Arab tavasz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Arab tavasznak nevezik a 2011 elején kirobbant kormányellenes tüntetéssorozatokat, amelyek az arab államokban törtek ki.[1] Az elnevezés a népek tavasza után terjedt el, amely az 1848-as forradalmakra utalt.

Az arab tavasz országai

Tunézia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jázminos forradalom

A 2010–2011-es tunéziai tüntetések, más néven a jázminos forradalom[2][3] erőszakos tüntetéssorozat volt Tunéziában. A folyamat Tunézia több városára is átterjedt, és a 23 éve államfő Zín el-Ábidín ben Ali elnöki pozíciójáról való 2011. január 14-ei lemondásához vezetett.[4][5] A résztvevők elsősorban a munkanélküliség, a korrupció,[6] a szólásszabadság hiánya,[7] az élelmezési gondok és az alacsony életszínvonal[8] miatt mentek az utcákra. A 2010 decemberében kezdődött tüntetésekhez hasonlóra három évtizede nem volt példa az országban.[9][10] Végül összecsapásokra került sor, melyeknek áldozatai is voltak. A tüntetéseket az váltotta ki, hogy egy zöldségeket és gyümölcsöket áruló boltos öngyilkos lett. Nem volt meg a szükséges engedélye, emiatt a rendőrök lefoglalták az autóját.[11][12] Hatvan éve[13] ez volt az első olyan eset, hogy egy arab kormányzatot közvetlenül az utcai tüntetések hatására távolítottak el.[14]

Algéria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

December 29-én Algéria fővárosából, Algírból is olyan hírek érkeztek, melyek szerint a lakáshiány miatt összetűzésekre került sor a tüntetők és a rendőrök között. A jelentések szerint legalább 53 ember megsebesült, 29-et pedig letartóztattak.[15] 2011 januárjában a tüntetés tovább folytatódott. Ekkor a rossz életkörülmények és az élelmiszerek magas inflációja miatt erős biztonsági ellenőrzés mellett két napig[16] tiltakoztak.[17] A tüntetések harmadik napján három ember meghalt, többen megsebesültek.[18]

Jordánia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2011. január 14-én Jordánia fővárosában, Ammánban, Maánban, Karakban, Irbidben és több más városban is tüntetések kezdődtek. A szakszervezetek és jobboldali aktivisták hívására a pénteki ima után gyűltek össze. A tömeg Szamir Rifai miniszterelnök és kormánya lemondását követelte. Kormányellenes jelszavakat skandáltak, és Rifait gyávának nevezték. Egy kitűzőn a következő felirat szerepelt: „Jordánia nemcsak a gazdagoké. Ügyeljünk a kenyérre is. A mi mérgünkkel és éhségünkkel is foglalkozni kellene.” A tömeg ezt skandálta: „Le Rifai kormányával! Fogjatok össze, vagy a kormány kiszívja a véreteket! Azért emelitek az üzemanyagok árát, hogy a zsebetek tele legyen milliókkal!” Tawfiq al-Batoush, Karak volt vezetője ezt mondta: „A kormány politikája, a magas árak az ismételt adóztatás ellen tüntetünk. Ez az, amiből elege lett Jordánia népének.”[19] Többen hasonlóságot látnak a két tüntetés között.[20] A Muszlim Testvériség és 14 szakszervezet bejelentette, hogy másnap a kormány gazdaságpolitikája elleni tiltakozásképp ülősztrájkot tartanak a parlament előtt. A tüntetések hatására a jordániai kormány visszavonta az üzemanyagok áremelését.[21] Az Al Dzsazíra előrejelzése szerint az élelmiszerárak emelkedése miatt a tüntetések még hetekig is eltarthatnak.[21] A tiltakozások hatására végül II. Abdullah király menesztette a kormányt.

Egyiptom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Carlos Latuff politikai karikatúrája: a Tunézia által elindított dominó-effektus kiüti Hoszni Mubárak egyiptomi elnököt.

