Abbászidák

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Abbászida szócikkből átirányítva)
Abbászidák
7501517
Általános adatok
VallásSzunnita iszlám
Kormányzat
ÁllamformaKalifátus
DinasztiaAbbászida
ElődállamUtódállam
 Omajjádok
Arab
بنو عباس
Tudományos átirat
Banū ʿAbbās
Fordítás
ʿAbbās-törzs
Arab
عباسيون
Tudományos átirat
ʿAbbāsiyyūn
Fordítás
Abbászidák

Az Abbászidák (Abbász-törzs) a mekkai Kurajs-törzs egyik klánját alkották, amely közeli rokonságban állt Mohamed prófétával – alapítója, a névadó al-Abbász éppúgy Abd al-Muttalib fia volt, mint Mohamed apja, Abdalláh. Politikailag sokáig nem képviseltek súlyt, majd a 8. században szervezkedni kezdtek az Omajjádok ellen, és végül ők álltak annak a mozgalomnak az élére, mely 750-ben végleg megdöntötte az első kalifadinasztia hatalmát. A hatalmi centrumot Szíriából Irakba áthelyező új dinasztia kezdettől fogva számos vallási és szociális jellegű belső zavargással kellett, hogy szembenézzen, ami azt eredményezte, hogy hatalma a 9. század közepén hanyatlásnak indult. Addig azonban asz-Szaffáh (749/750754) utódai félelmetes erővel rendelkeztek. A legismertebb Abbászida, az Ezeregyéjszaka meséiben is helyet kapó Hárún ar-Rasíd (786809) még adófizetésre kényszerítette a Bizánci Birodalmat és még Nagy Károly frank császárral is szívélyes diplomáciai kapcsolatban állt.

A válság nyitánya ar-Rasíd fiainak polgárháborúja volt, melyet különféle hadúri emírdinasztiák felemelkedése követett. Ezek ellensúlyozására a kalifátus rabszolgaseregek (ld. gilmán) felállításával kísérletezett, ami katasztrofális hatással volt az események kimenetelére: a zömmel törökökből álló haderő elsődleges politikacsinálóvá lépett elő a század második felében. Ekkor még kemény harcok árán úgy-ahogy sikerült megállítani a hadurak önállósodását, de 905 után ismét rohamos hanyatlás indult meg: 936-ban a kalifa maga kérte egy környékbeli sejk, Ibn ar-Ráik védelmét, 945-ben pedig végleg az egyik katonadinasztia, az iráni Buvajhidák felügyelete alá került a kalifátus. Szerepe pusztán az egyes részfejedelmek hatalmának legalizálása volt, hiszen a hatalom alapja elméletileg a kalifa által kiadott kinevezés volt.

Az 1258-as mongol hódításig a bagdadi kalifák csupán névlegesen uralkodtak. Ezt követően az egyiptomi mamelukok vették őket magukhoz, és egészen 1517-ig itt gyakorolták névleges hatalmukat minden politikai súly nélkül. Amikor III. al-Mutavakkiltól a hódító I. Szelim, az Oszmán Birodalom szultánja 1517-ben megszerezte maga és utódai számára a tisztséget, ennek már semmiféle politikai jelentősége nem volt.

Eredetük[szerkesztés]

Bár al-Abbász Mohamed nagybátyja volt, az abbászidák szorosan véve nem tartoztak a szűk családhoz, az ún. ahl al-bajthoz (ezt elsősorban az alidák, Ali kalifa és Fátima bint Muhammad utódai hangsúlyozták), és nem is játszottak komolyabb szerepet az arab és iszlám világ történetében egészen a 9. századig. Maga al-Abbász a szahába, a prófétai társak közé tartozott. Két fiát, Fadlot és Abdalláhot szintén a társak közé számítják, ő maga kiváló vallástudós és hagyományozó volt; az első fitna során unokatestvére, Ali pártját fogta.

Abdalláh utódai áttelepültek Palesztina területére, és a tudósítások szerint II. Jazíd (720724) kalifátusa alatt kezdték meg agitációjukat az Omajjádok ellen. Ostorozták az uralkodó körök vallástalanságát és korrupcióját, illetve az iszlám egységét hirdetve elítélték azok maválívaliszlámra áttért, mégis másodrangú alattvalóként (mavla = kliens) kezelt alattvalókkal – szembeni bánásmódját. Hisám kalifa idejére elsősorban Horászánban folytatott, Kúfa hagyományosan Omajjád-ellenes városából irányított agitációjuk mind látványosabbá vált, ezért a központi hatalom több hívükkel és családjukkal szemben is megtorlást alkalmazott.

