Erich Honecker

Erich Honecker

Németország Szocialista Egységpártja Központi Bizottságának 2. főtitkára
Hivatali idő 1971. május 3. – 1989. október 18.
Előd	Walter Ulbricht
Utód	Egon Krenz
A Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsának 3. elnöke
Hivatali idő 1976. október 29. – 1989. október 18.
Előd	Willi Stoph
Utód	Egon Krenz

Született	Neukirchen, Saar-vidék, Német Birodalom 1912. augusztus 25.
Elhunyt	Santiago de Chile 1994. május 29. (81 évesen)
Párt	Németország Kommunista Pártja Németország Szocialista Egységpártja

Házastárs	Edith Baumann (1950–1953) Margot Feist (1953–1994)
Foglalkozás	kőműves, építészmérnök
Vallás	nincs (ateista)

Erich Honecker 1950-ben

Erich Honecker (Neukirchen (Saar-vidék), 1912. augusztus 25. – Santiago de Chile, 1994. május 29.) német kommunista politikus, az NSZEP központi bizottságának főtitkára, az NDK államtanácsának elnöke.

Élete [szerkesztés]

Gyermekkor és pályakezdet [szerkesztés]

Édesapja, Wilhelm Honecker bányamunkás volt a Saar-vidéken, édesanyja háztartásbeli. A házaspárnak hat gyermeke született, Erich a család harmadik gyermekeként jött a világra. Tizedik születésnapja után tagja lett egy kommunista gyermekcsoportnak, 14 évesen pedig belépett a Német Kommunista Ifjúsági Szövetségbe. 17 évesen már a helyi csoport vezetőjévé választották. Iskoláinak elvégzésével nem jutott egyből álláshoz, egy pomerániai parasztgazdaságban dolgozott. 22 évesen visszatért a Saar-vidékre és nagybátyjánál megkezdte az ácsmesterség kitanulását. Ezzel azonban hamarosan szakított, mert a Német Kommunista Ifjúsági Szövetség funkcionáriusaként a moszkvai Lenin Iskolába küldték.

Ellenállás és fegyház [szerkesztés]

1930-ban belépett a kommunista pártba. Támogatója Otto Niebergall, későbbi nyugatnémet Bundestag-képviselő volt. Az 1930/31-es tanévben ismét a moszkvai Lenin Iskola tanulója volt. Hazatérése után a saar-vidéki NKISZ helyi vezetője lett. 1933-ban a nácik hatalomra jutásával a kommunista mozgalom illegalitásba kényszerült egész Németországban. A Saar-vidék azonban ekkor még nem tartozott Németországhoz. 1934-ben a Saar-vidék státusza ügyében rendezett népszavazáson Honecker és társai a Németországhoz való csatlakozás ellen kampányoltak. A 1935 januári népszavazás a nácik elsöprő sikerét hozta, Honecker pedig menekülésre kényszerült. Franciaországba ment, majd ugyanezen év augusztusában álnéven visszatért Berlinbe egy nyomdagéppel a csomagjában. A föld alatt tevékenykedő kommunista ellenállásban dolgozott egészen decemberig, amikor a Gestapo felfigyelt rá és letartóztatták. Két éven át egy berlini fegyházban őrizték, majd 10 év fegyházbüntetést szabtak ki rá. 1945. március 6-án a háborús zűrzavar közepette szabadult.

A háború után [szerkesztés]

Kiszabadulása után a szovjet megszállási zónában telepedett le. A Szabad Német Ifjúság nevű kommunista szervezet egyik vezetője lett, e minőségében három országos találkozót szervezett. 1950-ben bekerült az NSZEP vezetői közé. 1947-ben megnősült, feleségétől, a szociáldemokrata Edith Baumantól született első leánya, Erika. A pár viszonya megromlott, 1952-ben Honeckernek már a Népi Kamara egyik legfiatalabb képviselőnőjétől, Margot Feisttől született meg második lánya, Sonja Honecker. Margot Feist és Honecker 1953-ban kötöttek házasságot. 1956-ban ismét Moszkvában folytatta politikai tanulmányait és személyesen jelen volt Hruscsov Sztálint és személyi kultuszát elítélő beszédénél.

