Csang Kaj-sek
Csang Kaj-sek
(kínai írással: 蔣介石, angolos írásmóddal: Chiang Kai-shek, mandarin olvasatban: Jiang Jieshi, magyar átírásban Csiang Csie-si; Tajvanon ismertebb nevén Jiang Jongzheng, 蔣中正, ''Csiang Csung-cseng; (Hszikou), 1887. október 31. – Tajvan, 1975. április 5.) kínai politikus, katona.
Pályafutása [szerkesztés]
Csang Kaj-sek falusi kereskedőcsaládban született a (Csöcsiang) tartománybeli (Hszikou) településen. A tokiói katonai akadémián tanult, ahol megismerkedett a három népi elven – nacionalizmuson, a nép jogain és a "népléten" – alapuló Egyesült Kínai Liga alapítójával, Szun Jat-szennel, a későbbi Kínai Köztársaság első elnökével. Az 1911-ben kirobbant katonai fölkelés hírére hazatért Japánból, hogy az egyik köztársasági ezred irányítását átvegye. A forradalom jelentős társadalmi változásokat indított el Kínában (lemond a császár, kikiáltják a köztársaságot, kihirdetik az alkotmányt), és gyakorlatilag 1912 áprilisában véget ért.
Csang Kaj-sek 1923-1924-ben Moszkvában tartózkodott, és bár az ottani változások és módszerek tetszettek neki, a szovjet pártapparátuson belüli viszonyokat látva csalódottan tért haza Kínába. 1925-ben átvette a köztársasági csapatok feletti parancsnokságot és az 1912. augusztus 12-én megalakult Nemzeti Párt, a (Kuomintang) jobbszárnyának vezetője lett. 1925 májusában kitört a sanghaji sztrájk, amelyre válaszul a (Kuomintang) – félve a forradalom térnyerésétől – államcsínyt szervezett, amely elbukott. A forradalom részekre szabdalta Kínát: 1927-ben Csang Kaj-sek nemzeti kormányt alapított (Nancsingban), miközben a kettészakadt (Kuomintang) Vuhanba tette át székhelyét. Felesége, Szung Mej-ling kedvéért áttért a kereszténységre, és hosszú évekre abszolút hatalom összpontosult a kezében.
1927 és 1931 között a polgárháború szabdalta országban – kezdeti sikeres hadjáratai után – többször is vereséget szenvedett, ráadásul Japán – kihasználva Kína meggyengülését – 1931-ben elfoglalta Mandzsúriát. Ez egységfrontba tömörítette a Mao Ce-tung és Csang Kaj-sek vezette erőket: 1936 és 1945 között közösen próbálták Északkelet-Kínát (azaz: Mandzsúriát) felszabadítani.
Időközben kitört a második világháború. Kína 1941-ben minden kapcsolatot megszakított a Harmadik Birodalommal és Olaszországgal, majd december 9-én hadat is üzent nekik, így Csang Kaj-sek a szövetségesek oldalán vehetett részt a párizsi békekonferencián. 1945-ben, Japán kapitulációját követően felbomlott a kommunisták és a nemzeti oldal szövetsége, a kínai hadsereg kettészakadt, kezdetét vette a harmadik polgárháború. Mao hadserege győzelmet győzelemre halmozott: 1948-ban felszabadította Mandzsúriát, 1949 áprilisában elfoglalta (Nancsingot), Csang Kaj-sek kormányának székhelyét, október 1-jén kikiáltották a Kínai Népköztársaságot. Csang Kaj-sek és maradék serege Tajvan szigetére menekült. 1954-ben Csang Kaj-sek biztonsági szerződést kötött az Egyesült Államokkal. Csang Kaj-sek haláláig nem mondott le arról a tervéről, hogy fegyverrel foglalja vissza Kínát, annak ellenére sem, hogy az ENSZ 1971-ben kizárta Tajvant tagállamai sorából, 1978-ban (Csang Kaj-sek halála után) pedig még a diplomáciai kapcsolatokat is megszakította vele (Tajvan ma sem tagja az ENSZ-nek).
Csang Kaj-sek diktatorikus tajvani uralma alatt a sziget gyors gazdasági fejlődésnek indult. 1975. április 5-én, 87 éves korában halt meg.
Emlékére állították Tajpejben a Csang Kaj-sek-emlékcsarnokot.
Források [szerkesztés]
- Joseph Cummins: A történelem nagy riválisai – Amikor a politika személyes párharccá válik, Kossuth Kiadó, 2010, ISBN 978-963-09-6162-2
- Polonyi Péter: Kína története, 1994, Maecenas kiadó, Bp, ISBN 963-8469-33-1
- Jung Chang, Jon Halliday: Mao, az ismeretlen történet, Európa Kiadó, Bp., 2006, ISBN 963-07-8158-1
|
||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
