Erich von Manstein

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Fritz-Erich von Manstein
Bundesarchiv Bild 183-H01757, Erich von Manstein.jpg
Erich von Manstein
Született 1887. november 24.
Berlin, Németország
Meghalt 1973. június 10. (85 évesen)
Nemzetisége Német
Szolgálati ideje 1906 – 1945.
Rendfokozata Vezértábornagy
Egysége 18. gyalogoshadosztály parancsnoka
11. hadsereg parancsnoka, majd főparancsnoka
Don-(Dél)-hadseregcsoport
Csatái Első világháború
Második világháború
Kitüntetései Vaskereszt I. és II. fokozata (1914.)
A Hohenzollerek lovagkeresztje kardokkal
A württembergi Frigyes-rend I. osztálya kardokkal
Fekete sebesülési jelvény (1918)
Wehrmacht szolgálati kitüntetés IV.-I. fokozatig
Krím pajzs arany fokozata
A Vaskereszt Lovagkeresztje tölgyfalombokkal és kardokkal
Rokonai Eduard von Lewinski (édesapja)

Erich von Manstein, (született: Fritz Erich von Lewinski, Berlin, 1887. november 24.Irschenhausen (Isartal), 1973. június 10.) német vezértábornagy, a második világháború alatt hadsereg- és hadseregcsoport-főparancsnok.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Német Birodalom és az első világháború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fritz-Erich von Lewinski egy ősi porosz katonacsalád tizedik gyermekeként látta meg a napvilágot. Apja, Eduard von Lewinski tüzér ezredes, majd tüzérségi tábornok volt. Szülei már megkeresztelésekor örökbe adták Erich nagybátyjának, Georg von Manstein őrnagynak (a későbbi tábornoknak) és feleségének (édesanyja húgának), akiknek a házassága gyermektelen maradt. Együtt nőtt fel a házaspár által szintén adoptált Marta húgával. A Lewinski és Manstein családfából 16 közvetlen felmenője töltött be tábornoki rendfokozatot a porosz-német, vagy az orosz hadseregben.

Tanulmányait Straßburgban végezte. Előbb a plöni hadapródiskolába, majd a Berlin-lichterfeldei porosz főhadapródiskolába járt. 1905 júniusában hadapródként vett részt Vilmos német trónörökös és Cecília mecklenburg–schwerini hercegnő esküvőjén.

1906-ban tisztjelöltként lépett be a 3. gyalogsági gárdaezredbe, ahol 1907-ben hadnaggyá léptették elő. 1913-tól a berlini hadiakadémián tanult.

Az első világháború kitörése főhadnagyként és a 2. tartalék-gárdaezred adjutánsaként érte. 1914. november 17-én súlyos sérülést szenvedett. Felépülése után századosként, valamint a Gallwitz hadseregcsoport segéd- és vezérkari tisztjeként tért vissza a hadszíntérre. Ezt követően az 1. hadseregnél teljesített szolgálatot, és 1917 őszétől az Észtországban bevetett 4. lovashadosztály első vezérkari tisztje lett. Csakúgy, mint a 213. gyalogoshadosztálynál a nyugati fronton, ahová 1918 májusában helyezték át.

A Weimari köztársaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Manstein a háború után az újonnan alakult Reichswehr kötelékébe került, ahol előbb a déli határőr-főparancsnokságon, majd a Kasselben levő II. csoport-parancsnokságon szolgált.

1921. október 1-jén az angermündei 5. gyalogezred századparancsnoka lett. 1923. október 1-jétől ismét vezérkari tiszt, előbb a II., majd a IV. védkörlet (Wehrkreis) parancsnokságán, ahol tiszthelyettesképzés volt a feladata. 1927 őszétől vezérkari tiszt őrnagyi rangban Magdeburgban.

1929 szeptember végén a vezérkar hadműveletekért felelős részlege I. csoportjának vezetőjévé nevezték ki, ahol 1931. április 1-jén alezredessé léptették elő. Ezután a 4. gyalogezred vadászzászlóaljának parancsnoka Kolbergben.

A nemzetiszocializmus idején[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A háború előtt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1933. október 1-jén Mannstein ezredes lett, egy évvel később a II. védkörlet vezérkarának vezetőjévé nevezték ki. 1935. július 1-jén a hadsereg vezérkarának hadműveletekért felelős vezetőjévé nevezték ki. E tisztsége során írta meg tanulmányát, amely a gyalogság támogatására használt fogatolt tüzérség, önálló, mozgó ágyútalpakra történő létesítéséről szól. Végső soron ez szolgált a rohamlöveg ötletének alapjául.

