai egy részét északra küldi, állják el Burgoyne útját. Howe végül elindul július 23-án, augusztus 25-én érkezik meg a Cheaspeake-öbölbe. Washington felveszi a harcot, szeptember 11-én a Brandwyne folyónál vereséget szenved. Középen a hesseniek támadnak egy gázlón keresztül, melyet az amerikaiak hevesen védelmeznek, de közben a jobbszárnyon átkaroló mozdulat indul meg. Az amerikai csapatokat Nathaniel Greene óvja meg a teljes felbomlástól. 1000 sebesült és halott amerikai oldalon, míg 576 brit oldalon. Szeptember 21-én az angol seregek meglepetésszerűen rajtaütnek az alvó amerikai milícián, 53 halott, 130 sebesült és 70 fogolyként ejtett. Szeptember 26-án Howe bevonul Philadelphiába. Október 4-én Washington rátámad Germantownnál táborozó csapatokon, ám a sűrű ködben az amerikaiak egymásra lőnek, összezavarodnak, a csata dicstelen futássá alacsonyodik. Két hét múlva érkezett meg a hír: Burgoyne serege megadta magát Saratoga előtt, ez a háború fordulópontja.

Nyugati hadjárat - 1775-1782[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Északi hadjárat - 1778–1782[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Déli hadjárat - 1775-1782[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Négyesztendei harc következik, mely alatt az angolok taktikát váltottak. Északon jóformán nem mozdulnak, ám tengeri fölényüket kihasználva délre indulnak. 1778 december 29-én rajtaütéssel elfoglalják Savannah kikötőjét.A zseniális hadmozdulat után sok angol tábornok jelenti ki:" Irány Charles Town,a győzelem ott van valahol a város mögött! John Paul francia támaszpontról elfoglalja Whithaven kikötőjét, nyugtalanítja az angol hajókat Skócia és Írország partjainál. Amerikában, délen 1779-ben angol kézre kerül Georgia parti sávja, 1780-ban Clinton hosszú ostrommal beveszi Charlestont, 5000 foglyot ejt. Clinton New Yorkba vitorlázik, átadván helyét Cornwallis tábornoknak. Dél-Carolinában és Georgiában jelentős mennyiségű angol szimpatizáns volt, de hazafiak gerillacsoportjai tettek az angolok fosztogatásai ellen.

Az angolokat békekötésre kényszeríthetné II. Katalin cárnő diplomáciai lépése, mely megalapítja a Fegyveres Semlegesség Ligáját. Megfenyegeti a fegyverviselő feleket, kész védelmezni az orosz tengeri kereskedelmet. Csatlakozik a ligához Dánia, Svédország, Németalföld, Poroszország, Portugália, Ausztria, Nápoly.

Yorktown[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az angolok azonban tovább harcolnak, Horatio Gatest nevezik ki a déli hadszíntér parancsnokának. Augusztusban súlyos vereséget szenved Camdennél, Dél-Karolinában. Cornwallis vékony csíkban megszállja Észak-Karolinát. A toryk felbátorodnak, 1100 angolpárti tanyázik a King's Mouintain nevezetű hegyen. Kilencszáz vadnyugati puskás rohamozza meg őket, patrióták. 28 embert veszítenek, de lefegyverzik-megölik az egész sereget. Cornwallis télen nem tesz jelentős hadmozdulatokat, Washington pedig Nathaniel Greene tábornokot nevezi ki Gates helyére. Benedict Arnold árulása sokkolja az amerikaiakat, ám ezt ellensúlyozzák Greene sikerei, a Cowpensi győzelem. Cornwallis Wilmingtonig vonul vissza, itt a flotta védelmében felfrissíti készleteit. Elindul Virginia ellen, Yorktownban üt tábort. Az amerikaiak és franciák összehangoltan cselekednek, mivel Washington belátja, hogy New Yorkot nem tudják bevenni, kidolgozza a Virginiai hadjárat tervét. A britek megosztott flottáját de Grasse francia hadvezér elűzi, övé a Chesapeake-öböl feletti uralom. Washington átkel a Delaware folyón, szeptember 25-én 17 000 francia és amerikai táborozik a yorktowni sáncokkal szemben, Két angol tengernagy útját De Grasse elállja. Október 17-ig volt ágyútűz alatt Yorktown, miután pedig meghiúsult az átkelés a szemközti félszigetre, Lord Cornwallis kapitulál.

