Friedrich Paulus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Friedrich Wilhelm Ernst Paulus
Bundesarchiv Bild 183-B24575, Friedrich Paulus.jpg
Született 1890. szeptember 23.
Breitenau, Német Birodalom
Elhunyt 1957. február 1. (66 évesen)
Drezda, NDK

Friedrich Wilhelm Ernst Paulus (Breitenau, Német Birodalom, 1890. szeptember 23.Drezda, NDK, 1957. február 1.) német tábornok, egyetemi oktató.

Pályakezdet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Friedrich Paulus a mai Hessen tartományban született. Az érettségit az alsó-szászországi Kassel város gimnáziumában tette le. Nem tudta megvalósítani álmát, hogy a császári haditengerészet tisztje lehessen, mivel polgári származása nem tette lehetővé számára a tengerészethez való belépést. (Paulus édesapja gyári munkás volt.) A marburgi egyetem jogi fakultására iratkozott be, de egy félév után otthagyta a képzést. Badenbe ment és belépett a 111-es számú gyalogezredbe, ahol különböző altiszti pozíciókat töltött be. 1911-ben hadnagyi rangot kapott.

Egy évvel később feleségül vette a román származású Elena Rosetti-Solescut, egyik tiszttársának leányát. Házasságukból három gyermek született.

Az első világháború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Paulus az első világháború tisztjeként bejárta egész Európát. 1914. nyarán, Freiburgban érte a háború kitörése. Paulus ezrede már a háború első napjaiban összecsapott a franciákkal, akik megszállták Elzász egy részét és Paulus alakulatait a Rajna jobb partjára szorították vissza. Paulus részt vett a Franciaország elleni támadásban. Az általa vezetett csapatok súlyos veszteségeket szenvedtek a Saar-vidéken, Metz és Nancy között. 1914. október 8-án Lille és Aras között (Észak-Franciaországban) Paulus hirtelen megbetegedett.

Hosszú betegség után csak 1915-ben térhetett vissza a frontra. Vezérkari tiszt lett egy porosz hegyivadász alakulatnál. 1915 októberében alakulatával Magyarországra érkezett, hogy a Szerbia elleni hadjáratban vegyen részt. 1916-ban főhadnagyi rangot kapott. 1916-ban részt vett a szerb hadsereg teljes szétverésével zárult hadjáratban. Rövid ideig szolgált a tiroli fronton, majd megint a nyugati frontra vezényelték. Részt vett a verduni csatában. A háború hátralévő részét Erdélyben, az Isonzó mellett, és Flandriában töltötte frontszolgálatban. A háború vége századosként érte.

A két háború között[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A háború után Paulus alakulatát feloszlatták. Csatlakozott a keleti határon a lengyelek ellen harcoló szabadcsapatok egyikéhez. A harcokban nem vett részt, helyette toborzó munkát végzett.

1920-ban végül a konstanzi 14-es gyalogezrednél kötött ki és a katonai karrier folytatása mellett döntött. 1924-ben Stuttgartba került, ahol a 13-as gyalogezred törzskarában dolgozott. Itt ismerte meg Erwin Rommelt, a gépesített harcmodor egyik kidolgozóját. 1931-ig dolgozott taktikai oktatótisztként az alakulatnál, ahol tevékenysége felkeltette tiszttársai figyelmét, ezért később a berlini hadi akadémiára küldték, ahol őrnagyi rangra lépett. A fővárosban Paulus a nácik holdudvarába került. A nácikkal ápolt jó kapcsolata miatt összekülönbözött arisztokrata származású feleségével, aki megvetette a barnaingeseket. Paulus idővel maga is tartózkodással tekintett az utcán verekedéseket provokáló náci osztagokra és az SA Reichswehr pozícióira törő terveire.

Paulus sokat nyert a hadkötelezettség 1935-ös bevezetésével. Ezredessé lépett elő és szeptemberben tagjává vált a hadsereg törzstiszti karának. E minőségében sokat dolgozott a német páncélos haderőnem fejlesztésén. 1939-ben tábornokká léptették elő.

Második világháború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1939 szeptemberében Paulus a 6. német hadsereg vezérkari főnökeként részt vett Lengyelország lerohanásában. 1940-ben csapataival élén a Belgium és Franciaország elleni hadjáratban tüntette ki magát. A 6. hadsereg Paulus vezetésével foglalta el Liége, Lille és Orleans városokat.

1940 szeptemberében visszahívták a törzskarba, ahol a Keitel tábornok által vezetett munkacsoport tagjaként a Szovjetunió elleni támadás tervein dolgozott. Terveiben Moszkva minél gyorsabb bevételét szorgalmazta.