1936. október 1-jén egyidejűleg nevezték ki vezérőrnaggyá és a tábornoki kar helyettes vezetőjévé (Oberquartiermeister I). Manstein ezt kivételes és kimagasló képességeinek köszönhette. Feladata a vezérkari főnök, Ludwig Beck helyettesítése volt, és a hagyományoknak megfelelően kijelölt utódaként számoltak vele.

1938. február 4-én, a "Blomberg-Fritsch ügy" idején meglepetésre mégis áthelyezték Liegnitzbe (Szilézia), a 18. gyalogoshadosztály parancsnokának. Márciusban azonban még dolgozott a német csapatok Ausztriába való bevonulásának, illetve az osztrák hadsereg Wehrmachtba való beolvasztásának előkészületein, amellyel az OKW, Oberkommando der Wehrmacht ("Wehrmacht főparancsnoksága") bízta meg. Októberben a 18. gyalogoshadosztály élén vonult be a müncheni egyezmény miatt Németországhoz csatolt Sziléziába.

A második világháború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A francia hadjárat terve

1939-ben, a lengyelországi hadjárat során Manstein a "Dél" hadseregcsoport vezérkarának vezetőjeként tevékenykedett, altábornagyi rangban. Ezek után dolgozta ki a nyugati hadjárat támadási tervét, amit később Sichelschnitt-nek ("Sarlóvágás") neveztek el. A terv lényege abban állt, hogy a német páncéloserőket az "A" hadseregcsoportnál koncentrálják, melyek az Ardenneken keresztülnyomulva lezárják a keleti irányba előretörő ellenség szárnyát.

Manstein leadta a hadműveleti javaslatát az OKH-nak, (Oberkommando des Heeres, "a hadsereg főparancsnoksága"), de a hadsereg vezérkari főnöke, Franz Halder attól félt, hogy az A hadseregcsoport főparancsnoka, von Rundstedt tábornok Manstein befolyása alatt önálló hadműveletekre vállalkozik, ezért pozíciójából felmentették, és 1940. január 27-én meglepetésre a XXXVIII. hadtest (négy hadosztály) parancsnokságával bízták meg. Így vett részt a francia hadjáratban, miután gyalogsági tábornokká léptették elő, és megkapta a lovagkeresztet.

1941 februárjában áthelyezték a LVI. hadtest – motorizált[jegyzetek 1] – parancsnokságára. E tisztségében semmiféle szereppel és befolyással nem rendelkezett a Szovjetunió 1941-es megtámadásának stratégiai megtervezésében. Néhány nappal a támadás kezdete előtt Hitler kiadta híres komisszár-parancsát, melynek értelmében a Vörös Hadsereg minden fogságba került komisszárját azonnal ki kell végezni. Manstein ezt a parancsot katonához méltatlannak tartotta, és azt az utasítást adta a parancsnoksága alá tartozó egységeinek, hogy hagyják figyelmen kívül. [jegyzetek 2]

1941. június 22-én, hajnali 3 órakor az LVI. hadtest élén átlépte a szovjet határt, és csapataival öt időegység alatt 240 kilométert előrenyomulva bevette Daugavpilst (németül Dünaburg). Szeptember 12-én az aznap elesett Eugen Ritter von Schobert helyett átvette a 11. hadsereg főparancsnokságát. A Déli hadseregcsoport déli szárnyán elhelyezkedvén feladatuk a Krím-félsziget elfoglalása volt. A sziget ellen indított első támadás azonban kudarcot vallott. Ebben a pozíciójában kapta kézhez az úgynevezett Reichenau-parancsot, amely felhívja a Wehrmacht kötelékében harcoló katonák figyelmét, hogy mindenféle következmény nélkül követhetnek el emberiség elleni bűncselekményeket a szovjet – és különösen a zsidó – lakossággal szemben. A parancsot Manstein megváltoztatott formában adta tovább csapatainak: "A zsidó-bolsevik rendszert egyszer és mindenkorra ki kell irtani. Soha többé nem jelenhet meg az európai életterünkön belül."[jegyzetek 3]

Hermann Hoth és Manstein

1942-ben Manstein másodjára is megpróbálta bevenni Krímet és Szevasztopolt. Ezúttal sikerrel járt, melynek következtében július 1-jén vezértábornaggyá nevezték ki. Nyár végén a 11. hadsereget Leningrád (ma:Szentpétervár) alá helyezték át, melynek feladata a város elfoglalása volt.

