San Marino

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
World Heritage Emblem.jpg A helyszín szerepel az UNESCO világörökségi javaslati listáján
San Marino Köztársaság
Serenissima Repubblica di San Marino
Ripóbblica d' San Marein
San Marino Köztársaság zászlaja
San Marino Köztársaság zászlaja
San Marino Köztársaság címere
San Marino Köztársaság címere
Nemzeti mottó: Libertas (latinul: Szabadság)
Nemzeti himnusz: Inno Nazionale
LocationSanMarino.svg

Fővárosa San Marino
é. sz. 43° 56′, k. h. 12° 28′
Államforma köztársaság
Vezetők
Régenskapitány Gianfranco Terenzi
Régenskapitány Guerrino Zanotti
Hivatalos nyelv olasz
függetlenség 301. szeptember 3.
Népesség
Népszámlálás szerint ismeretlen +/-
Rangsorban 225
Becsült 32 646 fő (2014. március 31.)
Rangsorban 225
Népsűrűség 533 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 61,19 km²
Rangsorban 190
Egyéb adatok
Pénznem Euró (EUR)
Nemzetközi gépkocsijel RSM
Hívószám 378
Internet TLD .sm

térkép szerkesztése

San Marino, teljes nevén a San Marino Köztársaság (olaszul Serenissima Repubblica di San Marino, emilián–romanyol nyelven San Marein, vagy Ripóbblica d' San Marein) a világ legkisebb országainak egyike. Dél-Európában helyezkedik el, Olaszország teljesen körülöleli.

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

San Marino domborzati térképe
Monte Titano

San Marino Olaszország enklávéja, az olasz Emilia-Romagna és Marche régiók határán. Domborzatát az Appenninek uralják. A legmagasabb pont a Monte Titano, 749 méter. Vízfelülettel az ország nem rendelkezik.

Az éghajlat mediterrán, forró nyarakkal és enyhe telekkel.

San Marino a harmadik legkisebb állam Európában, csak Monaco és a Vatikán kisebb nála.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

San Marino a legrégebbi ma is fennálló köztársaság, amelyet 301-ben alapított egy remete kőfaragó, Szent Marinus (olaszosan Marino). A monda szerint Marinus Dalmáciából érkezett 301-ben (más források pontosítanak: Rab szigetéről származott), és hamarosan kolostort alapított a Titán-hegyen, hogy a Diocletianus császár által üldözött keresztényeket befogadhassa. Emiatt a San Marinó-iak őt tekintik a a köztársaság megalapítójának. Írásos dokumentum azonban csak 885-ben említi a kolostort és a körülötte kialakult települést, amelyet alapítójáról San Marinónak neveztek el. A mai köztársaság parlamentjének elődje az 1000-ben létrehozott népgyűlés (Arengo).

A századok során a környékbeli területek urai többször is megkísérelték elfoglalni az önálló államot, lakói azonban a legtöbb esetben meg tudták védeni. Csak 1739-ben sikerült bevennie a pápa nevében Alberoni legátusnak, de a városkában kitört lázadás hatására XII. Kelemen pápa 1740-ben ismét függetlennek nyilvánította az államot. Napoléon Bonaparte tábornok 1797-ben felajánlotta az országnak területe bővítését és a „barátságát”, azonban az ország lakossága ezt visszautasította, ezzel is törekedve a függetlenség fenntartására. San Marino függetlenségét az 1815-ös bécsi kongresszus is megerősítette.

Időközben átalakult az állam politikai rendszere, a Népgyűlés helyett megalakult a Nagy Tanács, amely 60 tagból áll ma is. Az államnak két államfője (régenskapitány, Capitano Reggente) van, őket félévenként (április 1. és október 1.) választja meg a nagytanács.

Az I. világháborúban Olaszország 1915. május 23-án üzent hadat Ausztria-Magyarországnak, San Marino pedig 1915. június 3-án.

A második világháborúban San Marino először hadat üzent Nagy-Britanniának. Olaszország kapitulációjakor kinyilvánította semlegességét, 1944. szeptember 21-én pedig hadat üzent Németországnak.

Itt működött a világ egyik legelső demokratikusan választott kommunista kormánya, 1945-től 1957-ig. San Marino volt a világ legkisebb köztársasága 301-től 1968-ig, amikor Nauru függetlenné vált.

1988-ban az Európa Tanács tagja lett, az Egyesült Nemzetek Szervezetébe 1992-ben lépett be. Nem tagja az Európai Uniónak.

Közigazgatása és politikai rendszere[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alkotmány, államforma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

San Marino parlamentáris köztársaság, 1244-ben alkotott köztársasági alkotmánya az egyik legrégebbi az egész világon.

Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A parlamentként működő Általános Nagytanács (Consiglio Grande e General) tagjait öt évente, népszavazással választják. A parlament két saját tagját jelöli ki régenskapitánynak, akiket hat hónapra választanak. A két régens és a kabinet alkotja a végrehajtó hatalom gerincét.

Szintén a Nagytanács tagjai választják meg a Tizenkettek Tanácsát (Consiglio dei XII), akik az igazságszolgáltatásért felelnek a Nagytanács hatalmi ideje alatt.