Az NDK Államtanács-elnökének hivatali zászlaja

Az NDK élén [szerkesztés]

Míg Walter Ulbricht a gazdaságpolitikára helyezte a hangsúlyt, addig Honecker a gazdaság- és társadalompolitika egységét hirdette. Brezsnyev támogatását élvezve az Ulbricht által képviselt gazdasági liberalizációt helytelenítő belső ellenzék élére állt. Sikeresen gyengítette meg Ulbricht párton belüli helyzetét, majd 1971-ben a NSZEP központi bizottságának első titkárává választották. 1976-ban az Államtanács elnöki tisztjét is megkapta.

Fontosnak tartotta az NDK megszilárdítását az európai államrendszeren belül, ezért diplomáciai gesztusokat tett az NSZK irányában. Diplomáciai offenzíváját siker koronázta. Előbb a két német állam ismerte el egymást kölcsönösen, majd az NSZK mellett az NDK is bekerült az ENSZ tagállamai közé és számos nyugati ország is önálló államként ismerte ez az NDK-t.

Belpolitikai tevékenysége során keményen fellépett minden liberalizációs kezdeményezés ellen. Propagandája céljaira használta fel a Németországban megrendezett X. Világifjúsági Találkozót. Nagy felháborodást váltott ki a közvélemény részéről, amikor a népszerű rendszerkritikus zenészt, Wolf Biermannt annak egy nyugati előadóútja alatt megfosztotta NDK-s állampolgárságától. Az Ulbricht által korábban lazított központi irányítást újra szigorúan vette, majd a keletnémet gazdaság lassulása miatt óriáshitelek felvételére kényszerült, hogy az NDK-polgárok életszínvonalát tartani tudják. Az Szovjetunió csak 1987-ben engedélyezte, hogy Honecker az NSZK-ba látogasson és találkozzon Helmut Kohl kancellárral, illetve felkeresse szülővárosát is. 1988-ban hivatalos látogatást tett Franciaországban, de nem sikerült elérnie, hogy az Egyesült Államokba is eljuthasson.

Honeckert tevékenységéért az NDK szinte valamennyi állami kitüntetésében részesítették. A keletnémet polgárok között nem volt népszerű. 1982-ben alig úszott meg egy merényletkísérletet, amikor egy kőműves az országúton szándékosan nekihajtott Honecker autójának.

Az NDK válságának nyilvánvalóvá válása megerősítette párton belüli vetélytársait. 1989. október 18-án Honecker lemondott valamennyi betöltött tisztségéről és visszavonult a nagypolitikától. A berlini fal leomlása után 1989. december 3-án kizárták az NSZEP tagjainak sorából. 1992-ben belépett az újjáalapított Német Kommunista Pártba.

Felelősségre vonás, menekülés, halála [szerkesztés]

Az egységes Németország megszületése után röviddel bejelentették, hogy hatalommal való visszaélés miatt pert indítanak Honecker ellen. Letartóztatták, majd egy nap múlva szabadon bocsátották. A Honecker házaspár előbb a potsdami szovjet katonai kórházba, majd 1991. március 31-én Moszkvába menekült. A Gorbacsov elleni puccs bukása után a chilei nagykövetségen keresett menedéket. Németországban ironikusan úgy tartják, hogy Honecker volt az utolsó ún. követségi menekült. (A nyolcvanas években az NDK-ból menekülni szándékozók szocialista országokban lévő nyugati követségekre másztak be és ott menedékjogot kértek.) Chile mellett Szíria és Észak-Korea jelezte, hogy befogadta volna a házaspárt.

1992-ben kiszolgáltatták Németországnak. A berlini falnál a határőrség számára kiadott tűzparancs miatt vonták felelősségre. Az eljárást 1993-ban rossz egészségi állapota (májrák) miatt megszüntették, a gyilkosságokért nem ítélték el soha.

1993-ban Honecker Chilében élő lányához utazott. 81 évesen, 1994-ben ott halt meg májrákban és ott is hamvasztották el.