Krak des Chevaliers

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Krak des Chevaliers
és
Qal’at Salah El-Din
Világörökség
Krak des Chevaliers 01.jpg
Krak des Chevaliers
Adatok
Ország Szíria
Típus Kulturális helyszín
Felvétel éve 2006
Elhelyezkedése
Krak des Chevaliers (Szíria)
Krak des Chevaliers
Krak des Chevaliers
Pozíció Szíria térképén
é. sz. 34° 45′, k. h. 36° 18′Koordináták: é. sz. 34° 45′, k. h. 36° 18′

Krak des Chevaliers (egyes átírásokban Crac des Chevaliers néven említik) egy keresztes lovagi erőd Szíriában és a világon fennmaradt egyik legjelentősebb, középkori hadiépítészeti műemlék. Arabul Qalʿat al-Ḥosn (قلعة الحصن) (ejtsd: Kalaat al-Hoszn) a vár neve. A Krak szó (jelentése erőd) a szír karak szóból ered, melynek jelentése szintén erődítmény, az al-Hosn-t pedig a közeli Hoszn faluról kapta. Homsz várostól 60 km-re nyugatra, a libanoni határ közelében, a tengerparttól 35 km–re keletre egy 650 m magas vulkáni kúpon helyezkedik el, közigazgatásilag Homsz tartományhoz tartozik.

Az erődítményt 1031-ben Homsz emírje építtette, hogy ellenőrzése alatt tartsa a tengerpartot a belső országrésszel összekötő utat.

1110-ben a keresztesek foglalták el a kurd erődöt és felismerve a magaslat kiemelkedő hadászati jelentőségét letelepedtek itt, és az erőd helyén új citadellát építettek az idők során. A 4000 embert befogadni képes Krak des Chevaliers legjelentősebb, legerősebb váruk lett.

1150 és 1250 közötti időszakban, a keresztes hadjáratok idején Krak des Chevaliers a johanniták főhadiszállása volt. A helyőrség még békeidőben is mintegy 2000 főt szállásolt el. Az erőd mintegy 3000 négyzetméteres alapterületét 3 méter vastag külső fal veszi körül 13 bástyával.

II. András magyar király rendszeres adományával támogatta a vár építését és a vár védőinek ellátását miután ott járt 1218-ban. I. Eduárd angol király a kilencedik keresztes hadjárat idején, 1272-ben látta az erődöt és mintaként használta a saját, angliai és walesi várai építéséhez. A keresztesek 162 éves uralma után 1271-ben Az-Záher Baibarsz mameluk szultán seregei foglalták el kapuról kapura, toronyról toronyra harcolva. Az arabok a várat helyreállították, és új tornyokkal is megerősítették. Crak a szultán helyettesének székhelye lett, ahol jelentős katonai erők állomásoztak.

A 14. század elején Ibn Battuta a híres arab utazó is járt a várban, itteni vendégeskedéséről könyvében is említést tett.

A franciák a 19. század vége felé ismét „fölfedezték”, és elnevezték Crak de Chevaliers-nak, azaz a „Lovagok Erődjének”.

Az erődöt T. E. Lawrence (Arábiai Lawrence) így írta le: „talán a legjobb állapotban konzervált és teljességével a legcsodálatraméltóbb vár a világon”. Az erőd egyike azon kevés helyeknek, ahol a keresztes lovagok művészi alkotásai fennmaradtak (freskók formájában).

A következő évszázadokban a hely egyre vesztett jelentőségéből. Előbb faluvá sorvadt, majd 1934-ben az is elnéptelenedett. A magányos erődítmény ma a turisták és a régészek szíriai Mekkája.

2006-ban az erőd kulturális világörökségi helyszínné vált a Szaladin-citadellával együtt, tulajdonosa a szír állam.

Elhelyezkedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A keresztes államok határvidékét védelmező erődhálózat egyik tagja. Stratégiai helyzetéből adódik, hogy akinek a kezén volt Homsz városa és a környező terület, az hatalmat gyakorolhatott Szíria belső térségei felett is, azáltal, hogy ellenőrizte az áruknak és a karavánoknak a kikötőkből az ország belsejébe irányuló forgalmát.

A vár Tripolitól keletre húzódó Homsz völgyében egy tszf. 650 m magas vulkáni kúpon helyezkedik el. A völgy egyetlen természetes átjáróként szolgál a tengerpart és Szíria belső területei között. A völgy, a „Homszi kapu” a Libanoni-hegység és az Anszarije-hegység (az Antiochiát Bejrúttal összekötő és a Földközi-tenger partjával párhuzamos É-D irányú 250 km hosszú hegyvonulat) közötti geológiai törésvonal mentén alakult ki. A közeli Orontesz-folyó völgye Földünk egyik legmarkánsabb árokrendszerének északi része, amely a libanoni Litani-völgyben, majd a Jordán-árokban folytatódik és a Wadi al-Arabahon keresztül Akabánál éri el a Vörös-tenger partját. Az erődöt Homsz várostól autózva 65 km-re nyugatra (ami légvonalban 38 km) a libanoni határ közelében érjük el, innen a tengerpart már csak 32 km–re van keletre. Közigazgatásilag Homsz tartományhoz tartozik.

