Új-Kaledónia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Koordináták: d. sz. 21° 23′, k. h. 165° 33′

Új-Kaledónia
Nouvelle-Calédonie
Új-Kaledónia zászlaja]]
[[Új-Kaledónia zászlaja
Franciaország zászlaja|Új-Kaledónia zászlaja]]
Új-Kaledónia címere
Új-Kaledónia címere
Nemzeti himnusz: La Marseillaise
New Caledonia on the globe (Oceania centered).svg

Fővárosa Nouméa d. sz. 22,2560°, k. h. 166,4653°
d. sz. 21° 15′, k. h. 165° 18′
Államforma elnöki köztársaság
speciális státuszú tengerentúli terület
Vezetők
elnök François Hollande
kormányelnök Harold Martin
főbiztos Yves Dassonville
Hivatalos nyelv francia
Beszélt nyelvek kanak, egyéb melanéz dialektusok
Franciaország tengerentúli területe 1853.
speciális státusz 1998.

Tagság Csendes-óceáni Közösség, Csendes-óceáni Fórum (közreműködő állam), Frankofónia
Népesség
Népszámlálás szerint 245 580 fő (2009)[1] +/-
Rangsorban 188
Becsült 258 958 [2] fő (2013. július)
Rangsorban 188
Népsűrűség 13 fő/km²
HDI (2005) 0,878 (34) – magas
Földrajzi adatok
Terület 19 060 km²
Rangsorban 152
Egyéb adatok
Pénznem CFP frank (XPF)
Hívószám 687
Internet TLD .nc

Új-Kaledónia (franciául Nouvelle-Calédonie, más néven: Kanaky, Le caillou) francia tengerentúli terület (18 575 km²), amelyet egy nagy és több kisebb sziget alkot a Csendes-óceán délnyugati részén.

A megnevezés eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kaledónia a mai Skóciának az ókori rómaiak által le nem igázott északi része volt. Lakói közül az egyik törzs volt a kaledonok törzse, akik sohasem hódoltak meg a rómaiaknak.

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Új-Kaledónia domborzati térképe

Legmagasabb pont: Mont Panie (1628 m).

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Csendes-óceán nyugati térsége 50 000 évvel ezelőtt népesült be. Később ausztronéz nyelvű népek érkeztek. A Melanéziában letelepedett különböző népek a lapita régészeti kultúrához tartoznak. Ma úgy tartják, hogy ők Új-Kaledónia és a Lojalitás-szigetek vidékére i. e. 1500 körül érkeztek. A lapiták igen képzett tengerészek voltak és jó földművesek, a befolyásuk a Csendes-óceán nagy részére kiterjedt.

A 11. századtól érkező polinéziaiak elvegyültek a korábbi lakókkal.

Az európaiak Új-Kaledóniát és a Lojalitás-szigeteket a 18. század végén fedezték fel. James Cook brit felfedező 1774-ben szállt partra a szigeten és elnevezte Új-Kaledóniának. Kaledónia Skócia latin neve. Ugyanazon az úton Új-Kaledóniától északra szigeteket fedezett fel és Új-Hebridáknak nevezte (ma Vanuatu), a Skóciától északra fekvő szigetekről. Új-Kaledónia vizein a 19. században bálnavadászat folyt. A szantálfa-kereskedőket kezdetben örömmel üdvözölték, de aztán megromlott a viszonyuk a bennszülöttekkel. Az európaiak korábban ismeretlen betegségeket terjesztettek el: himlő, kanyaró, vérhas, influenza, szifilisz, lepra. Sok ember belehalt a betegségekbe. A feszültség nőtt és 1849-ben a Cutter nevű hajó legénységét megölte és megette a Pouma klán.

A szantálfa-kereskedelem lehanyatlása után a kereskedelem új formája terjedt el, a „feketerigósítás”. Ez eufémizmus volt. Új-Kaledónia, a Lojalitás-szigetek, Új-Hebridák, Új-Guinea és a Salamon-szigetek népét rabszolgák módjára vitték Fidzsibe és Queenslandba, hogy a cukornád-ültetvényeken dolgozzanak. Ez a kereskedelem a 20. század kezdetén szűnt meg. A kereskedők áldozatait úgy hívták: Kanakas. Ebből rövidült a Kanak szó. A francia megszállás után aztán így hívták a teljes bennszülött lakosságot.

