Bostoni sortűz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A bostoni sortűz

A bostoni sortűz (1770. március 5.) az amerikai függetlenségi háború egyik előzménye. A Bostonba az esemény előtt nem sokkal megérkezett brit katonák a dühöngő tömegbe lőttek, amelyben 5 ember meghalt és még többen megsebesültek.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1765-ben érvénybe lépett a bélyegtörvény. Ez minden dokumentumra, legyen az egy hivatalos levél, vagy egy egyszerű szórólap, adót vetett ki, melynek bevételeiből a brit haderő az Észak-Amerikában tartózkodó csapatainak költségét akarta kompenzálni. 1765 októberében az ún. Bélyegtörvény Kongresszus hivatalos tiltakozólevelet intézett Nagy-Britanniába a bélyegtörvény ellen, bár hivatalosan elismerte azt.

1767-től a parlament kiadta a townshendi törvényeket, melyekkel minden amerikai területre behozott árura adót vetett ki. A Liberty-t, John Hancock hajóját csempészettel vádolták, és a bostoni helyőrség 1768. június 10-én lefoglalta. Az utcákon tüntetések törtek ki, ezt a vámtisztek jelentették Londonnak.

A sortűz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Március ötödikén estefelé a brit Hugh White közlegény, éppen szolgálatban volt, a King Streeten a vámház előtt állt őrt. Egy fiatal parókakészítő tanonc lépett oda hozzá, és John Goldfinch kapitány felől érdeklődött, mivel szerintük nem fizette ki a számláját a boltban. Goldfinch valójában még az ezt megelőző napon kifizette a számlát, ezért figyelmen kívül hagyta a fiatal fiú mondandóját. Hugh közlegény, védve felettesét, megjegyezte, hogy a tanonc beszélhetne udvariasabban is a kapitánnyal. A fiú és Hugh közlegény vitába keveredtek, s a végén a közlegény oldalba vágta a fiút a puskájával. A fiú barátai is bekapcsolódtak a vitába. A kiabálás egyre nagyobb tömeget vonzott a King Streetre, s egyre több feldühödött bostoni polgár vette körbe White közlegényt. A harangokat is megkongatták, így sokan a bostoniak közül azt hitték, hogy kigyulladt valami. Ekkorra már több mint ötven bostoni polgár vette körbe a közlegényt. White eközben erősítésért küldött, és meg is érkezett Thomas Preston kapitány s őrjárata személyében. Az őrjárat William Wemms, Hugh Montgomery, John Carroll, William McCauley, William Warren és Matthew Kilroyb közlegényekből állt. Preston saját elmondása alapján a katonák visszább szorították a tömeget, akik száma addigra több százra nőtt. A tömeg nem hagyta annyiban a dolgot és „tűz” felkiáltással, hógolyóval és más kisebb tárgyakkal kezdték dobálni a brit katonákat. Egy helyi kocsmáros Richard Palmes kezében egy ütővel odalépett Prestonhoz és megkérdezte, hogy a katonák puskái töltve vannak e. Preston kapitány biztosította a kocsmárost, hogy mindegyik fegyver töltve van, de addig nem tüzelnek a katonák, amíg arra parancsot nem kapnak. (Preston kapitány amúgy is nehezen adhatott volna ki tűzparancsot, mivel katonái előtt állt.) Ekkor egy eldobott tárgy fejbe találta Montgomery közlegényt, aki a földre rogyott és elejtette a muskétáját is. Feltápászkodván, káromkodva azt kiáltotta, hogy „tűz”, habár ilyen parancsot nem kapott senkitől. Palmes, a kocsmáros ekkor ütőjével hatalmasat csapott a közlegény karjára és majdnem sikerült Preston kapitányt is fejbe csapnia, de neki is csak a kezét találta el. Hirtelen csend állt be a téren, majd eldördültek az első lövések, a katonák a tömeg közé lőttek, habár a kapitány nem adott ilyen parancsot. Tizenegy ember sérült meg, ebből három amerikai Samuel Grey kötélkészítő mester, egy szökött rabszolga Crispus Attuck , és egy tengerész James Caldwell azonnal meghalt. A megdöbbent amerikaiak elhagyták a teret és a közelben lévő utcákon gyülekeztek. Preston kapitány erősítésért küldött és a 29. gyalogsági ezred katonái azonnal körbevették a vámház bejáratát. Időközben Boston kormányzója is megjelent, aki megígérte, hogy a felelősöket bíróság elé fogja állítani, amennyiben a tömeg feloszlik.

Következmény[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hazafi Samuel Adams ezt kihasználva tovább feszítette a húrt a britek és a kolóniák közti kapcsolatban. Az ellenállás valamelyest legyengült, amikor 1770-ben a brit parlament az adók nagy részét megszüntette. Csak a teán maradt adó, amit a hazafiak még mindig elleneztek, mondván, hogy csak a saját képviselőjük szabhat ki adókat. A gyarmatok azonban nem bírtak képviselőkkel a brit parlamentben.

1773-ban kiadták a teatörvényt. Ez közvetlen előzménye volt a Bostoni teadélutánnak, ami pedig a Függetlenségi Háború közvetlen előzménye.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Reid, John Phillip (1974.). „A Lawyer Acquitted: John Adams and the Boston Massacre”. American Journal of Legal History (Volume 18, No. 3), pp. 189–207. o. ISSN 0002-9319.  
  • Ritter, Kurt W (1977.). „Confrontation as Moral Drama: the Boston Massacre in Rhetorical Perspective”. Southern Speech Communication Journal (Volume 42, No. 1), pp. 114–136. o. ISSN 0361-8269.  

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Bostoni sortűz témájú médiaállományokat.