Alexander von Krobatin

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Alexander von Krobatin
Krobatin Alexander FM 1849 1933 photo.jpg
Született
1849. szeptember 12.
Flag of the Habsburg Monarchy.svg Habsburg Birodalom, Olmütz
Elhunyt
1933. december 27. (84 évesen)
Ausztria Ausztria, Bécs
Nemzetisége Osztrák-Magyar Monarchia osztrák
Fegyvernem tüzérség, gyalogság
Szolgálati ideje 1869 – 1918
Rendfokozata vezérezredes (1916)
tábornagy (1917)
Egysége 10. hadsereg (1916–17)
tiroli hds.csoport (1918)
Civilben hadügyminiszter

Alexander von Krobatin báró (Alexander Freiherr Krobatin von Polnisch Maralek) (Olmütz, Morvaország, 1849. szeptember 12.Bécs, 1933. december 27.) osztrák tüzértiszt, császári és királyi tábornok, 191217-ig az Osztrák–Magyar Monarchia hadügyminisztere, 1916-tól báró, 1917-től tábornagy, első világháborús seregcsoport-parancsnok.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Származása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alexander Krobatin a morvaországi Olmützben (ma Olomouc, Csehország) született 1849. szeptember 2-án. Édesapja közkatonából évtizedes szolgálat után fényes kitüntetésekkel őrnagyi rangig emelkedett, nyugalomba vonulása alkalmából címzetes alezredesi rangot kapott (Titular-Oberstleutnant). Megkapta a Lipót-rend lovagkeresztjét, majd 1881. április 24-én Bécsben osztrák nemesi rangra emelték (Adelsdiplom). Fiai is a katonai pályára léptek.

1881. június 10-én apjuk után fiai, Friedrich Krobatin főhadnagy és Alexander Krobatin százados, valamint leányai, Maria és Johanna Krobatin is jogot kaptak a lovagi (Ritter) cím használatára.

Tanulmányai, pályakezdése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alexander Krobatin 186165 között kijárta a hadapródiskolát, majd 186569 között a tüzérségi akadémiát (Artillerieakademie) a morvaországi Mährisch Weißkirchenben (ma: Hranice na Moravě, Csehország). Ennek elvégzése után, 1869. szeptember 1-jén hadnagyi rangban a 3. erődtüzér-zászlóaljhoz (Festungs-Artillerie-Bataillon) osztották be, itt szolgált 1877-ig, közben elvégezte a felsőbb tüzérségi szaktanfolyamokat és a tüzérségi lőiskolát (Artillerieschießschule). 187176 között a Bécsi Műszaki Egyetemen műszaki kémiai tanulmányokat folytatott. 1873. október 29-én főhadnaggyá léptették elő. 187785 között elvégezte a Katonai Műszaki Akadémiát (MilAk), ennek során 1879. május 1-jén másodosztályú, majd 1882. november 1-jén elsőosztályú századossá léptették elő. Szolgálati lapja szerint német anyanyelve mellett jól tudott franciául, és a katonai szolgálat ellátásához szükséges mértékben magyarul és románul is.

Katonatiszti pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1885-től 1890-ig tüzértisztként szolgált különféle beosztásokban. 1889. május 1-jén őrnaggyá léptették elő. 1890-ben kinevezték a tüzérségi hadapródiskola (Kadetenschule) parancsnokává, e minőségében 1892. május 1-jén alezredesi rangot kapott. 1895. május 1jén ezredessé léptették elő, és kinevezték az 1. hadtest tüzérosztályának (KpsArtReg. 1) parancsnokának. 1896-ban áthelyezték a császári és királyi Hadügyminisztériumba (Reichskriegministerium), itt a 7. részleg vezetője lett.

1900. november 1-jén vezérőrnaggyá léptették elő, 1914-től a Hadügyminisztérium szekciófőnöke (azaz osztályvezetője) lett. 1905. május 1-jén altábornagyi, 1910. november 1-jén táborszernagyi (Feldzeugmeister) rangot kapott. 1912-ben kinevezték az Osztrák–Magyar Monarchia hadügyminiszterévé.

