Vaszilij Konsztantyinovics Blücher

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vaszilij Konsztantyinovics Blücher
Василий Блюхер.jpg
Született
1889. december 1.
Barscsinka,  Orosz Birodalom
Elhunyt
1938. november 9. (48 évesen)
Moszkva,  Szovjetunió
Nemzetisége orosz
Szolgálati ideje 1914–1938
Rendfokozata RA A F10Marshal 1940.png Marsall
Csatái első világháború,
orosz polgárháború,
Haszan-tavi csata
Kitüntetései

Order of Lenin ribbon bar.png Lenin-rend (2x)
Order of Red Banner ribbon bar.png Vörös Zászló érdemrend (4x)

Order redstar rib.png Vörös Csillag érdemrend
Civilben esztergályos

Vaszilij Konsztantyinovics Blücher (oroszul Васи́лий Константи́нович Блю́хер, 1889. december 1.1938. november 9.) orosz katona, a Szovjetunió marsallja volt. Eredeti szakmája szerint esztergályos volt, ám sok munkahelyet megjárt fiatalkorában, és 1910-ben két évnél is több időre börtönbe zárták sztrájkszervezésért. Az első világháborúban Bruszilov 8. hadseregében altisztként szolgált, de sebesülés miatt leszerelték. Az orosz polgárháborúban partizánegységeket szervezett, majd a Távol-keleti Köztársaság honvédelmi minisztere lett. Ezután Kínában lett a Kuomintang katonai tanácsadója, majd ismét a Távol-Keletre vezényelték. 1937-ben ott volt a Mihail Nyikolajevics Tuhacsevszkij marsallt halálra ítélő bíróságban, 1938-ban azonban már ő maga került a vádlottak padjára, és a Haszan-tavi csatában elszenvedett súlyos veszteségek miatt leváltották, majd börtönbe vetették, ahol belehalt a kínzásokba. 1956-ban rehabilitálták.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fiatalkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1889. december 1-jén született Barscsinkában, a Jaroszlavi kormányzóság egyik kis falujában, szegény paraszti család gyermekeként. Apja 14 évesen inasnak adta egy szentpétervári textilüzletbe, később azonban a fiú sokféle munkahelyet megjárt nemcsak itt, de Moszkvában és a Volga vidékén is. Végül Moszkva egyik külvárosában helyezkedett el egy vasútikocsi-javító műhelyben, ahol kapcsolatba került a kommunista mozgalommal. 1910-ben sztrájkszervezés miatt letartóztatták, majd két év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélték. Csupán 1913-ban szabadult, és az első világháború kitöréséig Moszkvában dolgozott tovább.[1]

A háború kezdetén besorozták a cári seregbe. A Délnyugati Fronthoz került, ahol azonban négy hónap múlva súlyosan megsebesült, és kórházba került. 1916-ban, egy évi kórházi ápolás után leszerelték, amely után szerelőnek állt, majd 1916-ban belépett a bolsevikok közé. Szovjet források szerint egészen az őrmesteri rendfokozatig vitte, és kétszer tüntették ki Szent György-kereszttel, ám a levéltári kutatások ezeket nem igazolták. Az 1917-es polgári forradalom után a szamarai tartalék ezredhez irányították, hogy terjessze a forradalmi eszméket a katonák között. Bár rokkantsága miatt nehéz volt elérnie felvételét az ezredbe, mégis sikerrel járt, és a 1917-es októberi orosz forradalom idején már a bolsevikok támogatására vezette az ezred katonáit.[2]

Orosz polgárháború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Blücher 1919-ben

Az orosz polgárháború kitörése után Blücher egy különítménybe került, amelyre azt a feladatot bízták, hogy semmisítse meg a Cseljabinszkot bekerítő kozák csapatokat. A mintegy 500 fős különítmény volt az első segítség, amely elérte a várost 1917. november 20-án. A városban működő eszer-mensevik duma helyett egy forradalmi katonai bizottságot alakítottak, amelynek élére Blücher került. Az erősítéssel együtt nemsokára legyőzték a fehér sereget, és 1918 januárjában elfoglalták a bázisukul szolgáló Orenburgot is.[3]

