Oláhpatak
| Oláhpatak (Vlachovo) | |
| Közigazgatás | |
| Ország | |
| Kerület | Kassai |
| Járás | Rozsnyói |
| Turisztikai régió | Gömör |
| Rang | község |
| Első írásos említés | 1427 |
| Polgármester | Peter Pakes |
| Irányítószám | 049 24 |
| Körzethívószám | 058 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 866 fő (2011)[1] +/- |
| Népsűrűség | 23 fő/km² |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 403 m |
| Terület | 37,33 km² |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Elhelyezkedése | |
| Koordináták: é. sz. 48° 46′ 20″, k. h. 20° 24′ 45″ | |
| é. sz. 48° 46′ 20″, k. h. 20° 24′ 45″ | |
| Oláhpatak weboldala | |
| Adatok forrása: Szlovák Statisztikai Hivatal, http://obce.info | |
Oláhpatak (szlovákul Vlachovo, németül Lambsdorf) község Szlovákiában a Kassai kerület Rozsnyói járásában. 2011-ben 866 lakosából 839 szlovák volt.
Tartalomjegyzék |
Fekvése [szerkesztés]
Rozsnyótól 15 km-re északnyugatra, a Szlovák Érchegység délkeleti részén, a Sajó folyó bal partján fekszik.
Története [szerkesztés]
A 14. század első felében bányászfaluként keletkezett. 1427-ben említik először "Alahpathaka" alakban, de a 16. század végéig Lampertfalvának is nevezték, amely egy ideig külön falut is alkotott. Az utóbbi név származhat a telepítő soltész nevéből, vagy régi temploma védőszentjének nevéből is. Területén már a 15. század elején vasat bányásztak és vashámor is működött itt. 1427-ben 40 adózó portája volt, a nevek a lakosság oláh többségéről tanúskodnak. 1597-ben még "Oláhpataka alias Lampertsdorf" néven említik. A 16. század végétől Lampertfalva név a forrásokból eltűnik és a községet ezután csak Oláhpatak néven említik. A 16. századig a Csetneky család birtoka, később a krasznahorkai váruradalom részeként az Andrássyaké. 1566-ban a települést a török pusztíotta, ezután lakói a töröknek is adóztak. Ebben az időben terjedt el a reformáció is Gömörben. 1610-ben, valamit 1709-1710-ben nagy pestisjárványok pusztítottak, melyeknek számos lakos esett áldozatul. Pótlásukra birtokosai újakat telepítettek. 1728-ban Andrássy József és Erdődy Zsigmond voltak a község birtokosai. 1773-ban már csak Andrássy Károly a földesura, ekkor 63 jobbágy és 37 zsellércsalád lakta, akiknek nagy része a két vaskohóban dolgozott. A község nyugati részén állt az Andrássyak gazdasága, uradalmuk területén ekkor három halastó is volt. A 19. század elején vasolvasztó és vashámor működött a község területén. 1843-ban gróf Andrássy Károly nagyolvasztót építtetett, amely a század végéig üzemelt.
Vályi András szerint "Oláh Pataka, Vlachov. Tót falu Gömör Vármegyében, földes Ura Gróf Andrásy Uraság, lakosai külömbfélék, határja meglehetõs." [2]
Fényes Elek szerint "Oláhpatak, Wlachowo, tót falu, Gömör vgyében, Dopschinához 1 órányira: 37 kath., 930 ev. lak. Evang. anyaszentegyház. Határa nagy, de köves, sziklás; szénégetés, fuvarozás; nevezetes juhtenyésztés, két vashámora is van. F. u. gr. Andrásy. Ut. p. Rosnyó. " [3]
1910-ben 822, többségben szlovák lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. 1920-ig Gömör-Kishont vármegye Rozsnyói járásához tartozott.
2001-ben 950 lakosából 946 szlovák volt.
Nevezetsségei [szerkesztés]
- Evangélikus temploma gótikus eredetű, mai formájában a 17. században épült. Erődfal övezi.
- Az Andrássy-kastély a 18. században épült, a 19. században klasszicista stílusban átépítették.
- A Károly kohó 1870-ból származó ipari műemlék, nagyolvasztója még ma is működőképes.
Híres emberek [szerkesztés]
- Itt született 1823. március 8-án id. gr. Andrássy Gyula Zemplén vármegye 1848-as főispánja, 1867 és 1871 között miniszterelnök és honvédelmi miniszter, 1871 és 1879 között külügyminiszter.
További információk [szerkesztés]
- Hivatalos oldal
- Községinfó
- Oláhpatak Szlovákia térképén
- Rövid képes ismertető /magyar/
- Az oláhpataki nagyolvasztó (magyarul)
- E-obce.sk
Források [szerkesztés]
- ↑ http://www.scitanie2011.sk/wp-content/uploads/EV_národnosť_12_7_v12.pdf
- ↑ Vályi András: Magyar Országnak leírása. Buda. 1796. Online hozzáférés
- ↑ Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: Fényes Elek. 1851. Online hozzáférés
|
|||||||||||

