Nicaragua

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nicaraguai Köztársaság
República de Nicaragua
Nicaraguai Köztársaság zászlaja
Nicaraguai Köztársaság zászlaja
Nicaraguai Köztársaság címere
Nicaraguai Köztársaság címere
Nemzeti mottó: Latin: "Pro Mundi Beneficio"
A világ hasznára
Nemzeti himnusz: Salve a ti, Nicaragua
LocationNicaragua.svg

Fővárosa Managua
é. sz. 12° 09′, ny. h. 86° 16′
Államforma Elnöki köztársaság
Vezetők
Elnök Daniel Ortega
Alelnök Jaime Morales Carazo
Hivatalos nyelv spanyol
Függetlenség Spanyolországtól
Kikiáltása 1821. szeptember 15.
Elismerése 1850. július 25.

Tagság Az ALBA, az ENSZ, az OAS és a Latin Unió
Népesség
Népszámlálás szerint ismeretlen +/-
Rangsorban 111
Becsült 6 071 045[1] fő (2012. június)
Rangsorban 111
Népsűrűség 43 fő/km²
GDP 2006-os becslés
Összes 5 369 millió dollár (133)
PPP: 21 277 millió dollár
Egy főre jutó 908 dollár (133)
PPP: 3844 dollár
HDI (2007) 0,699 (124) – közepes
Földrajzi adatok
Terület 129 494 km²
Rangsorban 97
Víz 7,14%
Egyéb adatok
Pénznem Nicaraguai córdoba (NIO)
Nemzetközi gépkocsijel NIC
Hívószám 505
Internet TLD .ni
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Nicaragua témájú médiaállományokat.

Nicaragua térképe

Nicaragua Magyarországnál másfélszer nagyobb ország, a közép-amerikai kontinenshídon. Elnevezésében egy Nicarao nevű indián törzsfőnök emlékét őrzi. Az egykori spanyol gyarmat 1821-ben nyerte el függetlenségét. Területének nagy részét a Kordillerák vulkanikus láncai uralják. A Csendes-óceán partvidéke keskeny, a Karib-tengert övező pedig széles, mocsaras síkság. Az ország déli részén a Nicaragua-tó hatalmas vízfelülete terpeszkedik. Az ország gazdaságát az agrártermelés jellemzi. Leginkább cukornádat, kukoricát, kávét, gyapotot és banánt termesztenek. Ásványkincsei közül az arany és az ezüst említésre méltó.

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nicaragua domborzati térképe
Omotepe szigete a Nicaragua-tóban

Az ország középső része hegyvidék, része a Közép-Amerikán végighúzódó vulkanikus eredetű hegyláncnak. A parti síkság az Csendes-óceán partján keskenyebb, mint az Atlanti-óceán partján. A két partvidék jellege erősen különbözik.

Domborzat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Három nagy tájra oszlik az ország. E tájak földrajzi környezete, állat és növényvilága, gazdálkodása különbözik.

  • A Csendes-óceán partján elterülő síkság a Fonseca-öböltől délre a Nicaragua-tóig húzódik. Elszórtan vulkáni hegyek emelkednek ki belőle. Ilyen a Mombacho-hegy Granada város szélén és a Momotombo-vulkán León közelében. Meleg és termékeny vidék, az ország lakosságának több mint fele itt él. Itt található a főváros, Managua, az 1524-ben alapított Granada, amely az első város volt Spanyol-Amerikában, és León. E városokban számos emléke maradt a spanyol gyarmati múltnak. Az óceán partját strandok és üdülőtelepek kísérik.
  • A partvidéknél hűvösebb éghajlatú központi hegyvidéken található az ország mezőgazdaságilag művelt területének mintegy negyede. A magasabb lejtőkön kávét is termesztenek. Legmagasabb pontja a Cordillera Isabella (1963 m).
  • Az Atlanti-óceán partján elterülő széles síkság Amazóniától északra a legnagyobb, trópusi esőerdőkkel fedett terület. Nagyon ritkán lakott vidék. Moszkitópartnak is nevezik. A parton lagúnák alakultak ki. E tájon kanyarog Közép-Amerika legnagyobb folyója, a Río Coco, ami határt alkot Honduras és Nicaragua között. Torkolatánál található az ország szárazföldi részének legkeletebbi pontja, a Gracias a Dios-fok.[2] A térség legnagyobb városa Bluefields, aminek lakói közül sokan a spanyol mellett angolul is beszélnek. A város sokkal inkább hasonlít egy karibi kikötőhöz, mint Nicaragua más részeihez.

