El nem kötelezett országok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
El nem kötelezettek mozgalma
NAM Members.svg

Alapítva 1961. szeptember 1., Belgrád
Székhely Egyesült Államok New York, Egyesült Államok
Tagság 120 tag
17 megfigyelő állam
Vezető Hasszán Rohani

Az El nem kötelezettek mozgalma weboldala

Az El-Nem Kötelezettek Mozgalma (ENKM) egy nemzetközi szervezet, mely olyan országokat tömörít, amelyek formálisan nem kötelezték el magukat valamely másik nagyobb hatalmi tömb mellett vagy ellen. 2010-ben 118 állam volt tagja, valamint 18 ország megfigyelő státuszt kapott.[1] [2]

Az 1979. évi havannai nyilatkozat kijelentette, hogy a szervezet célja a „nemzeti függetlenség, szuverenitás, területi integritás és biztonság biztosítása az el-nem kötelezett országok számára, valamint az imperializmus, gyarmatosítás, neokolonializmus, apartheid, rasszizmus és cionizmus, a külső agresszió, okkupáció, domináció és hegemonizmus, és a tömb-politika elleni harc”. [3] A mozgalom elsősorban a függetlenségi harcokra fókuszál, továbbá a szegénység megszüntetése, a gazdasági fejlődés, valamint a gyarmatosítás, imperializmus és neokolonializmus elleni harc a fő céljai. A világ lakosságának 55%-át képviseli, a világ államainak többségét, valamint az ENSZ tagságának ⅔-át. A tagállamok viszont főleg a világ legszegényebb országai, és így kevés politikai hatalommal rendelkezik.

A szervezetet 1961-ben alapították meg Belgrádban, az akkori Jugoszláv Népköztársaságban. Négy politikai vezető elképzelésein alapult: Indonézia első elnöke, Sukarno, India első miniszterelnöke, Dzsaváharlál Nehru, Egyiptom második elnöke, Gamal Abden-Nasszer, valamint Jugoszlávia első elnöke, Josip Broz Tito megbeszélései szerint jött létre. Mind a négy vezető ismert szószólója volt a „közép-útnak”, amellyel a fejletlen országokat ki akarták vonni a nyugati és a keleti tömbök között folyó hidegháborúból.

A tömb-rendszer 1980-ban

A főbb tagjai India, Egyiptom, Dél-Afrika, valamint régebben Jugoszlávia és Kína voltak. Brazília soha nem volt a szervezet tagja, de sok közös célja volt és gyakran küldött megfigyelőket a konferenciákra. Habár eredetileg a NATO-hoz és a Varsói Szerződéshez hasonló szoros szövetséget akartak létrehozni, a tagországok között mindig is kevés egyetértés volt, és a tagok gyakran vagy az egyik vagy a másik nagy tömbbel léptek szövetségbe. Például Kuba a Szovjetunió szövetségese volt a hidegháború alatt, India pedig Kína ellen szövetkezett a szovjetekkel. A mozgalom a legnagyobb krízisét 1979-ben érte el, amikor Szovjetunió megtámadta Afganisztánt. Amíg sok tagállam támogatta az inváziót, sokan (főleg a muzulmán országok) ellenezték azt.

Ennek ellenére a szervezet sokat tett a baráti viszonyok kifejlesztésére a tagországok között. Az országok munkabrigádokat, szakértőket, vagy anyagi segítséget küldtek egymásnak. A tagállamok állampolgárai gyakran könnyen utazhattak a többi tagországokba, vízum és más bizonylatok nélkül.

Az El-Nem Kötelezettek Mozgalmának létrejöttét a hidegháború és a tömb-rendszer váltotta ki, ezért annak befejezése után a mozgalom erőlködött újradefiniálni létezését [4]. A délszláv háborúk következtében Jugoszlávia tagságát megszüntették.[5] Az egykori ország területén létrejött új államok nem mutatnak érdeklődést a mozgalom iránt, inkább a NATO felé igyekeznek haladni, bár négy korábbi tagállam (Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Szerbia) megfigyelő státuszú tagokká váltak. 2004-ben Málta és Ciprus kilépett a szervezetből, amikor beléptek az Európai Unióba, így Fehéroroszország maradt az egyetlen európai tagállam. A korábbi tagországok közül Argentína 1991-ben kilépett, de megfigyelő státuszú állam maradt[6][7].

A szervezetbe legutoljára Azerbajdzsán és a Fidzsi-szigetek lépett be, mindketten 2011-ben.

Ezidáig kettő olyan tagállam van, melyek pályáztak a teljes jogú tagságra, de azt a szervezet tagállamai visszautasították. Bosznia-Hercegovina 1995-ben, míg Costa Rica 1998-ban szeretett volna teljes jogú tagállammá válni.[8]

Konferenciák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tagországok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

