Népszavazás
A népszavazás (ritkábban használt nevén referendum) a népképviselet érvényesítésének, a közvetlen demokráciának az egyik formája, amelyben a demokratikus berendezkedésű országokban a hatalom forrása, a nép a parlamenti választások, illetve a helyi önkormányzati választások között is kifejezheti akaratát, illetve véleményét bizonyos kérdésekben.
Tartalomjegyzék |
Népszavazások a világban[szerkesztés]
Népszavazások Európában[szerkesztés]
Az európai országokban a 20. század folyamán a népszavazások alkalmazásának eltérő gyakorlata alakult ki. Az országok egy részében csak igen ritkán, a legnagyobb horderejű politikai változások (új alkotmány, új valuta vagy EU-csatlakozás) utólagos legitimációjára használják a szavazást. A kisebb népességű országokban (vagy nagyobb országok tartományaiban) viszont többször is sor kerül népszavazásra, akár kisebb súlyú kérdésekben is.
Franciaország[szerkesztés]
Franciaországban a polgári köztársaság megszületése óta tartanak népszavazásokat. A jelenlegi francia alkotmány 3. cikkelye rendelkezik a közvetlen demokrácia eme eszközéről.[1] Az első népszavazáson, 1793 júliusában a köztársasági alkotmányt hagyták jóvá a polgárok. Azóta 24 alkalommal hívták országos voksolásra a franciákat. A legtöbbször (11 alkalommal) az alkotmány változásairól kellett szavazni. Franciaországban – Magyarországtól eltérően – lehetséges külföldi államokat érintő ügydöntő referendum megtartása is, így a polgárok véleményt nyilváníthattak Nagy-Britannia és Írország Európai Közösségi tagságáról, Algéria önállóságáról és Új-Kaledónia autonómiájáról. (Franciaország népszavazást helyezett kilátásba Törökország EU-tagságát illetően is.)[2] A legutóbbi referendumon 2005. május 29-én a franciák az EU válságát kiváltva elutasították az Európai Alkotmányt.[3]
Németország[szerkesztés]
A népszavazás intézménye Németországban a 1919-es weimari alkotmányig nyúlik vissza, amely a birodalmi elnök számára tette lehetővé népszavazás kiírását fontos kérdésekben, illetve a parlament alsó- és felsőházának vitája esetén. A Weimari köztársaság ideje alatt két népszavazásra került sor.[4][5]
Az NSZK-ban szövetségi szinten egyáltalán nem alkalmazzák a népszavazás eszközét. Az NSZK 1949-es megalapítása óta egyetlen országos voksolásra sem került sor. A népszavazásról az alkotmány 20-as cikkelye rendelkezik, amely a képviseleti hatalomgyakorlással (parlament) egyenrangúként ismeri el azt.[6] 2006-ban az FDP kezdeményezte, hogy az alkotmányban szövetségi szinten is kapjanak nagyobb szerepet az ún. népi kezdeményezések. A CDU azonban szükségtelennek tartotta a közvetlen demokrácia szövetségi szintre emelését, így a terv elbukott. Jelenleg a baloldali pártok (SPD, PDS) és a Zöldek terve körül zajlik vita, amely a parlamenti demokrácia szövetében helyezné el a közvetlen demokrácia elemeit. A terv szerint svájci minta alapján bevezetésre kerülne az ún. „népvétó” (Vetoinitiative), amely a Bundestag által már elfogadott törvényeket is semmissé tehetné.