Történetük[szerkesztés]

Az abbászidák birodalma

Az abbászida forradalom[szerkesztés]

Szervezkedésüket megkönnyítette, hogy Muhammad ibn al-Hanafijja fia, Abú Hásim halála után Abdalláh ibn al-Abbász unokáját, Muhammad ibn Alit ismerték el utódjának a hajdani Muhtár-féle – egyébként síita – mozgalom hívei. Ez a központi mag Hurászánt választotta szervezkedésének helyszínéül, mely az alidák törekvéseitől mindeddig mentes maradt – azaz a népességnek nem volt kifogása az abbászidákkal, mint „családhoz nem tartozókkal” szemben –, jelentős számú maválí élt itt, és a népes arab katonaságot törzsi ellentétek (ld. kalbiták és kajsziták) osztották meg. Ráadásul ez a távoli, belső és külső harcokkal terhelt vidék viszonylag rejtve volt a központi hatalomtól is. Az abbászidák követelései, valamint a tény, hogy elutasították a próféta családjának természetfelettiségét, azaz elhatárolódtak a túlzó síitáktól, a térség számos muszlimja számára nagyon rokonszenves volt. Emellett igyekeztek a síitákat is megnyerni ügyüknek, akik bizonyos Muhammad ibn Abdalláhot, a „tiszta lelket” (an-Nafsz az-Zakiyya), Ali al-Haszan nevű fiának dédunokáját tervezték trónra juttatni.

A mozgalom vezetésében kulcsszerepet játszott a kúfai vezető, Abú Szaláma, de még inkább a karizmatikus, később is rengeteg saját hívet maga mögött tudó mervi perzsa, Abú Muszlim. Abú Muszlim vezetésével 747-ben bontottak fekete zászlót az abbászidák – vezetőjük ekkor Ibráhím, Muhammad ibn Ali fia – hívei. II. Marván, aki a családja, illetve síita és háridzsita lázadók ellenében egyaránt kénytelen volt helytállni, Naszr ibn Szajjár hurászáni helytartó 748-as halálát követően kénytelen volt azzal szembesülni, hogy Irán elveszett számára, és az abbászidák betörtek Irakba. Hiába fogták el és ölték meg Ibráhímot a börtönben, fivérét, Abú l-Abbászt kalifává kiáltották ki Kúfában. 750 januárjában a Nagy-Záb menti csatában Marván kimerült és demoralizált hadseregét szétverték az abbászidák. Marván Egyiptomba menekült, ahol a nyáron megtalálták és meggyilkolták. Abú l-Abbász nem bízta a véletlenre helyzete biztosítását, ezért egy békülési lakoma során legyilkoltatta az összes Omajjádot, és a kegyes II. Omár valamint a nagy hódító I. Muávija kivételével elődjeik maradványait is kihantolták. Csak egy tudott megmenekülni, Hisám unokája, Abd ar-Rahmán, aki 756-ban önálló emírséget szakított el a maga számára az Ibériai-félszigeten.

A berendezkedés[szerkesztés]

Abú l-Abbász az Omajjádok legyilkolásáért érdemelte ki az asz-Szaffáh („a mészáros”) melléknevet. Később minden utódja uralkodói melléknevén kormányzott. 754-es halála után fivére, a két trónkövetelővel szemben is diadalt arató al-Manszúr (754775) volt az, aki ténylegesen megszilárdította pozícióját: a síita Kúfából 762-ben az újonnan épített fővárosába, Bagdadba költözött. Ezáltal a nyugati térség (Észak-Afrika, Egyiptom és Szíria) veszített súlyából a birodalmon belül. Itt kapott helyet a kalifa udvara, tekintélyes adminisztrációja és a központi hadsereg, az ún. hurászáni gárda.

Az Omajjádok bukásával számos elégedetlenkedő csoport maradt talpon, sőt újak születtek. Az arab törzsi viszálykodás nem szűnt meg, bár súlyát vesztette, ugyanis a maválí egyenjogúsításával az arab alattvalók befolyása jelentősen csökkent. A háridzsiták fundamentalista elképzeléseit természetesen az abbászidák sem kívánták megvalósítani, és a síiták is kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy kihasználták őket és hazudtak nekik. 755-ben a veszedelmesen nagy hatalomra szert tett Abú Muszlim meggyilkolásával majdnem fél évszázadig tartó lázongás vette kezdetét a keleti tartományokban, melynek ideológiai hátterét különféle szinkretisztikus nézetek képezték. Az Omajjádok hívei is gyakorta lázongtak Szíriában és Egyiptomban.