A Csehszlovák Légió lázadása azonban alapjaiban változtatta meg a hadi helyzetet az Urál vidékén, és az orenburgi vörös csapatokat bekerítették. Mivel a Vörös Hadsereg legközelebbi egységei is 1500 kilométerre voltak, így Blücher útra kelt partizánjai élén, és az Urál mentén haladva több csatát is vívott a fehérekkel. A tervét azonban siker koronázta, és szeptemberre elérték a 3. hadsereget. Itt Blücher egységét beolvasztották a 4. uráli hadosztályba, amelynek élére őt nevezték ki. Egységével együtt részt vett az őszi és téli hadjáratokban, és Perm visszafoglalásában. 1919. január 1-jén kinevezték a 3. hadsereg parancsnokhelyettesévé, majd április 3-án a Vjatkai Erődített Körlet parancsnoka is lett. Ezen hadosztály élén vett részt a Kolcsak admirális elleni harcokban, és a fehéreket egészen a Bajkál-tóig üldözte.[4]

Ezután 1920-ban a Déli Frontra vezényelték, ahol a Kahovkai Erődített Körlet parancsnoka lett. Itt részt vett a Pjotr Vrangel által 1920. október 14-én indított harckocsitámadás visszaverésében, amely a legerősebb volt az orosz polgárháborúban. Ezt követően a Krím-félsziget elfoglalásáért indított hadműveleteben egysége a perekopi és isunyi védőállások megrohanásában tüntette ki magát, és a Vrangel elleni harc ünnepelt hősei lettek.[4]

Ezután Lenin a Távol-Keletre küldte, ahol a japánok szálltak meg orosz területeket, és a fehéreket használták fel érdekeik védelmére. Itt a szovjetek egy ütközőállamot, a Távol-keleti Köztársaságot hozták létre, és Blücher ennek az államnak lett a hadügyminisztere és hadseregének a főparancsnoka. Azt a feladatot kapta, hogy úgy szerezze vissza a volt orosz területeket, hogy közben nem robbant ki háborút Japánnal. Az irányítása alá rendelt Népi Forradalmi Hadsereget átszervezte, és kiképezte, ütőképes haderőt létrehozva belőle. A Hadsereg egységei 1922 februárjában megrohanták és elfoglalták Volocsajevkát, ezzel véget vetve az orosz polgárháborúnak.[j 1][4]

Kínai szolgálat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Blücher 1923-ban
Az elsőként kinevezett öt marsall. Balról jobbra haladva áll Bugyonnij és Blücher, ül Tuhacsevszkij, Vorosilov és Jegorov

Az orosz polgárháború végeztével Blüchert visszahívták a Távol-Keletről, és a szentpétervári 1. lövészhadtest parancsnokává nevezték ki, amely megbízatást 1923 végéig teljesítette. Ekkor katonai tanácsadóként a Kínai Köztársaságba küldték, hogy segítse Szun Jat-szent és a Kuomintangot egy ütőképes hadsereg létrehozásában. Itt a Nemzeti Forradalmi Hadsereg főtanácsadójává nevezték ki, és a sereg hamarosan készen állt arra, hogy hatalmi ellensúlyt képezzen a kínai hadurakkal és seregeikkel szemben. Szun Jat-szen 1925-ös halála után Csang Kaj-sek került az ország élére, és az északi hadjárat sikere után annyira megerősödött, hogy elérte a szovjet tanácsadók kivonását az országból, és szembefordult a Kínai Kommunista Párttal, illegalitásba kényszerítve azt.[5]

Távol-Kelet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kínából való visszatérése után 1929 augusztusáig az Ukrajnai Katonai Körzet parancsnokhelyettese volt, majd ismét a Távol-Keletre vezényelték. Itt azt a feladatot kapta, hogy a távol-keleti haderőkből szervezze meg a Távol-keleti Különleges Hadsereget. Erre azért volt szükség, mert Mandzsúria hadura, Csang Hszüe-liang orosz fehér emigránsok segítségével elfoglalta a területén áthaladó 1500 km-es kelet-kínai vasútvonalat, amely már a cárok ideje óta orosz tulajdonban állt. A kínaiak ezen kívül a határ teljes szakaszán ellenségesen léptek fel, és a szovjet vezetés számára úgy tűnt, meg akarják szállni a Tengermelléki határterület szempontjából különösen fontos transzszibériai vasútvonalat.[5][6]

