Berlini blokád

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A berlini blokád 1948 júniusa és 1949 májusa között sújtotta a nyugati hatalmak által megszállt Nyugat-Berlin városát. A blokádot a szovjetek azért vezették be, hogy kikényszerítsék akaratuk érvényesítését a nyugati hatalmak szektoraiban, egyszersmind megakadályozzák a nyugati hatalmak által a szovjetek beleegyezése nélkül kibocsátott német márka forgalomba kerülését a szovjet megszállási zónában. A blokád súlyos ellátási zavarokhoz vezetett Nyugat-Berlinben, amelynek megoldására a nyugati szövetségesek légihíddal kötötték össze a várost a nyugati országrésszel. A berlini blokád volt a hidegháború szuperhatamainak egyik első nyílt és közvetlen szembekerülése Európában.

A blokád kezdete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Megszállási övezetek Németországban

1945-ben a második világháborúban győztes nagyhatalmak a négy megszállási övezetre osztották fel Németországot. A szovjet megszállási zóna szívében fekvő Berlin városát – az egész ország mintájára – elvileg közösen igazgatták, a négy hatalom mindegyike a város egy-egy szektoráért felelt. Már a háború elején kiütköztek a szovjetek és a nyugati hatalmak város sorsát befolyásoló ellentétei. 1948 elején a londoni hathatalmi konferencián a nyugati országok a szovjetek kizárásával úgy határoztak, hogy Németországot szövetségi köztársaságként alapítják újra. A nyugatiak döntése elleni tiltakozásul a szovjet követ kivonult a Berlint igazgató négyhatalmi tanácsból és 1948. március 31-től bevezette a szovjet szektoron áthaladó nyugati konvojok ellenőrzését. A nyugatiak a forgalom részleges légi útra terelésével válaszoltak, míg a szovjetek egyre több útra terjesztették ki az ellenőrzést. 1948 tavaszának végére a nyugati hatalmak készen álltak a teljesen elértéktelenedett birodalmi márka új pénzzel való felváltására. A szovjetek mindenképpen el akarták kerülni, hogy az új Németország döntően nyugati befolyás alá essen, ezért a valutareform elhalasztását kérték.[1] Június 16-án a szovjetek kivonultak a berlini szövetséges parancsnokság munkájából is. Június 20-án a nyugati zónában a szovjetek javaslatának figyelmen kívül hagyásával bevezették a német márkát. Az új pénz forgalomba került Nyugat-Berlinben és félő volt, hogy teret nyer a szovjet megszállási zónában is.

A szovjet lépések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szovjet csapatok nem csak a Nyugat-Berlinbe vezető utakat és vasutakat vágták el, de blokád alá vették a hajózási útvonalakat is. Csak a nyugatiak légifolyosóit hagyták nyitva. A szovjetek a blokád első napjaiban 50%-kal csökkentették a Nyugat-Berlinbe szállított áram mennyiségét, majd a nyugatiak ellenblokádjának életbe lépése után, június 25-én teljesen megszüntették a városrészbe irányuló szállításokat.[1] Nyugat-Berlin áramellátását meghatározó részben kívülről fedezték, így a közszolgáltatások rövid időn belül összeomlottak. A blokád nem érintette ugyanakkor a város személyforgalmát. A berliniek továbbra is szabadon járhattak át a másik városrészbe, a villamos és az S-Bahn továbbra is szállította az utasokat. A szovjetek különböző kedvezményeket vezettek be a keletnémet valuta elterjesztésére. A nyugat-berliniek a keletnémet márkával a hiány legsúlyosabb napjaiban is bevásárolhattak Kelet-Berlinben. A szovjetek megkísérelték a nyugati-berliniek átcsábítását is, a lakcímváltoztatásért cserébe élelmiszerjegyeket kínáltak. A Szovjetunió nyilvánvalóan azt kívánta elérni, hogy a nyugati szövetségesek adják fel berlini jelenlétüket és távozzanak a városból.