Új-kaledóniai táj

A sziget 1853 végén került francia birtokába III. Napóleonnak azon törekvése következtében, hogy rivalizáljon az Ausztráliában és Új-Zélandon létesült brit gyarmatokkal. A közeli Ausztráliában alkalmazott brit példát követve 1861 és 1922 között Franciaország 22 000 elítéltet szállított az itteni büntetőtelepekre, a sziget délnyugati partjára; voltak köztük köztörvényes bűnözők éppúgy, mint politikai foglyok: párizsi szocialisták vagy kabil szabadságharcosok. A korszak végén a szabad európai telepesek (köztük a korábbi elítéltek) és az ázsiai szerződéses munkások számszerűen messze többen voltak, mint a munkára kényszerített bennszülöttek. Ugyanis az említett időszakban a bennszülött kanak lakosság száma drasztikus lecsökkent a betegségek és az apartheid-szerű rendszer miatt. Az úgynevezett Code de l'Indigénat súlyosan korlátozta a kanakok létfeltételeit, mozgásszabadságát és földtulajdonlását.

A második világháború idején az Amerikai Egyesült Államok és a szövetséges hatalmak erős támaszpontokat építettek ki, hogy felvegyék a harcot a Délkelet-Ázsiából Ausztrália felé előrenyomuló japánokkal. Nouméa-ban volt az Amerikai Egyesült Államok Csendes-óceánon lévő katonai erőinek főparancsnoksága. A terület közel volt a hadszíntérhez, így Nouméban folyt a sérült amerikai hajók gyors javítása is.

A amerikai főhadiszállás - egy ötszögű épületkomplexum - a háború után új regionális fejlesztési szervezetek főhadiszállása lett: ide települ a Déli Csendes-óceáni Bizottság, amelyből később a Csendes-óceáni Közösség titkársága lett.

Új-Kaledónia 1986 óta rajta van az Egyesült Nemzetek Szervezete által készített önkormányzattal nem rendelkező területek listáján. A Kanak Szocialista Nemzeti Felszabadító Front (FLNKS) 1985-ben indította meg agitációját a függetlenségért. Az FLNKS (amelynek vezetőjét, Jean-Marie Tjibaou-t 1989-ben meggyilkolták) Kanaky néven javasolt független államot. A zavarok csúcspontja 1988-ban Ouvéa-ban egy véres túszejtés volt. A nyugtalanság eredménye az egyre nagyobb autonómia lett: 1988-ban a Matignon-egyezmény, 1998-ban a Nouméa-egyezmény alapján. Ezek szerint a Új-Kaledónia fokozatosan elválik Franciaországtól, ez a folyamat visszafordíthatatlan. Bevezették a helyi új-kaledóniai állampolgárságot, az identitás megerősítésére nemzeti szimbólumokat (például zászlót) fogadtak el és 2014 után népszavazást irányoztak elő a teljes függetlenségről.

A terület jelentős autonómiát élvez a Francia Köztársaságon belül (de jure az egyetlen autonóm francia terület), a francia állampolgárságon belül létezik saját új-kaledóniai állampolgárság, s a francia kormány a külügyeken, védelmi ügyeken, rendőri ügyeken és a valutaügyeken kívül minden más ügyet a helyi választott testületekre delegál. A függetlenség hívei és ellenzői közti egyensúly érdekében Új-Kaledónia mindenkori elnökének és alelnökének kötelezően a szemben álló táborból kell származnia: amennyiben a választásokon függetlenség-ellenes jelölt nyeri el az elnöki posztot, az alelnöknek kötelezően függetlenségpártinak kell lennie, és fordítva.

Népesség, vallás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Új-Kaledónia közigazgatási felosztása

██ Északi tartomány

██ Déli tartomány

██ Lojalitás-szigetek

  • Népesség: melanéz (kanak) 43%, európai 37%, wallisi 8%, polinéz 4%, indonéz 4%, vietnami 2%, egyéb 1%.
  • Vallás: római katolikus 60%, protestáns 30%, muzulmán 3%, egyéb 7%.

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A terület gazdasági jelentősége a nikkel- és kobaltbányászat és az ehhez kapcsolódó kohászat adja. A területének kis része művelhető, ezért az élelmiszerek importjára szorul. A nikkel-export mellett a fő bevételi forrás a turizmus, valamint az anyaország támogatásai.

2010. augusztus 18-án a kongresszus új himnusz és új pénznem bevezetéséről döntött.[3]

Közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Közutak hossza: 4 825 km
  • Repülőterek száma: 9
  • Kikötők száma: 3

Turizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A főváros, Nouméa

Kötelező oltás, ha fertőzött országból érkezik/országon át utazik valaki:

Sport[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd: Új-kaledóniai labdarúgó-válogatott

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Horváth Zoltán: A világ zászlói – a zászlók világa, Budapest 2002.
  • Midi Világatlasz, Nyír-Karta és Topográf Kiadó, 2003, ISBN 963-9516-63-5

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Új-Kaledónia témájú médiaállományokat.