A volt Birodalmi Hadügyminisztérium épülete Bécsben, a Stubenringen

Hadügyminisztersége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hadügyminiszterként ő viselte a fő felelősséget a háborúra készülő Monarchia haderejének felszereléséért, a haditermelés szervezéséért és a hadsereg mozgósításáért. A háborús párthoz tartozott, Berthold külügyminiszterrel és Conrad vezérkari főnökkel értett egyet, akik a Szerbia elleni preventív háború tervét támogatták. 1914-ben, a Ferenc Ferdinánd trónörökös szarajevói meggyilkolását követő júliusi válság idején is az azonnali hadüzenet mellett állt ki, és a későbbi események során is mindig kiállt Conrad agresszív tervei mellett. 1914. július 30-án ő rendelte el a részleges mozgósítást Szerbia ellen.

Alexander von Krobatin (balra) 1915-ben.

A háború éveiben Krobatin minisztériuma rendkívüli erőfeszítéseket tett, hogy a Monarchia gazdálkodását átállítsa a haditermelésre, növelje az ipar és a mezőgazdaság termelését, ezzel folyamatosan biztosítva a hadsereg ellátását. Az első két évben kevés gyakorlati sikert ért el, bár a hadosztályszintű tüzérség erejét sikerült a háború előtti szint háromszorosára emelni.

A háború első két évében a semleges Románia – az antant heves tiltakozása ellenére – nagy mennyiségű gabonát és nyersolajat szállított a központi hatalmaknak. A közös Minisztertanács 1915. december 12-i ülésén elhangzott, hogy a Monarchia ellátására havonta 700 uszályrakomány román gabona behozatala szükséges. 1915 végén létrejött a dunai hajózás katonai vezetését ellátó szervezet, a Központi Szállításvezetőség hajózási csoportja (Zentraltransportleitung Schiffahrtsgruppe), amelynek feladata a Monarchia számára létfontosságú importszállítmányok biztosítása volt. A folyami kereskedelmi hajózást 1916. január 7-én a közös Hadügyminisztérium alá rendelték. Krobatin elrendelte, hogy az al-dunai hajózás télen sem állhat le, és naponta legalább 12 megrakott uszályt kell felhozni a Vaskapu-szoroson keresztül. Ennek biztosítására hajóállomás-parancsnokságokat is felállítottak a Duna német–osztrák–magyar ellenőrzés alatt álló teljes szakaszán, Regensburgtól Oltenițáig (a román-bolgár határig) [1].

Alexander Ritter von Krobatin hadügyminisztert 1916. február 29-én vezérezredessé léptették elő. A legelső tábornokok között volt, akik megkapták ezt az újonnan kreált rangot. Az uralkodó 1916. december 15-én osztrák bárói rangra emelte, teljes neve ezután Alexander Freiherr Krobatin von Polnisch Maralek lett.

1916. augusztus 27-én Románia hadat üzent a központi hatalmaknak, és leállította gabonaszállításait az Osztrák–Magyar Monarchia felé. A Monarchia rá volt utalva erre az importra, a „csap” elzárásával az antant joggal számíthatott arra, hogy Németország és Ausztria–Magyarország hamarosan kifogy készleteiből és feladni kényszerül a háborút.

Mivel a gabonaimport kiesése közvetlenül sújtotta a hadsereg ellátását, a közös minisztertanács 1916. szeptember 9-i ülésén Krobatin javaslatot nyújtott be, amelyben korlátlan jogokat adott volna a hadseregnek az élelmiszer-beszerzésben (rekvizícióban) és büntetésekkel sújtotta volna az árufelhalmozókat. Josef Stürgkh tábornok, a Monarchia hadseregének képviselője a német császári főhadiszálláson (az 1916. október 21-én meggyilkolt Karl von Stürgkh osztrák miniszterelnök bátyja), és Tisza István magyar miniszterelnök egyöntetűen diktatórikus törekvésnek minősítették és elutasították a javaslatot, de Krobatin nem engedett követeléséből. A minisztertanács következő ülésén, 1916. október 16-án a kormánytagok azt követelték Krobatintól, hogy csökkentse a hadsereg gabonaigényét 8,4 millió mázsára. A hadügyminiszter kimutatta, hogy a napi 462 gramm lisztfejadag biztosításához legalább 11 millió mázsa gabona szükséges. A hárommillió mázsányi hiányt katasztrofálisnak minősítette, és követelte a miniszterektől, hogy találjanak alternatív gabonaforrásokat. Ennek hiányában a háborús erőfeszítés teljesen le fog fulladni.

