Dominikai Köztársaság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dominikai Köztársaság
República Dominicana
Dominikai Köztársaság zászlaja
Dominikai Köztársaság zászlaja
Dominikai Köztársaság címere
Dominikai Köztársaság címere
Nemzeti mottó: Dios, Patria, Libertad
(„Isten, Haza, Szabadság”)
Nemzeti himnusz: Quisqueyanos valientes
LocationDominicanRepublic.svg

Fővárosa Santo Domingo
é. sz. 18° 28′, ny. h. 69° 54′
Államforma Elnöki köztársaság
Vezetők
elnök Danilo Medina
alelnök Margarita Cedeño de Fernández
Hivatalos nyelv spanyol
Függetlenség Haititól
Dátum 1844. február 27.

Tagság A DR-CAFTA, a CARICOM, az ENSZ, az OAS és a Latin Unió
Népesség
Népszámlálás szerint 9 445 281 fő (2010)[1] +/-
Rangsorban 85
Becsült 10,378,267 fő (2014. július)
Rangsorban 85
Népsűrűség 181 fő/km²
GDP 2005-ös becslés
Összes 31 600 millió dollár (72)
PPP: 70 510 millió dollár
Egy főre jutó 3653 dollár (85)
PPP: 8851 dollár
HDI (2004) 0,751 (94) – közepes
Földrajzi adatok
Terület 48 730 km²
Rangsorban 130
Víz 1,6%
Egyéb adatok
Pénznem Dominikai peso (DOP)
Nemzetközi gépkocsijel DOM
Hívószám 1-809, +1-829
Internet TLD .do

Dr-map.gif

A Dominikai Köztársaság (spanyolul República Dominicana) egy spanyol nyelvű ország a Karib-tengeren. A Hispaniola nevű sziget keleti részét foglalja el, nyugatról Haiti határolja.

Földrajza, természeti környezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Domborzata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ország domborzati képe
A Karib-tenger partja El Quemaíto közelében

A Hispaniola-sziget keleti részén fekvő ország Közép-Amerikában. Az ország középső részén húzódik az egész karibi térség legmagasabb csúcsát hordozó Központi-Kordillera. A központi vonulattól északra és délre síksággal elválasztott alacsonyabb hegységek húzódnak. Legmagasabb pontja: Pico Duarte, 3175 méter. A hegyláncok közötti völgyek nagyon különböznek abban, hogy mennyi csapadékot kapnak. A legtermékenyebb a Cibao-völgy a központi és az északi hegylánc között. Ez az ország fő mezőgazdasági vidéke. Szélesebb parti síkság csak a déli, karibi parton található a főváros, Santo Domingo környékén. Ezt eredetileg szavanna fedte, jelenleg a cukornád-termesztés fő tája.

A partok előtt sok kisebb sziget is az országhoz tartozik.

A Bayaguana-vízesés az ország északkeleti részén

Vízrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Négy nagyobb folyó vezeti le a hegyvidékek vizeit.

  • Yaque del Norte. A Cibao-völgy lefolyása, a Monte Cristi-öbölbe ömlik északnyugaton. Ez a Dominikai Köztársaság leghosszabb folyója.
  • Yuna. A Samaná-öbölbe ömlik északkeleten.
  • Yaque del Sur. Délen a Karib-tengerbe ömlik.
  • Artibonito, nyugat felé Haitiba folyik. Hispaniola sziget leghosszabb folyója.

Legnagyobb tava az Enriquillo-tó. Ez sóstó, egy nagyon száraz, lefolyástalan medencében. A tenger szintje alatt 40 méterre van a tó szintje. Ez a karibi térség legmélyebb pontja.

A part mentén több helyen lagúnák alakultak ki. Legjelentősebb közülük az édesvízű Laguna de Rincón és a félsós vízű Laguna de Oviedo.

Az ország műholdas képe

Éghajlata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Éghajlata trópusi monszun. A hőmérséklet egész évben egyenletes, 20–30 °C közötti. A legmagasabb hegyek csúcsán januárban előfordulhat éjszakai fagy. A csapadékos évszak nyáron van, amikor előfordulhat hurrikán is. A csapadék megoszlása nagyon egyenlőtlen, északon és keleten évi 2500 mm, nyugaton 500 mm.

Élővilág, természetvédelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csapadék megoszlását követve a trópusi erdőtől a szavannán át a félsivatagig minden előfordul.

