Kliment Jefremovics Vorosilov

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kliment Jefremovics Vorosilov
Klim voroshilov.JPG
Kliment Vorosilov marsall 1937-ben
Született 1881. február 4.
Verhnyeje,  Orosz Birodalom
Meghalt 1969. december 2. (88 évesen)
Moszkva,  Szovjetunió
Nemzetisége orosz
Szolgálati ideje 1903-1960
Rendfokozata RA-SA F10MarsSU 1955.png marsall
Csatái Orosz polgárháború
Lengyel–szovjet háború
Második világháború
Téli háború
Kitüntetései

Hero of the USSR.png Szovjetunió Hőse (2x)
HeroOfSocialistLabour.jpg Szocialista Munka Hőse
Order of Lenin ribbon bar.png Lenin-rend (8x)
Order of Red Banner ribbon bar.png Vörös Zászló érdemrend (6x)
Order suvorov1 rib.png Szuvorov-rend
Orderglory rib.png Az 1941–1945-ös Nagy Honvédő Háborúban Németország Fölött Aratott Győzelemért érdemérem
OrdenSuheBator.png Szühebátor-rend

A forradalom díszfegyvere

Автограф К.Е. Ворошилова.png
Kliment Jefremovics Vorosilov aláírása

Kliment Jefremovics Vorosilov (oroszul: Климент Ефремович Ворошилов, Verhnyeje, 1881. február 4.Moszkva, 1969. december 2.) orosz nemzetiségű szovjet kommunista politikus, hadvezér, a Szovjetunió marsallja. A második világháborút követően Magyarországon kulcsszerepet játszott a szovjet katonai hatalom megszilárdításában és a kommunista hatalomátvétel előkészítésében. A krími tatárok pusztító kitelepítésének kivitelezője.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szovjet forradalomig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Orosz Birodalom Jekatyerinoszlavi kormányzóságának Verhnyeje nevű falujában (ma Liszicsanszk város része Ukrajna Luhanszki területén) (más forrás szerint Volcsarajovszka[1]) egy vasúti őrházban született. Szegényparaszti származású apja ebben az időben pályaőr volt. Neki magának fiatalon, tízéves korában munkába kellett állnia a helyi bányában, ahol a kibányászott szén közül kellett kiválogatnia a vaspiritet. Csak két évig járt iskolába, ezzel a tanulmányai véget is értek. A Donyec-Jurjevai Kohászati Társaságnál kapcsolatba lépett a helyi szociáldemokrata szervezettel. Egy időre letartóztatták és ezután nehezen kapott másik munkát. 1902-től Luhanszkban volt mozdonygyári lakatos.

1903-ban csatlakozott a bolsevik párthoz. Az 1905-ös orosz forradalom alatt, amikor egy mozdonygyári munkásközgyűlés elnöke volt, letartóztatták, de néhány hónap múlva szabadon engedték. Részt vett az Orosz Szociáldemokrata Munkáspárt (OSZDMP) 1906-os stockholmi és 1907-es londoni kongresszusain. Száműzték, és csak 1914-ben tért vissza Permből. A párt Központi Bizottsága irodájának dolgozva előbb Caricinben, majd Szentpétervárott dolgozott. 1917 februárjában a szentpétervári városi szovjetbe választották, de márciusban már Luganszkban volt, ahol a városi szovjet elnöke lett.

Az októberi szovjetforradalom után novemberben ismét Szentpétervárra hívták. Ő lett a Forradalmi Katonai Bizottság polgári ügyekben illetékes komisszárja. Tevékeny részt vállalt a rettegett politikai rendőrség, a Cseka megszervezésében. A következő év elején megint Luhanszkba küldték. Részt vett a Vörös Hadsereg megszervezésében és Caricin védelmében (ekkor már egész hadseregcsoportot vezetett). Később az az Észak-kaukázusi Katonai Körzet, még később a Déli Front katonai tanácsának tagja lett, majd 10. hadsereg parancsnoka.

A forradalom után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1918 novemberétől az ukrán ideiglenes kormány tagja, a következő év januárjától és belügyi népbiztos volt.

A polgárháborúban Caricin védelme idején került közeli kapcsolatba Joszif Visszarionovics Sztálinnal. A Trockij vezette Forradalmi Katonai Tanácsban (a Revvojenszovjet) Sztálin támogatójaként vált ismertté. Az 1. lovashadsereg vezetőjeként (1919-1921) kulcsszerepe volt az orosz polgárháború déli frontján, illetve a lengyel–szovjet háborúban.