Hossam el-Hamalawy egyiptomi blogger szerint "Nagy az érdeklődés. Az egyiptomi nép és a közvélemény nagy figyelemmel követi a tunéziai fejleményeket. Sokan párhuzamot vonnak az ottani és az egyiptomi állapotok között."[22] Január 16-án az egyiptomi tőzsdén sokan arra spekuláltak, hogy a zűrzavar tovább fog terjedni, emiatt estek a részvények árfolyamai.[23] Az egyiptomi tüntetések addig fajultak, míg az egyik étterem tulajdonosa, Abdel-Moneim Jaafara felgyújtotta magát. Január 18-án Mohamed Farouk Hassan ügyvéd és egy 25 éves alexandriai munkanélküli borította magát lángba.[24] Több felbőszült egyiptomi a Facebookon olyan profilt hozott létere, mely január 25-re az erőszak, a szegénység, a korrupció és a munkanélküliség ellen indított forradalmat szervez.[25] Egyiptom egy olyan köztársaság, mely félig elnöki irányítás alatt áll, és az 1958. évi 162. törvény alapján jelenleg szükségállapot van a területén.[26] Csak az 1980-as évek elején volt egy 18 hónapos szünet.

A Nobel-békedíjjal kitüntetett Mohammed el-Barádei arra figyelmeztetett, hogy az országban „a tunéziaihoz hasonló robbanás” alakulhat ki.[27]

A tüntetések 846 halálos áldozatot követeltek, de végül, február 11-én Mubarak elnök lemondott tisztségéről.

Jemen[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Január közepén az ország északi és déli részén is több helyütt az ellen tüntettek, hogy a kormány módosítani akarta az alkotmányt. Ezen felül az okok között szerepelt a munkanélküliség magas aránya és az éppen aktuális gazdasági állapotok.[28] Január 20-án több ezren vonultak fel Taizz utcáin.[28] Ádenben 18-án, 19-én,[29] és 20-án voltak jelentősebb megmozdulások.[28] Ádenben kerékabroncsokat égettek, utakat zártak el, és ezalatt hét ember – katonák és tüntetők vegyesen – sebesült meg.[29] Két tüntető bement a Szanaa-i Egyetemre, és transzparensükön a következőt lehetett olvasni: „Menj el, mielőtt még elküldenek.” Ez a Reuters újságírói szerint az "autokrata arab vezetők, mindenekelőtt Száleh" kritikája.[28] A Jemeni Reformkongresszus, a legnagyobb ellenzéki párt vezetői azt mondták: „Alkotmányos változtatásokat akarunk, de nem olyanokat, melyek hatására a vezető nem marad örökké hatalmon, és nem is olyat, mely alapján a hatalmat gyermekei öröklik.”[28]

Március 21-én egy jemeni tábornok páncélos alakulatával együtt átállt a felkelők oldalára. Május folyamán az egyik legerősebb jemeni törzs, a Hasid is az ellenzék oldalára állt, ezért Száleh elnök katonai lépéseket foganatosított velük szemben. Emiatt a törzs fegyveresei támadást intéztek a fővárosban levő kormányzati épületek ellen. Egy, az elnöki rezidencia ellen végrehajtott támadásban az elnök is súlyosan megsebesült és egy szaúd-arábiai kórházba menekítették. Szeptember 25-én hazatért, amiért jelentős módon megnőtt egy polgárháború kitörésének veszélye. Az elnök végül november végén lemondott hatalmáról és elhagyta az országot. Februárban megkísérelt visszatérni a politikai életbe, de az országba érkezésének hírére ismét jelentős tömegdemonstrációk kezdődtek. Ennek hatására február 27-én formálisan is átadta a hatalmat korábbi alelnökének, Abbed Rabbo Manszúr Hádinak.

