1947-es magyarországi országgyűlési választás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A kékcédulás választás néven elhíresült 1947-es magyarországi országgyűlési választást augusztus 31-én rendezték.

Ez volt az első olyan országgyűlési választás, amelyen a legtöbb szavazatot egy kommunista párt (Magyar Kommunista Párt, MKP) kapta, de a választójogi törvény módosításával és a választási csalások ellenére sem sikerült az abszolút többséget megszereznie. Sikeres volt azonban az a taktika, amellyel felszalámizták a korábban abszolút többséggel rendelkező Független Kisgazdapártot (FKgP).

A szovjet megszállók fegyvereinek oltalmában így a kommunisták ezen a választáson nagy lépést tettek az egyeduralom megszerzése felé vezető úton. A Dinnyés Lajos vezetésével 1947. szeptember 23-án alakult kormányban már ők kapták a legtöbb posztot.

A választásra 11 párt jelentkezett, de végül csak 10 indult. (Az új pártok többnyire a Baloldali Blokk által szétzúzott FKgP utódpártjai voltak abban az értelemben, hogy a kisgazda szavazatok nagy részét ők gyűjtötték be.)

Törvénymódosítás, visszaélések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Törvénymódosítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A választás előtt, 1947. július 23-án a kommunisták nyomására módosították a választójogi törvényt (1947. évi XXII. törvénycikk). Újrarendezték a választás szabályait, és megnevezték azokat a háború előtti jobboldali szervezeteket, amelyek volt tagjai nem voltak választhatóak. A törvény a „Lex Sulyok” gúnynevet kapta, mert a változások következtében többek közt az ellenzék egyik vezére, Sulyok Dezső is elvesztette választhatóságát. (Pártja, a Magyar Szabadság Párt emiatt feloszlatta magát.)

A törvénymódosítás 10%-kal csökkentette a választásra jogosultak számát.

Manipulációk a névjegyzékkel[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A választói névjegyzékből a kommunista irányítású belügyminisztérium a tiltakozások ellenére kihagyott mintegy félmillió szavazót,[1] többnyire a polgári pártok és a szociáldemokraták támogatóit. Az általuk „reakciósnak” tartott polgároknak nem kézbesítették az ún. összeíró íveket, vagy ha igen, akkor teljesíthetetlen feltételekhez kötötték a választójogosultság megadását. (Példaként: a választónak kellett bizonyítania, hogy a két világháború között nem volt tagja szélsőjobboldalinak minősített szervezetnek.)

Kék cédulák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kék háttérnyomású ideiglenes választói névjegyzékkivonattal (a hírhedt kék cédulával) az emberek lakhelyüktől távol is szavazhattak: az országot teherautókkal, vonaton (sőt kerékpáron) járó kommunisták közül sokan 15–20 helyen is szavaztak ugyanazon a választáson (a külön erre a célra nyomtatott kékcédulákat az MKP bocsátotta rendelkezésükre). A kutatók máig sem tudják, hány ilyen szavazat kerülhetett az urnákba, számukat 60–120 ezerre becsülik.[2] (Az MKP mindösszesen 1,113 millió szavazatot gyűjtött).

A csalásokat sok helyen észlelték, de csak leállítani tudták bizonyos körzetekben. A kiskunmajsai 5. szavazókör jegyzőkönyvéből: „A bizottság megállapította, hogy tömegesen érkeznek idegenek névjegyzéki kivonattal szavazásra, kik közül többeket igazolásra szólított fel. A rendőrségen megállapítást nyert, a szavazás beismerése és a nála lévő hamis névjegyzéki kivonat alapján, hogy Kiskunmajsán, már a negyedik helyen akart leszavazni. Ők is ugyanazzal az autóval érkeztek, melyik az idegeneket hozta szavazásra.[3]

A Demokrata Néppárt szereplése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1945-ös magyarországi nemzetgyűlési választással ellentétben a '47-es választáson már indult a Barankovics István vezette Demokrata Néppárt (DNP) is. A referendumon 286 742 vokssal maradt le a kommunistáktól, ezzel a szavazatok szerint második lett, 60 mandátumával viszont csak a 4. legnagyobb frakciót hozhatta létre. Az akkori választási rendszer premizálta a négypárti kormánykoalíciót. A szavazatok 60 százalékának együttes elérése esetén az országos listás mandátumok 80 százalékát juttatta nekik. A DNP tehát hiába kapott több szavazatot, mégis kevesebb mandátumhoz jutott, mint a kisgazdák és a szociáldemokraták. Szavazótáborának jelentős bázisát adta a kisgazdapártból (annak baloldalra tolódása miatt) kiábránduló réteg, azonban számíthatott a két világháború között létrejött keresztény tömegmozgalmak tömegeire is (mint a KALOT Katolikus Népfőiskolai Mozgalom, EMSZO, Hivatásszervezet stb.).