A fénykor[szerkesztés]

Al-Manszúrt a fia, al-Mahdí (775785) követte a trónon. Az ő idejére annyira megerősödött a központi hatalom, hogy a különféle lázongások ellenére megkezdődtek a Bizánci Birodalom elleni hadjáratok, melyekben már trónörökösként kitűnt a kalifa kisebbik fia, Hárún ar-Rasíd, aki 782-es hadjáratával a Boszporuszig hatolt, és adófizető vazallussá tette a képrombolási harcokkal foglalkozó császárságot. Az Ezeregyéjszaka elbeszéléseiben szereplő Harun ar-Rasíd (ur. 786-809) uralkodása idején a birodalom ügyeit a mindennapokban a vezírek igazgatták, akik a Barmakidák családjából kerültek ki, s nagy befolyásra tettek szert és a kalifákat igyekeztek a háttérbe szorítani. Harun ar-Rasid fellépett ellenük és leverte az ellene szított felkeléseket Iránban, Egyiptomban és Horászánban. Az uralkodó haladás melletti elkötelezettségét jelzi, hogy 793-ban Bagdadban papírgyártó üzem létesülhetett.

Az abbászida hatalom gyengülése[szerkesztés]

Harun ar-Rasíd halála után fiai, Amín és Mámún marakodtak a trónért, melyet végül az utóbbi Bagdad feldúlása után 813-ban a horászáni, iráni katonaság segítségével ragadott el a fivérétől. A bagdadi arab lakosság és az iráni katonák közötti állandó összetűzések miatt aztán a kalifátus központját Bagdadból Szamarrába kellett költöztetni, ahol 847 és 869 között működött. A hatalomért dúló belviszályokat súlyosbította a 9. században több síita felkelés is. A központi hatalom gyengülése nyilvánult meg abban, hogy a kalifa a tartományok élére általában iráni származású katonai parancsnokokat, emíreket nevezett ki, akik hűségesküt tettek a kalifának és adót fizettek neki. Ezen kívül azonban gyakorlatilag független uralkodóként viselkedtek. Így aztán a tartományokban helyi dinasztiák jöttek létre. (Túlúnidák,Ihsídidák, Aglabidák, Táhiridák,Szaffáridák,Számánidák) . A 10. században az abbászida kalifák lényegében csak Irakban tartották kezükben a politikai hatalmat. Az állam vezetése az Emír al-Umara (főemír) kezébe került 936-tól. E század éveiben az iszlám világ nagy részében a síiták jutottak hatalomra. A Fátimidák Kairóban új kalifátus alapítottak, és ők tartották uralmuk alatt Észak-Afrikát, majd Egyiptomot és Szíriát is. Irakban és Perzsiában a szintén síita Buvajhidák kaparintották meg a vezetést és 945-ben csapataikkal bevonultak Bagdadba, s az abbászida kalifák lényegében a bábok szerepére kényszerültek.

A dinasztia hanyatlása[szerkesztés]

Az abbászidák központi területére már a 8. századtól folyamatos volt a török népek beszivárgása. A 9. században már valamennyi iszlám udvarban a paloták testőrségét a törökök alkották. 1055-ben a szeldzsuk törökök felmentették a kalifátus központi területeit a szektás vallási nyomás alól, ám a tényleges politikai hatalom mégsem került vissza a kalifák kezébe. Csupán a 12. században, amikor a szeldzsukok egymás elleni harcai domináltak és ez által katonai erejük meggyengült, sikerült al-Muktafi és an-Nászir kalifáknak Irán és Ny-Perzsia felett a vezetést a kezükbe venni. 1258-ban a mongol hadak, Hülegü vezetésével egész Irakot elfoglalták, felégették Bagdadot és az utolsó bagdadi kalifát, al-Musztaszimot pedig megölték. Az Abbászida Birodalom a mongol pusztítás hatására megszűnt. Az Egyiptomban és Szíriában uralkodó mamlúk szultán, Bajbarsz ugyan al-Musztanszir néven kalifának kiáltott ki egy Abbászidát, s ennek leszármazottai még egészen az oszmán-török hódításig viselték a kalifa címét, de tényleges hatalmat már nem gyakorolhattak, mindössze a katonaság által hatalomra juttatott szultánok beiktatása volt a feladatuk.

