Makaó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Makaó
中華人民共和國澳門特別行政區.
Macau, Região Administrativa Especial de Macau da República Popular da China
Makaó, a Kínai Népköztársaság Különleges Közigazgatású Régiója
Makaó zászlaja
Makaó zászlaja
Makaó címere
Makaó címere
Nemzeti himnusz: March of the Volunteers
Macau locator map.svg

Fővárosa Aomen
é. sz. 22° 10′, k. h. 113° 33′
Vezetők
Adminisztratív fővezető Edmund Ho Hau-wah
Hivatalos nyelv kínai (kantoni és mandarin), portugál
Népesség
Népszámlálás szerint ismeretlen +/-
Rangsorban 169
Becsült 614 500 fő (2014. március)
Rangsorban 169
Népsűrűség 19 350 fő/km²
GDP 2007
Összes 15 997 millió USD
PPP: 17 600 millió USD
Egy főre jutó 36 357 USD
PPP: 28 400 USD
Földrajzi adatok
Terület 28,2 km²
Egyéb adatok
Pénznem Makaói pataca (MOP)
Hívószám 853
Internet TLD .mo

Makaó Kína különleges igazgatású területe az ország délkeleti partjainál. Területe egy átlagos budapesti kerületéhez mérhető, lakossága viszont egész Budapest népességének közel harmadát teszi ki; a Föld második legsűrűbben lakott területe (Monaco után).

A kínai országegyesítés újabb lépéseként 1999. december 20. óta ismét Kína gyakorolja a szuverenitást a volt portugál gyarmat Makaó felett. Visszakerülése az anyaországhoz formálisan is a gyarmatosítás korszakának végét jelenti Ázsiában. Lakossága több mint 520 ezer, ennek 97%-a kínai, a többi portugál és vegyes házasságból származó eurázsiai (Macanese).

Természeti kincsekkel nem rendelkezik, mezőgazdasága jelentéktelen; az élelmet, vizet, építőanyagot Kínától szerzi be. Figyelemre méltó Makaó történelmi múltja is, a portugál és kínai kultúra együttélése, amely az épületektől a konyháig megfigyelhető.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Makaó belvárosa 2007-ben
Makaó térképe

Hongkongtól mintegy 65 km-re, a Gyöngy-folyó torkolatának nyugati oldalán helyezkedik el. Területe az intenzív tengerfeltöltések következtében fokozatosan növekedett, mintegy 28,6 km²-re. Három rész alkotja: Makaó-félsziget (9,1 km²) és két sziget: Taipa (6,3 km²) és Coloane (8,1 km²). Makaót és Taipát ma már két híd köti össze, a két szigetet pedig egy töltésút. Földrajzi fekvése ideális, a fő ázsiai utak kereszteződésében helyezkedik el, ami a 16. századtól kezdve évszázadokig fontos kereskedelmi kikötővé tette.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Makaó területe a 9.-13. században uralkodó kínai Szung-dinasztia időszakáig javarészt lakatlan volt, először 1152-ből említik a források az akkor a dél kínai Hsziangsan-kormányzóság fennhatósága alá került vidéket. A gyéren lakott félsziget déli csücskén a kínaiak 1488-ban templomot emeletek A-ma, a tengerészek és halászok védőszentjének tiszteletére.

Az első portugálok 1513-ban léptek kínai földre, valahol a Gyöngy-folyó torkolatvidékén, és szívósan kísérleteztek a kínaiakkal való kereskedéssel. Az idegenek jelenlétét ellenségesen fogadó kínai hivatalnokok sorra lerombolták a jövevények által alapított kikötői vásárhelyeket, Makaóval azonban kivételt tettek, hálából a maláj kalózok elleni portugál fellépésért. Az istennő temploma után a beérkező európaiak az A-ma-gao (A-ma öble) nevet adták a területnek, a mai elnevezés ekkortól vált használatossá. 1553-ban a portugálok kikötési és raktározási engedélyt kaptak a helyi mandarintól, fennhatóságuk időszakának kezdetét hagyományosan mégis 1557-től számítják, amikor a terület éves járadék fejében Lisszabon kezelése alá került. A bérleti díjat ezután rendszeresen megfizették a kínaiaknak, mintegy elismerve, hogy csupán bérlői, nem pedig urai a területnek.

