Gilbert du Motier de La Fayette
| Gilbert du Motier de La Fayette | |
 |
|
| Született | Chavaniac-Lafayette (Haute-Loire) 1757. szeptember 6. |
| Elhunyt | Párizs 1834. május 20. |
| Nemzetisége | francia |
| Fegyvernem | lovasság |
| Rendfokozata | tábornok |
| Csatái | Brandywine-i csata Barren Hill-i csata Gloucesteri csata Monmouth-i Rhode Island-i csata Yorktown-i csata |
| Kitüntetései | Cincinnai Társaság és a Szent Lajos-rend tagja |
| Civilben | politikus |
Marie-Joseph Paul Yves Roch Gilbert du Motier de La Fayette (közismert nevén Lafayette) [maʁki də la fajɛt], [ejtsd: láfájet] (Chavaniac-Lafayette (Haute-Loire), 1757. szeptember 6. – Párizs, 1834. május 20.) liberális gondolkodású francia arisztokrata, katonatiszt, politikus és szabadkőműves. Az Amerikai függetlenségi háborúban tábornokként harcolt George Washington vezérlete alatt. A francia forradalom alatt és különösen a júliusi forradalom idején jelentős politikai szerepet játszott. 2002-ben az USA posztumusz tiszteletbeli polgára lett.
Tartalomjegyzék |
Élete[szerkesztés]
Ifjúkora[szerkesztés]
Ősi auvergne-i családból származott, korán árvaságra jutott. 2 éves volt, amikor édesapja meghalt, és 8 éves korában elvesztette édesanyját is. Anyai nagyapjának egyedüli örököseként hatalmas vagyon várt rá nagykorúságának elérésekor. La Rivière gróf, anyai dédapja, a királyi hadsereg egykori főhadnagya Párizsba hozta, hogy gondoskodjon neveltetéséről. La Fayette a Plessis gimnáziumban, és vele párhuzamosan a Királyi muskétások katonai tisztképzőjében tanult. A versailles-i Katonai Akadémián is folytatott tanulmányokat. La Rivière gróf halála után a hadsereget tekintette második családjának. 17 évesen elvette feleségül Marie Adrienne Françoise de Noailles-t, egy gazdag arisztokrata katonatiszt lányát. Felesége családján keresztül kapcsolatba került a versailles-i királyi udvarral. A metzi garnizonban állomásozott, amikor tudomást szerzett a tizenhárom gyarmat függetlenné válásáról. Titokban találkozott Benjamin Franklinnal, aki követként jött Versailles-ba, és segítséget kért XVI. Lajostól a tizenhárom gyarmat nevében.
Amerikai függetlenségi háború[szerkesztés]
A szabadságszerető, lelkes La Fayette Párizsban titokban belépett az amerikai hadseregbe. Saját pénzéből megvásárolta a La Victoire 200 tonnás hajót, amelyen csak két ágyú volt. 30 fős legénységével Anglia partjai felé indult, hogy megtévessze az angol kémeket és a függetlenségi háború francia ellenzőit. Majd visszafordultak. Bordeaux-ban a király pecsétes levele várta, Marseille-be rendelték, és megtiltották számára, hogy elhagyja Franciaországot. La Fayette látszólag engedelmeskedett, kocsin indult Marseille-be, majd néhány mérföld után Bayonne-ba ment, és 1777. április 26-án Los Passajes-ből elhajózott Amerikába. Június 13-án érték el a szárazföldet Georgetown mellett.