Nemzeti parkjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Del Este Nemzeti Park

Az ország nemzeti parkok kiterjedt hálózatával rendelkezik.[2]

Természeti világörökségei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jelenleg nincs a Dominikai Köztársaságban olyan természeti táj, amely rajta lenne az UNESCO világörökség-listáján.

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tainók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hispaniola szigetét egy arawak nyelvű nép, a tainók lakták, akik 600 körül érkeztek és kiszorították a korábbi lakókat. A tainók főnökeik vezetésével falvakban laktak. 1492-ben öt törzsfőnök uralma alatt éltek. E főnökök területei elkülönültek egymástól. Hispaniola szigetének 1492-es lakosságszámáról egészen eltérő becslések vannak, 100 000-től 3 000 000-ig. Főleg földművelésből és halászatból éltek, de jelentős volt a vadászat és gyűjtögetés szerepe.

Spanyol uralom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kolombusz és Hispaniola indiánjai

Kolumbusz Kristóf első útján szállt partra a szigeten 1492. december 5-én. 19 nappal később a Santa Maria zátonyra futott; Kolumbusz 39 emberrel elhagyta azt és megalapította La Navidad települést.

A kezdeti békés kapcsolatok után a tainók ellenálltak a hódításnak. A spanyolok elleni harc egyik korai vezetője egy asszony volt, Anacaona volt a neve. A férje egy másik terület főnöke, Caonabo volt. Mindketten elszántan harcoltak az európaiak ellen; végül Anacaonát elfogták a spanyolok és népe előtt nyilvánosan kivégezték. A tainók mára majdnem teljesen kihaltak, leginkább a fertőző betegségek miatt, amelyekkel szemben védtelenek voltak.

A legtöbb túlélő szökött rabszolgákkal házasodott össze. Utódaik a zambók. Az indián lakosság csökkenése késztette Károly királyt beavatkozásra, és importengedélyeket bocsátott ki afrikai rabszolgákra. Az afrikai eredetűek és a mulattok (négerek és fehérek leszármazottai) többségbe kerültek a szigeten. A meszticek (indiánok és európaiak leszármazottai) kulturálisan spanyolok, számban felülmúlják a tisztavérű spanyol eredetűeket.

1496-ban Kolumbusz Kristóf testvére, Bartolomeo felépítette Hispaniola déli részén, a mai Santo Domingo helyén Nueva Isabela várost. Ez egyike volt a legkorábbi spanyol településeknek és az Újvilág első állandó európai települése. A spanyolok Hispaniola szigetén ültetvényes gazdálkodást folytattak. A sziget ugródeszkául szolgált az Antillák meghódításához, majd valamivel később a dél-amerikai szárazföld leigázásához. Santo Domingo gyarmat évtizedeken át az újvilági spanyol hatalom főhadiszállása volt. Az aztékok és inkák birodalmának meghódítása után Hispaniola fontossága hanyatlott a spanyolok szemében. Francia kalózok telepedtek le a sziget nyugati részén, és 1697-ben Spanyolország átadta Hispaniola sziget egy részét Franciaországnak. Ott fejlődött Saint-Domingue (mai Haiti) gazdag francia gyarmata, amelynek lakossága a 18. század végén négyszeresen múlta felül Santo Domingo spanyol gyarmat lakosságát.

Francia uralom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1795-ben a francia forradalmi háborúk egyik következményeként Spanyolország Santo Domingót átadta Franciaországnak. Akkoriban a nyugati részen élő rabszolgák Toussaint Louverture vezetésével fellázadtak a franciák ellen. 1801-ben Toussaint Louverture elfoglalta Santo Domingót a franciáktól és kiterjesztette hatalmát az egész szigetre. 1802-ben Napóleon sereget küldött. Toussaint Louverture-t elfogták és Franciaországba küldték. De utódai és a sárgaláz ismét kiverték a franciákat Haitiből és az független lett. 1808-ban Napóleon spanyolországi inváziója után Santo Domingóban élő kreolok (európai származásúak) ismét felkeltek a francia uralom ellen, és Nagy-Britannia (Spanyolország szövetségese) és Haiti hathatós támogatásával helyreállították Santo Domingóban a spanyol uralmat.

