Damaszkusz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Ugrás: navigáció, keresés

Damaszkusz

Damaszkusz a mai Szíriában

Koordináták: é. sz. 33° 30′ 47″, k. h. 36° 17′ 31″33.5130555556, 36.2919444444

Arab

دمشق

Tudományos átirat

Dimašq

Fordítás

Damaszkusz

Damaszkusz éjjel

Damaszkusz (arabul Dimask, teljes nevén Dimask as-Sám, röviden Dimask vagy Sám, törökül Şam) Szíria fővárosa és legnépesebb városa. Feltehetőleg a világ legrégebb óta folyamatosan lakott városa. Lakosságát 4,5 millió főre becsülik. A város maga az ország 14 kormányzóságainak egyike, továbbá Ríf Dimask kormányzóság székhelye. A Damaszkuszi Kormányzóságot a belügyminiszter által kinevezett kormányzó vezeti.

[szerkesztés] Klíma

Az Antilibanon hegység lábainál húzódó kiterjedt oázisban fekszik.

Damaszkuszban mediterrán éghajlat uralkodik. Az évi átlaghőmérséklet 16,7 °C. Júniusban a középhőmérséklet 25 °C, decemberben 6,5 °C.

A csapadék mennyisége áprilisban 12 és 46 mm között mozog. Május és szeptember között egyáltalán nem vagy csak alig esik az eső.

[szerkesztés] Története

Ásatások tanúsága szerint a település már i. e. 4000 körül lakott volt; hosszú ideig azonban nem volt jelentős. Az i. e. 2. évezred folyamán jelentős kereskedelmi központtá vált. Az i. e. 14. században hol Egyiptom, hol Mitanni felügyelete alatt állt, végül a hettita befolyás állandósult. Damaszkuszt először Halap kormányzója, majd Karkemis alkirálya igazgatta.

A hettita állam i. e. 12. századi bukása után az újhettita királyságok terjesztették ki rá hatalmukat, majd A 2-1. évezred fordulója környékétől kezdve (arameus vándorlás időszaka) fontos új állam központja, az Arám Damaszkoszé, más néven Dimask, vagy Sóba Aramú (Dimašq, Ṣôba Aramû). Asszíria déli és nyugati terjeszkedésének idején a dél-szíriai régió ellenállási gócát képezte, a védelmi koalíció (Hamát mellett) legerősebb tagja. A karkari csata idején i. e. 853-ban 1200 harci szekeret, 1200 lovas harcost és 10 000 gyalogost tudott kiállítani az asszír források szerint. Ez jelentős haderő. Az önálló Damaszkusznak végül Asszíria vetett véget.

Ismert preasszír uralkodói:

Birjavaza, i. e. 14. század
Rezón (a Bibliából)
Heszjon (a Bibliából)
I. Barhadad, i. e. 910 – 880 körül
Hadad-Ezra (vagy Hadad-Ezer, Adad-Idri, II. Barhadad, IM-idri, Bar Adad) i. e. 880 – 842
Hazaél, i. e. 842 – 805 (796?)
III. Barhadad, i. e. 796 – 792
Hadianu, i. e. 792 – 755
Rezin, i. e. 755 – 733

A várost Kr. e. 38-ban szerezték meg a rómaiak. Az 1. században a város püspöki székhely lett rövid ideig. I. Theodosius a 4. században egy bazilikát emeltetett Keresztelő János tiszteletére.

A damaszkuszi acél híres volt vágóéléről, teherbírásáról, kicsorbíthatatlanságáról, törhetetlenségéről. Ezt az anyagot ma wootznak nevezzük. Az eredeti anyagot az oroszok készítették.Az európai kovácsok az eredeti damaszkuszi acélt nem tudták előállítani és megmunkálni, de látván a mintázatos pengék szépségét és erejét, hasonlóakat akartak készíteni. Az eredeti technológiát nem sikerült lemásolni, így a rétegelt eljárással készült acélt – amit elő tudtak állítani – nevezték damaszkuszi acélnak, hiszen a felületi minta hasonló volt, a szövetszerkezetet és az összetételt pedig nem tudták vizsgálni. Ez a módszer jelentette a minőségi acélgyártást a wootz eltűnésétől a tégelyacél megjelenéséig, a XVIII-XIX. században. A rétegelt acélokat két különböző széntartalmú – egy alacsony és egy magas – acél összekovácsolásával állították elő. Az így készült penge rendelkezett bizonyos felületi mintázattal és szilárdsága megközelítette az eredeti wootz pengék szilárdságát, de az elkészítési mód merőben más volt. A wootz pengéket ugyanis egy adott ércből készítették egy különleges acélgyártási és kovácsolási eljárással. A technológia mára eltűnt, a pengéket már szinte csak magángyűjteményekben és a nagyobb múzeumok kiállításain csodálhatjuk meg. Az ércet India déli és középső részein bányászták. Itt gyártottak belőle wootz pogácsákat, majd számos helyre, főleg Ázsia déli, délnyugati részére, Perzsiába és a Közel Keletre exportálták. A legjobb technológiát a perzsa kovácsmesterek fejlesztették ki. A kardok a különleges eljárásnak köszönhetően rendkívüli tulajdonságokkal rendelkeztek. Az érc egyedi összetételének köszönhetően (számos karbidképző elem volt jelen benne) pedig a pengék felületén maratás és polírozás után hullámos, örvényes mintázat jelent meg. Az első ilyen pengét (perzsa wootz) i.sz. 500 körül készítették el, az utolsót pedig 1750 körül. wootz acél nevét az Indiai ukku (acél) szó angolosításával kapta. Az orosz tudósok bulatnak nevezték, ez perzsául (pulat) szintén acélt jelent. A wootz acélból készült pengékkel az európaiak számos alkalommal találkoztak az ókori és középkori történelem során. Először Makedóniai Alexandrosz (Nagy Sándor), aki hódításai során eljutott Indiába is, ahol a déli tartományok urától, Porus királytól, 100 talentum (≈250 kg) wootz acélt kapott ajándékba, amely többet ért ugyanennyi súlyú aranynál. [16] Ezt követően az európaiak a keresztes hadjáratok alkalmával kerültek kapcsolatba a wootz pengékkel (innen ered a damaszkuszi acél elnevezés). A mohamedán hadak ugyanis számos ilyen pengét használtak, melyek sokkal erősebbek voltak a keresztesek kardjainál.