Nicaragua legmagasabb pontja a 2106 m magas Mogotón.[3]

Vízrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ország területén két nagy tavat: (Nicaragua-tó és a Managua-tó) találhatunk. Az Apoyo-tó vulkáni kráterben alakult ki. Az atlanti partvidéken lagúnák kísérik a tengerpartot. Közép-Amerika legnagyobb folyója az Atlanti-óceánba ömlő Río Coco. A Nicaragua-tó lefolyása a Río San Juan, azaz a Szent János-folyó, ami egyben az ország legjelentősebb folyója is.

Éghajlat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A trópusi éghajlatot a központi hegyvidéken a magasság enyhíti. A passzátszeleknek kitett keleti (atlanti) partvidék lényegesen csapadékosabb, mint a nyugati (csendes-óceáni).

Növény- és állatvilága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ország keleti felén esőerdők találhatók. Ezt a partot Moszkitópartnak is hívják. Sokféle madár figyelhető meg: sas, pulyka, tukánfélék, ara papagáj, törpepapagáj. Emlősök: majmok, hangyászok, fehérfarkú szarvas, tapírfélék. Kiterjedt rezervátumokat jelöltek ki ezen a tájon. A központi hegyvidék felhőkbe burkolózó erdeiben gyakori a tölgy és a fenyő, a moha és a páfrány, valamint az orchidea. A régió erdeiben quetzalmadár, sármányfélék, kolibrifélék, szajkó és tukánfélék élnek. A Nicaragua-tóban él a világ egyetlen édesvízi cápafaja, a nicaraguai cápa.

Searchtool right.svg Lásd még: Kategória:Nicaragua élővilága

Nemzeti parkok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mombacho-vulkán

Nicaraguában az állam területének ötöde védett, de egyiket sem nevezik nemzeti parknak. A legtöbb védett terület neve szerint rezervátum.[4]

  • Indio-Maíz Biológiai Rezervátum: jaguár, óriáshangyás, vadmacska védelmére.
  • Los Guatuzos Állatrezervátum: a Nicaragua-tó partján fekszik. Mocsárvidék kajmánokkal.
  • Mombacho Párás Erdő Rezervátum: Botanikusok álma az alvó Mombacho-vulkánon.
  • Chocoyero Természetvédelmi Terület: Száraz trópusi erdő sziklás tájon.
  • La Flor Állatrezervátum: A csendes-óceáni parton fekszik, teknősbékákról nevezetes.
  • Juan Venado-sziget Természetvédelmi Terület: Parti mocsár, kajmán, iguana.
  • Montibelli Természetvédelmi Terület: Magántulajdonban lévő park Managuában. Az csendes-óceáni partvidék jellegzetes madarai élnek benne.
  • Selva Negra Párás Erdő Rezervátum: Hegyi erdő és kávéültetvény.
  • El Jaguar Párás Erdő Rezervátum: 1300 méter magasságban hegyi erdő és kávéültetvény.

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Római katolikus templom az 1600-as évekből, Iglesia de Guadalupe, Granada

Nicaragua fővárosa Managua. A városban 1 002 231, ez elővárosokkal együtt 1 722 327 fő él itt. A lakosság megosztása népcsoportok szerint: mesztic 69%, fehér 17%, fekete, zambó 14%.

Legnépesebb városok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Granada belvárosának egy része

Nyelvi összetétel, vallási összetétel[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az országban a hivatalos nyelv a spanyol. Ezenkívül még számos indián nyelvet beszélnek, valamin néhány helyen az angolt.

A lakosság többsége (59%) római katolikus, kisebb része pedig főleg protestáns vallású.

Szociális rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az országban a születéskor várható élettartam a férfiaknál 68 év, a nőknél 72 év. A népességnövekedés 2,03%-os. Az ország lakosságának 32,5%-a írástudatlan. Nicaragua Amerika egyik legszegényebb állama.

Államszervezet és közigazgatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alkotmány, államforma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nicaragua alkotmánya 1987 óta van érvényben. Az állam elnöki köztársaság. A Nemzeti gyűlés (Asamblea Nacional) 93 képviselőből áll, akiket 5 évre választanak meg közvetlenül. Az elnököt is ugyanígy választják.

Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Enrique Bolaños Geyer a Liberális Alkotmány Párt (Partido Liberal Constitucionalista) jelöltjeként 2002. január 10-én győzött az elnökválasztáson. 2007-ben ellenfele, Daniel Ortega, a Sandinista Párt vezetője kiszorította őt a hatalomból, ismét ő lett az ország köztársasági elnöke.

Közigazgatási felosztás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az országban 15 megye (departamento) és 2 autonóm régió (región autonomista) van, melyek a következők:

NicaraguaDepartmentsNumbered.png
  1. Boaco
  2. Carazo
  3. Chinandega
  4. Chontales
  5. Estelí
  6. Granada
  7. Jinotega
  8. León
  9. Madriz
  10. Managua
  11. Masaya
  12. Matagalpa
  13. Nueva Segovia
  14. Rivas
  15. Río San Juan
  16. Región Autónoma del Atlántico Norte (Atlántico Norte autonóm régió)
  17. Región Autónoma del Atlántico Sur (Atlántico Sur autonóm régió)

Elnökök[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Politikai pártok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az elnök pártjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Liberális Alkotmány Párt (Partido Liberal Constitucionalista, PLC)
  • Nicaraguai Liberális Szövetség (Alianza Liberal Nicaragüense, ALN)
  • Sandinista Nemzeti Liberális Front (Frente Sandinista de Liberación Nacional, FSLN)
  • Sandinista Fejlődés Mozgalom (Movimiento Renovador Sandinista, MRS)

Egyéb pártok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Közép-Amerikai Unionista Párt (PUCA)
  • Nicaraguai Kommunista Párt (PCdeN)
  • Kereszténydemokrata Unió (UDC)
  • Keresztény Egység Mozgalom (MUC)
  • Konzervatív Párt (PC)
  • Nagy Liberális Unió (GUL)
  • Független Liberális Párt (PLI)

Védelmi rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gazdasága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A garnélarák az egyik fő exportcikk

Fő gazdasági ágazatok: mezőgazdaság, élelmiszer-feldolgozás, erdőgazdálkodás, bányászat.

Általános adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szektorai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mezőgazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mezőgazdasági ország, legfontosabb termesztett növényei a kávé, a gyapot, a banán és a cukornád. Jelentős a szarvasmarha-állománya. Az országreform (földosztás, szövetkezetek létrehozása) fontos előrelépés lehet a mezőgazdaság színvonalának javításában.

Ipar[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ásványkincsekben (arany, ezüst, kőolaj) bővelkedő ország. Az ipar főként a mezőgazdaság termékeinek feldolgozására szakosodott.

Corinto kikötője

Kereskedelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Exporttermékek: kávé, garnéla, homár, gyapot, dohány, marhahús, cukor, banán, arany.
  • Importtermékek: gépek és berendezések, nyersanyagok, olajtermékek, közszükségleti cikkek.
  • Legfontosabb külkereskedelmi partnerek: USA, Costa Rica, Venezuela, Salvador, Guatemala, Honduras, Mexikó, Dél-Korea.
Távolsági busz a Managua-Granada főúton

Közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az országban 262 km a vasúthálózat hossza. A közúthálózat teljes hossza 19 032 km. Ezenkívül van még 7 kikötő és 11 repülőtér.

Kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Karneváli öltözet, Managua
Jellemző nicaraguai utca

Oktatási rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kulturális intézmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az UNESCO által elismerten a világ kulturális örökségének része León Viejo romváros. León Nicaragua első székhelye volt a gyarmati korban, földrengés rombolta le, de impozáns romok maradtak.

Művészetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Építészet
  • Képzőművészetek
  • Irodalom
  • Filmművészet
  • Zene

Történelme[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kolumbusz előtt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 15. század végén Nyugat-Nicaraguát különböző bennszülött népek lakták, amelyek nyelvileg és kulturálisan a maják rokonai voltak. Kisvárosokban élő földművesek voltak, politikailag kis királyságokat alkottak. A karibi parton más bennszülött népek éltek, többnyire a csibcsák rokonai. Ők a mai Kolumbiából vándoroltak be. Letelepedett életet éltek, de gyűjtögető-vadász életmódot folytattak.