Átmeneti függetlenség és Haiti uralma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tucatnyi évnyi rossz spanyol kormányzás és különböző csoportok elvetélt függetlenségi törekvései után José Núñez de Cáceres, aki korábban spanyol alkormányzó volt, kinyilvánította Haití Español (Spanyol Haiti) állam függetlenségét 1821. november 30-án, és kérte az új állam felvételét Simón Bolívar Nagy Kolumbiájába. De az új állam függetlensége rövid életű volt. Kilenc héttel később, 1822 februárjában megszállták a Jean-Pierre Boyer vezette haiti csapatok.

A rabszolgaságot először Toussaint Louverture tiltotta be, őt követve a haitiak is. Ezen kívül államosították a köztulajdont; a magántulajdon legnagyobb részét is, beleértve azoknak a földbirtokosoknak birtokát, akik az inváziótól való félelmükben elmenekültek; minden egyházi tulajdont; a korábbi uralkodó, a spanyol korona birtokait. Az oktatás minden szintje összeomlott; az egyetem bezárt, nyersanyaghiány lépett fel, a 16–25 éves dominikai férfiakat besorozták a haiti hadseregbe. Hatalmas adók sújtották a dominikai népet. Sok fehér menekült el Santo Domingóból Puerto Ricóba, Kubába (mindkettő spanyol uralom alatt állt), Venezuelába és máshova.

Boyer átalakította a dominikai gazdasági rendszert, nagyobb szerepet kapott a termény pénzként való használata a nagyobb ültetvényeken, megreformálta az adórendszert, megengedte a külkereskedelmet. Az új rendszert a dominikai farmerek széles körben ellenezték, bár az a cukor és kávé termelés felfutását hozta magával. Boyer csapatai, soraikban sok dominikaival, nem fizettek semmiért, raboltak, zsákmányoltak a dominikai civilektől. Végül is ezt megsínylette a gazdaság, így az adó még terhesebb lett. Ismételten fellázadtak azok a felszabadított dominikai rabszolgák, akiket dominikaiak és haitiak tovább dolgoztattak, kivonva őket Boyer hatalma alól. Sokágú Haiti ellenes mozgalom létezett – függetlenségi, a spanyolok, a franciák, a britet, az amerikaiak felé tájékozódó – Boyer 1843-ban bekövetkezett megdöntéséig.

Függetlenség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1838-ban Juan Pablo Duarte La Trinitaria néven titkos társaságot alapított azzal a céllal, hogy elérje Santo Domingo függetlenségét bármilyen külső hatalom beavatkozása nélkül. Bár nem tartoztak az alapító tagok közé, Ramón Matías Mellának és Francisco del Rosario Sancheznek (az utóbbinak afrikai ősei voltak) döntő szerepe volt a függetlenségi harcban, és ma Duartéval együtt a Dominikai Köztársaság alapító atyáinak tekintik őket. 1844. február 27-én La Trinitaria tagjai kikiáltották az elszakadást Haititől. Támogatta őket Pedro Santana, egy gazdag marhatenyésztő, aki az újszülött köztársaság hadseregének tábornoka lett. Dominikában ő az „El Liberador”, a Felszabadító. A Dominikai Köztársaság első alkotmányát 1844. november 6-án fogadták el, az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya volt a mintája.

A következő évtizedeket önkényuralom, pártoskodás, gazdasági nehézségek, a kormányzás hirtelen változásai és a politikai ellenfelek száműzése töltötte ki. Az ország függetlenségét Haiti megújuló inváziós kísérletei veszélyeztették. Két ősellenség, Santana és Buenaventura Báez volt hatalmon többnyire, mindkettő önkényesen uralkodott. Santana Spanyolországhoz, Báez az Egyesült Államokhoz kívánta csatolni az új államot.

Önkéntes gyarmat és a köztársaság helyreállítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1861-ben, miután erővel elhallgattatta vagy száműzetésbe kényszerítette ellenzékét, a politikai és gazdasági ésszerűség ellenére Santana szerződést kötött a spanyol koronával és Dominika ismét gyarmat lett, az egyetlen latin-amerikai ország, amely ilyent tett. 1863-ban Santana ellenségei a köztársaság helyreállítására háborút kezdtek. Haiti hatóságai, attól való féltükben, hogy határaikon ismét megjelent a spanyol gyarmati hatalom, menedéket és utánpótlást nyújtottak a függetlenség helyreállításáért küzdő dominikai forradalmároknak. Az Egyesült Államok, amely maga is polgárháborúban állt, erőteljesen tiltakozott a spanyol akció miatt. Két év után a spanyol csapatok elhagyták a szigetet. A független köztársaságot 1863. augusztus 16-án kiáltották ki ismét.

