Ihsídidák

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Arab
إخشيديون
Tudományos átirat
Iẖšīdiyyūn
Fordítás
Iẖšīdidák

Az Ihsídidák egy iráni török származású egyiptomi emírdinasztia tagjai voltak a 10. században, 935 és 969 között. Uralmuk Palesztinára és Szíria nagy részére is kiterjedt. Az iszmáilita Fátimidák buktatták meg őket.

Történetük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egyiptomot 905-ben sikerült visszaszereznie az Abbászida kalifáknak a Túlúnidáktól. 935-ben nevezte ki ar-Rádí a fergánai Muhammad ibn Tugdzsot egyiptomi helytartónak, akit 939-ben a tartomány helyzetének rendezéséért megtisztelő perzsa ihsíd (herceg, fejedelem) címmel ruházott fel. Al-Ihsíd hamarosan elszakadt a Muhammad ibn Ráik befolyása alá került központi hatalomtól, és 946-ig tartó uralma során megszerezte Szíriát és Palesztinát, illetve csapatai bevonultak Mekkába és Medinába, megvetve ezzel a Hidzsáz későbbi egyiptomi függésének alapjait.

945-ben új ellenfelek bukkantak fel a keleti határon: Bagdadban az iráni Buvajhidák lettek az urak, ugyanekkor Aleppót elszakították a moszuli Hamdánidák, akik folyamatos hatalmi rivalizálást folytattak az egyiptomi dinasztiával.

Még 923-ban vásárolta meg al-Ihsíd az Abu l-Miszk Káfúr nevű núbiai rabszolgát, aki rendkívül tehetségesnek bizonyult az államügyek intézése terén, ezért az emír felszabadította, és rábízta fiai nevelését. Így történt, hogy 946-ban, amikor Ibn Tugdzs meghalt, gyakorlatilag Káfúr irányítása alá került birodalma: fiai, Abu l-Kászim Únúdzsúr (946961), de még inkább Abu l-Haszan Ali (961966) csak bábok voltak a mindenható miniszter kezében.

A kultúrát is bőkezűen támogató Káfúr 966-ban úgy döntött, hogy maga veszi át a hatalmat Egyiptom felett, azonban 968-ban már el is hunyt. Al-Mutanabbí, a híres arab költő számos dicskölteményt írt hozzá, életútját és érdemeit innen ismerjük jól. Az utolsó Ihsídida Abú l-Favászim Ahmad, Alí fia volt. Ahmad uralkodása igen rövid ideig tartott: Dzsauhar asz-Szikilli, az Észak-Afrikát 909 óta uraló Fátimidák zseniális hadvezére 969-ben betört Egyiptomba, és egészen a Nílusig jutott. Az emír vezírjével kötött, számukra védelmet ígérő szerződés értelmében a helyi szunniták kevés ellenállást tanúsítottak a radikális síita hódítókkal szemben.

Dzsavhar 972-ig töltötte be az egyiptomi helytartói rangot, eközben megalapította Kairó (al-Káhira, a győzedelmes) városát Fusztát közelében, benne a világhírű Azhar-mecsettel.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • The Cambridge History of Islam, I/A kötet. Szerk.: P. M. Holt, Ann K. S. Lambton, Bernard Lewis.
  • Lapidus, Ira M.: A History of Islamic societies. Cambridge University Press, 1988.
  • Hitti, Philip K.: History of the Arabs. New York, St. Martin's Press, 1970.
  • Cahen, Claude: Az iszlám a kezdetektől az oszmán birodalom létrejöttéig. Budapest, Gondolat, 1989.