Rabszolgaság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Rabszolgaság Brazíliában, Jean-Baptiste Debret festménye

A rabszolga olyan ember, akit megfosztottak személyes szabadságától, tárgyként kezelik és mint ilyen, valaki másnak a tulajdona. A rabszolgák adásvételének a neve rabszolga-kereskedelem. Fontos jellemző, hogy a szabadságtól való megfosztás fizikai vagy intézményesített erőszakkal történik, célja a gazdasági kizsákmányolás. Hivatalosan ma a rabszolgaság a világ minden országában megszűnt. Ennek ellenére sok ember él ilyen típusú függőségben.

A rabszolgaság története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ókor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Földközi-tenger térségében már a korai – homéroszi – korban szélesen elterjedt a rabszolgaság a házimunkák, mezőgazdaság és alkalmanként a hadi szolgálat területén. A rabszolgákat a harcok során szerezték, illetve utóbb továbbadták őket, és rabszolgaállapotukat gyermekeik is örökölték.

A kereskedelem fejlődésével sok helyen meggyökerezett az „adósrabszolgaság” jogi intézménye – a hitelező rabszolgájává tette az adóst az adósság ledolgozásáig. Athénban az ilyen rabszolgaság elleni lázongások a szolóni alkotmányhoz vezettek. Szolón az alkotmány reformja során eltörölte az adósságokat és megtiltotta a rabszolgaságnak ezt a típusát.

Arisztotelész úgy tartotta, hogy a rabszolgaság természettől fogva jogos; az a rabszolga, aki testi erejével képes végrehajtani az előírtakat. Ez azonban Arisztotelész véleménye szerint nem vonatkozott mindenkire, csak az úgynevezett barbárokra, azaz a nem-görögökre. Arisztotelésznél a barbárok természettől fogva rabszolgák. Nemcsak a testük olyan, hogy munkára predesztinálja őket, hanem szellemi képességeik is korlátozottak, így hasznuk származik a rabszolgaságból, mivel gazdájuk gondolkozik helyettük.

A zsidóság egyedülálló módon úgy definiálta önmagát, hogy ők az a nép, amelyet Isten megszabadított az egyiptomi fogságból. Éppen ezért ennek a népnek a tagjai nem lehettek a korlátlan és tartós rabszolgaság állapotában. Ennek megfelelően az Ótestamentumban a rabszolgaság csak a nemzsidó környezetre terjedt ki: a más népből származókat a harc során rabságba ejtették; őket lehetett adni-venni, és munkára használni. A héber rabszolgákra azonban különleges védőelőírások vonatkoztak; még az önmagukat eladás is csak végső szükség esetén volt megengedett. Legkésőbb hat év múltán pedig felszabadultak, az egyiptomi fogságból való szabadulás emlékére. Ennek az alapja a Tórában található és egyetemes jogalapot képez. Az izraeli rabszolga nem teljesen jogfosztott, mivel gazdájához hasonlóan őt is Isten teremtette. Így például a hetedik napon való munka tiltása nem csak a gazdára vonatkozott, hanem a rabszolgáját sem volt szabad dolgoztatnia.

Róma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Római kori rabszolgapiac (Gustave Boulanger festménye)

A római jogban a rabszolgák tárgyak voltak, amelyek felett a gazdájuk korlátlanul rendelkezhetett, és a háziállatok közé sorolták őket, így jogképesek sem voltak. Ám ennek ellenére nem lehetett egyszerű dolognak tekinteni, emberi mivoltát jogilag elismerték és ennek megfelelően a felettük való rendelkezést nem tulajdonjognak (dominium), hanem rabszolgatartói hatalomnak (dominica potestas) nevezték. Ezen kívül a rabszolga sírhelye vallási okokból nem volt eladható, valamint a rabszolga saját különvagyonnal is rendelkezhetett, ha ezt ura engedélyezte számára.[1]