Október 12-én a Távol-keleti Különleges Hadsereg csapást mért a kínai seregre, elfoglalva Fucsin városát, és mintegy 125 kilométerrel benyomultak a kínai területekre. A határokon lévő fenyegetést a Misan elleni rajtaütéssel, és Konsztantyin Konsztantyinovics Rokosszovszkij 5. kubáni lovasdandárjának bevetésével sikerült semlegesíteni. A hadművetek november 23-án értek véget, ami után a kínaiak békét kértek, elengedték a hadifoglyokat és visszaadták a szovjeteknek az elfoglalt vasútvonalat. Blücher az érdemei miatt elsőként kapta meg 1930 májusában az újonnan alapított Vörös Csillag érdemrendet.[7]

1935-ben az első öt marsallá előléptetett személy között volt. Hamar felismerte a japán terjeszkedésben rejlő veszélyt, és sürgette a távol-keleti területek megerősítését. Javaslata 100 000 fős létszámnövelést tartalmazott, ám az 1938-ban elkészült központi terv ennek csak tizedét, mintegy 10 000 főt irányozott elő. Bár Vorosilov később újabb 23 500 katonát hagyott jóvá, Blücher megtámadta a döntést, és a Katonai Főtanács jelenlétében újratárgyalta az ügyet. Itt döntés született 72 300 fős azonnali, majd az év hátralévő részén további 33 500 fős bővítésről. Ez év júniusában létrehozták a Távol-keleti Frontot, amelynek Blücher lett a parancsnoka.[8]

Haszan-tavi csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szovjet térkép a Távol-Keletről 1930-ból, amelynek bal alsó sarkában Blücher látható

Blücher javaslatainak előrelátó voltát a későbbi események igazolták. 1938 júliusában a japánok a Haszan-tó vidékén vonultatták fel erőiket, és követelték a szovjet kormányzatról, hogy a Csangkufeng-magaslatról vonják ki csapataikat, mivel az Mandzsukuóhoz, a japán bábállamhoz tartozik. Mivel ők erre nem voltak hajlandóak, július 29-én támadást indítottak a szovjet állások ellen. A parancsnokság igyekezett megerősíteni a magaslatokat új csapatokkal, ám a szegényes infrastruktúra és a mocsaras terep miatt nehéz volt jelentős csapatokat a területre küldeni, és a két kulcsfontosságú magaslat két napon belül elesett. A rosszul összehangolt ellentámadások kudarcot vallottak, a japánok pedig megvetették a lábukat szovjet területen. A kavarodás olyan nagy volt a szovjet csapatok között, hogy a 40. hadosztály parancsnoka egyszerre három helyről kapott parancsot: a hadseregparancsnoktól, a hadseregtől és a front főhadiszállásától.[9]

Blücher augusztus 2-án kapta meg a parancsot Sztálintól, hogy személyesen irányítsa a térségben folyó hadműveleteket, ám kikötötték neki, hogy Vorosilov engedélye nélkül nem helyezheti át a frontparancsnokságot máshova. Másnap döntés született a 39. lövészhadtest bevetéséről, és utasították Blüchert, hogy az ütközet vezetését át a hadtest parancsnokának, Grigorij Sternnek, aki az ő törzsparancsnoka volt. Augusztus 4-én újabb parancs érkezett számára, amelyben utasították, hogy helyezze készültségbe a Távol-keleti Frontot és a Bajkálontúli Katonai Körzetet, valamint erősítse meg a határőrizetet. Ezzel együtt figyelmeztették őket, hogy ne kövessék el ugyanazt a hibát, mint a 40. lövészhadosztály azóta leváltott parancsnoka elkövetett. Az augusztus 6–11. közötti hadműveletek sikerrel jártak, és a japánokat kiszorították a szovjet területekről.[10]