Október 29-én idősebbik fia; Gero 19 évesen, hadnagyi rangban elesett a keleti fronton. Ennek ellenére november 21-én Mansteint az új Don-(Dél)-hadseregcsoport főparancsnokává nevezték ki. A hadseregcsoporthoz tartozott a Sztálingrádban (ma: Volgográd) katlanba zárt 6. hadsereg és a 4. páncélos hadtest. Utóbbinak Hermann Hoth vezérezredes parancsnoksága alatt, délnyugati irányból, mindössze két páncélos hadtesttel kellett volna körülbelül 30 km-re megközelítenie a sztálingrádi katlant, hogy ott a 6. hadsereg időközben kitört egységeivel egyesüljön. A kitörésre azonban Hitler – Manstein minden igyekezete ellenére – végül nem adott parancsot, Hoth csapatai pedig a katlantól 48 km-re elakadtak. Ezzel megpecsételődött a 6. hadsereg sorsa. Manstein ezek után minden erejével arra törekedett, hogy a sztálingrádi katasztrófa következtében a németek déli szárnyán fenyegető teljes összeomlást megakadályozza.

1943 márciusában egy ellentámadás eredményeként sikerült Harkovot és Belgorodot visszafoglalnia. Ezért lovagkeresztjéhez megkapta a tölgyfalombokat. A sztálingrádi krízis alatt és után Manstein és Hitler között egyre jobban kiéleződtek az ellentétek.

Május elején a hadsereg-csoportnak a Citadella-hadművelethez több mint 686 páncélos és 160 rohamlöveg állt volna rendelkezésére. Július 3-áig a Citadella fronton összesen 1081 páncélos (ennek majdnem fele Panzer III-as) és 376 rohamlöveg volt hadra fogható.

– Manstein

1943 nyarán a Wehrmacht a kurszki kiszögellés elleni nagy támadásra készült fel, melyben Manstein Dél-hadseregcsoportjának és Günther von Kluge vezértábornagy Közép-hadseregcsoportjának feladata a szovjet csapatok bekerítése és megsemmisítése lett volna (Citadella-hadművelet).

Manstein azon követelését, hogy a támadást a lehető leghamarabb indítsák meg a még kimerült szovjet csapatok ellen, Hitler elutasította. Arra hivatkozott, hogy a saját csapataikat kell feltölteni, illetve az új fegyvereket (Panther harckocsi és Ferdinand páncélvadász) hadrendbe kell állítani. A szovjetek így időt nyertek ahhoz, hogy többlépcsős mélységi védelmi rendszert építsenek ki, és feltöltsék leharcolt egységeiket.

A Citadella-hadművelet kudarca utáni védelmi harcokban is Manstein irányította a Dél-hadseregcsoportot. 1944. január 10-én színes rajz jelent meg róla a Time címlapján a következő felirattal: Field Marshal Fritz Erich von Manstein - Retreat may be masterly, but victory is in the opposite direction. ("Fritz Erich von Manstein vezértábornagy – Lehet, hogy mesterien vonul vissza, de a győzelem a másik irányban van.")

1944 január-februárjában jelentős szerepet játszott abban, hogy a Cserkasszi-Korszuny térségében katlanba zárt német csapatok jelentős része nagy áldozatok által ki tudott törni, - így szembehelyezkedve Hitler akaratával - nem került sor egy második Sztálingrádra. A hadművelet után Mannstein nagyobb hadműveleti szabadságot akart kiharcolni a Führer ellenében a keleti front parancsnokai számára. A hadviselésének eltérő megítélése miatt Hitler 1944. március 30-án felmentette a Dél-hadseregcsoport parancsnoki pozíciójából, egyben megkapta lovagkeresztjéhez a kardokat is.

Ennek ellenére a Wehrmacht belső ellenállásában, illetve egy esetleges Hitler elleni államcsínyben nem akart részt venni, mert úgy gondolta, hogy ez nem összeegyeztethető a „katonai becsületével”. Ezen kívül félt attól, hogy egy sikeres puccs esetén a német katonák soraiban felbomlik a fegyelem, polgárháború tör ki, ami elkerülhetetlenül Németország katonai összeomlásához vezetett volna. A Hitler elleni merénylet előkészületeibe így nem vonták be. Stauffenberg négyszemközti beszélgetésen ugyan felhívta Manstein figyelmét a Hitler döntéseivel kapcsolatos elégedetlenségére, de terveibe részletesen nem avatta be. Von Manstein javasolta Stauffenberg frontra áthelyezését, amit később az őrnagy letartóztatására tett kísérletként állítottak be.

További alkalmazására a háború folyamán már nem került sor. Mansteint 1945-ben brit csapatok internálták.

Az ellenség havi gyártókapacitása legalább 1500 darab új páncélos. Hosszú várakozási idő esetén a téli harcok során keletkezett veszteségek és a nemrég elszenvedett vereségek következtében morálisan és harcértékükben meggyengült szovjet csapatok újra visszanyerik harcértéküket. Ezen kívül az ellenséges állások kiépítettsége is egyre jobb lenne.