Ókori történelme[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Közel-kelet mindig is a különböző civilizációk találkozási pontja volt. Nevezetesen a babiloni, egyiptomi, hettita, héber, római, perzsa, bizánci, arab, szelzsuk török, oszmán és európai. A különböző kultúrák ilyen hosszú sora vezetett ehhez az egyedülálló építészeti alkotáshoz, melyet Crac des Chevaliers megőrzött. A különböző nemzetek között több háború csatái zajlottak a Crac-ot körülvevő térségben, mint például a híres kádesi csata is. A Római birodalom, majd a szakadást követően a Bizánci Birodalom több különböző hellenisztikus erődöt tervezett és épített az erősödő perzsa katonai nyomás ellen a terület védelmére, majd az építészeti terveket a muszlim sereg használta fel, miután 634-től 639-ig meghódították a területet.

Iszlám hódítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Omajjád dinasztia uralkodása idején az építők felhasználták a korábbi bizánci építményeket, a duzzasztógátakat, az Orontész csatornáit, hogy pompás palotákká és kertekké változtassák a sivatag közepét. Az alkotás és építkezés folytatódott az új uralkodó, az Abbászida dinasztia uralma alatt is, amikor ők szerezték meg a kalifátust 750-ben. Az erőd állapota azonban már folyamatosan romlott a hadsereg kezelésében, mert a török haderők nem sokra használták az erődítményeket.

Keresztesek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az eredeti kurd erődöt ezen a helyen Aleppo emíre építtette 1031-ben. Az erődítményt, amit a kurd helyőrségéről, arabul hiszna akrádnak, azaz a kurdok várának hívták. Amikor a keresztesek elfoglalták ezt a várat, akkor ők ezt az akradot torzították el krak-ra. Anélkül, hogy a jelentését tudnák, vagy használnák, így szerepel már egészen korai oklevelekben, latinosan cratumként.

Az első keresztes hadjáratban IV. Rajmund toulouse-i gróf 1099-ben elfoglalta, de elhagyta, amikor a keresztesek folytatták menetelésüket Jeruzsálem felé. Az erődöt 1110-ben Tankréd, Galícia hercege újra elfoglalta. 1144-ben II. Rajmund tripoliszi őrgróf a johannita lovagrendnek adományozta. Ekkortól a várat Crak de l'Hôpitalnak hívják franciásan, tehát az ispotály vagy a johanniták crak-jának.

A Johanniták újjáépítették és kibővítették a szentföld leghatalmasabb keresztes várává. Három méter vastag külső várfallal vették körül, melynek hét őrtornya nyolc-tíz méter átmérőjű volt, ezáltal koncentrikus várrá vált. A többszörös, egymás fölé emelkedő falsíkok alkalmazásával megnövelhették a védelem tűzerejét és lőtávolságát, ráadásul a belső harcállásokból hatékonyan támogathatták az elsőben harcoló katonákat. A falsíkok oldalsó védelemét négyzet- (vagy éppen a hajítógépek rombolásának jobban ellenálló) kör- vagy félkör alakú tornyok erősítették. A kapuk védelmét bonyolult rendszer szolgálta, felvonóhíddal, boltozott hajtűkanyarokkal ellátott folyosókkal, melyekben az esetleg betörő ellenségnek még mindig komoly veszteségeket lehetett okozni. Az egyik őrtoronyban a johanniták nagymestere lakott. Az erőd 50-60 johannita lovagot, plusz 2000 fő egyéb gyalogos katonát tudott elszállásolni. A 12. században az erőd körül várárok volt, mely fölött felvonóhíd vezetett a hátsó kapuhoz.

A belső és a külső kapuk között udvar volt, mely a johanniták által gótikus stílusban újjáépített belső épületekhez vezetett. Ezekben az épületekből nagyterem, kápolna, 120 m hosszú raktár folyosó, és két boltozatos kőistálló, melyek akár ezer lovat is befogadhattak. További tároló helyiségek az erőd alatti sziklába vájt járatokban voltak, ezért egyes becslések szerint ostrom esetén a johanniták akár 5 éven keresztül is ellenállhattak.