Rabszolgasorba sokféle módon lehetett kerülni, ezek közül a leggyakoribb az adósrabszolgaság és a fogságba esés volt. Az adósságukat fizetni képtelen adósokat hitelezőik önhatalmúan, ünnepélyes szöveg elmondásával és kezük adósra helyezésével elfogták és a praetor elé vitték, hogy ezt jóváhagyja számukra (legis actio manus iniectionem). Az adóst ilyenkor a kézrátétel (manus iniectio) tárgyának tekintették csupán, így védekezésre sem nyílott joga. Ha senki sem lépett fel az adós érdekében, akkor a praetor engedélye alapján a hitelező hatvan napig bilincsben tarthatta az adóst, és három vasárnapon a Forum Romanumra vihette, hátha valaki hajlandó tartozását kifizetni. Amennyiben erre nem került sor, úgy az illetőt eladhatták rabszolgának a Tiberisen túlra vagy megölhették.[2] A törvény szigora azonban utóbb csökkent és Kr. e. 326. után már tiltották az adós megölését vagy rabszolgának való eladását, így az adós már csak arra volt kötelezhető, hogy a hitelező foglyaként ledolgozza tartozását.[3]

A fogságba esés volt azonban a rabszolgává válás legáltalánosabb és legősibb formája. Az ellenséges állam polgára maga is ellenségnek minősült, így a rómaiaknak lehetőségük volt őt mind háborúban, mind békében fogságba ejteni és így rabszolgává tenni. Ennek megfelelően az idegen származású akkor is fogságba ejthető volt, ha békeidőben, civilként lépett Róma területére. A rabszolgává válásnak ezen kívül több más módja is létezett, leginkább büntetésből. A civiljog korában ezek: kifizetetlen adósság, aki kivonta magát a polgárok névjegyzékébe (census) való felírás alól, aki dezertált, akit lopáson a sértett tetten ért. A későbbi praetori és császári jog idején az okok kibővültek. Így rabszolgává vált az, aki önként eladta magát annak, hogy az eladóval összejátszva elosszák vételárát, akiket bányamunkára vagy állatviadalra ítéltek. A senatus consultum Claudianum alapján szintén szolgasorba süllyedt az a nő, aki egy rabszolgával élt együtt, és ezzel nem hagyott fel a gazdája határozott felszólítására ellenére sem. A rabszolgák gyermekei maguk is rabszolgává váltak születésük után. Kivételt jelentett az, ha az anya a terhesség ideje alatt bármilyen rövid ideig szabad volt, ekkor a gyerek maga is szabaddá vált.[4]

A Római Királyság és Köztársaság korában még a patriarchális rabszolgaság volt a jellemző, ahol a szolgák jogköre nem különbözött semmiben az őt birtokló családétól. Ez leginkább a családfő (pater familias) korlátlan család feletti hatalmának volt köszönhető, másrészt a rabszolgákat ekkoriban mintegy családtagnak tekintették. A helyzet a hódító hadjáratokkal változott meg, amikor nagy mennyiségű rabszolga áramlott be Rómába. A rabszolgák egy része uruktól kapott joggal kereskedelmi tevékenységbe kezdett, ám többségükre embertelen nagyüzemi kényszermunka várt, nagyon rossz körülmények közepette. Róma hanyatlásával együtt a rabszolgák száma is fogyni kezdett, így külön törvények születtek védelmükre, amik tiltották a rabszolgák megölését, valamint a velük való kegyetlenkedéseket.[5] Azonban ezt megelőzően a rabszolgákkal való önkényes és kegyetlen bánásmód többször is rabszolgafelkelésekhez és három rabszolgaháborúhoz vezetett. Különösen a Spartacus-féle felkelés (Kr. e. 73 - 71. között) öltött Róma számára veszélyes méreteket.