Közigazgatási felosztás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Cesta, az egyik torony a Monte Titanón a három közül
Guaita tornya
Montale

San Marino kilenc körzetre (castelli) oszlik, amelyek egyúttal városok is. Ezek a következők:

San Marino körzetei

Politikai pártok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kereszténydemokraták (PDCS)
  • Szocialisták és demokraták
  • Népi Szövetség
  • Egyesült Baloldal (Sinistra Unita)
  • Szociáldemokraták (NPS)
  • Noi Sammarinesi (NS)
  • Popolari Sammarinesi
  • Nacionalisták (AN)
  • Sammarinesi per la Libertà (SpL)

Védelmi rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Olaszországgal kötött barátsági és együttműködési megállapodásának értelmében (melyet időről időre megújítanak) külső fenyegetettség esetén az olasz haderő kelne a törpeállam megsegítésére.

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bár San Marino hivatalosan nem tagja az Európai Uniónak, megegyezés alapján használhatja az eurót saját pénznemeként, és joga van saját euróérméket verni. Az euró bevezetése előtt a San Marinó-i lírát használták, amely lényegében az olasz lírával megegyező pénz volt. A San Marinó-i euróérmék alacsony példányszámuk miatt, ahogy korábban a San Marinó-i lírával is volt, az érmegyűjtők kedvencei közé tartoznak.

A turizmus több mint 50%-át hozza az ország GDP-jének, éves szinten több mint 3 millió turista látogat el ide. Az ország főbb látnivalói – a természeti szépségeken kívül – San Marinóban találhatók. A városfallal körülvett középkori óvárosban több száz éves épületek, templomok állnak.

A fővároson kívül a többi településen is van egy-egy középkori templom vagy erődítmény.

A fő iparágak a banki szolgáltatások, a ruhaipar, az elektronikai ipar és a kerámiaipar. A fő mezőgazdasági termékek a bor és a sajt.

Az ország postabélyegeit, amelyek csak az országon belül érvényesek, főleg bélyeggyűjtőknek adják el, ezzel is bevételt generálva.

Az életszínvonal Olaszországéhoz hasonlítható, ahonnan az élelmiszert is szállítják. San Marino vámunióban áll Olaszországgal.

Közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vasúti közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Népessége, lakossága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Általános adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Lakossága: 32 438 fő (2013)
  • Népsűrűség: 533 fő/km2
  • Népességnövekedés: 1,6%
  • Születéskor várható élettartam: férfiak – 77 év, nők – 85 év
  • Városi lakosság aránya: kb. 95%

Legnépesebb városok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ország két legnépesebb városa San Marino (a főváros), valamint Serravalle, melynek lakossága meghaladja a fővárosét.

Nyelvi összetétel, vallási összetétel[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hivatalos nyelv az olasz, a domináns vallás a római katolikus (95%). Az országot teljesen körülzárja Olaszország. Sok olasz él San Marinóban ugyan, s bár az olasz a hivatalos, de az eredeti san marinói lakosság nyelve tulajdonképpen az emilián–romanyol nyelv, mely az olasszal csak újlatin mivoltát tekintve rokon, ugyanis a galloromán nyelvcsaládba tartozik, tehát önálló nyelv.

Szociális rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Oktatási rendszer és kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Iskolarendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

San Marinóban 10 év a tankötelezettség, az alapiskolába 5 évet járnak a diákok, azután 3 évet a középiskolában, majd két évet a még magasabb iskolában töltenek el.

1985-ben egy kis egyetemet nyitottak meg, melynek a neve Università degli Studi di San Marino. Jelentős felsőoktatási intézmény még az Akademio Internacia de la Sciencoj San Marino, olaszul Accademia Internazionale delle Scienze San Marino (San Marinó-i Nemzetközi Akadémia), ennek hivatalos nyelve az eszperantó.

Kulturális intézmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

könyvtárak, múzeumok, színházak, zene és tánc intézményei

Kulturális világörökség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kulturális világörökség része San Marino történelmi központja és a Monte Titano.

Művészetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hagyományok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gasztronómia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kicsiny ország konyhájának jellemzője a bor és a sajt.

Sport[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Labdarúgás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

San Marino labdarúgó-bajnokságának két csoportja van: az első osztály (Girone A) és a másodosztály (Girone B). Az országban 15 csapat van:

Girone A (7 csapat)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Girone B (8 csapat)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az eddigi bajnokok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1985-86: Faetano
  • 1986-87: La Fiorita
  • 1987-88: Tre Fiori
  • 1988-89: Domagnano
  • 1989-90: Fiorita
  • 1990-91: Faetano
  • 1991-92: Montevito
  • 1992-93: Tre Fiori
  • 1993-94: Tre Fiori
  • 1994-95: Tre Fiori
  • 1995-96: Libertas
  • 1996-97: Folgore
  • 1997-98: Folgore
  • 1998-99: Faetano
  • 1999-00: Folgore
  • 2000-01: Cosmos
  • 2001-02: Domagnano
  • 2002-03: Domagnano
  • 2003-04: Pennarossa
  • 2004-05: Domagnano
  • 2005-06: Murata
  • 2006-07: Murata

Motorsportok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1981 és 2006 között Imolában tartottak Formula–1 nagydíjakat, melyeket hivatalosan San Marinó-i nagydíjnak neveztek, bár a pálya (Autodromo Enzo e Dino Ferrari) Olaszország területén helyezkedik el. (San Marino-tól kb. 60 km-re.) 2007-től kezdve a misanói versenypálya MotoGp futamoknak ad helyet, ezeket a futamokat is San Marino nagydíjnak nevezik.

Média[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ország legnagyobb állami médiuma a San Marino Rtv. A rádiótelevíziótársaságot 1991-ben alapították.

Ünnepnapok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Panorámakép San Marino-ból az Adriai-tenger felé tekintve
Panorámakép San Marino-ból az Adriai-tenger felé tekintve

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz San Marino témájú médiaállományokat.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]