1163-ban Núr ad-Dín ostromolta az erődöt sikertelenül, mely ostrom után a johanniták alapvetően függetlenné váltak a tripoli határvidéken. 1170-re a johanniták átépítései befejeződtek. A 12. század végén és a 13. század elején számos földrengés okozott károkat és igényelt ismételt újjáépítést.

1188-ban Szaladin újabb sikertelen ostromot vezetett. Az ostrom alatt történt, hogy Szaladin emberei elfogták a várparancsnokot és a várkapu elé vitték, hogy rendelje el embereinek a kapuk kinyitását. Ő, a legenda szerint, kettős üzenetet mondott, először arabul szólt embereihez (elfogóinak nyelvén), hogy adják át a várat, viszont utána franciául azt mondta, védjék a várat az utolsó emberig.

1217 az ötödik keresztes hadjárat kezdete. II. András magyar király útban hazafelé meglátogatja a várat 1218 legelején. II. András a szalacsi sólerakat jövedelméből erősíttette meg a külső falakat és mintegy száz ezüst márkányi összeget adományozott a védelmező csapatok finanszírozására. A kiadott adományozó oklevél szerint az adományt „örökkön-örökké”, minden év húsvétján kellett küldeni.

Végül 1271. április 8-án az erődöt az-Záhir Bajbarsz mameluk szultán seregei visszafoglalják, miután becsapták a johannitákat. Elhitették velük, hogy a tripoliszi preceptor utasította őket a megadásra. A vár védői szabad elvonulás ellenében adták fel a harcot. Az iszlám világ örömmámorban ünnepelte a diadalt. A mamelukok a vár védelmét új bástyákkal erősítették meg és a Tripoli ellen harcban bázisként használták. A johanniták kápolnáját mecsetté alakították át.

A mamelukok később Akkra, az utolsó jelentősebb keresztes kikötő megtámadásához használták fel az erődöt 1291-ben. A Krak a szultán helyettesének székhelye lett. A későbbi középkorban fokozatosan vesztett jelentőségéből. Az oszmánok újjáépítették, de 1934-ben az utolsó lakója is elhagyta a várat. Később a franciák restaurálták, majd megnyitották a nyilvánosság számára.

Séta a várban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Krak des Chevaliers alaprajza
A.: 1170 előtti építésű
B.: 1170 és 1271 közötti építésű
C.: 1271 utáni építésű

A külső várfal keleti oldalán található a vár egyetlen bejárati magas kapuja (2.) ahova felvonóhídon (1.) át jutunk. Balra fordulva bolthajtásos, belső lépcsőfeljárón (3.) jutunk be a várba, ahol bal oldalon először XIII. századi, majd XII. századi őrhely (4.) (5.) következik, majd istállók (6.). A lépcsősor végén élesen jobbra fordulva további lépcsősor vezet tovább fel, a felső bejárathoz (7.), mely előtt keletre még egy újabb XIII. században megerősített őrszoba (10.) található.

A belső vár falai is bástyákkal erősítettek, melyek alul-felül várudvarokat zárnak közre. Ezen belül sorakoznak az egyes épületrészek, termek. A felső bejárattól (7.) balra raktár (20.), jobbra a hosszú őrszoba (8.) helyezkedik el, mögötte a várkápolna (9.) melyet később mecsetként használtak. Innen is vezet fel lépcső a lakótoronyhoz, a királylány tornyához (29.).

Szemben, a felső udvar (12.) nyugati oldalán látjuk az ötablakos galériát (13.) és a gótikus kapubejáratot. Itt lépünk be a katonai összejövetelekre használt nagyterembe (14.), mely a vár legnagyobb (28 m hosszú és 8 m széles) helyisége, amit három boltozott hajó és csúcsíves árkádsor alkot. A nagyterem mögött húzódik a 120 m hosszú folyosó (15.), ami összeköti a várkápolnát (9.) a háromszintes őrtoronyal (17.). A két háromszintes őrtorony (17., 18.) között helyezkedik el az olajpréselő (19.) helyiség.

A felső várudvar (12.) déli oldalán sorakoznak a konyhák, ebédlők, víztartályok. Ez utóbbiak a 20 m vastag pillérekkel alátámasztott sűrűoszlopos (21.) csarnokban találhatók.

A vár déli részén, az aquadukton (24.) keresztül bevezetett vízzel töltötték a belső és külső várfalak közötti területen, az alsó várudvarban (11.) a vizesárkot, ami víztározóként (25.) is szolgált. Ezt a déli várszakaszt 1271-ben három bástyával (27., 28., 31.) és egy 60 méteres csarnokkal (23.) bővítették ki. A bástyákban Kalávún és Bajbarsz szultánról arab nyelvű írás is maradt fenn. A szintén későbbi építésű arab fürdők (22.) romjai a vár délkeleti részén találhatók.

Galéria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Krak des Chevaliers témájú médiaállományokat.