██ Teljes jogú tagországok

██ Megfigyelő státuszú államok

Teljes jogú tagországok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1.  Afganisztán
  2.  Algéria
  3.  Angola
  4.  Antigua és Barbuda
  5.  Azerbajdzsán
  6.  Bahama-szigetek
  7.  Bahrein
  8.  Banglades
  9.  Barbados
  10.  Belize
  11.  Benin
  12.  Bhután
  13.  Bissau-Guinea
  14.  Bolívia
  15.  Botswana
  16.  Brunei
  17.  Burkina Faso
  18.  Burundi
  19.  Chile
  20.  Comore-szigetek
  21.  Csád
  22.  Dél-afrikai Köztársaság
  23.  Dominikai Közösség
  24.  Dominikai Köztársaság
  25.  Dzsibuti
  26.  Ecuador
  27.  Egyiptom
  28.  Egyenlítői-Guinea
  29.  Egyesült Arab Emírségek
  30.  Elefántcsontpart
  31.  Eritrea
  32.  Etiópia
  33.  Észak-Korea
  34.  Fehéroroszország
  35.  Fidzsi-szigetek
  36.  Fülöp-szigetek
  37.  Gabon
  38.  Gambia
  39.  Ghána
  40.  Grenada
  41.  Guatemala
  42.  Guinea
  43.  Guyana
  44.  Haiti
  45.  Honduras
  46.  India
  47.  Indonézia
  48.  Irak
  49.  Irán
  50.  Jamaica
  51.  Jordánia
  52.  Jemen
  53.  Kambodzsa
  54.  Kamerun
  55.  Katar
  56.  Kelet-Timor
  57.  Kenya
  58.  Kolumbia
  59.  Kongói Köztársaság
  60.  Kongói Demokratikus Köztársaság
  61.  Közép-afrikai Köztársaság
  62.  Kuba
  63.  Kuvait
  64.  Laosz
  65.  Lesotho
  66.  Libanon
  67.  Libéria
  68.  Líbia
  69.  Madagaszkár
  70.  Malawi
  71.  Malajzia
  72.  Maldív-szigetek
  73.  Mali
  74.  Marokkó
  75.  Mauritánia
  76.  Mauritius
  77.  Mianmar
  78.  Mongólia
  79.  Mozambik
  80.  Namíbia
  81.  Nepál
  82.  Nicaragua
  83.  Niger
  84.  Nigéria
  85.  Omán
  86.  Pakisztán
  87.  Palesztina
  88.  Panama
  89.  Pápua Új-Guinea
  90.  Peru
  91.  Ruanda
  92.  Saint Lucia
  93.  Saint Kitts és Nevis
  94.  Saint Vincent és a Grenadine-szigetek
  95.  São Tomé és Príncipe
  96.  Seychelle-szigetek
  97.  Sierra Leone
  98.  Srí Lanka
  99.  Suriname
  100.  Szaúd-Arábia
  101.  Szenegál
  102.  Szingapúr
  103.  Szomália
  104.  Szudán
  105.  Szváziföld
  106.  Szíria
  107.  Tanzánia
  108.  Thaiföld
  109.  Togo
  110.  Trinidad és Tobago
  111.  Tunézia
  112.  Türkmenisztán
  113.  Uganda
  114.  Üzbegisztán
  115.  Vanuatu
  116.  Venezuela
  117.  Vietnam
  118.  Zambia
  119.  Zimbabwe
  120.  Zöld-foki Köztársaság

Korábbi tagországok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1.  Argentína[9][7]
  2. Dél-Jemen[7]
  3. Észak-Jemen[7]
  4.  Ciprus[7]
  5.  Málta[7]
  6.  Jugoszlávia[7]

Megfigyelő államok és szervezetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Államok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A következő államok megfigyelő státuszban vesznek részt a szervezet munkájában.[2]

  1.  Argentína
  2.  Bosznia-Hercegovina
  3.  Brazília
  4.  Costa Rica
  5.  El Salvador
  6.  Horvátország
  7.  Kazahsztán
  8.  Kirgizisztán
  9.  Kína
  10.  Mexikó
  11.  Montenegró
  12.  Örményország
  13.  Paraguay
  14.  Szerbia
  15.  Tádzsikisztán
  16.  Ukrajna
  17.  Uruguay

Nemzetközi szervezetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ENSZ, Egyesült Nemzetek Szervezete
  2. , Afrikai Unió
  3. Nemzetközösség,
  4. Arab Liga, Arab Liga
  5. OIC, Iszlám Konferencia Szervezete
  6. Kanak Szocialista Nemzeti Felszabadító Front (FLNKS), mely Új-Kaledónia függetlenségért küzd
  7. Hostisiai Nemzeti Felszabadítási Mozgalom, mely Puerto Rico szuverén állammá válásáért harcol
  8. Csúcstalálkozó a Világ Békéjéért
  9. Afro-ázsiai Népek Szolidaritási Szervezete [AAPSO]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. http://www.namegypt.org/en/AboutName/MembersObserversAndGuests/Pages/default.aspx
  2. ^ a b XV Summit of the Non-Aligned Movement, Sharm El Sheikh, 11–16 July 2009: Members, Observers and Guests
  3. Fidel Castro beszéde
  4. Suvedi, Suryaprasada. Land and Maritime Zones of Peace in International Law. Oxford University Press, 169–170. o (1996). ISBN 0198260962 
  5. http://www.nam.gov.za/background/members.htm
  6. Los No Alineados ("The Non-Aligned"), for Lucio Garcia del Solar, 10 October 2006 (spanyol nyelven).
  7. ^ a b c d e f g Final Document of the 7th Summit of the Non-Aligned Movement -(New Delhi Declaration)
  8. Najam, Adil. Chapter 9: The Collective South in Multinational Environmental Politics, Policymaking and prosperity: a multinational anthology. Lanham, MD: Lexington Books, 197–240. o (2003). ISBN 0-7391-0460-8. Hozzáférés ideje: 2009. november 10. „Turkmenistan, Belarus and Dominican Republic are the most recent entrants. The application of Bosnia-Herzegovina and Costa Rica were rejected in 1995 and 1998.” 
  9. La Nación - Opinión - Pág. 19: Los No Alineados ("The Non-Aligned"), for Lucio Garcia del Solar, 10/10/2006