A rabszolgaság megszűnésére kezdetben csupán felszabadítással (manumissio) kerülhetett sor. Ez kezdetben egy színleges pert (manumissio vindicata) jelentett, ahol a felszabadítani szándékozót egy barátja vagy rokona beperelte és a praetor előtt kijelentette, hogy a rabszolga szabad. Ura ekkor ezt elismerte, így a praetor hivatalosan is szabadnak ismerte el őt. A felszabadulásnak több más módja is létezett ezen kívül:

  • valakinek a végakarata folytán (manumissio testamentum)
  • azzal, hogy a gazdája felíratta a szabad polgárok névjegyzékébe (manumissio censum)
  • vagy egyszerű akaratnyilvánítással: barátok színe előtt (inter amicos), szabadságlevél küldésével (per epistulam), az úr asztalához ültetéssel (per mensam), szabadságot jelképező kalap feltételével (per pileum). Utóbbiakat a civiljog nem ismerte el, ám a praetor esetükben nem engedélyezte, hogy a szabadságot ismét megvonják tőlük és a perekben nem nyújtott jogsegélyt.[6]

Ellentétben a görög városállamok többségével, Rómában a felszabadult rabszolgáknak volt polgárjoguk, ám ezt megkülönböztették a születéssel polgárjogot szerzőktől és azokat több szempontból is korlátozták, és gyakran különféle kötelezettségeket is magával hozott.[6]

A korai császárkorban a felszabadítások száma annyira megnövekedett, hogy Augustus császár Kr. u. 4-ben korlátozásokat vezetett be. Így például csak 20 évnél idősebb rabszolgáját lehetett felszabadítani és 30 évnél fiatalabb szolga csak nyomós indokkal volt felszabadítható. Amennyiben ezek nem álltak fent, úgy vagy érvénytelen volt a felszabadítás (ha 20 évnél fiatalabb volt a felszabadító) vagy a felszabadított rabszolga jogköre csökken (polgárjogát elveszítve latinjogúvá vált). Augustus törvényei ezen kívül semmisnek ítélték a hitelezők megkárosítása miatti rabszolga felszabadítást is.[6]

A kereszténység államvallássá emelkedésével a rabszolgaság bizonyos mértében enyhült. Ekkor került be a jogba a keresztény templomban való felszabadítás (manumissio in sacrosanctis ecclesiis) is, amelynek eredményeképp a személy római polgárrá vált.[6] A birodalommal együtt a rabszolgaság is hanyatlásnak indult. A rabszolgák munkája elégtelenné vált, így bár a rendszer maradványai nyomokban még hosszú ideig megmaradtak, a rabszolgatartás helyét átvette a feudalizmus, a rabszolgák pedig jobbágyokká váltak.[7]

Középkor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 8. és 10. század között ismét fellendült a rabszolgaság. Még mielőtt a skandinávok betörtek volna a balti államokba, a türk népek – például a kazárok – élénk kereskedelmet folytattak az Európából származó világosbőrű rabszolgákkal. Miután a varégok betörtek a kelet-európai térségbe és megtelepedtek, átvették a kazároktól a kereskedelmet. A varégok és a kazárok egyrészt szoros kereskedelmi kapcsolatban álltak, másrészt pedig versenytársak voltak. Később a vikingek is kereskedtek a hadifoglyokkal, akiket keletre adtak el rabszolgának.

A késő középkorban a rabszolgaság ismét visszaszorult. A legtöbb európai nép felvette a keresztény hitet és Nagy Károly korától kezdve a keresztényeknek kifejezetten tilos volt rabszolgákat eladniuk vagy szerezniük. A Földközi-tenger térségében azonban, ahol bőséges volt az utánpótlás afrikai rabszolgákból, tovább virágzott az emberkereskedelem. A rabszolgaság újabb lendületet vett az Újvilág felfedezésével.

