Sukarno

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sukarno
Soekarno.jpg
Sukarno
Indonézia 1. alapító elnöke
Hivatali idő
1945. augusztus 18.1967. március 12.
Alelnök(ök) Mohammad Hatta
Utód Suharto

Született 1901. június 6.
Surabaya, Holland Kelet-India
Elhunyt 1970. június 21. (69 évesen)
Jakarta
Párt Indonézia Nemzeti Pártja

Házastársa Oetari Inggit
Foglalkozás mérnök
Vallás mohamedán

Sukarno Signature.svg
Sukarno aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Sukarno témájú médiaállományokat.

Sukarno (eredeti írásmód szerint Soekarno, transzliteráció Szukarno; tévesen Ahmed keresztnévvel is ismert; eredeti nevén Kusno Sosrodihardjo; Surabaya, Holland Kelet-India, 1901. június 6.Jakarta, 1970. június 21.), a második világháború után a holland gyarmati sorból függetlenné váló Indonéz Köztársaság első elnöke. Elnöki tisztét 1945. és 1967. között töltötte be. Az indonézek úgy emlékeznek rá, mint „Bung Karno”, mely azt jelenti: „Karno Bátyó”.

Elnöksége alatt a világ ötödik legnépesebb és a világ legnagyobb iszlám közösségét számláló országa sok ellentmondásos politikai krízisen a háborút is beleértve és gazdasági nehézségek tengerén ment keresztül. Tőle az óriási káoszba jutott országban Suharto tábornok 1966 márciusában katonai puccsal vette át a hatalmat, majd 1967. március 12-én az elnöki tisztséget is.

Fiatalsága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kelet-jávai Blitar településen „Kusno Sosrodihardjo” névvel született. Édesapja a helyi elithez tartozó Jáva szigetéről származó középiskolai tanár, édesanyja Bali szigetén született. Jávai szokások szerint egy súlyos gyermekkori betegségét követően átnevezték a kisfiút. Holland nyelvű iskolákba járt, és középiskolás korában kapcsolatba került Tjokroaminoto-val, a későbbi híres nacionalistával. A nemzeti érzelmű „Indonéz Nemzeti Párt” alapító tagja volt 1927-ben.

Sukarno kivételes nyelvérzékkel bírt. Anyanyelve, a jávai mellett több indonéziai nyelven (szundanéz, balinéz, indonéz) beszélt, és a hollandnak is anyanyelvi szintű tudója volt. Ezeken túlmenően német, angol, francia, arab és japán nyelveken is megtanult. Fiatalkorától a függetlenségért küzdött, ezért hamar a holland gyarmatosítók ellenségévé vált a művelt és lángeszű fiatal fiú.

Elnökké válása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A második világháborúban, miközben Hollandia német katonai megszállás alatt állt, 1941 decemberében Japán támadást indított Jáva szigete és a Holland Kelet-India létfontosságú ellátási vonalai ellen. Bár Japán 1942 márciusában elfoglalta Jávát, képtelen volt olyan hazai vezetőt találni, aki kész lett volna együttműködni velük a hollandok ellen. A japán megszálló parancsnok végül az akkor börtönbe zárt Sukarno szabadon bocsátásával talál megfelelő partnert. Ő és társai együttműködtek a japán megszállókkal. 1945-ben, a háború vége felé, felismerte, hogy kiváló lehetősége nyílt az ország függetlenségének kikiáltására. Japán egyetértésével megalakította a függetlenséget előkészítő bizottságot, majd 1945. augusztus 17-én, Mohammad Hatta társaságában kikiáltotta Indonézia függetlenségét. A szövetségesek természetesen megpróbálták visszaállítani hatalmukat elvesztett területeik fölött, így a Holland Királyi Hadsereggel együtt csapatokat küldtek az ország elfoglalására. Indonézia függetlenségi háborúja 1945-től egészen 1949. december 27-éig tartott, amikor is, engedve a nemzetközi nyomásnak, Hollandia elismerte Indonézia függetlenségét és ő lett az ország első elnöke, valamint szövetségese Mohammad Hatta az alelnök. A hollandok hivatalosan csak 2005. augusztus 16-án ismerték el 1945-öt, mint Indonézia valódi függetlensége évét, és ekkor kértek bocsánatot a Holland Királyi Hadsereg által okozott veszteségekért és halálesetekért.

Elnöki tevékenysége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A függetlenség elnyerése után hatalmának megszilárdítása nem volt megoldás az ország gazdasági gondjainak enyhítésére. Személyi kultuszának kialakulása számos grandiózus építési projekt elindítását eredményezte, amely éles ellentétben állt népe szegénységével. Külpolitikában az 1950-es és 1960-as évek folyamán Sukarno először a kialakulóban lévő el nem kötelezett mozgalommal alakított ki szoros kapcsolatokat és a szocialista blokk országaival működött együtt fokozódó mértékben. A Szovjetunió ki is tünteti ezért a Nemzetközi Lenin-békedíjjal. Az ország gondjainak megoldása érdekében 1957.-ben véget vet a parlamentáris rendszernek is és az úgynevezett „irányított demokráciát” vezeti be. Az 1950-es években zavargások kezdődnek és nemzetiségi problémák is felszínre törnek, de ekkor még a Szumátra és Sulawesi (ma Celebesz) szigeten történt lázongásokat 1958-ra teljesen le tudták verni. Az 1960-as években Indonézia katonai konfliktusba keveredett a szomszédos területeken létrehozott Malajziával, és a hazai gazdasági nehézségek is csak tovább növekedtek. Az erős elnöki hatalom jele volt, amikor Malajziával szemben konfrontációt követően 1965-ben kilépett az ország az ENSZ-ből. Az események ugyanebben az évben csúcsosodtak ki, amikor a kommunista csoportok általi állítólagos állampuccskísérlet miatt több katonai vezetőt gyilkoltak meg, és veszélybe került Sukarno hatalma is. Suharto tábornok, akit az államcsíny brutális elfojtására kértek fel, 1966. március 11-én magához ragadta a hatalmat, majd 1967-ben az elnöki irányítást is. Az ezt követő katonai uralom során mintegy ötszázezer embert végeztek ki és sokakat bebörtönöztek az állítólagos kommunisták elleni hajtóvadászatok során.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Magyar Larousse : Enciklopédikus szótár III. (N–Zs). Főszerk. Ruzsiczky Éva, Szávai János. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6748-2
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Sukarno című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]