Zín el-Ábidín ben Ali

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Zín el-Ábidín ben Ali
Zine El Abidine Ben Ali.jpg
Született
1936. szeptember 3. (77 éves)
Iskolái Saint-Cyr-i Katonaiskola

Zín el-Ábidín ben Ali (arab betűkkel زين العابدين بن علي, Zayn al-ʿĀbidīn ibn ʿAlī; Hammam-Sousse, 1936. szeptember 3. –) Tunézia második köztársasági elnöke. 1987. november 7-től 2011. január 14-ig töltötte be a tisztséget.

Korai élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mint az 1957-ben elnökké választott Habib Burgiba fiatal aktivistája, Franciaországba került hadi kiképzésre. Tanulmányait Saint-Cyr-ben és Châlons-sur-Marne-ben végezte, majd az Amerikai Egyesült Államokban folytatta.

Munkája a kormányban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1964-ben kijelölték a Védelmi Minisztérium Hadbiztonsági osztályának létrehozására és vezetésére, amelyet 1974-ig vezetett. Ben Ali tábornokot a Belügyminisztérium nemzetbiztonsági ügyekkel foglalkozó részlegének parancsnokává nevezték ki 1977-ben, miután katonai attaséként képviselte hazáját Marokkóban. Később Tunézia lengyelországi nagykövete lett. Innen visszakerült a Belügyminisztériumhoz, ahol ezúttal minisztertanácsosi funkcióban munkálkodott. Sikeresen leszámolt politikai ellenfeleivel, akik veszélyt jelenthettek volna a fennálló hatalomra, tevékenységét a köztársasági elnök belügyminiszteri kinevezéssel ismerte el. Ezt a pozíciót miniszterelnöki kinevezéséig megtartotta.

Ben Alit 1987. október 1-jén választották miniszterelnökké és Bourguiba elnöki posztjának örökösévé. Öt héttel később az elnököt hivatalos funkciói ellátására alkalmatlannak minősítette, és 1987. november 7-én köztársasági elnök lett. Bourguiba eltávolítása alkotmányosnak minősült a tunéziai alkotmány 57. cikkelye alapján, ami az eljárást lehetővé teszi olyan esetekben, amikor az ország politikai patthelyzetbe kerül a véget nem érő elnök-utódlási vita és a gazdasági stagnálás miatt.

Ben Ali megőrizte elődje nyugatbarát külpolitikáját, és támogatta az 1990-es évek óta egyre erősödő gazdaság növekedését. A fejlődés 2002-ben érte el mélypontját (1,9%-ot) az akkori különösen nagy szárazságnak köszönhetően, de a helyzet stabilizálódott: 2003 után a jobb körülmények az 5%-os növekedést is lehetővé tették. Ezzel szemben az utóbbi években egyre fokozódó probléma lett a továbbra is fennálló munkanélküliség, amelyre vezetése nem volt képes megfelelő módon reagálni.

Elnöki tevékenysége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Komoly személyi kultuszt épített ki elnöksége során, amelyet árnyékként kísért a korrupció is: a fontos pozíciókba saját családtagjait, vagy más, vele közeli viszonyban álló személyeket ültetett. Noha az országban rendszeresen tartottak elnökválasztásokat, az eredmények manipuláltsága nem kizárható - Ben Ali mind az öt, hivatali ideje alatt lezajlott népszavazáson hatalmas fölénnyel győzött.

Bukása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az általánosan fokozódó elégedetlenség vezetett a bukásához 2011 elején: bár ígéretet tett az előrehozott választásokra, január 14-én menekülni kényszerült az országból a szaúd-arábiai Dzsiddába szűkebb családjával együtt, miután feloszlatta a kormányt, és a hadsereg vezetői is megvonták tőle bizalmukat. Június 21-én feleségével együtt távollétükben a tunéziai bíróság 35 év szabadságvesztésre, és 13 milliárd forintnak megfelelő pénzbírságra ítélte.[1]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]