Lavrentyij Pavlovics Berija

Lavrentyij Pavlovics Berija
Lavrentyij Pavlovics Berija
A Szovjetunió belügyminisztere
Hivatali idő 1938. november – 1953. június 26.
Előd	Nyikolaj Ivanovics Jezsov
Utód	Ivan Alekszandrovics Szerov
Született	Merheuli, Orosz Birodalom 1899. március 29.
Elhunyt	Moszkva, Szovjetunió 1953. december 23. (54 évesen)
Párt	Szovjetunió Kommunista Pártja
Lavrentyij Pavlovics Berija aláírása

Lavrentyij Pavlovics Berija (orosz nyelven: Лавре́нтий Па́влович Бе́рия, grúz nyelven: ლავრენტი ბერია; Merheuli, 1899. március 29. – Moszkva, 1953. december 23.) szovjet politikus, 1938 és 1953 között a szovjet titkosszolgálat vezetője volt.

Élete

Merheuliban, Szuhumi közelében, Abházia (Grúzia) területén a megrél (más formában mingrél) nép tagjaként született. Berija grúz ortodox vallású családban nőtt fel. Édesapja Pavel Huhajevics Berija földművelő volt. Édesanyja Marta Ivanovna mélyen vallásos, templomba járó asszony volt, aki özvegyi sorsra jutott, mielőtt férjhez ment volna Berija apjához.

• 1917-ben (1919?) belépett a Kommunista Pártba.
• 1921 és 1931 között a kegyetlenségeiről hírhedt szovjet állambiztonsági szolgálat, a CSEKA vezetője volt Grúziában.
• 1938-ig a Grúz Kommunista Párt első titkára volt.
• 1938 és 1946 között belügyi és állambiztonsági népbiztos (az NKVD rettegett főnöke), a sztálini koncepciós perek egyik legfőbb felelőse volt.
• 1945-től a Szovjetunió marsallja volt.
• 1946 és 1953 között miniszterelnök-helyettes volt.
• 1953-ban belügyi és állambiztonsági miniszter volt. (Ekkor az NKVD átalakult, új neve KGB lett.)

Tevékenysége

Berija Sztálin halála után egyike volt a Szovjetunió első 4 emberének, Malenkov, Hruscsov és Molotov mellett.

A Sztálin által elindított egyes megtorlások (lásd például: fehér köpenyes gyilkosok pere vádlottainak kiengedése, egyes deportáltak hazaengedése a gulagokról) leállításában Berija kezdeményező szerepet játszott, de ellenfelei azzal vádolták, hogy így akart zűrzavart okozni az országban (tény, hogy a szabadon bocsátott köztörvényes bűnözők sok helyen terrorizálták a lakosságot), hogy később rendteremtőként léphessen fel.

1953. június 13-án még kioktathatta a pártküldöttség élén Moszkvába rendelt Rákosi Mátyást, de június végére ő lett a hatalmi harc első áldozata. A kelet-berlini felkelés hatására legfőbb szövetségese, Malenkov miniszterelnök is elpártolt mellőle, így az SZKP KB 1953. június 26-ai plénumán „kapitalista ügynök”-nek titulálták, megfosztották tisztségeitől, és Georgij Zsukov marsall, honvédelmi miniszter, más főtisztek segítségével azonnal letartóztatta. Berija elfogását a Pravda csak 1953. július 10-én jelentette be. A hivatalos verzió szerint a letartóztatása után elítélték, majd 1953. december 23-án kivégezték.

Egyesek, többek között Berija fia Szergej Berija („Szergo”) is, azt állítják, hogy Beriját a letartóztatásakor mindenféle per nélkül azonnal agyonlőtték. Ez valószínűtlen, ugyanis előkerültek olyanok, akik Berija decemberi tárgyalásán tanúskodtak.

Berija életének utolsó szakaszában sok a tisztázatlan kérdés, az ellentmondás. Állítólag hajlandó lett volna lemondani Kelet-Németországról (akkori NDK), és enyhíteni a kelet-európai kommunista országok ellenőrzésén, cserébe egy Marshall-segélyhez hasonló masszív nyugati gazdasági segítségért. Történészek szerint, Nagy Imre felemelkedése 1953-ban Berija (és Malenkov) szerepének ideiglenes felértékelődésének eredménye, és amint Berija csillaga leáldozott, úgy tért vissza a hatalomba a keményvonalas Rákosi Mátyás 1955-ben.