Tartományi és az az alatti közigazgatási szinteken gyakran előfordul népszavazás. A legnagyobb súlyt Bajorországban és Berlinben kapta a népszavazás intézménye, itt a tartományi parlament népszavazás útján történő visszahívására is lehetőséget ad az alkotmány. Németország minden tartományában tartottak már népszavazást, mivel a tartományi alkotmány életbe lépéséhez ez szükséges. Az elmúlt években egyre erősödő országos mozgalom indult a népszavazás intézményének erősítése érdekében. A Több Demokráciát! (Mehr Demokratie!) névre keresztelt mozgalom az 2006-ban sikerrel harcolt ki Hamburgban referendumot a népi kezdeményezések megkönnyítése ügyében[7], míg további három tartományban a parlament szállította lejjebb a népszavazások kezdeményezéséhez szükséges aláírások számát.[8]
Olaszország[szerkesztés]
Az olasz jogrend kétféle népszavazást ismer:
- Alkotmányozó népszavazás – az Olasz Köztársaság alkotmányának változásairól népszavazás is dönthet. A voksolást a parlament két házában helyet foglaló képviselők ⅔-a vagy pedig 500 000 aláíró kezdeményezheti.
- Törvényhozó népszavazás – A már létező törvények megerősítésére, illetve teljes vagy részleges eltörlésére irányuló népszavazás. A népszavazás megtartását 500 000 aláírás benyújtásával lehet kezdeményezni.
Alkotmányozó népszavazásra a világháború óta egyszer, 2001-ben került sor. Ennél jóval gyakoribb a törvényhozó népszavazás. 1974 óta 14 alkalommal, összesen 49 ügyben hívták urnákhoz az olasz polgárokat. A legnagyobb szabású az 1995. június 11-i referendum volt, amikor 12 kérdésre kellett választ adni.
Svájc[szerkesztés]
Svájc is szövetségi állam, ám Németországgal ellentétben a népszavazás az alpesi országban szövetségi szinten kap nagyobb szerepet. Svájcban a népszavazások kezdeményezésének három útja ismert:
- Kötelező népszavazás: Az alkotmány legcsekélyebb változását a parlament mellett a polgároknak és a kantonok többségének is jóvá kell hagynia. Ugyanez vonatkozik a nemzetközi szervezetekbe való belépésre és az egy évnél hosszabb időre tervezett és az alkotmányból nem levezethető szövetségi törvényekre. Ez esetben kötelező népszavazást tartani.[9]
- Fakultatív népszavazás: A polgárok képviseleti szerveinek (pártok, egyesületek) lehetőségük van bármely életbe lépő törvény népszavazás útján történő megerősítésére vagy elvetésére. Ehhez 50 000 támogató aláírásra van szükség.[10]
- Kantoniális referendum: Legalább nyolc kanton által kezdeményezhető a szövetségi parlament által már elfogadott törvényekről. Eddig egyetlen alkalommal, 2003-ban alkalmazták, akkor egy adótörvény változása váltotta ki 11 kanton ellenállását.
Svájcban a népszavazás a politikai rendszer szerves része és gyakran alkalmazott eszköze. Az éves gyakorisággal bekövetkező voksolások élénkítik a pártok és a közvélemény kapcsolatát, ugyanakkor arra készteti a parlamenti erőket, hogy a reformokat közösen, mindenki által elfogadható kompromisszumokkal dolgozzák ki. A népszavazás erős mivolta teszi Svájcot az ún. kompromisszumos demokrácia mintaországává.
Magyarország[szerkesztés]
Ukrajna[szerkesztés]
Ukrajna egyik legfontosabb népszavazása a függetlenségről szóló népszavazás volt.
Történelmi jelentőségű népszavazások[szerkesztés]
Ausztria, 1938[szerkesztés]
Nagy kör: igen; kis kör: nem.
1938. március 9-én az osztrák állam függetlenségét védelmező Schuschnigg kancellár népszavazást írt ki március 13-ára az ország önállóságáról. Célja az volt, hogy az osztrákok a lehető legnagyobb számban és arányban utasítsák el a Németországhoz történő csatlakozást.[11] A népszavazás hírére válaszul Adolf Hitler utasította a 8. német hadsereget, hogy nyomuljon be Ausztriába. A német csapatok ellenállás nélkül megszállták Ausztriát. A Schuschnigg által kiírt népszavazást nem tartották meg. 1938. április 10-én már a nácik tartottak referendumot a következő kérdéssel:
- Egyetértesz-e a Német Birodalom és Ausztria 1938. március 13-án megtörtént egyesítésével és szavazol-e Führerünk, Adolf Hitler listájára?