Blücher az egész összecsapás idején nehéz helyzetben volt, hiszen a csata tényleges irányítója Stern volt, akit felhatalmaztak, hogy csak a honvédelmi népbiztosnak jelentsen. Bár Blücher parancsot kapott, hogy személyesen vezesse a támadást, nem tudta elhagyni a habarovszki főhadiszállást, mivel erre is parancs kötelezte. Ezen kívül parancsnoka volt az egész Távol-keleti Frontnak, állandó kapcsolatot kellett tartania a csendes-óceáni flottával és a helyi politikai szervezetekkel. Törzsét a 39. lövészhadtest tisztikarának feltöltésére használták, így megfelelő segítség nélkül maradt teendői intézésében.[11]

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A japánok feletti győzelem ellenére Blücherre és Sternre erős fejmosás várt Moszkvában.[j 2] Sztálin az események miatt egyértelműen Blüchert tette meg hibásnak, és nagyon felbőszült. 1938. szeptember 4-én leváltották a Távol-keleti Front éléről, és a Katonai Főtanács rendelkezési állományába helyezték. Amíg vesztegelni kényszerült, Vorosilov felajánlotta neki Szocsiban lévő nyaralója használatát.[12]

1938. október 22-én letartóztatták és Moszkvába hurcolták, ahol kínzásnak vetették alá. 18 napig kínozták, és Berija hét esetben személyesen felügyelte a vallatást. A kínzások során Blücher egyik szemét kiverték, hasi szerveit szétzúzták és tüdőembóliát kapott.[13] Végső kétségbeesésében így kiabált: „Sztálin, remélem hallod, hogy mit művelnek velem!”[14] 1938. november 8-án belehalt a sérüléseibe. Sztálin azonnal parancsot adott holtteste elégetésére. Hivatalosan csak 1939. március 10-én ítélték halálra, mint japán kémet. Halála után már csupán két marsallja maradt a Szovjetuniónak: Vorosilov és Bugyonnij.[15][16]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Ezt éneklik meg az Amuri partizánok című mozgalmi dalban is, ám a kérdéses versszak nem található meg a magyar fordításban. Forrás: Rubicon, i. m. 28. old.
  2. Stern Katonai Főtanács előtti augusztus 31-i beszámolója alkalmával Sztálin kérdezte ki őt. Kérdések hosszú sora következett, és a beszámoló lassacskán Stern felelősségre vonásává változott.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. J. Spahr, i. m. 238-239. old.
  2. J. Spahr, i. m. 239. old.
  3. J. Spahr, i. m. 239-240. old.
  4. ^ a b c J. Spahr, i. m. 240. old.
  5. ^ a b J. Spahr, i. m. 241. old.
  6. Jung Chang, Jon Halliday: Mao, az ismeretlen történet, Európa Kiadó, Bp., 2006, ISBN 9630781581, 84. o.
  7. J. Spahr, i. m. 242. old.
  8. J. Spahr, i. m. 242-243. old.
  9. J. Spahr, i. m. 243-244. old.
  10. J. Spahr, i. m. 244-245. old.
  11. J. Spahr, i. m. 245. old.
  12. J. Spahr, i. m. 246-247. old.
  13. Rupert Butler, i. m. 73. old.
  14. Simon Sebag Montefiore. Sztálin – A Vörös Cár udavara. Alexandra Kiadó, 288. o. ISBN 9789633706916 (2007) 
  15. Rubicon, i. m. 28. old.
  16. J. Spahr, i. m. 247. old.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • (2010.) „Sztálin tábornokai - Szakértelem vagy lojalitás?”. Rubicon 22. (211.), 29–34. o.  
  • William J. Spahr. Sztálin hadvezérei, a szovjet vezérkar 1917–1945. Aquila Könyvkiadó. ISBN 963907358x (1998) 
  • Simon Sebag Montefiore. Sztálin – A Vörös Cár udavara. Alexandra Kiadó. ISBN 9789633706916 (2007) 
  • Rupert Butler. A Sztálini terror eszközei – CSEKA - OGPU - NKVD - KGB 1917-től 1991-ig, ford. Füsti Molnár Zsuzsa, Gabo könyvkiadó és kereskedelmi KFT. ISBN 9789636892500 (2008) 

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Vaszilij Konsztantyinovics Blücher témájú médiaállományokat.