Konkvisztádorok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1502-ben első európaiként Kolumbusz Kristóf érte el a mai Nicaraguát. Az első hódítási kísérlet Gil González Dávila spanyol konkvisztádor nevéhez fűződik, aki 1520 januárjában érkezett Panamába. Miután a termékeny nyugati völgyekben González aranyat fedezett fel, és megkezdte annak kitermelését, megtámadták a bennszülöttek Nicarao parancsnoksága alatt. González később visszatért Panamába, ahol Pedrarias Dávila kormányzó bebörtönözte, és elkobzott tőle 90 000 aranypesót.

1524-ben létesült az első állandó spanyol település. Francisco Hernández de Córdoba ekkor alapította Nicaragua két jelentős városát: elsőként a Nicaragua-tó partján Granadát, valamivel később pedig a Managua-tótól keletre Leónt. Hatalmi harcba keveredett Pedrarias Dávilával, és végül nyilvánosan lefejezték.

A spanyolok belharcai nem akadályozták a bennszülött népesség pusztulását. 1529-re befejeződött Nicaragua meghódítása. Jópár konkvisztádor kimaradt a győztesek közül, másokat kivégeztek vagy meggyilkoltak. Pedrarias Dávila győztes volt; de elvesztette Panamát, Nicaraguába ment, bázisává Leónt építette ki. Ügyes diplomáciával elérte, hogy ő lett a gyarmat első kormányzója. A földet felosztották a konkvisztádorok között. A területnek különösen a nyugati része volt értékes. Sok bennszülöttet taszítottak rabszolgasorba, ők művelték a birtokokat. Másokat bányamunkára kényszerítettek Nicaragua északi részén. Keveset öltek meg közülük harcban, a foglyok nagy többségét rabszolgaként más újvilági spanyol gyarmatra küldték. Mindez jelentős hasznot hozott az új földbirtokos arisztokráciának. A bennszülöttek közül sokan meghaltak betegségekben és amiatt, hogy a spanyolok az általuk ellenőrzött területen nem törődtek létfeltételeik fenntartásával. Számuk három évtized alatt félmillióról néhány tízezerre csökkent.

1538-ban szervezték meg Új-Spanyolország Alkirályságot. 1570-ben Új-Spanyolország déli részén felállították a Guatemalai Főkapitányságot. Nicaragua térsége ennek része lett, székhelye León volt. 1610-ben kitört a Momotombo vulkán, elpusztította Leónt. A város északnyugaton épült újjá. Az eredeti város romokban áll. Nicaragua a Mexikói Császárság része lett, függetlenségének elnyerése után pedig 1821-ben a Közép-Amerikai Egyesült Tartományoké. Saját jogán 1838-ban lett független köztársaság.

Majdnem folyamatos polgárháború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nicaragua függetlenség utáni politikai életére León liberális és Granada konzervatív elitjének rivalizálása nyomta rá bélyegét. A rivalizálás gyakran torzult polgárháborúvá.

Az 1880-as években Nicaragua bevándorlási hullámot élt át, legtöbben Európából érkeztek: Németországból, Olaszországból, Spanyolországból, Franciaországból és Belgiumból érkezők fogtak üzletbe Európából hozott pénzükkel. Ők kezdeményezték a mezőgazdaságban többféle termény termesztését: kávé és cukornádültetvényeket létesítettek, azon kívül újságokat indítottak, szállodákat nyitottak, bankokat alapítottak.

1909-ben az Amerikai Egyesült Államok politikai támogatást nyújtott a Zelaya elnök ellen lázadó konzervatív erőknek. Az amerikaiak motivációi: nézeteltérések a javasolt Nicaragua-csatorna körül, az a potenciális lehetőség, hogy Nicaragua destabilizálja a térséget, Zelaya törekvése, hogy szabályozza a külföldiek hozzáférését Nicaragua természeti kincseihez. 1909-ben Zelaya parancsára kivégeztek 500 lázadót, köztük két amerikait. Erre november 18-án az Egyesült Államok hadihajókat küldött a térségbe. Az amerikai életek és javak védelmére hivatkozva a beavatkozás mellett döntött. Zelaya azon év végén lemondott. Amerikai tengerészgyalogosok szállták meg Nicaraguát 1912-től 1933-ig. 1910-től 1926-ig a konzervatív párt uralkodott Nicaraguában. A Chamorro-család, amely hosszú ideig dominálta a pártot, lényegében ellenőrizte a kormányt ebben az időben. 1914-ben aláírták a Bryan-Chamorro szerződést, amely a tervezett csatorna övezetét amerikai ellenőrzés alá helyezte, hogy megvédhessék a potenciális csatornát.

