Volgográd

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Volgográd (Волгоград)
Volgograd bridge construction3.jpg
A város látképe az épülő volgográdi hídról nézve
Volgográd címere
Volgográd címere
Volgográd zászlaja
Volgográd zászlaja
egyéb neve(i): 1589 – 1925 között a neve: Caricin
1925–1961 között Sztálingrád

Mottó: Hős város
Közigazgatás
Ország  Oroszország
Föderációs alany Volgográdi terület
Alapítás éve 1589
Irányítószám 400001—400138
Körzethívószám 844:
Népesség
Teljes népesség 1 002 500 fő (2007) +/-
Földrajzi adatok
Időzóna MSK (UTC+3)
Elhelyezkedése
Volgográd  (Oroszország)
Volgográd
Volgográd
Pozíció Oroszország térképén
é. sz. 48° 42′ 00″, k. h. 44° 29′ 00″Koordináták: é. sz. 48° 42′ 00″, k. h. 44° 29′ 00″
Volgográd  (Volgográdi terület)
Volgográd
Volgográd
Pozíció a Volgográdi terület térképén
Volgográd weboldala


Sztálingrád szovjet bekerítése 1942 novemberében

Volgográd (oroszul Волгоград) lakosságát tekintve Oroszország 13. legnépesebb városa. Oroszország délkelet-európai részének kulturális, oktatási, politikai, pénzügyi, kereskedelmi és gazdasági központja. A város neve 1925-ig Caricin (oroszul Цари́цын), 1925–1961 között Sztálingrád (oroszul Сталингра́д) volt. 1942. augusztus 21.1943. február 2. között a városban és környékén folyt a sztálingrádi csata. A Szovjetunió kormányától Hős város kitüntető címet kapott, a Francia Köztársaság elnöke a Francia Becsületrenddel tüntette ki.

Lakossága: 1 021 215 fő (a 2010. évi népszámláláskor).[1]

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Volga jobb partján közel 80 km hosszan terül el. A város déli határánál kezdődik a folyó deltája.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A város első írásos említése 1579-ben egy angol utazó, Berro útleírásában szerepel. Ez valószínűleg nem a településre, hanem a Volga egy szigetére vonatkozott, és feltételezések szerint türk/török nyelven a sárga sziget (szari-szin) jelentéssel bírt. A város alapításának dátumául 1589. július 2-át tekintik, ezen a napon kiadott cári oklevél említi először Caricin cölöpvárát. A cölöpvár a Caricin folyó torkolata felett épült a Volga partján. 1608-ban a cölöpvár területén felépítették az első kőtemplomot, ekkor a garnizon létszáma kb. 400 főre becsülhető.

1720-ban a településnek 408 lakosa volt.

1862-ben érte el a települést a vasút, ezt követőn lakossága gyorsan nőtt, így 1900-ban már több, mint 82 000 lakosa van a városnak.

1925. április 10-én felvette Joszif Visszarionovics Sztálin nevét. Sztálingrádként vált ismertté a második világháború menetében gyökeres változást hozó sztálingrádi csata révén.

1961-ben kapta meg a város a jelenlegi nevét, a Volgográdot.

A sztálingrádi csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1942 nyarán a német hadsereg megindította a „Kék terv” (Fall Blau) végrehajtását, melynek célja a Kaukázus olajmezőinek elfoglalása, illetve a Volga folyó elérése (és ezzel a szovjet Kaszpi-tengeri fő közlekedési útvonal elvágása) volt. A Kék terv fő csapásirányában – a Volga folyó felé – a Wehrmacht legnagyobb tábori hadserege a 6. hadsereg, a 4. páncéloshadsereg egyes részei, illetve a szövetséges országok haderői vonultak fel (pl. olasz, román, magyar haderők). A hadművelet gyorsan haladt előre, a Don folyó átlépését követően pedig elérhető közelségbe került a Volga folyó. A hadművelet ezen szakaszában még csak érintőlegesen említette a Wehrmacht főparancsnoksága Sztálingrádot, mint ipari központot, amelynek elfoglalása nem szerepelt az offenzíva céljai közt (csak a Volga folyó elérése volt a cél). A hadműveletek gyorsan haladtak, mert a Vörös Hadsereg - tanulva az 1941-es év katonai katasztrófáiból - visszavonta csapatait az azok bekerítésére törekvő Wehrmacht elől.