A következő évekre ismét a politikai harc nyomta rá bélyegét; hadurak uralkodtak, mindennaposak voltak a katonai lázadások, az ország eladósodott. 1869-ben Báez előterjesztette tervét, ami szerint az ország csatlakozik az Egyesült Államokhoz, az pedig fizet másfél millió dollárt, enyhítve ezzel a Dominikai Köztársaság tartozásait. Ulysses S. Grant amerikai elnök támogatta ezt a tervet, de a Szenátus 1870. június 30-án egyetlen szavazatnyi többséggel elvetette. Grant elnök szándéka szerint a korábbi amerikai rabszolgák a Dominikai Köztársaságba mentek volna, ahol békében éltek volna, nem lettek volna kitéve a déli fehérek zaklatásának.

Báezt lemondatták 1874-ben, visszatért, majd jószántából távozott 1878-ban. Új generáció lépett a színre Santana (1864-ben halt meg) és Báez lelépésével. Az 1880-as években viszonylagos béke volt, a hatalmat Ulises Heureaux tábornok gyakorolta. Kezdetben népszerű volt. Országát súlyos adósságokba verte, amit saját céljaira és rendőrállamának fenntartására költött. Idővel egyre despotikusabb lett hatalma és fokozatosan egyre népszerűtlenebbé vált. 1899-ben meggyilkolták. Elnökségének korábban precedens nélküli nyugalmi időszaka kedvezett a gazdaságnak. A cukoripart modernizálták, az ország külföldi munkások és végleges bevándorlók célpontja lett, mind az Ó-, mind az Újvilágból.

1902-től ismét rövid életű kormányok sora következett, jelentéktelen emberek kerültek hatalomra. Végül államcsőd következett be és szembe kellett nézni azzal a veszéllyel, hogy Franciaország és más európai országok katonailag avatkoznak be a hiteltörlesztés biztosítására.

Amerikai beavatkozás és megszállás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ebben a helyzetben Theodore Roosevelt amerikai elnök a beavatkozás mellett döntött. 1906-ban a Dominikai Köztársaság és az Egyesült Államok szerződést kötött arról, hogy a Dominikai Köztársaság 50 évre átadja pénzügyigazgatását az Egyesült Államoknak. Cserébe az Egyesült Államok hozzájárul, hogy a Dominikai Köztársaság bevételeiből csökkenti annak mérhetetlen eladósodottságát és garanciát vállal hitelei törlesztéséért.

1914-ben az Egyesült Államok a Dominikai Köztársaság extrém belső instabilitása láttán (képtelenek voltak elnököt választani) aggodalmát fejezte ki, is kijelentette, hogy Dominikában vagy megválasztanak valakit elnöknek, vagy az Egyesült Államok nevez ki valakit. Az október 25-én tartott elnökválasztásokon Juan Isidro Jimenes Pereyra lett az elnök. Győzelme ellenére Jimenes széles koalícióra törekedve sokpárti kormányt alakított. A kialakuló belső konfliktusok miatt gyenge lett a kormány, Jimenes elnök és megerősödő hadügyminisztere, Desiderio Arias birkózott a hadsereg és a kongresszus feletti ellenőrzésért, végül Jimenes ellen vádat emeltek az alkotmány és a törvények megsértéséért. Bár az amerikai követ katonai támogatást ígért neki, Jimenes 1916. május 7-én lemondott.

Az amerikai tengerészgyalogosok partraszállása (1916)

Arias formálisan sohasem lett elnök. Ekkoriban szállták meg az amerikai csapatok Haitit. Haiti akkori katonai adminisztrátora, William Caperton ellentengernagy, Santo Domingo tenger felől való lövetésével fenyegetve kikényszerítette Arias visszavonulását 1916. május 13-án.

Három nappal később, 1916. május 19-én szálltak partra az első amerikai tengerészgyalogosok. A legtöbb dominikai intézmény tovább működött a megszállás alatt. A törvények hatályosak maradtak. Harry S. Knapp ellentengernagy volt a katonai kormányzó, ő nevezte ki a dominikai kormányt, amelyet amerikai tengerésztisztekkel töltöttek fel. A megszállási időszakban cenzúrázták a sajtót és a rádiót, a nyilvános megszólalás lehetőségét korlátozták.