1921-ben a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságába választották és egészen 1961-ig tagja is maradt. 1921 tavaszán részt vett a kronstadti matrózlázadás leverésében. Ugyanettől az évtől tagja volt a Központi Bizottság délkeleti irodájának és parancsnoka lett az Észak-kaukázusi Katonai Körzetnek. 1924-ben a Moszkvai Katonai Körzet vezetését kapta meg és tagja lett a Forradalmi Katonai Tanácsnak, amelyet 1925. januártól Mihail Frunze vezetett. 1925-ben, Frunze halála után a Katonai Tanács elnökének választották és a katonai és flottaügyek népbiztosa lett. Ezt a posztot 1934-ig töltötte be (1934 és 1940 közt honvédelmi népbiztos volt). Frunze a „trojka” (Zinovjev, Kamenyev, Sztálin) támogatója volt, de ezen belül „zinovjevista”, és Sztálin Vorosilovval saját hívét nevezte ki a posztra. Frunze a sebészasztalon halt meg kloroform-túladagolástól, miután belement, hogy megoperálják régi gyomorfekélyét (halála egyesek szerint gyilkosság volt, amelyben Sztálin kezét sejtik.) 1926-ban Vorosilov az újonnan alakult Politikai Bizottságnak is tagja lett (1960-ig).

A nagy tisztogatás és a háború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vorosilov, Gorkij, Sztálin (balról jobbra) 1931-ben készült fotó
Az elsőként kinevezett öt marsall. Balról jobbra haladva áll Bugyonnij és Blücher, ül Tuhacsevszkij, Vorosilov és Jegorov

Az 1930-as években mélyen belebonyolódott a sztálini Nagy Tisztogatásba. Ennek Mihail Tuhacsevszkij marsall is áldozatául esett, ami nagyban segítette Vorosilov előmenetelét.

1934-ven védelmi népbiztosnak (komisszárnak) nevezték ki, 1935-ben a Szovjetunió marsalljának, az e tisztet kapó első öt kinevezett között. 1938-ban a Távol-Keleten sikerrel vert vissza egy japán támadást. A második világháború idején a Szovjetunió Védelmi Bizottsága tagja volt. Egyike volt annak a három személynek (Vjacseszlav Mihajlovics Molotov és Anasztasz Ivanovics Mikojan mellett), akik 1940 tavaszán aláírásukkal hagyták jóvá a katyńi vérengzést, a fogoly lengyel tisztek tízezreinek legyilkolását.

1940-től a népbiztosok tanácsának elnökhelyettese volt. 1939 novembere és 1940 januárja között ő irányította a szovjet hadsereget a téli háború során, tervezési hiányosságai és általános inkompetenciája miatt azonban a Vörös Hadsereg hatalmas veszteségeket szenvedett. Vorosilovot Szemjon Tyimosenkóra cserélték.

A Szovjetunió német lerohanása, 1941 júniusa után Vorosilov az északnyugati hadseregek parancsnoka lett. Nagy személyes bátorságot tanúsított – egy ízben például egy szál pisztollyal a kezében vezetett ellentámadást a német tankok ellen –, ugyanakkor komoly hozzánemértést is, így nem tudta megakadályozni, hogy a németek bekerítsék Leningrádot (ma: Szentpétervár), és menesztették erről a posztról is. A sokkal tehetségesebb Georgij Zsukov váltotta fel.

A krími tatárok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A krími tatárok leszármazottainak szemében az egyik legrosszabb emlékű szovjet politikus: 1944 második felében személyesen felügyelte a teljes nép, több százezer ember kitelepítését Közép-Ázsiába és Szibériába. Egy éven belül a kitelepítettek fele elpusztult.[2]

Szerepe Magyarországon[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1945 és 1947 között a magyar kommunista rezsim megalapozását felügyelte, a helyi Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnökeként, bár 1946-tól, amikor a szovjet minisztertanács elnökhelyettese lett, lényegében Szviridov altábornagy helyettesítette budapesti posztján. 1945. január 20-án a szövetséges hatalmak részéről ő írta alá a fegyverszüneti egyezményt Moszkvában Gyöngyösi János magyar külügyminiszterrel. Legalább részben a SZEB nyomására történt a magyarországi németek kitelepítése, bár ezt a felelősséget Vorosilov és a SZEB később igyekeztek elhárítani maguktól.[3]