A város – minden bizonnyal neve miatt – egyre fontosabbá vált a két hadsereg, a két diktátor küzdelmében. Elfoglalása Hitler rögeszméjévé vált (mint német katonák megjegyezték: Hitler Kalinovkáért nem harcolt volna ennyire), megtartásáért Sztálin mindent megtett volna (a várost védő seregek élére a fanatikus Csujkov tábornokot nevezte ki, aki arra a kérdésre, hogy milyen esélyt lát Sztálingrád megvédésére azt válaszolta: „Ha meg kell halnunk, akkor meg fogunk halni!”), noha a város katonai vagy ipari jelentősége 1942 végére jelentős mértékben csökkent (ipari üzemeit folyamatosan bombázták, a Volgán való szállítást pedig a folyó elérésével máshol is meg lehetett volna akadályozni).

A várost szeptemberben érte el az addigra már jelentős veszteségeket szenvedő 6. hadsereg. Sztálingrád ostroma a világtörténelem első komoly városi csatájaként méterről méterre, házról házra folyt kézigránátcsatákkal, ásókkal, pisztollyal vívott közelharcban. A német hadvezetés nem szokott a szűk utcákhoz és romhalmazzá vált házakhoz, a háború korábbi szakaszaiban alkalmazott páncélostaktika kivitelezhetetlen volt (a gyalogharcban bevetett – és elvesztett – kiválóan képzett páncélos-személyzet pedig égetően hiányzott a csata későbbi szakaszában). A szovjet védők mindvégig képesek voltak tartani a Volga partvonalának egyre zsugorodó részét, az utánpótlást szállítását sem tudták a németek megakadályozni.

1942 novemberében megkezdődött a szovjetek ellentámadása a 6. hadsereg gyengén védett szárnyain a román és az olasz seregtestek ellen. A román seregek összeomlottak, néhány napon belül 5 hadosztályukat bekerítették, képtelenek voltak a támadás feltartóztatására, így a bekerítés sikerrel járt. Hitler megtiltotta a 6. hadsereg (és a vele együtt bekerített 4. páncéloshadsereg egyes részei) számára a kitörést, és ígéretet tett a csapatok légi úton való ellátására (amelyre azonban sem elegendő repülőgép, sem elegendő repülőtér nem állt rendelkezésre). A 6. hadsereg felmentésére indított támadást a Vörös Hadsereg visszaverte, a légi utánpótlás pedig elégtelen volt. Paulus tábornagy december 23-án jelezte, hogy csapatai képtelenek kitartani a –40 °C-os hidegben.

Két nappal később megindult a sztálingrádi német helyőrséget elsöprő szovjet támadás. Paulus folyamatosan követelte csapatai felmentését. Mindhiába. Január végére a német ellenállás megtört, a katlant két részre vágta a Vörös Hadsereg, a német seregtestek pedig megadták magukat. A csatát követően mintegy 95 000 német katona kerület hadifogságba, akiknek döntő többsége a hadifogolytáborban (vagy az oda vezető úton) életét vesztette, a háború végén mintegy 5000-en térhettek csak haza Németországba.

Oktatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gazdasági élet, közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közlekedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Volgográd fontos folyami kikötő. A város déli részén kezdődik a Volga–Don csatorna így a Donon és a Volgán keresztül az innen induló hajók elérik a Kaszpi-tengert és a Fekete-tengert is.

A város jelentős vasúti csomópont Moszkva, az ukrajnai Donyec-medence, a Kaukázus és Szibéria között.

Volgográdon és a város északi határán álló Volgai Vizíerőmű duzassztógátján halad keresztül az Európai úthálózat leghosszabb útja a Calais-t (Franciaország) a Kazahsztáni Ridderrel összekötő E40-es főútvonal.

Volgográd nemzetközi repülőtere Gumrak (IATA: VOG, ICAO: URWW) a várostól nyugatra helyezkedik el.

Látnivalók[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Testvértelepülések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Volgográd témájú médiaállományokat.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A 2010. évi népszámlálás adatai (pdf). Oroszország statisztikai hivatala