Makaó két kikötőjével gyorsan a Távol-Kelet kereskedelmi központjává fejlődött, s kiindulópontja lett az Ázsia más részei, az Európa és Amerika felé vezető hajózási útvonalaknak. A kereskedés mellett keresztény missziós központ is volt. 1575-ben a Szentszék létrehozta a makaói katolikus egyházkerületet, amelynek fennhatósága kezdetben kiterjedt az egész Távol-Keletre. Innen indultak a misszionáriusok a „pogány” kínaiak térítésére.

A 18. század elején a hollandok is megjelentek a Távol-Keleten, akik nemcsak kereskedelmi vetélytársak voltak, hanem közvetlen fenyegetést jelentettek Makaóra. A 18. század vége felé Kína kereskedelme a külvilággal fokozatosan Kantonban összpontosult, ahol a külföldi kereskedők számára működési helyeket biztosítottak.

Hanyatló gazdaságára az igazi csapást az első ópiumháború (18391842), pontosabban a hongkongi brit gyarmat 1842-es létrejötte jelentette, mely egyre inkább átvette a térség kereskedelmi központjának szerepét. Makaó ezután gyors ütemben veszítette el gazdasági jelentőségét. Kikötője is eliszaposodott, mélyjáratú hajók számára megközelíthetetlenné vált, jövedelmező üzletágként csupán a helyi elosztókereskedelem, a csempészet és az egyre nagyobb jelentőséget nyerő szerencsejáték maradtak meg.

A külkereskedelem mellett kifejlődött egy kisebb feldolgozóipar, amely évszázadokkal korábban elsősorban a halászathoz kapcsolódott. A kezdeti halászhajó-építéshez társult a később feledésbe merült ágyúgyártás, majd a 19. század közepén az ágyúnaszád-építés. Emellett a durranócukorkák, füstölőrudacskák, tömjén gyártása érdemel említést. Ezenkívül menedékül szolgált a kínaiak számára, akik különösen a 20. század kritikus évtizedeiben nagy tömegben áramlottak a területre. Hosszas alkudozások után kötötték meg 1888-ban a kínai-portugál barátsági és kereskedelmi egyezményt, melynek keretében a kínaiak elismerték, hogy Makaó Portugália fennhatósága és kormányzati felügyelete alá tartozzon.

A Kínai Népköztársaság létrejöttét (1949) követően a kínai kormányzat a külvilágra nyíló kapunak, gazdasági és diplomáciai, valamint valutabevételi csatornának tekintette, és kísérletet sem tett elfoglalására. Csupán 1972-ben került ismét a kínai vezetés figyelmének előterébe, amikor az ellen tiltakozott, hogy az ENSZ dekolonizációs különleges bizottsága Makaót és Hongkongot is szerepeltette a gyarmati országokat felsoroló listán. Kína szerint ugyan a gyarmat szokásos kategóriájába estek, ám mivel Kína szerves részét képezik, sorsuk elrendezését Kína szuverén jogának tekintette.

Az 1974. áprilisi portugál baloldali katonai fordulat után kínai területként ismerték el, és felajánlották visszaadását, de ezt Kína elhárította. 1976. februárban a portugál törvényhozás elfogadott egy törvényt (Organic Statute), amely lényegében politikai autonómiát biztosított a területnek, az új alkotmány pedig portugál irányítás alatt álló kínai területnek nevezte Makaót, lemondva ezzel a közel egy évszázadig élvezett gyarmattartói címről. A fordulat nyomán Makaón bevezették az új alaptörvényt (Estatuto Organico), valamint önálló törvényhozó testületet is megválasztottak. Portugália és Kína 1979-ben diplomáciai kapcsolatot létesített. Ekkor egy memorandumban a portugálok megerősítették, hogy a területet Kína részeként ismerik el, amely saját adminisztrációjuk igazgatása alatt áll, visszatéréséről pedig tárgyalásokat fognak folytatni.