Beszédet mondott Philadelphiában a Kongresszusban, és azt kérte, hogy egyszerű katonaként szolgálhasson a hadseregben. Számos európai nemes ifjú harcolt az amerikai hadseregben, közöttük Johann von Kalb, Friedrich Wilhelm von Steuben, Tadeusz Kościuszko. Valamennyien kiválóan megállták helyüket, a harcokban nagy bátorságról tettek tanúságot. La Fayette részt vett a nyári harcokban. 1777. szeptember 11-én a brandywine-i csatában comblövést kapott. Néhány hónap pihenő után visszatért. A gloucesteri csatában vezetett először önállóan egy 350 fős csapatot. A felderítés során óvatosan közelítették meg a briteket, bekerítették az előőrsöt, majd 400 hesseni zsoldost fogtak el. La Fayette első parancsnoki sikerét könyvelhette el. A Kongresszus vezérőrnagyi ranggal tüntette ki. Egy alkalommal behatolt Kanadába maréknyi seregével, és kiszabadított kétezer katonát az angolok ostromgyűrűjéből. 1778. május 20-án a
Barren Hill-i csatában az angolok megpróbálták bekeríteni La Fayette kontinentális seregét, de nem sikerült a manőver. 1778. június 28-án zajlott le monmouth-i csata. Előzőleg 6 hónapig a Valley Forge-ban kaptak kiképzést a katonák von Steuben és La Fayette irányításával. Az alapos felkészítésnek köszönhetően ekkor kezdett megerősödni a kontinentális hadsereg. A július 8-i Rhode Island-i ütközet nyomán kialakult kényes helyzetben rendkívül „körültekintő, ügyes, és gáláns módon járt el La Fayette”, a Kontinentális Kongresszus szerint. 1779 tavaszán La Fayette visszatért Franciaországba, ahol lelkesen fogadták. XVI. Lajos 6000 katonát küldött a felkelők megsegítésére Rochambeau vezérlete alatt. La Fayette megelőzte a francia segítséget szállító flottát, 1780. április 28-án érkezett Bostonba. 1781-ben La Fayette Virginiába ment egy kislétszámú csapata élén. Charles Cornwallis tábornok üldözte jóval nagyobb seregével. Cornwallis, akit Öreg rókának hívtak, azt gondolta, hogy La Fayette, akit The Boy-nak (Kisfiú) nevezett nem fog tudni elmenekülni. De La Fayette ügyes manőverekkel becsalta Cornwallisékat a Chesapeake-öbölbe, majd Saint-Simon márki seregével együtt körülzárták őket. François Joseph Paul de Grasse márki a francia flottával elzárta a tengeri kijáratot. Közben Washington és nyomában Rochambeau erőltetett menetben közeledtek, majd egyesítették csapataikat. A támadást 1781. október 1-jén indították, a harcokat La Fayette irányította. Október 17-én végső győzelmet arattak a francia-amerikai szövetséges seregek Yorktown-ban.
Amerikai hajó vitte vissza La Fayette márkit Franciaországba. A király tábornoki ranggal tüntette ki. A versailles-i és madridi kormányok azt tervezték, hogy közös expedíciót indítanak Jamaica és Kanada ellen. Anglia ennek hírére 1783. január 20-án letette a fegyvert. 1784-ben La Fayette ismét ellátogatott Amerikába.
Újra Franciaországban[szerkesztés]
La Fayette márki az 1787 februárjában Versailles-ban összeült Főnemei Gyűlés tagja volt. Javasolta a sóadó eltörlését, követelte Charles Alexandre de Calonne-nak, az adó- és pénzügyek ellenőrének leváltását. Javasolta a Rendi Gyűlés összehívását az ország bajainak orvoslására. Nemes célok megvalósítása mellett kötelezte el magát. 1788. február 17-én Jacques Pierre Brissot-val és Henri Grégoire abbéval létrehozta A négerek barátainak társaságát, amely a rabszolgatartás és rabszolgakereskedelem felszámolását tűzte ki célul.
A forradalom idején[szerkesztés]
1789. május 5-én Riom, Auvergne képviselőjeként vett részt a Rendi Gyűlésen. Július 11-én nyújtotta be az Alkotmányozó Nemzetgyűlésnek az Emberi és polgári jogok nyilatkozatának első szövegtervezetét, de a Nemzetgyűlés nem fogadta el. Július 13-án, amikor La Fayette-t választották az Nemzetgyűlés elnökhelyettesévé, az éhes párizsi nép fellázadt, és fosztogatni kezdte az üzleteket és fegyvereket szerzett. A túlkapásoktól való félelem hozta létre a Nemzeti Gárda párizsi szekcióját. A legtehetősebb polgárok csatlakoztak spontán módon a Gárdához. Július 15-én XVI. Lajos La Fayette-t nevezte ki a Nemzeti Gárda főparoncsokává, 16-án ő adta ki a parancsot a Bastille lerombolására. 17-én felszólította csapatait, hogy tűzzék ki a háromszínű kokárdát.