A csata után nem voltak jelentősebb hadmozdulatok szárazföldön, bár a britek továbbra is megszállva tartották New Yorkot, Savannaht és Charlestont. A háború főleg a tengereken folyt tovább, és végül a brit kereskedők nyomására a brit parlament a háború befejezése mellett döntött.

A nemzetközi háború - 1778–1783[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1778-ban az amerikai konfliktus nemzetközivé vált, nemcsak Európára, hanem az európai gyarmatokra is átterjedve, főként Indiára. Franciaország a Saratogai győzelem után, 1778 február 6-án kötött szövetséget az Egyesült Államokkal. Spanyolország Franciaország szövetségeseként (A Bourbon családi egyezmény miatt) lépett be a háborúba 1779 júniusában. Azonban Franciaországgal ellentétben Spanyolország kezdetben nem ismerte el az Egyesült Államok függetlenségét - Spanyolországnak nem volt érdeke a többi gyarmat függetlenségre buzdítása. Mindkét ország a háború kezdete óta nyújtott titokban segítséget az Egyesült Államoknak a Brit hatalom gyengítése céljából. Ugyanígy titokban segített Hollandia is, csak 1780 végül került nyílt háborúba.

Londonban III. György feladta a reményt, hogy leigázza az összes amerikai gyarmatot, hiszen már egy Európai háborúra is figyelmet kellett fordítania. „Nevetséges lenne Pennsylvania megtartására még csak gondolni is.” - mondta. Nem volt remény Új-Anglia visszaszerzésére, de a király elhatározta, hogy soha ne ismerje el az amerikaiak függetlenségét, és büntesse az ellenszegülésüket a háború határozatlan ideig való elnyújtásával. [8]. Tervei szerint összesen 30 000 katona állomásozott volna New York államban, Rhode Island-en, Kanadában és Floridában, más erők a franciákat és Spanyolokat támadták volna az Antillákon. A király az amerikaiak büntetése céljából ágyúztatta volna kikötőiket, felégetette volna városaikat, őslakosokat tüzelt volna a határszéli települések megtámadására. Ezek a műveletek a király szerint a lázadókat „gyötörve, gondterhelten és szegényen tartanák, mindaddig a napig, míg egy természetes és elkerülhetetlen folyamat során az elégedettlenség és csalódottság bűnbánatot és bűntudatot nem alakítana ki”, mely visszatéritené a lázadókat fennhatósga alá.

Tengeri háború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

India és Hollandia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A párizsi béke[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1782-ben a nyugati hadjáratban a Blue Licks-i csata brit győzelmet hozott, de a yorktowni brit vereség miatt ez nem változtatott a háború kimenetelén.

A brit alsóház úgy döntött, hogy a háborút nincs értelme folytatni, és 1782. november 30-án a felek Párizsban előzetes békét kötöttek.

A valódi békeszerződést 1783. szeptember 3-án írták alá Versailles-ban.

Következmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Érdekességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Filmek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A hazafi (2000)
  • Amerika fegyverben (1985)

Könyvek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Assassin's Creed: Árulás

Játékok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Assassin's Creed III
  • Empire: Total War
  • Age Of Empires 3
  • Assassin's Creed Liberation

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Angolul: American Revolutionary War. A folyamatra, melynek során a gyarmatok elnyerték függetlenségüket és megalapították az Amerikai Egyesült Államot, mint American Revolution-re hivatkoznak. Brit írók inkább az American War of Independence kifejezést használják.
  2. A párizsi béke angol nyelvű szövege

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Weiszhár Attila-Weiszhár Balázs: Háborúk lexikona. Budapest, 2004. Athenaeum
  • Cincotta, Howard: Amerika rövid történelme. New York: USA Tájékoztatási Hiv., 1998.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]