Líbia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A líbiai felkelők által használt zászló

2011 februárjában a tunéziai és egyiptomi forradalmi eseményeket követően Líbiában tiltakozás kezdődött a Moammer Kadhafi 1969 óta fennálló diktatúrája ellen. Kadhafi ritka brutalitással lépett fel a fegyvertelen tüntetők ellen: katonái és Afrika más területeiről toborzott zsoldosai vérengzésbe kezdtek és terrorista módszerekkel igyekeztek visszaszerezni az ország feletti irányítást. Február végére a nemzetközi diplomácia komoly nyomást gyakorolt Kadhafira, hogy hagyjon fel a vérontással és távozzon a hatalomból, miközben egyre többen szorgalmazták a vérengzés felelőseinek nemzetközi bíróság elé állítását is.[30]

Március 1-jétől a konfliktus polgárháborúvá fajult. 20-án a nyugati hatalmak az ENSZ-határozat alapján légi és tengeri intervenciót kezdtek Kadhafi hadereje ellen. A felkelők az ország nyugati felén az ún. Nefúsza-hegység nagyrészét, az ország keleti részét és Miszráta városát hajtották uralmuk alá. Keleten egészen Rász Lánúf városáig sikerült előretörniük, de Kadhafi katonái innen visszaverték őket, majd a frontvonal megállapodott a Brega és Adzsdábija közötti útvonalon.

Március 7-én Bengáziban a felkelők megalapították a Líbiai Nemzeti Tanácsot, amelyet eddig 15 ország ismert el.

Hosszú harcok után először a Nefúsza-hegység berber felkelőinek sikerült kitörniük, majd nemsokára a keleti arcvonalon is változás történt. A felkelők augusztusra teljesen bekerítették Tripolit, majd augusztus 20-28. között teljesen el is foglalták. Októberre már csak két város maradt Kadhafi erőinek kezén: Bani Valíd és Szurt. Az előbbi október 17-én esett el, majd a NATO hathatós támogatásával október 20-án elesett Szurt is, melynek ostroma közben Kadhafi is - tisztázatlan körülmények között - meghalt. Az ÁNT október 23-án kinyilvánította az ország felszabadulását.

Szíria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tüntetők Damaszkuszban

Szíriában kisebb tüntetések már januárban és februárban is zajlottak, de ezek nem voltak nagy jelentőségűek. A konfliktus március 6-án fajult el, amikor a rendőrség Dara városában letartóztatott 15 gyereket, akik a rendszer és Bassár el-Aszad elnök bukását követelő graffitikkel írták tele a falakat. Tiltakozásul tüntetések kezdődtek, amely ellen a rendfenntartók erőszakkal léptek fel és a tömegoszlatás során négy ember meghalt. Ezt követően elszabadultak az indulatok, több ezer fő vonult az utcára, a tömeg pedig felgyújtotta a Baasz Párt irodáit. A rendfenntartók éles lőszert is bevettek a fegyvertelen tüntetők ellen.

Ezt követően a tüntetések átterjedtek több városra, így a fővárosra, Damaszkuszra is. A kormány válaszul a hadsereget is mozgósította. Március 29-én az addigi miniszterelnök lemondott, helyette al-Aszad elnök négy nappal később Ádel Szafar politikust bízta meg kormányalakítással, azonban ezzel nem sikerült tüntetéseknek véget vetnie. Április 21-én az elnök feloldotta a majdnem 50 éve érvényben levő rendkívüli állapotot, amely a tüntetők fő követelése volt, valamint lehetőséget ígért békés demonstrációk tartására is. Másnap ennek tesztelésére az ellenzék "óriási méretű" demonstrációt hirdetett meg, de a rendőrség az ígéret ellenére még nagyobb brutalítással támadt a tüntetőkre, éles lőszert használva összesen 103 tüntetőt öltek meg. Nem sokkal később a hadsereg páncélos alakulatok támogatásával megszállta Darát, ahol, mintegy 220 tüntetőt öltek meg, a hadsereg vesztesége 25 fő volt. Május 7-én a tankok bevonultak Banijaszba és Homszba, a két városban összesen mintegy 50 embert meggyilkoltak, majd néhány nap múlva Tallkalahot, Rasztant és Talbisehet szállták meg. Június elején - a kormány közlése szerint - ismeretlen tettesek Dzsiszr-es-Szúgur városában 120 rendfenntartóval végeztek. Erre válaszul a hadsereg nagyarányú hadműveletbe kezdett a város ellen. A város környéki falvakat nehéztüzérséggel bombázták le, míg a várost magát helikopterekkel és harckocsikkal vették tűz alá. A hadsereg brutális fellépése elöl mintegy 5000 ember menekült át Törökországba.