Október 5-én a túlnyomóan asszonyokból álló menet érkezett Versailles-ba, kenyeret követelt a királytól. Azt is kérték, hogy a Királyi Gárdát váltsa fel a Nemzeti Gárda. 6-án reggel radikalizálódott a helyzet, La Fayette-t az őrjöngő tömeg ébresztette fel. A Gárda elkésett, és nem tudta megvédeni a kastélyt. La Fayette megmentette a királyi családot és Párizsba kísérte.
1790. július 14-én, a Bastille elfoglalásának első évfordulóján La Fayette szervezte meg a Szövetség ünnepét (Fête de la Fédération) a Champ-de-Mars-on, ahol 83 megye küldöttei vettek részt. Tagja volt az Alkotmány barátai társaságának, amely a Jakobinus klubban gyűlésezett.
1791. július 16-án kiváltak a mérsékeltek, az alkotmányos monarchia támogatói, közöttük La Fayette is, és létrehozták a Feuillantinus klubot. Choderlos de Laclos és Jacques Pierre Brissot július 15-én republikánus petíciót fogalmaztak meg a Törvényhozó Nemzetgyűlés rendelete ellen, amely visszaadta a király jogait és nem követelték a monarchia eltörlését. 16-án a Cordeliers klub ügynökei a Champ-de-Mars-ra lázították az embereket, hogy aláírják a petíciót. 17-én 13 órakor még mindig nem hozták a petíciót, s akkor Pierre-François-Joseph Robert a Cordeliers klub elnöke és felesége Louise de Kéralio ott helyben írták meg kérvényt. Félelmetes tumultus keletkezett. La Fayette megérkezett a Nemzeti Gárda élén. A tömeg elégedetlenül fogadta, és kövekkel dobálta meg a nemzetőröket. Valaki rálőtt La Fayette-re, de nem találta el. Jean Sylvain Bailly Párizs polgármestere statáriumot hirdetett, La Fayette parancsára figyelmeztető lövések dörrentek. A tömeg nem tágított, köveket hajított a katonákra. Ekkor Bailly tüzet vezényelt. Ötven halott és több száz sebesült maradt a téren. La Fayette népszerűsége radikálisan csökkent, október 8-án lemondott a Nemzeti Gárda parancsnokságáról, és visszavonult birtokaira. Bailly-t a sans-culotte-ok küldték nyaktiló alá 1793. november 12-én.
1792-ben a Központi Hadsereg parancsnokának nevezték ki. A király letartóztatásának hírére La Fayette, az alkotmányos monarcha feltétlen híve azzal fenyegetett, hogy csapatait a párizsi forradalmárok ellen fogja bevetni. A jakobinusok a nemzet árulójának nyilvánították, a Nemzetgyűlés megszavazta letartóztatását.
Fogságban[szerkesztés]
Charles César de Fay de Latour-Maubourg, Alexandre de Lameth, Jean-Xavier Bureau de Pusy és néhány tiszt társaságában Osztrák-Németalföldre akart menekülni. Augusztus 17-én Rochefortban letartóztatták őket. A weseli, majd a magdeburgi várbörtönbe kerültek. 1794. május 17-én átvitték őket Olmützbe. A Campo Formió-i béke egyik előfeltétele volt a francia foglyok szabadon bocsátása. 1797. szeptember 17-én hagyták el a börtönt, és a cseh-szász határon átkelve átadták őket a hamburgi amerikai konzulnak.