A megszállás végső mérlege igen pozitív. A tengerészgyalogosok helyreállították a rendet az ország legnagyobb részén (kivéve a keleti régiót); a költségvetést kiegyensúlyozták, az adósságokat visszafizették, a gazdaság fellendült. Az ország történetében először jó utak kötötték össze valamennyi régióját. Egy hivatásos katonai szervezet, a Dominikai Csendőrség vette át azon szedett-vedett csapatok helyét, amelyek csak a vég nélküli hatalmi harcot szolgálták. A legtöbb dominikainak azonban fájt a függetlenség elvesztése, a spanyol nyelv használatának visszaszorulása, aggódtak a köztársaság állapota miatt.

A megszállással szemben a legintenzívebb ellenállás a keleti tartományokban alakult ki. 1917-tól 1921-ig az Egyesült Államok erői itt a „gavilleros” nevű partizánmozgalommal harcoltak. A partizánok a lakosság számottevő támogatását bírták és kihasználták jobb terepismeretüket. A mozgalom túlélte vezetőjének, Vicente Evangelistának fogságba esését és kivégzését, de fokozatosan elnyomta a megszálló erők elsöprő fölénye tűzerőben, annak légiereje (egy század, hat darab Curtis Jenny kiképző repülőgép) és a felkelők elleni harcban bevezetett gyakran brutális módszerek.

Az első világháború után az Egyesült Államok közvéleménye a dominikai megszállás ellen fordult. Woodrow Wilson elnök utóda, Warren G. Harding választási kampányában Haiti és a Dominikai Köztársaság megszállásának megszüntetését ígérte. 1921 júniusában az Egyesült Államok képviselőháza került a kivonulási terv. Eszerint Dominika hatályosnak tekinti az amerikai katonai kormány minden intézkedését, 2 500 000 dollár kölcsönné alakítják az amerikaiak által elvégzett közmunkákat és egyéb kiadásokat, amerikai tiszteket fogadnak a csendőrségbe – ma Guardia Nacional (Nemzeti Gárda) – és végül amerikai felügyelet alatt tartanak választásokat. Ezt a tervet a dominikai közvélemény túlnyomórészt negatívan fogadta. Viszont mérsékelt dominikai vezetők elfogadták tárgyalási alapnak. Végül megegyeztek, hogy egy ideiglenes elnök kerül hatalomra, amíg megszervezik a rendes választásokat. Sumner Welles főbiztos felügyelete mellett Juan Bautista Vicini Burgos lett az ideiglenes elnök 1922. október 21-én. Az 1924. március 15-én megtartott elnökválasztáson Horacio Vásquez Lajara győzött. Vásquez Szövetség Pártja (Partido Alianza) kényelmes többséget szerzett a Kongresszus mindkét házában. Július 13-ai hivatalba lépésével a köztársaság ellenőrzése ismét dominikai kézbe került. Hat évig jól kormányzott, a politikai és polgári jogokat tiszteletben tartották, a gazdaság gyorsan nőtt, a légkör békés volt.

Trujillo-éra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Dominikai Köztársaság diktátora Rafael Leonidas Trujillo volt 1930-tól 1961-es meggyilkolásáig. Vaskézzel uralkodott, mindenféle ellenzéket üldözött. Uralma alatt számottevő gazdasági fejlődés következett be, de ennek hasznát a diktátor és rezsimjének támogatói fölözték le. Sok várost és tartományt családtagjairól nevezett át, beleértve a fővárost, Santo Domingót, aminek új neve Ciudad Trujillo (Trujillóváros) lett.

1937-ben Trujillo (aki maga is negyedrészt haiti eredetű volt), parancsot adott a hadseregnek, hogy a határ dominikai oldalán gyilkoljanak le minden haitit. Ennek az eseménynek neve: petrezselyem-mészárlás, illetve magában Dominikában El Corte (mészárlás). 1937. október 2-ának éjszakájától október 8-áig, nagyjából öt nap alatt különböző becslések szerint 17 000–35 000 haitit öltek meg. Bozótvágó késekkel fejezték le őket. Trujillo katonái minden sötét bőrű embert felszólítottak, hogy mondja ki a perejil (petrezselyem) szót. A haitiak, akik franciául vagy haiti kreol nyelven beszéltek, a szó „r” hangját másképp ejtették, mint a spanyol anyanyelvűek. A Trujillo által vezetett dominikai kormányt hosszú ideig támogatta Amerika, a katolikus egyház és a dominikai elit; a dominikai politikai ellenzék és 17 000 haiti halála után. Trujillót 1961. május 30-án Santo Domingóban gyilkolták meg.