Novembertől a Rijád al-Aszad tábornok vezetésével megalakult SZSZH indított gerillaháborút a hadsereg ellen. A kezdetben kizárólag könnyűfegyverekkel rendelkező lázadók a szomszédos arab országoknak és Törökországnak hathatós támogatásával jelentős katonai erővé nőtték ki magukat, 2012 őszéig már az ország több települését ellenőrzésük alá vonták. A helyzetet azonban tovább bonyolította, hogy 2012 nyarán az ország északkeleti részén lakó kurdok milíciái is beavatkoztak a harcba, Aleppóig nyomulva előre. A kurd lázadók egyszerre kerültek összetűzésbe a kormányerőkkel és az SZSZH-val. Mindemellett a konfliktusnak erősen szektariánus jelleget ad az a tény is, hogy a helybéli keresztények és alaviták a többségben alavitákból álló Aszad-rezsimet támogatják, míg a lázadók többsége a szunnita lakosság soraiból kerül ki. A szélsőségesebb felkelők rendszerint hajtanak végre támadásokat a keresztény és alavita közösség ellen, míg a hadsereg és a kormányt támogató Sabiha milícia az ellenzéket támogató szíriai települések lakossága közt rendez időnként kisebb-nagyobb vérfürdőket. A konfliktus 2012 júniusának közepére olyannyira eszkalálódott, hogy az ENSZ szabályos polgárháborúnak minősítette.

Más arab államok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hasonló tüntetések voltak Mauritániában is, ahol Yacoub Ould Dahoud, Mohamed Ould Abdel Aziz politikája elleni tiltakozásként felgyújtotta magát az elnöki palota közelében.[31][32]

Szaúd-Arábiában 2011. január 21-én egy eddig azonosítatlan 65 éves ember gyújtotta fel magát és halt meg Dzsizán Samtah falujában. Ez volt az első példa arra, hogy valaki a királyságban felgyújtotta magát.[33][34]

Szudánban letartóztatták a Kongresszusi Néppárt elnökét, Hasszán al-Turabit. Az volt az ok, hogy egy hasonló tüntetéssorozattal el akarta kergetni a szerinte választási csalással győzedelmeskedő vezetőket.[35][36]

Az Arab tavasz halálos áldozatainak száma országonként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Arab tavasz halálos áldozatainak száma országonként:

  • Tunézia: 338 halott
  • Algéria: 8 halott
  • Jordánia: 3 halott
  • Mauritánia: 3 halott
  • Szudán: ~200 halott
  • Omán: 2 - 6 halott
  • Jemen: ~ 2000 halott
  • Szaúd-Arábia: 24 halott
  • Egyiptom: ~4300 halott
  • Szíria: ~160 000 halott
  • Marokkó: 6 halott
  • Irak: ~250 halott
  • Bahrein: 120 halott
  • Líbia: 25 000 - 30 000 halott
  • Izrael határvidéke: 30 - 40 halott
  • Dzsibuti: 2 halott
  • Huzesztán tartomány, Irán: 12 halott