Gazdasági és kulturális fejlődés az abbászidák uralkodása alatt[szerkesztés]

A korszakot az iszlám fénykorának, egyesek az iszlám reneszánsznak nevezik. A 9-10. századi politikai zűrzavar ellenére széles körű volt a gazdaság és a kereskedelem fejlődése. A művek gazdagsága jellemezte az irodalom, a teológia, a filozófia és a természettudományok területét. Iszlám kultúrközpontok jöttek létre Bagdadban, Damaszkuszban, Kairóban, Mekkában és Szamarkandban, ahol az arab tudósok és művészek egybeolvasztották a keleti és a hellenisztikus tudományos és kulturális értékeket, s megteremtették az iszlám tudomány és kultúra alapjait, melyek mindenekelőtt Spanyolországon keresztül befolyást gyakoroltak a kereszténységre is. Ezekhez a kulturális hagyományokhoz a beáramló törökök is asszimilálódtak és iszlamizálódtak.

Abbászida kalifák listája (7501258)[szerkesztés]

Kép vagy
Pénzérme
Uralkodó
Uralkodott
Székhely
Arab név
Megjegyzés
ABDALLÁH asz-Szaffáh
* 721/722
754. június 9.
750754
Kúfa
أبو العباس عبد الله السفاح Székhelye Kúfa volt.
ABDALLÁH al-Manszúr
* 712
775. október 7.
754775
Kúfa, Bagdad
أبو جعفر عبد الله المنصور Asz-Szaffáh fivére. Nevéhez fűződik Bagdad felépítése 762-ben.
MUHAMMAD al-Mahdi
* 744/745
785. augusztus 4.
775785
Bagdad
أبو عبد الله محمد المهدي Al-Manszúr fia.
MÚSZA al-Hádi
* 764. április 26.
786. szeptember 14.
785786
Bagdad
أبو محمد موسى الهادي Al-Mahdi fia.
HÁRÚN ar-Rasíd
* 763. március 17. vagy 766 februárja
809. március 24.
786809
Bagdad
أبو جعفر هارون الرشيد Al-Hádi fivére.
MUHAMMAD al-Amín
* 787 áprilisa
813. szeptember 24./25.
809813
Bagdad
أبو عبد الله محمد بن هارون الرشيد الامين Ar-Rasíd fia.
ABDALLÁH al-Mamún
* 786. szeptember 13.
833. augusztus 9.
813833
Bagdad
أبو العباس عبد الله Al-Amín fivére.
MUHAMMAD I. al-Mutaszim
* 796 októbere
842. január 5.
833842
Bagdad, Szamarra
أبو إسحاق محمد المعتصم بالله Al-Mamún fivére. 836-ban áttette székhelyét új fővárosába, Szamarrába.
HÁRÚN I. al-Vászik
* 812. április 18.
847. augusztus 10.
842847
Szamarra
أبو جعفر هارون الواثق بالله I. al-Mutaszim fia.
DZSAFAR I. al-Mutavakkil
* 822 márciusa
861. december 11.
847861
Szamarra
أبو الفضل جعفر المتوكل على الله I. al-Vászik fivére.
MUHAMMAD al-Muntaszir
* 837 novembere
862. június 25.
861862
Szamarra
أبو جعفر محمد المنتصر بالله I. al-Mutavakkil fia.
AHMAD I. al-Musztaín
* 831
866. október 17.
862866
Szamarra
أبو العباس أحمد المستعين بالله I. al-Mutaszim unokája. Lemondott a trónról.
MUHAMMAD al-Mutazz
* 847
869 júliusa/augusztusa
866869
Szamarra
أبو عبد الله محمد المعتز بالله I. al-Mutavakkil fia. Meggyilkolták.
MUHAMMAD al-Muhtadi
* 833
870. június 21.
869870
Szamarra
أبو إسحاق محمد المهتدي بالله I. al-Vászik fia. Meggyilkolták.
AHMAD al-Mutamid
* 842/844
892. október 15.
870892
Szamarra
أبو العباس أحمد المعتمد على الله Al-Mutazz fivére.
AHMAD I. al-Mutadid
* 857
902. április 5.
892902