Az 1987. április 13-án aláírt portugál-kínai közös nyilatkozat leszögezte, hogy a terület még az évezred vége előtt újra kínai fennhatóság alá kerül, a hongkongihoz hasonlóan az „egy ország, két rendszer” elve alapján. 1999. december 20-i visszakerülése után Makaó így Különleges igazgatású terület lett, nagyfokú autonómiával, ahol a kapitalista gazdasági-társadalmi berendezkedés ötven évig fennmarad. Megmarad önálló valutája, fenntartják a tőke szabad áramlását, pénzügyileg önálló marad, a központi kormány ott nem vet ki adókat. Változatlanul szabadkikötő és önálló vámterület lesz. Saját törvényhozói, végrehajtói testületekkel, független bírósággal rendelkezik, az érvényben levő törvények alapvetően változatlanok maradnak.

A Kínai Népköztársaság a terület átvételekor bejelentette, hogy erre a területre 2049-ig alkalmazza az egy ország – két rendszer elvét, melynek értelmében Kína szocialista gazdasága nem avatkozik be az itteni viszonyokba, és a kül-, valamint a hadügy kivételével mindenben a legnagyobb szabadságot biztosítja az adott területen.

Politika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Makaó központja

Makaó gyarmat élén a miniszteri rangú kormányzó állt, akit a portugál köztársasági elnök nevezett ki. A kormányzó testesítette meg a végrehajtó hatalmat, amelynek gyakorlásában az egyes területeket irányító titkárok segítették. Az 1976. évi törvényt követően jött létre a 17, 23, majd 29 tagú törvényhozás, amely egészében nagyobb adminisztratív, gazdasági és törvényhozási autonómiát biztosított Makaónak. A területen formális politikai pártok nem jöttek létre, de polgári egyesülések tömege létezik.

Gazdasága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Makaó Torony, este

Gazdasági életét alapvetően meghatározta a terület szűkössége, a nyersanyaghiány, a korlátozott belső piac, amelyek egy exportorientált gazdaságfejlesztési stratégiát tettek indokolttá. Gazdasága az 1960–70-es évektől az élénkülés jeleit mutatta. Ekkor az addig szinte kizárólagos jelentőségű turizmus és a hozzá szorosan kapcsolódó szerencsejáték mellett egyre nagyobb teret nyert a feldolgozóipar. Egész gazdasága szoros szimbiózisban van Hongkongéval. A kereskedelmi kapcsolatokon túl a tőke, a technológia, az információ fő forrása szintén Hongkong.

Gazdasági fejlődésének igazi lökést az 1970-es évek végétől Kína reform- és nyitási politikájának elindítása adott. Hongkong mellett (attól statisztikailag elválaszthatatlanul) Makaó az egyik legnagyobb külföldi tőkebefektető Kínában. Mégsem emelkedett az ázsiai „kis tigrisek” sorába, bár 17 ezer dollárt meghaladó egy főre eső nemzeti jövedelme (1997) nem lebecsülhető. Az átvételig tartó átmeneti időszak sokkal zökkenőmentesebb volt, mint Hongkong esetében, és Kína is többszörösen érdekelt Makaó jövőbeni prosperitásában, az egyezmény betartásában.

Turizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az idegenforgalom a terület életében a világon egyedülálló szerepet játszik, 1996-ban például 8 millió turistát fogadott. Többségük Hongkongból érkezett, de nagyon sokan jönnek Tajvanról, Japánból és a világ más országaiból is. A turisták túlnyomó többségét a szerencsejátékok vonzzák. A szerencsejáték gazdasági súlyát érzékelteti, hogy a GDP mintegy negyedét adja, az idegenforgalom bevételének 2/3-át, és adójából származik a költségvetés bevételének mintegy fele. Ennek alapján joggal nevezik a Kelet Monte-Carlójának.

A szerencsejáték mellett Makaó sok egyebet is kínál a látogatóknak. A több mint négyszáz év alatt létrehozott kulturális örökség, a már törvénnyel is védett műemlékek (számos régi, szép épület esett már áldozatul a hongkongihoz hasonló felhőkarcolók építésének), a lóverseny, kutyafuttatás mellett fontos szerepük van az évente megrendezett nagy eseményeknek: a sárkányhajóversenynek, a nemzetközi zenei fesztiválnak, a tűzijáték-fesztiválnak és a város utcáin zajló Formula–3-as autóversenynek.

Városkép[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Panorámakép a Makaó Toronyból
Panorámakép a Makaó Toronyból

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Makaó témájú médiaállományokat.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Átvételtől átadásig. HVG, 1999. december 25.