Cápák
 |
||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Evolúciós időszak: karbon–holocén | ||||||||||||
 Nagy fehércápa (Carcharodon carcharias) |
||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||
|
||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Cápák témájú médiaállományokat. |
A cápaszerűek vagy közismertebben cápák (Selachimorpha) a szűkebb értelemben vett porcos halak (Chondrichthyes) osztályába tartozó öregrend. Őslénytani szempontból az Elasmobranchii (kopoltyúfedő nélküliek) rendjének alrendje, amely a bazális csoporttól (Cladoselachii, antennás cápák) elkülönülő porcos halakat jelenti. Az antennás cápák már a devon második felében megjelentek, a valódi cápák a karbonban.
Tartalomjegyzék |
Megjelenésük [szerkesztés]
Kopoltyúval lélegeznek. A cápák teste hosszúkás, áramvonalas, orsó alakú, hengeres, keresztmetszete csaknem kör alakú. Egyes alakok egészen kígyószerűen megnyúltak, míg a pörölycápafélék koponyája oldalirányban erőteljesen kiszélesedett, így a testük mintegy kalapács alakúvá vált. Mellúszóik elülső szegélye nem nőtt össze teljes mértékben a testtel, így viszonylag elég szabadok. Farokúszójuk igen nagy felületű, minden esetben aszimmetrikus, ún. heterocerk farokúszó. Egy nagyobb felső, és egy kisebb alsó lebenyből áll.
Szájnyílásuk nem a test elején található közvetlenül, hanem alulra csúszott, félkör alakú. A szájüregben számos háromszög alakú, éles, pikkely eredetű, gyökértelen, ránőtt fog található, melyek több sorban helyezkednek el, és számuk igen nagy lehet. A fogak könnyen kitörnek, de hamar pótlódnak is. Ezek a fogak rágásra alkalmatlanok, csak az áldozat megragadására, és tépésére alkalmasak. A kitépett falatokat aztán egészben nyelik le. Az orruk nagyon érzékeny a vízbe került vér szagára.
Életmódjuk [szerkesztés]
Ismeretesek fog nélküli alakjaik is, melyek a tengervízből planktonokat szűrnek ki. A többi fajuk mind ragadozó, elsősorban halakkal, rákokkal, kagylókkal táplálkoznak, de a nagyobb termetű cápafajok tengeri emlősöket is zsákmányolnak, így az emberre is veszélyesek lehetnek (a fajok 10% veszélyes az emberre). Többségük a tengerek lakója, egyes fajok a trópusi folyókban élnek.
Szaporodásuk [szerkesztés]
A csontos halakkal ellentétben belső megtermékenyítésűek, sőt elevenszülők is akadnak közöttük. A nem elevenszülő fajok kemény burkú ikrákat raknak.
Rendszerezés [szerkesztés]
Az öregrendbe az alábbi rendek tartoznak:
- kékcápaalakúak (Carcharhiniformes) – 270 faj
- bikafejűcápa-alakúak (Heterodontiformes) – 10 faj
- szürkecápa-alakúak (Hexanchiformes) – 5 faj
- heringcápa-alakúak (Lamniformes) – 16 faj
- rablócápa-alakúak (Orectolobiformes) – 33 faj
- fűrészescápa-alakúak (Pristiophoriformes) – 5 faj
- angyalcápa-alakúak (Squatiniformes) – 18 faj
- tüskéscápa-alakúak (Squaliformes) – 115 faj
Lásd még [szerkesztés]
Külső hivatkozások [szerkesztés]
- Dudich Endre–Loksa Imre: Állatrendsztertan, Tankönyvkiadó, Bp., 1978
- A. E. Brehm: Az állatok világa – 4 kötetben (átdolgozta: Walter Rammner), Gondolat Kiadó, Bp., 1960
- Berend Mihály–Szerényi Gábor: Biológia II. – Állattan, ökológia, Műszaki Kiadó, Bp., 2006
- ITIS rendszerbesorolásból a cápák
