Horvát Boldizsár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Horvát Boldizsár
Horváth Boldizsár Erdélyi 1897.jpg
Horvát Boldizsár 1897-ben. Erdélyi Mór fényképfelvétele
Született 1822. január 1.
Szombathely
Elhunyt 1898. október 28. (76 évesen)
Budapest
Foglalkozása író, költő, jogtudós, politikus, miniszter

Horvát Boldizsár (olykor Horváth, Szombathely, 1822. január 1.Budapest, 1898. október 28.) magyar író, költő, jogtudós, politikus, igazságügy-miniszter az Andrássy-kormányban. Az MTA és a Kisfaludy Társaság tagja.

Családja, tanulmányai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Polgári családból származott. Tanulmányait szülővárosában, majd Sopronban, jogi képesítését a győri királyi akadémián szerezte. 1841-ben Istóczy Antal Vas vármegyei ügyésznél volt jogi gyakorlaton, 1842-ben Széll Imre ítélőmester oldala mellé esküdt fel királyi táblai jegyzőnek. Miután 1843. márciusában az ügyvédi vizsgát letette, Szombathelyen kezdett ügyvédi gyakorlatot, majd a város főjegyzője lett.

Politikai pályájának kezdete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Deák Ferenc híveként és barátjaként kapcsolódott be a közügyekbe. A fővárosi szabadelvű lapok vezércikkírója lett és költeményeket is írt, amelyek egy része mégis a szépirodalmi lapokban és a Kisfaludy Társaság felolvasó ülésein nyilvánosságra jutott. Az 1848. évi pesti országgyűlésen a szombathelyi választókerület képviselőjeként vett részt és követte az országgyűlést Debrecenbe, majd Buda bevétele után, újra Pestre és Szegedre is. A szabadságharc után hadi törvényszék elé állították és fogságot is szenvedett. Már 1850-ben amnesztiát kapott. Visszatért szülővárosába, miután az osztrák jogból a vizsgát letette és ügyvédi irodát nyitott. Gróf Apponyi György országbíró, Deák Ferenc ajánlatára, 1860-ban az országbírói értekezletre hívta meg. Részt vett 1863-ban gróf Dessewffy Emillel a Földhitelintézet megalapításában, majd az intézet jogi osztályának igazgatója lett. Az intézet helyzetének megszilárdításában együttműködött Csengery Antallal, Korizmics Lászlóval és Lónyay Menyhérttel. Külföldi utazás (1862) után a Földhitelintézet egyik létrehozójaként annak jogügyi igazgatója lett (1863). Az 1865. évi alkotmányos országgyűlésre a szombathelyiek újra megválasztották képviselőjüknek. 1866. december 1-jén a közjogi kiegyezés érdekében tartott nevezetes beszédet.

Igazságügy-miniszterként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Horvát Boldizsár portréja a Vasárnapi Ujságban

Az Andrássy-kormány megalakulásakor a koronázott király, ismét Deák Ferenc ajánlatára, Horvátot 1867. februárjában igazságügy-miniszterré nevezte ki. Lelkesedéssel fogott nagy munkáihoz, amelyek az igazságügyi tárca elvállalása után rá vártak. Örömmel üdvözölte az 1848. évi alkotmánynak lényegében újabb szankciót adó 1867. évi kiegyezést. Horvát jelentős liberális reformokat kezdeményezett az igazságszolgáltatás területén: a közigazgatás és az igazságszolgáltatás kettéválasztását, a bírói függetlenség és elmozdíthatatlanság kimondását, a bírák felelősségének törvényi szabályozását. Horvátnak komoly ellenállással kellett szembenéznie számos reformelképzelése ügyében, így a szükséges tényezők hiányában akkor még életbe nem léptethető szóbeliség és közvetlenség rendszerének legalább útját egyengette sokat kárhoztatott perrendtartásában, amelyet az eredeti szöveget lényegesen felforgató országgyűlési módosítások folytán az övének mondani alig lehetett; a királyi kuriát semmitőszékre s legfőbb ítélőszékre osztotta s a királyi táblával együtt megtisztította az oda nem illő papi és mágnási (prelátusi és bárói) elemektől; megkísérelte a királyi tábla felosztását is, azonban ezt akkor a minisztertanács nem fogadta el; a régi úrbéri viszonyok maradványait eltisztította; a büntető gyakorlatra vonatkozó humánus intézkedéseiben a bilincsek alkalmazását, a botbüntetést, a vérdíjat eltörölte; a polgári házasság akkor még meg nem érett kérdésében is a legszabadelvűbb álláspontot foglalta el. A szorosan saját tárcája körébe tartozó törvényeken kívül természetesen élénk és döntő részt vett az 1865-67. évi törvényhozás időszakában létrejött részint alap-, részint más fontos törvények megalkotásában is, mint a közös ügyekről szóló XII., a zsidók emancipációjára vonatkozó XVII., a nemzeti egyenjogúságot tárgyazó XLIV. t.-c. stb. Mindezen reformok egészben vagy részbeni, teljes vagy megcsonkított, de azért mind egyenkint előhaladásnak és szabadelvű vívmánynak tekintendő keresztülvitele nehéz küzdelmekkel járt, főleg a birtokos arisztokráciával, amely élesen bírálta Horvátot. 1871. májusában lemondott miniszteri állásáról s így kezdeményezett nagyszerű reformtörekvései csonkán maradtak és csak évtizedek múlva jutottak, legalább egy részükben, érvényre.