Szamarra, Bagdad
أبو العباس أحمد المعتضد بالله' Al-Mutamid unokaöccse. Székhelyét visszahelyezte Bagdadba.
ALI al-Muktafi
* 877/878
908. augusztus 13.
902908
Bagdad
أبو محمد علي بن أحمد المكتفي بالله I. al-Mutadid fia.
DZSAFAR al-Muktadir
* 895. november 13.
932. október 31.
908929
Bagdad
أبو الفضل جعفر المقتدر بالله al-Muktafi fivére.
MUHAMMAD al-Káhir
* 899
950. október 18.
929
Bagdad
أبو منصور محمد القاهر بالله Al-Muktadir fivére.
DZSAFAR al-Muktadir (2x)
929932
Bagdad
أبو الفضل جعفر المقتدر بالله Második uralkodása.
MUHAMMAD al-Káhir (2x)
932934
Bagdad
أبو منصور محمد القاهر بالله Második uralkodása.
AHMAD ar-Rádi
* 909 decembere
940. december 19.
934940
Bagdad
أبو العباس محمد الراضي بالله Al-Muktadir fia.
IBRÁHÍM al-Muttakki
* 914
968 júliusa
940944
Bagdad
أبو إسحاق إبراهيم المتقي لله Ar-Rádi fivére. Trónfosztották.
ABDALLÁH I. al-Musztakfi
* 903
949 szeptembere
944946
Bagdad
أبو القاسم عبد الله المستكفي بالله Al-Muktafi fia. Trónfosztották.
AL-FADL al-Mutí
* 914
974 szeptembere/októbere
946974
Bagdad
أبو القاسم الفضل المطيع لله Al-Muttakki fivére. Lemondott a trónról halála évében.
ABD AL-KARÍM at-Tái
* 932
1003. augusztus 3.
974991
Bagdad
أبو بكر عبد الكريم الطائع بالله Al-Mutí fia. Trónfosztották.
AHMAD al-Kádir
* 947/948
1031. november 29.
9911031
Bagdad
أبو العباس أحمد القادر بالله Al-Muttaki fia.
ABDALLÁH I. al-Káim
* 1001 szeptembere
1075. április 2.
10311075
Bagdad
أبو جعفر عبد الله القائم بأمر الله Al-Kádir fia.
ABDALLÁH al-Muktadi
* 1056
1092. február 4.
10751094
Bagdad
أبو القاسم عبد الله المقتدي بأمر الله I. al-Káim unokája.
AHMAD al-Musztazhir
* 1078 áprilisa/májusa
1118. augusztus 6.
10941118
Bagdad
أبو العباس أحمد المستظهر بالله Al-Muktadi fia.
AL-FADL al-Musztarsid
* 1092 áprilisa
1135. augusztus 29.
11181135
Bagdad
أبو المنصور الفضل المسترشد بالله Al-Musztazhir fia.
AL-MANSZÚR ar-Rásid
* 1109
1138. június 6.
11351136
Bagdad
أبو جعفر منصور الراشد بالله Al-Musztarsid fia. Trónfosztották.
MUHAMMAD al-Muktafi
* 1096. április 9.
1160. március 12.
11361160
Bagdad
أبو عبد الله محمد المقتفي لأمر الله Al-Musztarsid fivére.
JÚSZUF I. al-Musztandzsid
* 1116. augusztus 13.
1170. december 20.
11601170
Bagdad
أبو المظفر يوسف المستنجد بالله Al-Muktafi fia.
AL-HASZAN al-Musztadi
* 1142. március 23.
1180. március 27./30.
11701180
Bagdad
أبو محمد الحسن المستضئ بأمر الله I. al-Musztandzsid fia..
AHMAD an-Nászir
* 1158. augusztus 6.
1225. október 5.
11801225
Bagdad
ابو العباس أحمد بن المستضيء الناصر لدين الله Al-Musztadi fia.
MUHAMMAD az-Záhir
* 1176
1226. július 10.
12251226
Bagdad
أبو النصر محمد الظاهر بأمر الله An-Nászir fia.
AL-MANSZÚR I. al-Musztanszir
* 1192. február 17.
1242. december 5.
12261242
Bagdad
أبو جعفر منصور المسنتصر بالله Az-Záhir fia.
ABDALLÁH al-Musztaszim
* 1213
1258. február 20.
12421258
Bagdad
أبو أحمد عبد الله المستعصم بالله I. al-Musztanszir fia. Halála évében trónfosztották.

