Lavrentyij Pavlovics Berija

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Lavrentyij Pavlovics Berija
Lavrenty Beria.jpg
Lavrentyij Pavlovics Berija
A Szovjetunió belügyminisztere
Hivatali idő
1938. november1953. június 26.
Előd Nyikolaj Ivanovics Jezsov
Utód Ivan Alekszandrovics Szerov

Született 1899. március 29.
Merheuli,  Orosz Birodalom
Elhunyt 1953. december 23. (54 évesen)
Moszkva,  Szovjetunió
Párt Szovjetunió Kommunista Pártja
Foglalkozás politikus
Halál oka halálbüntetés

Lavrentiy Beria Signature.svg
Lavrentyij Pavlovics Berija aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Lavrentyij Pavlovics Berija témájú médiaállományokat.

Lavrentyij Pavlovics Berija (orosz nyelven: Лавре́нтий Па́влович Бе́рия, grúz nyelven: ლავრენტი ბერია; Merheuli, 1899. március 29.Moszkva, 1953. december 23.) szovjet politikus, 1938 és 1953 között a szovjet titkosszolgálat vezetője volt.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Merheuliban, Szuhumi közelében, Abházia (Grúzia) területén a megrél (más formában mingrél) nép tagjaként született. Berija grúz ortodox vallású családban nőtt fel. Édesapja Pavel Huhajevics Berija földművelő volt. Édesanyja Marta Ivanovna mélyen vallásos, templomba járó asszony volt, aki özvegyi sorsra jutott, mielőtt férjhez ment volna Berija apjához.

Tevékenysége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Berija Sztálin halála után egyike volt a Szovjetunió első 4 emberének, Malenkov, Hruscsov és Molotov mellett.

A Sztálin által elindított egyes megtorlások (lásd például: fehér köpenyes gyilkosok pere vádlottainak kiengedése, egyes deportáltak hazaengedése a gulagokról) leállításában Berija kezdeményező szerepet játszott, de ellenfelei azzal vádolták, hogy így akart zűrzavart okozni az országban.hogy később rendteremtőként léphessen fel.


Az tény, hogy a szabadon bocsátott köztörvényes bűnözők sok helyen terrorizálták a lakosságot, de az ugyancsak szabadon engedett politikai foglyokat is.

1953. június 13-án még kioktathatta a pártküldöttség élén Moszkvába rendelt Rákosi Mátyást, és kifejezetten a mindenki számára váratlanul odarendelt Nagy Imrét neveztette ki miniszterelnöknek. Berija a vita során nem titkolta, hogy Nagy Imre mellett szól, hogy nem zsidó, s erős hangon odaszólt Rákosinak, hogy "Magyarországnak még nem volt zsidó királya".[1] Azonban június végére ő lett a hatalmi harc első áldozata. A kelet-berlini felkelés hatására legfőbb szövetségese, Malenkov miniszterelnök is elpártolt mellőle, így az SZKP KB 1953. június 26-ai plénumán „kapitalista ügynök”-nek titulálták, megfosztották tisztségeitől, és Georgij Zsukov marsall, honvédelmi miniszter, más főtisztek segítségével azonnal letartóztatta. Berija elfogását a Pravda csak 1953. július 10-én jelentette be. A hivatalos verzió szerint a letartóztatása után elítélték, majd 1953. december 23-án kivégezték.

Egyesek, többek között Berija fia Szergej Berija („Szergo”) is, azt állítják, hogy Beriját a letartóztatásakor mindenféle per nélkül azonnal agyonlőtték. Ez valószínűtlen, ugyanis előkerültek olyanok, akik Berija decemberi tárgyalásán tanúskodtak.

Berija életének utolsó szakaszában sok a tisztázatlan kérdés, az ellentmondás. Állítólag hajlandó lett volna lemondani Kelet-Németországról (akkori NDK), és enyhíteni a kelet-európai kommunista országok ellenőrzésén, cserébe egy Marshall-segélyhez hasonló masszív nyugati gazdasági segítségért.

Történészek szerint, Nagy Imre felemelkedése 1953-ban Berija (és Malenkov) szerepének ideiglenes felértékelődésének eredménye.

Később, 1989-ben felmerült az a vád, hogy a szovjet emigráció időszakában „Vologya” fedőnéven az OGPU, illetve az NKVD ügynökeként tevékenykedett, s az OGPU tisztjeként részt vett a cári család meggyilkolásában. Amennyiben ez igy volt, akkor Berija volt a főnöke. [2] Azóta – ugyan forrás nélkül – állítólag bebizonyosodott, hogy az ezt „bizonyító” aktát Grósz Károly állíttatta össze Nagy Imre lejáratása érdekében.

Az viszont nem kétséges, hogy Sztálin halála után 1956-ig a magyar politikai vezetők sorsa a moszkvai hatalmi harcoktól függött.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Pünkösti Árpád: Rákosi bukása, száműzetése és halála.Európa kiadó.2001.
  2. Wikipédia szócikk Nagy Imréről, lásd ott a 7,8,9. számú és itt a jegyzeteknél felhívott lábjegyzeteket is.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Lavrentyij Pavlovics Berija témájú médiaállományokat.
  • Радзинский. 12., Николай II: жизнь и смерть (orosz nyelven). Moszkva: АСТ, 510. o. isbn=978-5-17-043315-2 (2007)
  • Rainer M. János: Nagy Imre. Vince kiadó, Budapest, 2002., 26. o.
  • Johanna Granville. Imre Nagy aka «Volodya» – A Dent in the Martyr’s Halo? Cold War International History Project Bulletin, 1995