Visszatérés Franciaországba[szerkesztés]
La Fayette és társai Hamburgon át érkeztek a Hét Egyesült Holland Tartományba (Holland Köztársaság), ahol kedvező fogadtatásban részesültek. La Fayette Utrechtben telepedett le, mert a Direktórium megtiltotta hazatérését. A brumaire 18–19-i államcsíny után hirtelen úgy döntött, hogy a konzulok előzetes engedélye nélkül is visszatér hazájába. Visszavonult birtokaira. Baráti kapcsolatba került Joseph Bonapartéval, ennek köszönhetően törölték nevét az emigránsok listájáról, és fia, Georges Washington de La Fayette a huszárezred tisztje lett. La Fayette az Haute-Loire megyei tanácsának tagjaként működött, és katonai rangjának megfelelő nyugdíjban részesült. 1804-ben a császári rang felvétele ellen szavazott, és visszautasította a Napóleon által felajánlott Becsületrendet. 1814-ben közeledett a Bourbon-házhoz, találkozott XVIII. Lajossal és Artois grófjával, a későbbi X. Károly királlyal. Napóleon visszatérésekor visszapártolt a császárhoz Franciaország érdekében. Májur 10-én a Seine-et-Marne képviselőjeként bekerült a parlamentbe. A Waterlooi csata után megvédte a parlamentet, nem engedte feloszlatni. A Tuileriák palotájában, javasolta, hogy követeljék a császár lemondását. Napóleon lemondott fia javára. A Bourbon-restauráció alatt mellőzték La Fayette–et, mert a Száz nap alatt Napóleon mellé állt. 1820 augusztusában katonai puccs készült a restauráció ellen, de meghiúsult. La Fayette-et is gyanúsították a részvétellel, de komoly jogi lépéseket nem tettek ellen. 1824-ben utazott utoljára az Egyesült Államokba. Felkereste George Washington sírját, és találkozott néhány egykori tiszttársával is. Mindenütt nagy tisztelettel és lelkesedéssel fogadták.
1830. július 27-én, amikor Párizs népe barikádokat emelt, La Fayette átmeneti kormánybizottságot alakított. A forradalom elűzte a Bourbonokat és I. Lajos Fülöp foglalta el Franciaország trónját. Augusztus 16-án a király megbízta La Fayette-et a Nemzeti Gárda újjászervezésével, és kinevezte a Gárda országos főparancsnokának. Lajos Fülöp nem bízott a köztársasági érzelmű La Fayette-ben, veszélyesnek tartotta, hogy csak egyetlen fegyveres szervezet biztosítja a közrendet. Felkérte ezért Nicolas Jean-de-Dieu Soult hadügyminisztert, hogy szervezze át a reguláris hadsereget. December 4-én a parlament visszavette a főparancsnoki tisztséget La Fayette-től arra hivatkozva, hogy a júliusi monarchia alapokmánya (Charte de 1830) biztosítja a Nemzeti Gárdának azt a jogot, hogy maga válassza ki a parancsnoki tisztségek betöltőit. A mélyen megsértett La Fayette másnap lemondott. Élete végéig parlamenti képviselő maradt, a legkeményebb ellenzéki csoporthoz tartozott. 1834 januárjában vett részt utoljára a parlamenti vitákban. 1834. május 20-án halt meg. Kívánsága szerint felesége mellé temették a Picpus temetőben. Sírjába helyezték azt a földet, amit utolsó amerikai útjáról hozott magával.
Emlékezete[szerkesztés]
1917. június 28-án szálltak partra Saint-Nazaire-ben az első amerikai csapatok. A 16. gyalogos hadosztály 2. zászlóalja július 4-én, az USA Függetlenségi napján katonai parádét tartott Párizsban. Elvonultak a Piscup temetőbe, és tisztelegtek La Fayette tábornok sírjánál. John Pershing tábornok vezérkarához tartozó Charles E. Stanton alezredes így kiáltott: „La Fayette, íme itt vagyunk!”
Minden évben július 4-én virágcsokrot helyez el sírján az USA párizsi nagykövete.
2002. augusztus 8. óta az USA posztumusz tiszteletbeli polgára.
August Bartholdi készítette el La Fayette szobrát, Franciaország ajándékát New York városának. 1876-ban adták át ünnepélyesen, és ma a Union Square Parkban áll.
Sugárutakat, tereket neveztek el róla az Egyesült Államokban (Lafayette Square: Buffalo, Los Angeles, Saint Louis (Missouri), New Orleans, Washington) és Franciaországban.
Források[szerkesztés]
- Gilbert du Motier de La Fayette életrajza a Francia Nemzetgyűlés honlapján (franciául)
- Gilbert du Motier de La Fayette (franciául)
- Bokor József (szerk.). A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET Kft. ISBN 963 85923 2 X (1998)