Oroszlánszívű Richárd és Saladin párbaja nagyon jó példa az európai és a közel-keleti fegyverek közötti különbségek bemutatására. A Sir Walter Scott által kitalált párbaj a harmadik keresztes hadjárat idején, Jeruzsálem kapui előtt zajlik. A két vezér egyaránt be akarta mutatni fegyvere erejét. Először Oroszlánszívű Richárd csapott ketté egy erős csapással egy vaskos (1½ inch – 38 mm – átmérőjű) acélrudat. Saladin ekkor felállt, ülőpárnáját feldobta a levegőbe és egy könnyed vágással kettészelte azt. A párna úgy hullott alá, hogy a levegőben nem vált ketté. Az író részletes leírást ad a szaracén vezér szablyájáról:

„…A szultán több tíz millió kígyózó vonal szabdalta, keskeny, görbe pengéje nem úgy fénylett, mint a frank acél, hanem tompa kék fényű volt…”.

Ma megkülönböztetésül ezt az acélfajtát wootznak vagy eredeti damaszkuszi acélnak nevezzük. Ez egy nagy tisztaságú (kiv. foszfor), magas széntartalmú (1,3-2,1%), India bizonyos területein bányászott és gyártott acél. (Mai besorolás szerint hipereutektoidos összetételű, ötvözetlen szerszámacél.) Az előgyártmányokat (hokikorong méretű acélpogácsák) egész Ázsiába és a Közel Keletre exportálták. Az anyagból különleges feldolgozási technológiával kardokat, tőröket, esetleg vértezeteket készítettek. A technológia hiánya miatt az európai kovácsok nem tudták megmunkálni akkor sem, ha hozzájutottak, így Európába csak a késztermékek kerültek. A damaszkuszi acélt a penge anyagának különleges felületi mintázatáról lehet felismerni. A fő szövetelem (perlit) sötét hátterében a cementit (Fe3C) világos, örvényes formában válik láthatóvá a polírozás és maratás után. Ez a mintázat véletlenszerű, ellentétben a következő fejezetben bemutatott rétegelt acélokéval, amikben az alkalmazott gyártástechnológia miatt mindig felfedezhető bizonyos rendezettség. A mintázat a wootz esetében akkor látható, ha a gyártás során ausztenit fázisban lévő anyag szövete elegendően durva. Ekkor a hőmérséklet csökkenésekor a szemcsék határán cementit válik ki. Ebből nem szabad azt a következtetést levonni, hogy a nem látható mintázat jobb anyagtulajdonságot eredményezne, mivel a durva szövetszerkezet a megmunkálás során finommá alakul. Mindössze az eredeti durva szemcseszerkezet körvonala látszik a felületen.

636-ban a muszlim arabok meghódították a várost, és Damaszkusz a Szíriai Emírség (kormányzóság) székhelye lett, melynek a Bizánci Birodalom elleni hadakozás volt a fő feladata. Ekkor alakult ki a mai óváros. I. Muávija kalifa, korábban szíriai emír a várost tette meg az Omajjádok vezette Arab Birodalom fővárosává 661-ben. I. al-Valíd kalifa 705-ben a János bazilikát átalakította a híres Omajjád-mecsetté. Az Omajjád dinasztia kiirtásával 750-ben Bagdad lett a birodalom fővárosa, Damaszkusz visszaesett a tartományi székhely rangjára.

1104-ben Núr ad-Dín került hatalomra és ő harcolt először a keresztesekkel. 1516-ban az oszmánok szerezték meg a várost. 1860-ban a libanoni válság kapcsán III. Napóleon francia csapatai szállták meg a várost.

Az Oszmán Birodalom I. világháborút követő felbomlása után a franciák szerezték meg a területet, és 1918. szeptember 30-án a terület francia mandátumterületté vált. 1940-től a Vichy-Franciaországgal tartott, majd 1946 óta a független Szíria fővárosa.

[szerkesztés] Vallás

Omajjád-mecset

A lakosság 75%-a szunnita muszlim, 6%-a alavita, 4%-a egyéb síita, csekély zsidó kisebbséggel. A lakosság 15%-a keresztény (szír katolikus, görög katolikus, római katolikus, örmény ortodox stb.)

[szerkesztés] Múzeumok

A nemzeti múzeumot 1919-ben alapították a régészek és a történészek. A múzeumban 4000 éves leleteket láthatunk.
Damaszkuszi múzeum
Katonai múzeum
művészetek múzeuma