1927-től 1933-ig Augusto César Sandino tábornok partizánharcot folytatott a konzervatív rezsim és a harcokba egyre jobban belesodródó amerikai tengerészgyalogosok ellen. Végül az amerikaiak kompromisszumra kényszerültek és elhagyták az országot 1933-ban. Előtte megszervezték a Nemzeti Gárdát, amely egyesített katonai és rendőri erő volt amerikai felszereléssel. Célja az amerikai érdekek védelme volt. Élére Anastasio Somoza García került, az amerikai kormány közeli barátja. Sandino esetleges jövőbeli fegyveres ellenállásától félve Somoza találkozóra hívta őt Managuába, ahol 1934. február 21-én meggyilkolta Sandinót a Nemzeti Gárda. Később férfiak, nők és gyermekek ezreit végezték ki. 1937. január 1-jén manipulált választások után Somoza nyíltan is kezébe vette a hatalmat: elnök lett. A Somoza-család meghatározó befolyást gyakorolt fél évszázad nicaraguai történelmére.

Somoza-dinasztia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nicaragua volt az első ország, amely ratifikálta az Egyesült Nemzetek Szervezete alapokmányát, és hadat üzent Németországnak a II. világháborúban. Nicaragua nem küldött csapatokat a háborúba, de elkobozta a német eredetű nicaraguaiak vagyonát. Legismertebb ezek közül a Montelimar birtok, amely ma magántulajdonban lévő luxusüdülő és kaszinó.

Apja halála után a diktátor legidősebb fiát, Luis Somoza Debaylet nevezte ki elnökké a Kongresszus. Ő valamivel mérsékeltebb eszközöket használt, de csak néhány évig volt hatalmon, szívroham végzett vele. Ezután Rene Schick lett az elnök, aki a legtöbb nicaraguai szemében a Somoza-család bábja volt. Ebben az időben a Nemzeti Gárda élén Anastasio Somoza Debayle állt és gyakorlatilag ő volt az ország ura. Schick után hivatalosan is Anastasio Somoza Debayle lett az elnök.

Nicaragua jelentős gazdasági növekedést élt át az 1960-as és 1970-es években az iparosítás következtében, és politikai instabilitása ellenére Közép-Amerika egyik legfejlettebb országává vált. Stabil és gyorsan növekvő gazdasága vonzotta a külföldi beruházókat, különösen az amerikai nagyvállalatokat: a Citigroup, Sears, Westinghouse, Coca-Cola jelentős befektetéseket eszközölt az országban.

1972-ben a fővárost, Managuát erős földrengés rázta meg, közel 90%-a összeomlott, jelentős volt a veszteség emberéletben. Nicaraguai történészek szerint az 1972-es földrengéssel, Managua pusztulásával kezdődtek a Somozák végnapjai. A gazdasági elit kelletlenül támogatta Somozát, aki monopóliumot szerzett az építőiparban, amelynek kulcsszerepe volt az újjáépítésben, a hasznot pedig nem osztotta meg támogatóival. A Somoza-dinasztia utolsó két évében nőtt a feszültség, lassan terjedt a kormányellenes felkelés.

A sandinista felkelők 1979 júliusában jutottak hatalomra. A lakosság nagy része támogatta őket, azonkívül a katolikus egyház bizonyos körei, és a külföldi kormányok egy részének támogatását élvezték. Somoza elmenekült az országból. Paraguayban 1980 szeptemberében meggyilkolták.

Sandinisták és kontrák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A sandinisták romokban lévő országot örököltek. Az államadósság 1,6 milliárd amerikai dollár volt, a becslések szerint 50 000 háborús halott, 600 000 otthontalan sorsával kellett szembenézniük, a gazdaság infrastruktúrája leromlott.

1981-ben hivatalba lépett Ronald Reagan amerikai elnök. Megítélése szerint a sandinisták Kubához csatlakozva támogatják a marxista forradalmi mozgalmakat a többi latin-amerikai államban. Ezért felhatalmazta a CIA-t a sandinisták ellen lázadók - a kontrák - pénzügyi támogatására, felfegyverzésére és kiképzésére. A kontrák műveleteiket a szomszédos országokban lévő táboraikból indították: északon Hondurasból és délen Costa Ricából. Partizánháborút folytattak, gazdasági szabotázzsal nehezítették a kormány tevékenységét és elaknásították Corinto kikötőt. Az Egyesült Államok gazdasági nyomást gyakorolt a sandinistákra, a Reagan-kormányzat teljes kereskedelmi embargót hirdetett.

