Gerinchúrosok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Gerinchúrosok
Sárgaúszójú tonhalak (Thunnus albacares)
Sárgaúszójú tonhalak (Thunnus albacares)
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Csoport: Kétoldali szimmetriájúak (Bilateria)
Főtörzs: Újszájúak (Deuterostomia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Bateson, 1885
Altörzsek
Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Gerinchúrosok témájú kategóriát.

A gerinchúrosok (Chordata) az állatok (Animalia) egy törzse. Közéjük tartoznak az előgerinchúrosok vagy zsákállatok (Urochordata vagy Tunicata), a fejgerinchúrosok (Cephalochordata) és a gerincesek (Vertebrata).

Valamennyi gerinchúros állatnak az embrionális fejlődése idején rugalmas gerinchúrja van. Ez a hajlékony, pálca alakú szerv hólyagszerűen duzzadt sejtekből áll, ezek adják feszességét. A gerinchúr az állat hátoldalán húzódik végig, és a testnek tartást ad. Az emberi terhesség 2. hónapjában a magzaton is jól felismerhető a gerinchúr. Az elő-gerinchúrosoknál és a gerinceseknél az egyedfejlődés során eltűnik. A gerincesek kifejlett példányainál kialakul belőle a gerincvelő, körülötte pedig a gerinccsigolyák.

A legutóbbi időkig a gerinceseket tekintették törzsnek, de a legújabb genetikus alapú osztályozások már a gerinchúrosok törzséről és annak három altörzséről beszélnek.

Ha ezeknek az állatoknak a petéi fejlődésnek indulnak, a csíra hátoldalán egy idő múlva barázdaszerű mélyedés keletkezik, amelynek szélei csakhamar összenőnek egymással és csövet alkotnak. Ez a cső elölről hátrafelé végignyúlik a fejlődő állat testén. Ez az úgynevezett idegcső első kezdete az idegrendszernek. Ez alatt, a fejlődés korai szakán, sajátságos nagy sejtekből álló tömör pálca alakul ki, amelyet gerinchúrnak vagy chorda dorsalisnak neveznek. Ez a legegyszerűbb alakja a test hossztengelyében fekvő belső támasztóváznak, amely köré azután a magasabbrendű alakokban, a gerinces állatokban csontgyűrűk helyezkednek el, amelyek a gerincoszlopot alkotják. Az egyszerű rugalmas gerinchúr annyira jellemző az itt tárgyalandó állatokra nézve, hogy az egész csoportot erről nevezték el.

A gerinchúr alatt kialakul aztán a bélcsatorna, úgyhogy a gerinchúros állatok ébrényének keresztmetszetében a következőket látjuk: a hátoldalon van az idegcső, alatta a gerinchúr, a hasoldalon pedig a bélcső fut végig, s az egészet az izomkezdemények és a bőr veszi körül.

A belső szervek ilyen elrendeződése föltétlenül jellemző minden fejlődő gerinchúros állatra, bár később ezek a jellemvonások némelyik kifejlett állat testében már nem lelhetők fel.

Ehhez járul, mint második ismertetőjel az, hogy minden gerinchúros állat bélcsatornájának elejét a garattájon több hasadék töri át, az úgynevezett kopoltyúrések. Mint a nevük is elárulja, szoros összefüggésben állnak az állat légzésével, mert az állat száján át felvett víz ezeken a réseken át távozik el és áramlásában körülmossa a lélegzőszerveket, a kopoltyúkat. Minthogy azonban igen sok gerinchúros állat, például a madarak és emlősök, már nem a vízben, hanem a szárazon él és nem lélegzik kopoltyúkkal, a kopoltyúrések elveszítik eredeti fontosságukat. Ennek ellenére mégis minden szárazföldi állat fejlődésének korai szakán kialakulnak a garaton a kopoltyúrések, melyek később vagy eltűnnek, vagy más feladatok elvégzésére módosulnak. Ez a fejlődéstörténeti tény a legmeggyőzőbb bizonysága annak, hogy mindazok az állatok, amelyeket a rendszertan egy csoportban egyesít, csakugyan rokonságban állanak egymással, egymásból fejlődtek ki és nemcsak külső, véletlen testhasonlóság áll fenn köztük.

Rendszerezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gerinchúros állatokat testük felépítése alapján három különböző nagyságú taxonra tagolják, éspedig az előgerinchúrosok vagy zsákállatok (Urochordata, Prochordata vagy Tunicata), a fejgerinchúrosok vagy fejetlenek (Cephalochordata vagy Acrania) és a gerincesek (Vertebrata) altörzsére. Egyes rendszertanok a gerincesek közül kiemelik a nyálkahalakat (Myxini) és az ingolákat (Petromizontida) és ezeket a gerincesekkel együtt a Craniata csoportba helyezik.

Előgerinchúrosok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kb. 1250 fajt magába foglaló, tengeri, helytülő fajokat felölelő törzs legfontosabb bélyege a lárvakorban megjelenő gerinchúr. Testüket változatos keménységű héj borítja, amely jellegzetes alakot kölcsönöz, erre vezethető vissza másik elnevezésük: zsákállatok. A héjban vérerek, vérsejtek találhatók, így élő résznek tekinthető, amely dinamikusan együtt nő az állattal. Bélcsatornájuk két nyílása, a be- és kivezető nyílás gyakran egymás közelében alakult ki. Többségük szűrögető, csoporttól függően vagy szájnyílásukon, vagy kopoltyúréseiken át bekerülő vízáramból. Nyílt keringési rendszerük központja, a szív, a hasi oldalukon található. Két csoportjukat említjük, a többségében hímnős, ivartalanul is szaporodó aszcídiákat és a csak ivarosan szaporodó, többségében hímnős farkos zsákállatokat.

Fejgerinchúrosok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mindössze 17 fajt magában foglaló csoport képviselői a korábbiakhoz hasonlóan tengerekben fordulnak elő. A hal alakú állatok fejlett, egész életükön át megmaradó gerinchúrral rendelkeznek. A gerinchúr testük egész hátoldalán végighúzódik, specializálódott izomsejtekből épül fel, így a gerincesekkel ellentétben porc- vagy csontelemeik nincsenek. További lényeges különbség, hogy nincs agyuk és izmos szívük sincs. Többnyire helytülők, de pártalan úszójuknak köszönhetően mindkét irányban jól tudnak úszni. A hasoldali szájukon beáramló vízből szűrögetnek, amely a kopoltyúréseken távozik. Légzőszervük kopoltyú. Kivétel nélkül váltivarúak, megtermékenyítésük külső.

Gerincesek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]