Lemondása után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1878-ban végleg visszavonult a közélettől és ettől fogva szépirodalommal is foglalkozott. 1887-től a Kisfaludy Társaság tagja. egy nagyobb pénzintézet, az akkor alkotott s azután más intézetekbe olvadt magyar földhitel-részvénytársaság igazgató-elnöke s majd a herceg Esterházy-féle javaknak legfelsőbb helyről kinevezett zárgondnoka lett s e két éven át viselt hivatalában a kezelésére bízott roppant tömeg rendezését komolyan munkába vette, a tisztázás alapos terveit előkészítette, közben herceg Esterházy vendégszeretetét a természetvizsgálók s orvosok soproni gyűlésén, Kismartonban és Fraknó várában fényesen képviselte; de tervei keresztülvitelében legyőzhetetlen akadályokra találva, az állást másoknak engedte át s nyugalomba vonult. Emellett a törvényhozásnak, a képviselőháznak ezentúl is köztiszteletet élvező tagja maradt. A magyar kir. egyetem jogi kara az egyetem százados emlékünnepe alkalmából díszdoktori oklevéllel tüntette ki. 1878 után minden pártköteléken kívül maradva támogatta a kormányt. Látása nagyon megromlott és közéleti aktivitását ez is csökkentette. A Magyar Tudományos Akadémián és a Kisfaludy Társaságban szeme világának elerőtlenedése miatt nem dolgozhatott annyit, mint óhajtotta volna s a gyűléseket is ritkán látogatta; tartott azonban az Akadémián két szép emlékbeszédet Szemere Bertalan 1848-as belügyminiszter, debreceni miniszterelnök, és saját minisztertársa, kedves barátja, gróf Mikó Imre felett.

Akadémiai karrierje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Akadémia nem annyira mint szakírót, hanem inkább mint művészi szónokot, 1861. december 20-án levelező tagjává, s amikor már igazságügy-miniszter volt, 1868-ban tiszteleti tagjává választotta.

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Municipium és parlamentarismus (Pest, 1866);
  • A bírói hatalomról (Pest, 1869);
  • Horvát Boldizsár Összes költeményei (Sajtó alá rendezte Barna János, Makó, 1927)

Ajánlott irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kun László: A magyar igazságügyi kormányzat Horvát Boldizsártól (Bp., 1880);
  • Tóth Lőrinc emlékbeszéde (MTA Emlékbeszédek, Bp., 1900).
  • Mikszáth Kálmán: Az én kortársaim (Bp., 19l0).

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1991 óta a Horvát Boldizsár utca őrzi nevét Budapest XIV. kerületében (Herminamező).
  • A Szombathelyi Közgazdasági Szakközépiskola felvette a város nagy szülöttének nevét.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A Pallas nagy lexikona
  • Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967. 742. o.  
  • Életrajza a7 1887-1892-es országgyűlés almanachjában
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Horvát Boldizsár témájú médiaállományokat.