Kései, névleges kairói Abbászida kalifák listája (12611517)[szerkesztés]

A bagdadi Abbászida kalifátust a mongol Hülegü ilhán semmisítette meg 1258-ban. Nem sokkal később Az-Záhir Bajbarsz egyiptomi szultán saját hatalma legitimálása céljából egy Szíriába menekült Abbászida-sarjat kiáltatott ki kalifának és Egyiptomba hozatta. Az új kalifa cserébe a szultánt Egyiptom, Szíria, Dijár-Bekr, Hidzsász, Jemen és az Eufrátesz vidékének uralkodójává nevezte ki. A későbbi kalifák is Egyiptomban éltekː politikai hatalmuk nem volt, elsősorban a vallásos alapítványok felügyeletét látták el, nevük szerepelt a pénzérméken és a pénteki imaszövegben. Amikor I. Szelim oszmán szultán 1517-ben meghódította Egyiptomot, IV. al-Mutavakkil kalifát Konstantinápolyba vitette „vendégként”.[1] Ő volt az utolsó Abbászida kalifa, tisztségét a későbbi oszmán szultánok használták.

Uralkodó
Uralkodott
Megjegyzés
AHMAD II. al-Musztanszir kalifa: 1261, †1262. november 27. I. al-Musztanszir fivére.
AHMAD I. al-Hákim (*1247) kalifa: 1262, †1302. január 19. Al-Musztarsid ükunokája.
SZULAJMÁN II. al-Musztakfi (*1285. március 23.) kalifa: 1302, †1340 februárja I. al-Hákim fia.
IBRÁHÍM II. al-Vászik kalifa: 13401341, †1341 után II. al-Musztakfi unokaöccse.
AHMAD II. al-Hákim kalifa: 1341, †1352 II. al-Musztakfi fia.
ABU BAKR II. al-Mutadid kalifa: 1352, †1362 II. al-Hákim fivére.
ABDALLÁH II. al-Mutavakkil kalifa: 13621377, ld. alább II. al-Mutadid fia.
ZAKARIJJA II. al-Mutaszim kalifa: 1377-ben, ld. alább II. al-Vászik fia.
ABDULLÁH II. Al-Mutavakkil (2x) kalifa: 13771383, ld. alább Második uralkodása.
UMAR III. al-Vászik kalifa: 1383, †1386. november 13. II. al-Musztaszim fivére.
ZAKARIJJA II. al-Musztaszim (2x) kalifa: 1386, †1389 Második uralkodása.
ABDALLÁH II. al-Mutavakkil (3x) kalifa: 1389, †1406. január 9. Harmadik uralkodása.
AL-ABBÁSZ II. al-Musztaín (*1391 k.) kalifa: 14061414, †1430 februárja/márciusa II. al-Mutavakkil fia. 1412-ben Egyiptom szultánja is.
DÁVÚD III. al-Mutadid (*1380) kalifa: 1414, †1441. július 23. II. al-Musztaín fivére.
SZULAJMÁN III. al-Musztakfi (*1388) kalifa: 1441, †1451. január 29. III. al-Mutadid fivére.
HAMZA II. al-Káim kalifa: 14511455, †1458 'III. al-Musztakfi fivére.'
JÚSZUF II. al-Musztandzsid (*1393?) kalifa: 14551479, †1483. február 22. II. al-Káim fivére.
ABD AL-AZÍZ III. al-Mutavakkil (*1416) kalifa: 1479, †1497. szeptember 27. II. al-Musztaín fia.
JAAKÚB Al-Musztamszik kalifa: 14971508, ld. alább III. al-Mutavakkil fia.
MUHAMMAD IV. al-Mutavakkil kalifa: 15081516, ld. alább Al-Musztamszik fia.
JAAKÚB Al-Musztamszik (2x) kalifa: 15161517, †1521 Második uralkodása.
MUHAMMAD IV. al-Mutavakkil (2x) kalifa: 1517-ben, †1543 Második uralkodása.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Germanus Gyulaː Az arab irodalom története (3., átdolgozott, bővített kiadás), Gondolat Kiadó, Budapest, 1979, 217–218. o.

Források[szerkesztés]

  • The Cambridge History of Islam, I/A kötet. Szerk.: P. M. Holt, Ann K. S. Lambton, Bernard Lewis.
  • Lapidus, Ira M.: A History of Islamic societies. Cambridge University Press, 1988.
  • Cahen, Claude: Az iszlám a kezdetektől az oszmán birodalom létrejöttéig. Budapest, Gondolat, 1989.
  • Magyar Nagylexikon 1. kötet. (1993) Budapest. Akadémiai Kiadó ISBN 963 05 6612 5
  • Az emberiség krónikája (1990) Budapest. Officina Nova ISBN 963 78 3560 1
  • Kronológia. (2006) Budapest. Magyar Nagylexikon Kiadó. ISBN 963 05 6611 7