A Magyar Függetlenségi Párt kizárása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A választás után a Magyar Függetlenségi Párt (670 ezer voks, 49 mandátum) petíciót nyújtott be a választást felügyelő Országos Nemzeti Bizottsághoz, amelyben kétségbe vonta a választás érvényességét és új választás kiírását követelte. A kommunisták viszont az MFP-t vádolták meg csalással. A döntés előtt Rákosi Mátyás villájába rendelte Major Ákost, az ONB kommunista elnökét, és azzal fenyegette meg, hogy ha a testület nem az MKP javára dönt, azzal polgárháborúba taszítja az országot.[4] A 13,4%-os eredményt elért Magyar Függetlenségi Párt szavazatait novemberben, a petíciós per után megsemmisítették arra hivatkozva, hogy az ajánló szelvényekkel csalást követtek el. Megsemmisítették a párt mandátumait is, jelentősen megváltoztatva a parlamenti erőviszonyokat.

Az induló pártok eredményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szervezet Szavazatok száma Szavazatok aránya Mandátumok száma Mandátumok aránya Parlamenti szerepe
Magyar Kommunista Párt (MKP) 1 111 001 22,25% 100 24,33% kormánypárt
Független Kisgazdapárt (FKgP) 766 000 15,34% 68 16,55% kormánypárt
Szociáldemokrata Párt (SZDP) 742 171 14,86% 67 16,30% kormánypárt
Demokrata Néppárt (DNP) 824 259 16,5% 60 14,60% ellenzék
Magyar Függetlenségi Párt (MFP) 670 751 13,43% 49 11,92% ellenzék
Nemzeti Parasztpárt (NPP) 413 409 8,28% 36 8,76% kormánypárt
Független Magyar Demokrata Párt (FMDP) 262 109 5,25% 18 4,38% ellenzék
Magyar Radikális Párt (MRP) 85 535 1,71% 6 1,46% ellenzék
Keresztény Női Tábor (KNT) 69 363 1,39% 4 0,97% ellenzék
Polgári Demokrata Párt (PDP) 49 740 1,00% 3 0,73% ellenzék
Összesen 4 994 338 100% 411 100%

Statisztikák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A két munkáspárt (MKP, SZDP) együtt 1,858 millió szavazatot, azaz 37,17%-ot szerzett (az 1945-ös választáson 34,4%-ot kaptak). Az FKgP-vel szemben létrehozott Baloldali Blokkban szövetségesük, a Nemzeti Parasztpárt 415 ezer szavazatot, 8,3%-ot kapott, így a blokk szavazatainak aránya, 45,5% még mindig nem volt elég a többséghez.

Az FKgP 770 ezer szavazatot, 15,4%-ot kapott. Mivel korábban együtt kormányzott a Baloldali Blokkba tömörülőkkel, a volt kormánykoalíció 60,9%-ot szerzett.

Utódpártjaival együtt az FKgP összesen 52%-ot kapott, azaz a csalások és az erőteljes baloldali kampány ellenére is alig veszített valamit 57%-os 1945-ös eredményéből. A Baloldali Blokkot többletmandátumokhoz juttatta az a törvénymódosításban lefektetett szabály, hogy ha a koalíció megszerzi a szavazatok 60%-át, akkor a listás helyek 75%-át oszthatják fel egymás közt. A 60%-os határt éppen csak, és éppen a kékcédulás szavazatokkal sikerült túllépni. A Baloldali Blokk ezekkel a többletmandátumokkal is csak 49,3%-hoz jutott az Országgyűlésben, így a kisgazdák nélkül továbbra sem volt többsége.

A hatalmi viszonyokat azonban ekkor már nem a választási eredmények döntötték el. A Magyar Függetlenségi Párt 49 mandátumának megsemmisítésével Baloldali Blokk pártjai abszolút többséghez jutottak. A „felszalámizási” taktikának áldozatul esett kisgazdapárt ezek után már képtelen volt komoly ellenállásra az egyeduralomra törő kommunista párttal szemben.[5]

Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Földesi Margit–Szerencsés Károly: Halványkék választás. Magyarország 1947. (Tanulmány és válogatott dokumentumok. Kairosz Kiadó, 2001.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]