1983-ban az amerikai Kongresszus megtiltotta a kontrák pénzügyi támogatását, de a Reagan-adminisztráció tovább támogatta őket. Titokban fegyvereket és fegyveralkatrészeket adott el Iránnak, majd a befolyt összeget rejtett csatornákon a kontráknak továbbította. Amikor a módszer napvilágra került, Reagan azt állította, nem tudott az akcióról, de az elnök több magasrangú embere elvesztette az állását, és volt, aki bíróság elé került, néhányan pedig börtönbüntetést is kaptak az akció, illetve annak eltitkolása miatt. Vannak bizonyítékok arra, hogy a kontrák kábítószer-kereskedelemből is finanszírozták tevékenységüket és az őket támogató amerikai tisztviselők tudtak erről.

Sandinisták és más demokratikus pártok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1990-ben többpárti demokratikus választásokat tartottak, amelyen vereséget szenvedtek a sandinisták az antisandinista koalíciótól, amely átfogta a teljes politikai palettát. A koalíció vezetője Violeta Chamorro volt. A vereség megrázta a sandinistákat. A választások előtti közvélemény-kutatások a sandinisták fölényes győzelmét jósolták, a választási kampányban sok százezer ember ünnepelte őket.

Az exit poll eredmények ismeretében Daniel Ortega kijelentette, hogy a választási eredményt valósnak ismeri el, meghajlik a nép akarata előtt, és lemond a választások után. De Ortega "alulról" kívánt kormányozni, más szóval az intézmények sandinista párt általi ellenőrzésével, sandinista egyének szerepvállalásával kormányzati szervekben továbbra is kezében kívánta tartani a valóságos hatalmat anélkül, hogy elnök lenne.

Chamorro romokban lévő gazdaságot vett át. Nicaragua egy főre jutó jövedelme 80%-kal csökkent a nyolcvanas évek folyamán, a sandinista kormány kontrák elleni háborúja pénzügyi és társadalmi költségei következtében óriási államadósság, 12 milliárd dollár halmozódott fel. Az amerikai kormány és a kontrák követelése ellenére Chamorro nem szerelte le a Sandinista Néphadsereget, bár nevét megváltoztatták Nicaraguai Hadseregre. Chamorro fő törekvése az ország északi és középső részén tevékenykedő fegyveres csoportok leszerelése volt. Miattuk a következő tíz évben sem volt stabil ország.

1996-ban, a következő választásokon Daniel Ortega és a sandinisták ismét vereséget szenvedtek, ekkor Arnoldo Alemán Alkotmányos Liberális Pártjától (PLC).

A 2001-es választásokon a PLC ismét vereséget mért a sandinistákra, Enrique Bolaños lett az elnök. Ezt követően Bolaños elnök azonnal vizsgálatot indított Alemán korábbi elnök pénzmosási és korrupciós ügyeiben. Az egykori elnököt 20 évi börtönre ítélték. Az Alemánhoz hú liberális képviselők dühödten reagáltak a kongresszusban és a sandinista képviselőkkel együtt megnyirbálták az elnök és a miniszterek jogkörét. Amikor viszont Bolaños elnököt az amerikai külügyminiszter, Colin Powell a sandinistáktól való távolságtartásra szólította fel, a sandinisták felsorakoztak mögé.

2006. november 5-én képviselő- és elnökválasztást tartottak, és a sandinista Daniel Ortega ismét elnök lett a szavazatok 37,99%-ával. Bolaños 2007 januárjában adta át hivatalát az új kormánynak.

Ünnepnapok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • január 1.: újév
  • február 1.: a hősök napja
  • május 1.: a munka ünnepe
  • május: a katonák napja
  • július 19.: a szabadság napja
  • augusztus 1.: Santo Domingo de Guzman ünnepe (helyi szent)
  • szeptember 14.: San Jacintó-i csata ünnepe
  • szeptember 15.: a függetlenség napja (1821)
  • december 25.: karácsony
  • december 31.: szilveszter

Sport[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Searchtool right.svg Lásd még: Nicaraguai labdarúgó-válogatott

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Nicaragua témájú médiaállományokat.