Joachim Peiper

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Joachim Peiper
Bundesarchiv Bild 183-R65485, Joachim Peiper.jpg
Beceneve Jochen
Született 1915. január 30.
Berlin,  Németország
Meghalt 1976. július 14. (61 évesen)
Nemzetisége német
Szolgálati ideje 1933–1945
Egysége 1. SS „Leibstandarte SS Adolf Hitler” hadosztály
Csatái második világháború

Joachim „Jochen” Peiper (Berlin-Wilmersdorf, 1915. január 30.Traves, Franciaország, 1976. július 13.) a Waffen-SS ezredese (SS-Standartenführer) volt. A háború után a malmedyi mészárlásban játszott állítólagos szerepe miatt bűnösnek kiáltották ki, és elítélték. Személyes kapcsolatok fűzték Heinrich Himmlerhez.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Peiper tanult polgári családból származott. Apja Sziléziában született és az első világháborúban századosként szolgált az akkori Német Délnyugat-Afrikában és Törökországban. Tizenhét évesen döntött a katonai pálya mellett. 1933 elején belépett a Hitlerjugendbe, októberben pedig csatlakozott az SS-hez.

1934-ben kezdeményezte felvételét az SS tiszti iskolába, ahová fel is vették (braunschweigi Junkerschule). 1936-ban szakaszvezetőnek nevezték ki, és hadnaggyá léptették elő (SS-Untersturmführer), ezzel végleg elkötelezve magát a Leibstandarte Adolf Hitlerhez. 1938. március 1-jén belépett az NSDAP-ba (5508134-es tagszámmal). 1938-ban felvették Heinrich Himmler személyi stábjába, majd 1939-ben első adjutánsává léptették elő. Itt ismerte meg későbbi feleségét, aki Himmler egyik titkárnője volt.

1940-ben saját kérésére frontszolgálatra helyzeték át a Leibstandartéhoz. A francia hadjáratban századparancsnokként több bevetésen is vett részt, megkapta az I. és II. osztályú vaskeresztet, és századossá léptették elő (SS-Hauptsturmführer). Júliusban visszatért Himmler személyi stábjába, ahol augusztusig maradt, majd ismét csatlakozott a Leibstandartéhoz. A keleti hadjáratban többször megsebesült. Harkov visszafoglalásában és a Belgorod környéki harcokban mutatott hősiességéért kiérdemelte a Lovagkeresztet és a Német Aranykeresztet, valamit előléptették őrnaggyá (SS-Sturmbannführer).

Az 1943-as kurszki csatában páncélgránátos-szászlóalj parancsnokként vett részt, ahol addigi kitüntetései mellé a Közelharc jelvényt is megkapta. Ezek után alakulatával együtt Olaszországba küldték, ahol a Piemontban állomásozó Leibstandarte zászlóalj parancsnoka lett. Az olaszok szeptemberi átállása következtében egységével elfoglalta Boves városát, és lefegyverezte az ottani olasz katonákat. Novemberben ismét Oroszországba vezényelték, ekkor már páncélosezred parancsnoki beosztásban. A Zsitomir környéki harcokban mutatott teljesítményéért Lovagkeresztjéhez megkapta a tölgyfalombokat.

A szövetségesek 1944. június 6-ai partraszállása után Normandiában harcolt, ahol Caen mellett súlyos sérülést szenvedett, de a decemberi ardenneki offenzívában már ő vezette az 1. SS páncélosezredet. A támadás során Peiperék egészen Stavelotig nyomultak előre, ott azonban az elégtelen üzemanyagellátás miatt meg kellett állniuk, majd visszavonulniuk. Hamarosan tölgyfalombos Lovagkeresztjéhez megkapta a kardokat is. Az offenzíva során egysége – máig nem teljesen tisztázott körülmények között – Malmedy közelében máig nem tisztázott számú amerikai hadifoglyot lőtt le, s a háború végén ezért állították bíróság elé.

Harccsoportja Magyarországon vívott harcai után végül Ausztriában, az Enns folyónál esett amerikai fogságba 1945. május 10-én.

A háború után a bíróság kötél általi halálra ítélte, amelyet később – perdöntő bizonyíték hiányában – életfogytiglani szabadságvesztésre mérsékelt. Végül 1956-ban szabadon engedték. Hamarosan a Porschénél, majd a Volkswagennél talált magának munkát. 1970-ben Franciaországban, Travesban telepedett le, és fordítóként kereste kenyerét. Amikor azonban egy francia kommunista lap nyilvánosságra hozta Peiper ott tartózkodását, számos halálos fenyegetést kapott. Ezért beteg feleségét hazaküldte, és kutyájával, valamint egy puskával felkészült a várható atrocitásokra. 1976 július 13-ának 14-ére virradó éjszakáján ismeretlenek rágyújtották a házát, ahol bennégett, de halálának pontos körülményei máig tisztázatlanok maradtak.

SS rangjainak kronológiája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • SS-Anwärter (jelölt): 1933. október 16.
  • SS-Mann (tag): 1934. január 23.
  • SS-Sturmmann (közlegény): 1934. szeptember 7.
  • SS-Rottenführer (tizedes): 1934. október 10.
  • SS-Unterscharführer (szakaszvezető): 1935. március 1.
  • SS-Standartenjunker: 1935. szeptember 11.
  • SS-Standartenoberjunker: 1936. március 5.
  • SS-Untersturmführer (hadnagy): 1936. április 20.
  • SS-Obersturmführer (főhadnagy): 1939. január 30.
  • SS-Hauptsturmführer (százados): 1940. június 6.
  • SS-Sturmbannführer (őrnagy): 1943. január 30.
  • SS-Obersturmbannführer (alezredes): 1943. november 11.
  • SS-Standartenführer (ezredes): 1945. április 20.

Fontosabb kitüntetései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Vaskereszt I. és II. fokozata (1940)
  • Lovagkereszt (1943)
  • Lovagkereszt tölgyfalombokkal (1944)
  • Lovagkereszt kardokkal (1945)
  • Német Aranykereszt (1943)
  • Gyalogsági rohamjelvény bronz fokozata (1940)
  • Közelharc jelvény bronz fokozata (1943)
  • Közelharc jelvény ezüst fokozata (1943)

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]