Trujillo után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Juan Bosch demokratikusan választott baloldali kormánya 1963-ban lépett hivatalba, de egy év múlva megdöntötték. Tizenkilenc hónapos katonai uralom után Bosch-párti lázadás tört ki 1965-ben. A rend helyreállítására amerikai tengerészgyalogosok érkeztek, akikhez később az Amerikai Államok Szervezetének erői csatlakoztak. Egy évig maradtak. A felügyeletükkel tartott elnökválasztáson Joaquín Balaguer, Trujillo utolsó bábelnöke legyőzte Boscht.

Balaguer 12 évig maradt hatalomban. Hivatali idejében megsértették a polgári szabadságjogokat, hogy megakadályozzák a Kuba-barát és kommunista irányultságú pártok hatalomra kerülését, amelyek befolyása megnőtt az országban. Balaguer uralma alatt nőtt a szakadék a szegények és a gazdagok között.

1978-ban az elnökválasztáson a Dominikai Forradalmi Párt jelöltje, Antonio Guzmán Fernández legyőzte Balaguert. 1978-tól 1986-ig terjedő időszak a viszonylagos szabadság és az alapvető emberi jogok érvényesülésének ideje volt Dominikában. Balaguer 1986-ban ismét hatalomra került, újraválasztották 1990-ben és 1994-ben. A hazai és a nemzetközi közvélemény szerint ezek nem voltak tisztességes választások.

Fokozódott a nyomás Balaguerre, hogy mondjon le. Balaguer válaszul újabb elnökválasztást írt ki 1996-ra, ahol Bosch Dominikai Felszabadítási Pártja győzött. Elnökjelöltje Leonel Fernández volt. 2000-ben Hipólito Mejía nyerte az elnökválasztás első fordulóját a szavazatok 49,8%-ával. Az ellenzéki jelöltek, Danilo Medina és a nagyon idős Joaquín Balaguer visszaléptek a második fordulótól. 2004-ben Leonel Fernándezt ismét megválasztották a szavazatok 57%-ával, legyőzve a hivatalban lévő Mejíát.

Államszervezet és közigazgatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nemzeti palota, Santo Domingo

Alkotmány, államforma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Államforma: elnöki köztársaság.

Törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közigazgatási felosztás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ország főbb települései és tartományai
Régió terület (km²) lakosság népsűrűség
(fő/km²)
tartomány
Cibao Norte 5 532,03 1 446 047 261 Espaillat, Puerto Plata, Santiago
Cibao Nordeste 4 171,23 607 763 146 Duarte, Salcedo Salcedo, María Trinidad Sanchez, Samaná
Cibao Noroeste 4 879,60 390 982 80 Dajabón, Monte Cristi, Santiago Rodríguez, Valverde
Cibao Sur 4 475,76 703 898 157 La Vega, Monseñor Nouel, Sánchez Ramírez
El Valle 4 995,59 304 984 61 San Juan, Elías Piña
Enriquillo 7 102,58 342 759 48 Barahona, Bahoruco, Independencia, Padernales
Higuamo 5 216,88 569 751 109 Hato Mayor, Monte Plata, San Pedro de Macorís
Ozama 1400,79 2 731 294 1950 Santo Domingo, Distrito Nacional
Valdesia 5 445,27 973 970 179 Azua, Peravia, San Cristóbal, San José de Ocoa
Yuma 5 451,09 491 093 90 El Seibo, La Altagracia, La Romana
Összesen 48 670,82 8 562 541 176

Tartományok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ország tartományai

Politikai pártok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Védelmi rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Taino indián lányok
Santo Domingo-i tanulók

Általános adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ország népessége 9 445 281 fő, melynek 66%-a városokban él. A népességnövekedés 1,36%-os, az írástudatlanság 15,3%-os. A lakosság 73%-a mulatt, 16%-a fehér, 10%-a fekete, és 1%-a taíno, arawak indián.[3]

Legnépesebb városok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nyelvi összetétel, vallási összetétel[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az országban a hivatalos nyelv a spanyol. A lakosság 64%-a római katolikus, 36%-a pedig más vallású.[4]

Szociális rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gazdasága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A főváros, Santo Domingo egy képe

Általános adatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gazdasága: agrárország.

Gazdasági ágazatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mezőgazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ültetvényeken cukornádat, a kisbirtokokon kakaót, kávét, dohányt és gyümölcsöket termesztenek.