Afrikai rabszolgák szállítása

Újkor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gyarmatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az amerikai kontinens gyarmatosításával megújult az olcsó munkaerő iránti igény. A bennszülött lakosság nem volt erre képes, mert az európaiak által behurcolt betegségekre (például kanyaró és himlő) nagyon fogékonyak voltak. Másrészt az addigi életmódjuk sem tette őket alkalmassá a feudális termelési rendszerbe való hatékony beilleszkedésre. Kubában a bennszülött lakosságot teljesen kiirtották (lásd még: Bartolomé de las Casas). 1512-ben V. Ferdinánd kasztíliai király (II. Ferdinánd néven Aragónia királya) betiltotta az indián rabszolgaságot. 1526-ban az első afrikai rabszolgaszállítmányok elérték Kuba szigetét. A 16-17. században több mint 600 000 afrikai rabszolga élve került az amerikai spanyol gyarmatokra. A fogságba ejtett és a szállítás során meghalt rabszolgák száma ennél lényegesen magasabb volt, mivel a rabszolgavadászok kiválogatták és megölték a gyengének ítélt embereket, és sokan elhunytak a nyomorúságos úton a partig, illetve a rabszolgahajókon.

Az első ipari forradalom a rabszolgaság teljesen új formájához vezetett. Azelőtt a rabszolgák túlnyomórészt (kevés kivétellel, mint például az ókori görög és római ércbányákban) a mezőgazdasági termelés ritmusában dolgoztak és nem alkalmazták őket tömegesen, inkább a földbirtokos háztartásához tartoztak. A gőzgép feltalálása után a rabszolgamunkát a gépek ritmusához igazították. A gőzzel hajtott cukormalmok Kubában, és a gyapotot feldolgozó gépek az USA déli államaiban teljesen megváltoztatták a rabszolgamunka jellegét. Minél többre voltak képesek a gépek a technikai haladás következtében, annál keményebb és tömegesebb volt a rabszolgák igénybevétele. Tehát a kubai rabszolgák munkáját a 19. századi gőzzel hajtott cukormalmok feldolgozási kapacitásához kellett igazítani. A rabszolgákat százasával barakkokba helyezték el, a munkaerejüket a végsőkig kihasználták. A korbács megszokott hajtóeszköz volt a munka során. Az embertelen munkakörülmények következményeképpen rabszolgafelkelések törtek ki, például Haitiban vagy Kubában a 18. század végén és a 19. század elején. A félelmetes büntetések ellenére a rabszolgák az úttalan erdőkbe szöktek. Külön rabszolgavadászok és erre kiképzett kutyák kutatták fel őket. Ha a szökött rabszolgákat megtalálták, akkor a többiek elrettentésére nyilvános büntetés következett.

Rabszolga megbélyegzése

Miután betiltották a rabszolgák további behozatalát Kubába, következett a "tenyésztési program", aminek az lett volna a célja, hogy a rabszolgagyermekek helyettesítsék a hiányzó afrikai utánpótlást. A rabszolganők az abortusz különböző módszereivel próbálták megakadályozni, hogy gyermekük szülessen, aki szintén rabszolgasorsra jut. Gyakori volt a rabszolgák öngyilkossága is.

A kubai rabszolgák tömegesen csatlakoztak a kubai függetlenségi mozgalomhoz, amely ugyan későn, de felvette a rabszolgák felszabadítását a programjába. Amikor 1898-ban az elvesztett háború után a spanyolok kivonultak Kubából, az egykori rabszolgákból bérmunkások lettek, anélkül, hogy a társadalmi helyzetük lényegesen javult volna. Míg azelőtt "igavonó állatként" a cukorgyártás szünetelése alatt is életben tartották őket, most a munkanélküliség elbocsátáshoz és éhezéshez vezetett.

A kubai rabszolgaságot törvényileg még a spanyolok törölték el 1880-ban.

Haiti rabszolgalázadás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1789-es francia forradalom a gyarmatokra is elvitte a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméit. Ez robbantotta ki 1791-ben a Haiti rabszolgalázadást. A felkelők vezére Toussaint Louverture volt. Végül 1794-ben Haitiban eltörölték a rabszolgaságot és a gyarmat elnyerte az autonómiát. I. Napóleon 1802-ben ismét bevezette a rabszolgaságot, ami újabb felkelést váltott ki. 1804-ben Haiti végül is kiharcolta a függetlenséget. Ezzel a rabszolgaságnak is vége szakadt. A Haiti rabszolgalázadás volt az egyetlen, amely egy független ország megalapításához vezetett.