Összesen tehát mintegy 189 670 - 194 702 halott (2014 augusztusáig)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. arab tavasz
  2. Weiss, Philip: The Jasmine Revolution. Mondoweiss, 2011. január 14. (Hozzáférés: 2011. január 14.)
  3. Al-Atraqchi, Firas: Tunisia's Revolution Was Twitterized. The Huffington Post, 2011. január 14. (Hozzáférés: 2011. január 14.)
  4. Wyre Davies: BBC News - Tunisia: President Zine al-Abidine Ben Ali forced out. Bbc.co.uk, 2010. december 15. (Hozzáférés: 2011. január 14.)
  5. [1]
  6. Spencer, Richard: Tunisia riots: Reform or be overthrown, US tells Arab states amid fresh riots. Telegraph. (Hozzáférés: 2011. január 14.)
  7. Ryan, Yasmine: Tunisia's bitter cyberwar. Al Jazeera English. (Hozzáférés: 2011. január 14.)
  8. [2]
  9. Tunisia's Protest Wave: Where It Comes From and What It Means for Ben Ali | The Middle East Channel
  10. Borger, Julian. „Tunisian president vows to punish rioters after worst unrest in a decade”, The Guardian, Guardian Media Group, 2010. december 29. (Hozzáférés ideje: 2010. december 29.) 
  11. Tunisia suicide protester Mohammed Bouazizi dies, BBC, January 5, 2011.
  12. http://www.indybay.org/newsitems/2011/01/16/18669320.php
  13. http://www.cnn.com/2011/OPINION/01/15/brumberg.tunisia.revolt/index.html?hpt=T1
  14. http://us.mobile.reuters.com/article/topNews/idUSTRE70E1CF20110115?feedType=RSS&feedName=topNews&rpc=go2
  15. Scores hurt in Algeria protests - Africa. Al Jazeera English, 2010. december 30. (Hozzáférés: 2011. január 14.)
  16. Anger in Algeria - Africa. Al Jazeera English, 2011. január 7. (Hozzáférés: 2011. január 14.)
  17. Price protests erupt across Algeria - Africa. Al Jazeera English, 2011. január 7. (Hozzáférés: 2011. január 14.)
  18. Algeria unrest turns deadly - Africa. Al Jazeera English, 2011. január 8. (Hozzáférés: 2011. január 14.)
  19. Jordanians march against inflation - Middle East - Al Jazeera English
  20. Johnny McDevitt: Jordanians protest against soaring food prices
  21. ^ a b Andoni, Lamis. „To the tyrants of the Arab world...”, Al Jazeera, 2011. január 16.. [2011. január 18-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2011. január 19.) 
  22. http://www.bbc.co.uk/news/world-12206551
  23. http://www.bloomberg.com/news/2011-01-16/egypt-stocks-drop-most-in-six-weeks-as-tunisia-s-leader-ben-ali-overthrown.html
  24. [3]
  25. http://www.bbc.co.uk/news/world-middle-east-12204999
  26. Law 1958/162 (Emergency Law) (arabul) at EMERglobal Lex, part of the Edinburgh Middle East Report. Retrieved 2010-04-02.
  27. Jack Shenker: Warning Egypt could follow Tunisia
  28. ^ a b c d e Protests erupt in Yemen, president offers reform”, Reuters, 2011. január 11.. [2011. január 20-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2011. január 20.) 
  29. ^ a b Seven people wounded in Aden province”, Yemen Post, 2011. január 20.. [2011. január 20-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2011. január 20.) 
  30. Már Kadhafi közvetlen szomszédságában harcolnak – Index.hu, 2011. február 26.
  31. http://wikiwix.com/cache/?url=http://www.leparisien.fr/flash-actualite-monde/mauritanie-mecontent-du-regime-un-homme-s-immole-par-le-feu-a-nouakchott-17-01-2011-1231257.php&title=%5B2%5D
  32. http://www.leparisien.fr/flash-actualite-monde/mauritanie-mecontent-du-regime-un-homme-s-immole-par-le-feu-a-nouakchott-17-01-2011-1231257.php
  33. Man dies after setting himself on fire in Saudi Arabia. BBC News, http://www.bbc.co.uk/, 2011. január 23. (Hozzáférés: 2011. január 23.)
  34. Mohideen Mifthah: Man dies in possible first self-immolation in Saudi. The Sunday Times, http://sundaytimes.lk/, 2011. január 22. (Hozzáférés: 2011. január 23.)
  35. PressTV - Sudan opposition leader arrested
  36. http://english.aljazeera.net/news/africa/2011/01/2011117214831300377.html

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Arab tavasz témájú médiaállományokat.