Erich Raeder

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Erich Raeder
Erich Raeder.jpg
Erich Raeder
Született 1876. április 24.
Flag of the German Empire.svg Hamburg, Németország
Meghalt 1960. november 6. (84 évesen)
Flag of Germany.svg Kiel, Németország
Nemzetisége Flag of Germany.svg Német
Fegyvernem Flag of German Empire (jack 1903).svg Kaiserliche Marine
Flag of Weimar Republic (jack).svg Reichsmarine
War Ensign of Germany 1938-1945.svg Kriegsmarine
Rendfokozata Tengernagy
Csatái I. világháború:
Jütlandi csata
Dogger Banki csata
II. világháború
Kitüntetései RK EK.png
Lovagkereszt

Erich Johann Albert Raeder (Hamburg, 1876. április 24.Kiel, 1960. november 6.) a náci Németország haditengerészeti vezetője a II. világháború során. Raedert 1939-ben léptették elő nagyadmirálissá, háborús időben elsőként Alfred von Tirpitz óta. Raeder vezette a Kriegsmarine-t a háború első felében, majd lefokozták és helyét Karl Dönitz vette át. A nürnbergi perben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, később szabadon bocsátották, majd halála előtt megírta önéletrajzát.

Életrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Raeder középosztálybeli családban született Hamburg Wandsbek városnegyedében, édesapja iskolaigazgatóként dolgozott. 1894-ben csatlakozott a császári haditengerészethez és gyorsan emelkedett a ranglétrán, 1912-ben már Franz von Hipper vezérkari főnökeként szolgált. Ezen a poszton harcolta végig az I. világháborút, valamint részt vett a Dogger Bank-i és a jütlandi csatákban. A háború után sem szakadt meg Raeder felemelkedése, 1922-ben ellentengernaggyá (Konteradmiral), 1925-ben altengernaggyá (Vizeadmiral) léptették elő. Admirálisi kinevezését 1928-ban szerezte meg, egyúttal a weimari köztársaság birodalmi haditengerészetének (Reichsmarine) főparancsnokává avanzsált.

Bár általánosságban véve nem rokonszenvezett a náci párttal, szívvel-lélekkel támogatta Adolf Hitler törekvését a haditengerészet újjászervezésére és megerősítésére, ugyanakkor más kérdésekben hasonlóan heves ellenkezést tanúsított. 1936. április 20-án, pár nappal Raeder 60. születésnapja előtt Hitler vezéradmirálissá (Generaladmiral) nevezte ki. A haditengerészet megerősítése során Raeder folyamatosan összeütközésbe került Hermann Göringgel, aki a gazdaság erőforrásait a Luftwaffe részére kívánta igénybe venni.

Mindezek ellenére 1939-ben elnyerte a nagyadmirálisi címet, majd az év folyamán javasolta a Weserübung hadművelet, Dánia és Norvégia megtámadásának tervét, hogy Németország a Royal Air Force hatósugarán kívül eső védett kikötőkhöz jusson, valamint hogy közvetlen kijárattal rendelkezzen az Északi-tengerre. E hadműveleteket súlyos veszteségekkel bár, de sikeresen végrehajtották 1940 áprilisa és májusa folyamán.

Raeder nem támogatta a Seelöwe hadműveletet, a Brit-szigetek tervezett német lerohanását. Úgy látta, hogy a közvetlen stratégiai megközelítés jóval nagyobb sikerrel kecsegtet a tengeri hadviselés során, ezért a tengeralattjárók és a kisebb felszíni hajók számának növelését szorgalmazta. Ehhez a mediterrán térséget középpontba helyező stratégia, az észak-afrikai jelenlét, valamint Málta és a Közel-Kelet elfoglalásának terve párosult.

A Seelöwe elleni fellépéséhez hozzájárult, hogy kételkedett a La Manche-csatorna feletti német légi fölény kivívásának lehetőségében, ami előfeltétele volt annak, hogy megakadályozzák a brit flotta katasztrófával fenyegető ellentámadását az inváziós erőket szállító egységekkel szemben.

Miután a Luftwaffe elveszítette az angliai csatát a hadszíntér feletti légi fölény kivívásáért, a hadműveletet határozatlan időre elhalasztották. Ehelyett a német hadigépezet nekilátott a Barbarossa hadművelet, a Szovjetunió megtámadását célzó terv kidolgozásának, amit Raeder úgyszintén ellenzett.

A felszíni flotta sorozatos kudarcai és a Karl Dönitz vezette tengeralattjáró erők kimagasló sikerei miatt Raedert a haditengerészet felügyelő admirálisává fokozták le 1943 januárjában, főparancsnoki posztján Dönitz követte. Raeder ugyanezen év májusában lemondott posztjáról és nyugdíjba vonult.

A háború után a nürnbergi per során „háborús uszítás” vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A sokat bírált verdiktet később enyhítették, végül 1955. szeptember 26-án, megromlott egészségére tekintettel Raedert szabadon engedték. Raeder 1957-ben „Mein Leben” (Életem) címmel önéletrajzot írt. Kielben halt meg 1960. november 6-án.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Alexander, Bevin (2000). How Hitler Could Have Won World War II, New York: Three Rivers Press. ISBN 0-609-80844-3

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]