Amerikai Egyesült Államok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

RabszolgákUSA.JPG

A rabszolgaság leginkább az USA déli államaiból ismert, mivel ezek az államok nagy számban importáltak Afrikából embereket mezőgazdasági munkaerő céljára. Ez több százezer afrikai életébe került. A rabszolgasággal együtt kialakult a fehérek rasszizmusa a fekete rabszolgákkal szemben. A gyapotkereskedelem ugrásszerű fejlődése a 19. század közepén szintén hozzájárult ehhez. Többek között a rabszolgaságról vallott eltérő nézetek vezettek az amerikai polgárháború kitöréséhez. Az USA-ban komoly abolicionista mozgalom bontakozott ki a 19. században, amelynek tagjai voltak például John Brown, Allan Pinkerton, Harriet Beecher Stowe, Harriet Tubman.

1865. december 6-án az Egyesült Államok alkotmányának 13. kiegészítésének ("amendment") elfogadásával a rabszolgaságot az USA-ban törvényen kívülre helyezték.

Modern rabszolgaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A globalizációt elemző írók, pl. Naomi Klein kvázi-rabszolgasorban dolgozó munkásokról ír, akik különböző távol-keleti, közép-amerikai országokban igen nehéz munkakörülmények között dolgoznak, pl. ellenőrzik a nők mensesét, és annak elmaradása esetén egyből kirúgják őket, ha valaki betegszabadságra menne kirúgják, a munkaidőt naponta csak pár percre lehet megszakítani, a szakszervezeteket nem engedélyezik, betiltják, stb. [8]

Rabszolgaság a művészetekben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A rabszolgaság, mint egy történelmi kor sajátossága, számtalan művészeti alkotásban szerepel. Néhány közismert és díjazott alkotás a témában:

Érdekesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A fenntarthatósági témákat tárgyaló Utolsó kísérlet című könyv szerzői erőforrás-rabszolgaként utalnak arra, hogy az elektromos, illetve robbanómotoros gépek ellentételezés nélkül dolgoznak nekünk. [9]
  • Mississippi állam formailag csak 2013 februárban ratifikálta az amerikai alkotmánynak a rabszolgaság eltörléséről rendelkező kiegészítését, amelyet még 1865-ben fogadtak el. [10]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Földi András-Hamza Gábor: A római jog története és institúciói, p. 212.
  2. Földi András-Hamza Gábor: A római jog története és institúciói, p. 194.
  3. Földi András-Hamza Gábor: A római jog története és institúciói, p. 195.
  4. Földi András-Hamza Gábor: A római jog története és institúciói, p. 214.
  5. Földi András-Hamza Gábor: A római jog története és institúciói, p. 213.
  6. ^ a b c d Földi András-Hamza Gábor: A római jog története és institúciói, p. 215.
  7. Egyetemes Jogtörténet I., p. 98–99.
  8. Naomi Klein: No logo : márkák, multik, monstrumok a kötet adatai az OSZK katalógusában
  9. Végh László, Szám Dorottya, Hetesi Zsolt: Utolsó kísérlet: híradás a Föld állapotáról a mű adatai az OSZK katalógusában
  10. mno.hu Mississippi csak most ratifikálta a rabszolgaság eltörlését Forrás: MTI 2013. február 18.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Földi András-Hamza Gábor: A római jog története és institúciói, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2005, ISBN 963-19-5723-3
  • Dr. Gönczi Katalin, Dr. Horváth Pál, Dr. Révész, Dr. Stipta István, Dr. Zlinszky János: Egyetemes Jogtörténet I., Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009, ISBN 978-963-19-4572-0

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Sklaverei című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Rabszolgaság témájú médiaállományokat.