Ipar[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ásványkincsekben (arany, ezüst, vasérc, platina) gazdag ország. Iparára a mezőgazdasági termékek részleges feldolgozása és az ércdúsítás jellemző.

Kereskedelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az országra jellemző egyéb ágazatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Las Américas Nemzetközi Repülőtér-"A" terminálja Santo Domingo mellett
  • Közutak hossza: 12 600 km
  • Vasútvonalak hossza: 757 km
  • Repülőterek száma: 13
  • Kikötők száma: 6

Kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Santo Domingo óvárosának erődje
Karneváli jelmezben
Merengue néptáncosok

Oktatási rendszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kulturális intézmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kulturális világörökség része Santo Domingo gyarmatosítás korabeli óvárosa.

Művészetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Építészet
  • Képzőművészetek
  • Irodalom
  • Filmművészet
  • Zene

Karneválok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

La Vega és Santo Domingo területén minden év február 27-én karnevált tartanak.

Tudomány[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gasztronómia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tipikus ételei a kókuszos-diós hal, és a "La Bandera" is, ami halból, babból és rizsből áll. A "Chicharon de Cerdo" ecettel pácolt szalonna. A "Chen Chen" fűszeres marinádban megfőzött apró kukoricadarabokból áll, melyet kecskehúshoz tálalnak. A "Chaca" egy édesség, melyet kukoricából, tejből, cukorból, fahéjból és kókuszdióból készítenek. A legtöbb étel alapja a főzőbanán, melyet pürének és pasztának állítanak elő, úgy hogy banánlevélbe göngyölve sós vízben megfőzik.

Inni főleg gyümölcsleveket isznak, mint például a papaya, narancslé, ananász, kókusztej. Nagyon ízletes a sörük és a rum, mely a tipikus dominikai koktélok alapja, mint a "Pina Colada" vagy a "Cuba Libre".

Turizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Boca-chica

Az idegenforgalom nagyon jelentős bevételnek számít. Évente több százezer ember választja uticéljául a Dominikai Köztársaságot.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Oltás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Javasolt oltások Dominikára utazóknak:

Malária ellen gyógyszer van. (Ritka a megbetegedés.)

Saona szigetének egy partképe

Sport[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gyerekek baseball-t játszanak
A kakasviadal szintén népszerű

Az ország legnépszerűbb sportága a baseball.[5]

Olimpia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az olimpiai játékok során eddig 2 aranyérmet szerzett az ország.

Aranyérmesek:

Labdarúgás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Dominikai köztársasági labdarúgó-válogatott eddig még nem ért el kiemelkedő eredményeket.

Ünnepek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ünnepnapok
Dátum spanyol neve magyar neve
január 1. Año Nuevo újév
január 6. Día de los Reyes vízkereszt
január 13. Día Nacional de la Alfabetización az alfabetizmus nemzeti napja
január 21. Día de Nuestra Señora de la Altagracia katolikus ünnepnap
január 26. Día del Padre de la Patria Juan Pablo Duarte Juan Pablo Duarte napja
január 31. Día Nacional de la Juventud fiatalok napja
február 14. Día de San Valentín Valentin-nap
február 25. Día del Patricio Matías Ramón Mella Matías Ramón Mella napja
február 27. Día de la Independencia Nacional függetlenség napja (1844)
március 8. Día Internacional de la Mujer nemzetközi nőnap
március 9. Día del Patricio Francisco del Rosario Sánchez Francisco del Rosario Sánchez napja
augusztus 16. Día de la Restauración 1863-as restauráció napja
szeptember 23. Día de Nuestra Señora de las Mercedes katolikus ünnepnap
november 6. Día de la Constitución alkotmány napja
december 25-26. Día de Navidad karácsony

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Oficina Nacional de Estadística de la República Dominicana
  • Topográf Térképészeti Kft.: Midi világatlasz, Nyír Karta & Topográf, Nyíregyháza, 2004. ISBN 963-9516-63-5

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. census 2010
  2. Adventure & Ecotrourism - National parks. GoDominicanRepublic.com. (Hozzáférés: 2011. november 25.)
  3. Dominican Republic. cia.gov. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  4. Dominicana Online - Religión. Dominicana Online. (Hozzáférés: 2011. november 25.)
  5. http://www.lidom.com/equipos.htm

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Dominikai Köztársaság témájú médiaállományokat.