Egy rövid afrikai kitérő után Paulus alakulataival betört a Szovjetunióba. A Barbarossa terv azonban kudarcot vallott. A csapatok lassabban haladtak a kelleténél, a kitűzött célokat csak kimerülten érték el. Paulus felismerte, hogy hiba volt a szovjet ellenállás gyors megtörésében bízni. Mindezek ellenére igyekezett a Hitler által kitűzött célokat elérni.

1942 tavaszán Paulus a 6. hadsereg parancsnokaként azt a parancsot kapta, hogy a Donyec-medence iparvárosainak bevételével érje el Sztálingrádot és vágja el Moszkvától a Kaukázus térségét. Jelezte Hitlernek, hogy csapatai túl gyengék a Sztálingrád elleni hadjárathoz, de szavai észrevétlenül haltak el.

Sztálingrád[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sztálingrád szovjet bekerítése 1942 novemberében

A 6. hadsereg támadására a szovjetek a megerősített Sztálingrád felé vonultak vissza. A várost szeptemberben érte el az addigra már kimerült német hadsereg. Sztálingrád ostroma méterről méterre folyt. A német hadvezetés nem szokott a szűk utcákhoz és romhalmazzá vált házakhoz, a páncélostaktika alkalmazhatatlan volt. A szovjet védők meghiúsították a németek kísérleteit a Volga partjához való kijutásra, az utánpótlást szállító kompok szovjet kézen maradtak.

1942 novemberében megkezdődött a szovjetek ellentámadása. A bekerített 6. hadsereg felmentésére indított támadást a Vörös Hadsereg szétverte, a légi utánpótlás pedig elégtelen volt. Paulus december 23-án jelezte, hogy csapatai képtelenek kitartani a −40 °C-os hidegben. Január 8-án kivégeztette a Vörös Hadsereg megadásra való ajánlatával érkező parlamentereket.

Két nappal később megindult a sztálingrádi német helyőrséget elsöprő szovjet támadás. Paulus folyamatosan követelte csapatai felmentését. Mindhiába. Január végére a német ellenállás megtört. Hitler január 31-én vezértábornaggyá léptette elő Paulust, amivel gyakorlatilag öngyilkosságra szólította fel, mivel korábban német tábornagy még sosem esett élve fogságba. Paulus erre nem volt hajlandó, így rövidesen a Vörös Hadseregnek a német parancsnokságon megjelent tisztjei előtt letette a fegyvert.

Hadifogság és Nürnberg[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Paulust 27. számú hadifogolyként egy Moszkva melletti 160 hadifogolytáborba vitték, ahol kihallgatták. A következő nyáron Paulus – vonakodva ugyan – bekapcsolódott a hadifogságban lévő tisztek Hitler-ellenes szervezkedésébe. Vonakodva aláírta a szovjetek német katonákhoz írott propagandaleveleit. A nácik emiatt feleségét a dachaui koncentrációs táborba hurcolták. Paulus egyre jobban bekapcsolódott a náciellenes szervezkedésbe, ennek azonban csak annyi eredménye volt, hogy tiszttársai között elszigetelődött.

1944. október 30-án Sztálin személyesen kérte Paulust, hogy álljon a nácik ellen harcba bocsátkozó németek élére, a szervezkedés azonban eredmény nélkül maradt.

A háború végén Nürnbergbe vitték, ahol a háborús bűnösök perében kellett felelnie a Harmadik Birodalom érdekében elkövetett tetteiért. Paulus elismerte a Barbarossa terv kidolgozásában játszott szerepét, majd főbűnösként Jodlt, Keitelt és Göringet nevezte meg. Paulus a per során mindenben a vádlóknak megfelelő vallomást tett.

Szerepe az NDK-ban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1946-ban Paulust egy egyszerű szovjet fogolytáborba vitték. 1948-ban engedélyt kért, hogy a szovjet megszállási övezetben telepedhessen le. 1949-ben meghalt felesége, akit fogságba esése óta Paulus egyszer sem látott. 1953-ban Paulus végre hazatérhetett. Egy szolgálati lakást kapott Drezdában és az alakuló NDK-hadsereg tanácsadója lett. Lakását, telefonját figyelték, postáját elolvasták. A rendőrtiszti főiskolán kapott katedrát, hogy a második világháború történetét kutassa és tanítsa. Hevesen ellenezte a kiújuló fegyverkezési versenyt és egy népi békemozgalom élére állt.

1957. február 1-jén hunyt el. Az NDK katonai tiszteletadása mellett Drezdában temették el.

Paulus a kultúrában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Térey János Paulus címen publikált monumentális verses regényt