A hadsereg ellátásáról folyó vita azonban azonban meggyengítette Krobatin helyzetét a kormányban. 1917 márciusában, amikor Károly császár elmozdította Krobatin legfőbb támogatóját, Conrad vezérkari főnököt, Krobatin helyzete is megingott. 1917. április 12-én lemondatták a hadügyminiszterségről, helyére Rudolf Stöger-Steiner von Steinstätten gyalogsági tábornokot nevezték ki.

Bár 191718 folyamán a központi hatalmak által megszállt Szerbia több gabonát termelt a Monarchia számára, mint a szintén megszállt Románia, amely csak nehezen heverte ki a háborús károkat, ez sem tudta pótolni a Románia hadbalépése előtti import mennyiségét. A Monarchia frontkatonáinak liszt-fejadagja 1918 nyarára már 300 grammra csökkent, a tartalékba vont katonáknak 200 grammal (illetve ennyi lisztből készült kenyérrel) kellett beérniük.

Krobatin báró – hivatali megbízatásai mellett – a 108. tábori tüzérezred (FAR 108) tulajdonosa, azaz tiszteletbeli parancsnoka is volt. Emellett megkapta a Bécsi Műszaki Egyetem díszdoktori címét. A Birodalmi Tanács (Reichsrat) felsőháza, az Urak Házának (Herrenhaus) örökös tagjává választották. Megkapta a Szent István-rend nagykeresztjét, az elsőosztályú Katonai Szolgálati Érdemkeresztet, a Lipót-rend nagykeresztjét és a Vaskorona-rend második osztályú lovagkeresztjét. Tiszteletbeli elnöke volt a Károly Császár Jóléti Alapnak, és tagja a bécsi Viribus Unitis lovaglóegyletnek.

Lemondása után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Hadügyminisztériumból való távozása után Krobatin vezérezredes áprilisban átvette a tiroli 10. hadsereg parancsnokságát, amely a Conrad hadseregcsoport keretében működött. Elődjét, Karl Scotti gyalogsági tábornokot a XV. hadtest parancsnokává vetették vissza.

1917. október végén, a caporettói áttörés során a 10. hadsereg, Tirolból és Karintiából kiindulva, az alpesi hágókon áttörve a Paluzza–Paularo–Chiusaforte vonalig jutott. Október 31-én elérték a Tagliamento felső folyását Tolmezzónál, megteremtve az összeköttetést a 14. hadsereggel (Krauss gyalogsági tábornok I. hadtestével). Krobatin csapatai november 8-án a Piave menti Pieve di Cadore várost, 9-én Longarone helységet foglalták el. Bekerítettek és megadásra kényszerítettek két olasz hadosztályt, katonáit fogságba ejtették. A siker nyomán 1917. november 5-én Krobatin vezérezredest tábornaggyá (Feldmarschall) nevezték ki.

1918-ban már nem jutott látványos szerephez. Júniusban a piavei csatavesztésben a 10. hadsereg csak alárendelt szerepet kapott. Az október 24-én megindult olasz offenzíva harmadnapján, október 26-án kinevezték a tiroli hadseregcsoport parancsnokává. Október végére azonban az olaszok a Vittorio Venetó-i csatában felmorzsolták a Krobatin parancsnoksága alatt álló 10. és 11. hadsereget. November 7-én parancsnoki beosztása megszűnt.

A világháború után nyugállományba helyezték. Alexander von Krobatin tábornagy, Polnisch Maralek bárója Bécsben hunyt el 1933. december 27-én, 84 éves korában.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Julier Ferenc: 1914-1918: A világháború magyar szemmel, Budapest, Magyar Szemle Társaság, 1933. ([2])
  • Galántai József: Magyarország az első világháborúban, Korona, Budapest, 2001.
  • Genealogisches Handbuch des Adels (Nemesi családok lexikona) VII. kötet (sorozat 97. kötete), C. A. Starke Verlag, Limburg (Lahn), 1989, ISSN 0435-2408.
  • Залесский К.А. : Кто был кто во первой мировой войне. Союзники Германии. (Zalesszkij K.A.: Ki kicsoda az első világháborúban. Németország szövetségesei), Moszkva, 2003.