Az 1945-ös választások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután 1945. október 7-én meglepetésre nem a Magyar Kommunista Párt, hanem a Független Kisgazdapárt nyerte a nagy-budapesti törvényhatósági választást, Vorosilov Sztálin nyomására azt szerette volna elérni, hogy a november 4-ére kitűzött országgyűlési választásokon a különböző pártok egy blokkban induljanak. Magához kérette Nagy Ferenc kisgazda elnököt és először 45%-ot, majd 47,5%-ot ajánlott neki a képviselői helyekből, a Kisgazdapárton belül azonban Kovács Béla vezetésével valóságos palotaforradalom indult az alku ellen és tiltakozott az Amerikai Egyesült Államok és az Egyesült Királyság is. Végül nem lett közös lista és a kisgazdák 57,08%-os eredménnyel megnyerték a választásokat.

A SZEB nyomására azonban a kisgazdák közösen alakítottak kormányt a kommunistákkal, a szociáldemokratákkal és a Nemzeti Parasztpárttal. November 9-én készen állt a kormánylista, amelyben Kovács Béla kapta volna a belügyminiszteri posztot. Vorosilov még aznap jelentést küldött Moszkvába, az SZKP Politikai Bizottsága megtárgyalta és a beavatkozásra szólította fel Vorosilovot, azzal, hogy a belügyminisztériumot a kommunisták számára kell megszerezni és a két munkáspártnak miniszterelnök-helyettesi posztokat kell biztosítani. November 11-én Vorosilov még elfogadta volna Kovácsot belügyminiszternek, ha a rendőrséget felügyelő államtitkár posztját a kommunista Farkas Mihály kapja. Rákosi Mátyás, az MKP főtitkára azonban hallani sem akart ilyen engedményről és elégedetlenek voltak a szociáldemokraták is. Vorosilov és Puskin szovjet nagykövet beavatkozásai nyomán végül a kommunisták kapták a belügyminisztériumot és a 18 tárcát nem a választási eredmények alapján osztották fel.[3]

Az MDP III. kongresszusa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vorosilov, mivel a SZKP elnökségének tagja volt megjelent a MDP III. kongresszusán, ahol díszvendégként fogadta Rákosi Mátyás, Gerő Ernő és Nagy Imre.

Hruscsov és Brezsnyev idején[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vorosilov (balra) a Szovjetunió államfőjeként Hruscsovval (középen) és Urho Kekkonen finn elnökkel

1952-ben beválasztották a Központi Bizottság Elnökségébe (a korábbi Politikai Bizottság helyébe lépő testületbe). A következő évben Sztálin halála mélyreható változásokat indított el a szovjet vezetésben. Márciusban Vorosilovot a Legfelsőbb Tanács elnökségének elnökévé (államfővé) nevezték ki, az SZKP első titkára (azaz az ország ténylegesen első embere) Nyikita Hruscsov lett, a miniszterelnök pedig Georgij Malenkov. A rettegett Lavrentyij Beriját letartóztatták és kivégezték. Miután Hruscsov 1956-ban hivatalosan elítélte a sztálini személyi kultuszt, Vorosilov ideiglenesen Malenkov, Lazar Kaganovics és Vjacseszlav Molotov keményvonalas frakciójához csatlakozott (amelyet Hruscsov „pártellenes csoportnak” minősített), amikor 1957 júniusában sikertelen kísérletet tettek Hruscsov eltávolítására. Ezután azonban gyorsan Hruscsov pártjára állt.

1960. május 7-én a Legfelsőbb Tanács elfogadta Vorosilov kérését, felmentette az elnöki posztról és Leonyid Brezsnyevet választotta államelnöknek. Július 16-án a Központi Bizottság is felmentette elnökségi tagságából. Politikai veresége 1961 októberében vált teljessé, amikor még a Központi Bizottságból is kiszavazták. Már az államfői posztról való lemondása sem volt önkéntes: egyes források szerint egy vacsora után döntött így, amelyen a Központi Bizottság tagjai látványosan ignorálták.

Hruscsov bukása után Brezsnyev visszahozta Vorosilovot a kommunista vezetésbe, de valós hatalommal járó szerepet már nem kapott. 1966-ban újra beválasztották a Központi Bizottságba és 1968-ban másodszor is megkapta a Szovjetunió Hőse kitüntetést.

Moszkvában halt meg 1969-ben és a Kreml Fala Nekropoliszban temették el.

Róla nevezték el[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Atatürk és Vorosilov

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kliment Jefremovics Vorosilov témájú médiaállományokat.