A szavazás eredményeit a nácik nem hamisították meg, de nem is biztosították a szavazás titkosságát; a szavazókat hivatalnokok figyelték. Így is előfordult a nácik politikájával való tömeges szembefordulás: egy aprócska tiroli kisvárosban, Innervillgratenben a szavazók 95%-a elutasította a Németországhoz történő csatlakozást. Ausztria egészének 99,73%-a azonban mellette volt. Ez az arány - még ha a megfélemlítés és a kényszer befolyásolta is valamelyest - arról árulkodik, hogy ebben az időben megkérdőjelezhetetlen volt az osztrákok egyesülési szándéka.
Olaszország, 1946[szerkesztés]
1946-ig Olaszország a Savoyai-ház uralkodói által vezetett monarchia volt. A második világháború végére népszerű gondolattá vált a Benito Mussolinivel együttműködő III. Emánuel leváltása. A király át is adta a trónt fiának, II. Umbertónak. A monarchikus államforma ellenzőinek azonban ekkor ez már kevés volt. 1946. június 2-ára népszavazást írtak ki az államforma megválasztásáról. A kampányt főként az északi városokban tüntetések, a monarchisták és a republikánusok közötti véres utcai zavargások kísérték. Az ország szinte kettészakadt. A déli tartományok lakossága a királyságot, az északiak a köztársaságot támogatták. A szavazás eredményeképpen kiáltották ki az Olasz Köztársaságot.
Források[szerkesztés]
- ↑
Franciaország Alkotmánya a Wikiforrás francia nyelvű változatán "La souveraineté nationale appartient au peuple qui l'exerce par ses représentants et par la voie du référendum." A nemzeti önállóság forrása a nép, amely választott képviselői és népszavazások útján gykorolja hatalmát. A Francia Köztársaság alkotmánya, 3. cikkely. ; Elérés: 2007. december 20. - ↑ Raffarin: nem lesz újabb népszavazás A Népszabadság írása; 2005. május 25.; Elérés: 2007. december 20.
- ↑ Eu-alkotmány: szakadék a politikai elit és a közvélemény között; A Népszabadság cikke; 2005. június 1.; Elérés: 2007. december 20.
- ↑ Gönczi, Horváth, Révész, Stipta, Zlinszky: Egyetemes Jogtörténet I., Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2009, ISBN 9789631945720, 385. o.
- ↑ Mezey Barna: Európai alkotmány- és parlamentarizmustörténet, Osiris Kiadó, 2003, ISBN 9633893054, 396. o.
- ↑ A Német Szövetségi Köztársaság Alkotmánya; 20-as cikkely: Alle Staatsgewalt geht vom Volke aus. Sie wird vom Volke in Wahlen und Abstimmungen(…) ausgeübt. Az államhatalom eredő forrása a nép. E hatalmat a nép választások és népszavazások útján (…) gyakorolja. Elérés: 2007. december 19.
- ↑ A 2007. október 14-én megtartott népszavazás elegendő szavazat hiányában eredménytelenül zárult. Hamburg városállam honlapja.
- ↑ A Mehr Demokratie! honlapja; Elérés: 2007. december 19.
- ↑ Svájc alkotmánya; Elérés: 2007. december 23.
- ↑ Svájc alkotmánya; Elérés: 2007. december 23.
- ↑ Ez a szavazás sem lett volna titkos, ráadásul akik a csatlakozásra akartak volna szavazni, azok maguk kellett volna, hogy elkészítsék a szavazólapjukat.
Külső hivatkozások[szerkesztés]
- Népszavazás.lap.hu – Linkgyűjtemény