– Manstein

A háború után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Nürnbergi Igazságügyi Palota börtöncellájában Walther von Brauchitschsal, Franz Halderrel, Walter Warlimonttal és Westphallal közösen dolgoztak a háborús bűnös szervezetnek minősített OKW és vezérkar védelmén. Ezzel kapcsolatban a nürnbergi perben 1946. augusztus 10-én tanúként hallgatták meg. A bíróság azon a véleményen volt, hogy a törvényszéki alapszabályt megvizsgálva a vezérkar és az OKW formálisan nem minősül „csoportnak”, vagy „szervezetnek”, és egyetlen eljárásban kell tárgyalni az ügyüket. Von Manstein 1948-ban szabadult a hadifogságból, és közvetlen azután őrizetbe vették.

Háborús bűnösök pere Hamburgban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Manstein elleni per – amely angol katonai törvényszék előtt zajlott – 1949. augusztus 23-án kezdődött a hamburgi Curiohausban, néhány nappal az első német Bundestag választások előtt. Ez volt a szövetségesek utolsó háborús bűnös pere. A vád nem az emberiesség elleni bűntettekre irányult, hanem a haditörvények megsértésére, 17 pontban. Az angol sajtó azonnal állást foglalt egy ilyen későn megrendezett per ellen. S mivel a német hadifoglyokat minden vagyonuktól eltiltották, adománygyűjtési akciót szerveztek Manstein védelmének finanszírozására. Az első adakozó maga Winston Churchill volt. A védelmet Reginald Paget – a későbbi Northampton grófja – látta el, aki egy könyvet is írt a perről.

Erich von Mansteint 1949. december 19-én az angol katonai törvényszék nyolc vádpont alól felmentette, de kilencben bűnösnek találta. Többek között a deportálások engedélyezésében, a hadifoglyok kivégzésének eltűrésében, és a politikai komisszárok SD-nek, Sicherheitsdienst ("Biztonsági szolgálat") való kiadatásának engedélyezésében. A Lengyelországban elkövetett bűnök miatt nem vonták felelősségre, pedig akkori pozíciójából adódóan tudnia kellett a tömeggyilkosságokról.

Eric von Manstein

18 év börtönre ítélték, amibe nem számították bele a már hadifogságban eltöltött négy évet. A börtönbüntetést két hónappal később az angol Rajna-hadsereg parancsnokának közbenjárására tizenkét évre mérsékelték. 1952-ben jóváírták számára az 1945-49 közötti négy évet is. Ugyanebben az évben szembántalmai miatt könnyített fogságot kapott. Hivatalosan jó magaviseletére való tekintettel a büntetés harmadát elengedték, így végül 1953-ban szabadult.

1955-ben jelent meg önéletrajzi könyve németül Verlorene Siege ("Elveszett győzelmek") címmel, ami az 1938 február – 1944 május közötti időszakot öleli fel. Ebben a végső összeomlást Hitler katonai hozzánemértésének tulajdonítja. 1958-ban adták ki németül Aus einem Soldatenleben ("Egy katona életéből") című könyvét. Az elmélete, mely szerint a különböző hadjáratok végkimenetele alapjaiban módosult volna, ha a tábornokok nagyobb egyéni mozgástérrel rendelkeznek, több mint vitatott. Még az 1943-44-es védelmi harcoknál is szól arról a lehetőségről, hogy ügyes hadmozdulatokkal a szovjet hadsereg támadóerejét szét lehetett volna zúzni, és egy ezzel egy „remibékét” lehetett volna elérni. Összességében azonban ez is erősen kérdéses. Mindezek ellenére a második világháború egyik legtehetségesebb, legnagyobb tudású parancsnokaként tartják számon.

1960-ig Manstein az egykori Wehrmacht tábornagyai közül egyedüliként kapott feladatot a német kormánytól, hogy tanácsaival segítse az új Bundeswehr felállítását, és NATO-hoz való csatlakozását. Később családjával Bajorországba költözött.

1973. június 9-én, éjszaka hunyt el agyvérzés következtében. Teljes katonai tiszteletadással temették el.

Fontosabb kitüntetései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Vaskereszt I. és II. fokozata (1914)
  • A Hohenzollerek lovagkeresztje kardokkal
  • A württembergi Frigyes-rend I. osztálya kardokkal
  • Fekete sebesülési jelvény (1918)
  • Wehrmacht szolgálati kitüntetés IV.-I. fokozatig
  • Krím pajzs arany fokozata
  • A Vaskereszt Lovagkeresztje tölgyfalombokkal és kardokkal
    • Lovagkereszt 1940. július 19-én
    • tölgyfalombok 1943. március 14-én
    • kardok 1944. március 30-án

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. 1942-ig így hívták a későbbi páncéloshadtestet
  2. Csakúgy, mint később, amikor a 11. hadsereg parancsnoka lett.
  3. A háborús bűnösök perében ez volt a vád Manstein ellen.

Felhasznált irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Erich von Manstein témájú médiaállományokat.