A berlini légihíd[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Berliniek egy repülőgépet figyelnek

A nyugati hatalmak számítottak arra, hogy a valutareform kiválthatja a szovjetek ellenállását, de ilyen határozott ellenlépésekre nem készültek. A nyugati hatalmaknak választaniuk kellett a kivonulás vagy a maradás feltételeinek biztosítása között. Lucius D. Clay, Németország amerikai megszállási övezetének katonai kormányzója a leghatározottabban a kitartás mellett foglalt állást. Hajlott arra, hogy a szovjet blokádot fegyveres erővel törjék meg, ám Truman amerikai elnök ezt az újabb világháború veszélye miatt határozottan elvetette. Lucius D. Clay ehelyett utasítást adott a városrész ellátásának légi úton történő megoldására. 1948. június 25-én „ellenblokád” alá vették Németország szovjet megszállási zónáját, megtiltották oda egyes termékek importját.[2] 1948. június 26-án a berlini Tempelhof repülőtérre megérkezett az Operation Vittles első repülőgépe. A britek Plain Fare néven indították el saját légihídjukat két nappal később, amely a Gatowi repülőteret használta, a franciák a Tegel-reptéren alakítottak ki bázist. A britek vízen landoló repülőgépei a Havelen szálltak le. A 224 millió dollárt felemésztő légihíd segítségével majdnem egy éven át sikerült Nyugat-Berlin polgári lakosságát ellátni.[3]

A blokád vége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1949 februárjára a légihídon áthaladó áruk mennyisége elérte korábban közúton, hajón és vasúton érkező áruk mennyiségét, a szovjetek pedig belátták, hogy a blokád nem megfelelő stratégia Nyugat-Berlin megbénítására. A valutarendszer is stabilizálódott, a szovjetek elérték, hogy a nyugati márka a keleti pénzforgalomban egyáltalán ne kapjon szerepet, így nem jelentett többé komoly veszélyt sem az infláció, sem a nyugati pénzpolitika érvényesülése. 1949 februárjában az amerikaiak puhatolózni kezdtek a szovjeteknél a blokád megszüntetését illetően. A szovjetek gesztusértékűen visszahívták a blokádpárti Szokolovszkij marsallt a keleti zóna katonai kormányának éléről, az amerikaiak pedig jelezték, hogy a szovjetek számára fontos kérdésekben készek a tárgyalásra. Hamarosan megbeszélések kezdődtek Jakov Alekszandrovics Malik szovjet és Philip Jessup amerikai diplomaták között a blokád feloldást illetően. 1949. május 2-én Malik szovjet és Jessup aláírták azt a megállapodást, amelynek értelmében a szovjetek Nyugat-Berlin blokádját, a nyugati hatalmak pedig a keleti zóna elleni büntetőintézkedéseket oldották fel. A blokád 1949. május 12-én ért véget.[4] A megállapodás nem érintette a Berlinben kialakult kettős valutarendszert. A szuperhatalmak fenntartották a status quo-t, Kelet-Berlinben a keletnémet márka, Nyugat-Berlinben a német márka maradt az érvényes fizetőeszköz.

A berlini blokád jelentősége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A blokád a hidegháború első jelentősebb eseménye volt. A németség körében a blokád kommunistaellenes hangulatot teremtett. A nyugati megszálló hatalmak a fenyegető szovjet veszéllyel szemben védelmet nyújtó hatalmakká változtak a közvélemény számára. A légihíd megerősítette a bizalmat a németek és a szövetségesek között. Nyugat-Berlin elhúzódó blokádja is szerepet játszott abban, hogy az amerikaiak felgyorsították a szovjetellenes katonai blokk létrehozását; a NATO 1949. április 4-én jött létre.
A blokád során a szuperhatalmak demonstrálták, hogy a saját területükön mindent megtesznek saját elképzeléseik érvényesüléséért. A konfliktus megegyezéssel és a hatalmak visszakozásával ért véget, ahogy a későbbi hidegháború több összecsapása is.

A filmművészetben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A blokád történetét dolgozza fel a Légihíd csak az ég volt szabad - Haragos égbolt című 2005-ben készült német film. Eredeti cím: Die Luftbrücke - Nur der Himmel war frei. A filmet Dror Zahavi rendezte, forgatókönyvét Martin Rauhaus írta, három főszereplője: Heino Ferch (Turner tábornok), Ulrich Noethen (Axel Kielberg) és Bettina Zimmermann (Luise Kielberg).

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Berlin-Blockade című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lábjegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b dr. Martin Vogt. A XX. század krónikája, 1. kiadás, Officina Nova. ISBN 963-477-004-5 (1995) 
  2. Sebastian Merla - Frederic Trigault: Die Berliner Blockade: Das Ende der Luftbrücke (német nyelven). Salvator Katolische Schule, 1999. (Hozzáférés: 2008. szeptember 16.)
  3. Hyde Flippo: The Berlin Blockade & Airlift (angol nyelven). www.german-way.com, 2005. (Hozzáférés: 2008. szeptember 16.)
  4. D.M. Giangreco - Robert E. Griffin: Airbridge to Berlin --- The Berlin Crisis of 1948, its Origins and Aftermath (angol nyelven). Harry S. Truman Könyvtár, 1988. szeptember 1. (Hozzáférés: 2008. szeptember 17.)