Elem Germanovics Klimov

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Elem Klimov
Születéskori neve Elem Germanovics Klimov
Született 1933. július 9.
Sztálingrád, szovjet
Elhunyt 2003. október 26. (70 évesen)
Moszkva, orosz
Házastársa Larisa Shepitko
Foglalkozása filmrendező és forgatókönyvíró

Elem Klimov az IMDb-n

Elem Germanovics Klimov (oroszul: Элeм Гeрманович Климов; Sztálingrád, 1933. július 9.Moszkva, 2003. október 26.) orosz filmrendező és forgatókönyvíró. Az 1950-es évek végétől rendezett, 1964-től játékfilmeket is forgatott. Leghíresebb alkotásai: Hurrá, nyaralunk! (1964), Agónia (1981), Jöjj és lásd! (1985). Felesége a fiatalon elhunyt kimagasló tehetségű rendezőnő, Larisza Sepityko volt. Klimov járt Magyarországon is.

Pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hurrá, nyaralunk!
Agónia

Elem Klimov eredetileg repülőmérnöknek tanult, diplomát is kapott, ám érdeklődése a filmművészet felé fordult. 1964-ben elvégezte a híres moszkvai filmfőiskolát, a VGIK-t. Már bemutatkozó rövidfilmjei sejtetni engedték, hogy személyében eredeti tehetségű alkotó jelent meg a szovjet filmművészetben. Első játékfilmje, a Hurrá, nyaralunk! (1964) szatirikus komédia, a „szovjet új hullám” egyik kiemelkedő darabja. A helyszín egy úttörőtábor, ahol a gyerekeknek gyakorlatilag semmit sem szabad csinálniuk: egy részük ezért csendben meghúzódik, a többiek viszont egymásra árulkodnak. Az áldatlan állapotoknak egy pártfunkcionárius vet véget, aki mint szülő érkezik a táborba. Nyilvánvaló volt, hogy a történet tulajdonképpen az egész szovjet rendszer allegóriája, ám fogadtatása annyira lelkes volt, hogy nem lehetett dobozba zárni. Alkotóját azonban ettől fogva árgus szemekkel figyelték a filmszakma eszmei irányítói, és valószínűleg nekik köszönhető, hogy Klimov pályájának lendülete mindjárt a kezdetekkor megtört, s a művész viszonylag ritkán forgathatott. Alekszandr Vologyin darabjából készült az Egy fogorvos kalandjai (1965) című komédia, amely már nem volt sem annyira maró, sem annyira szellemes, mint az elődje, mindazonáltal a szovjet filmforgalmazók a perifériára száműzték: kevés kópiát gyártottak belőle, eldugott helyeken vetítették, vagyis épphogy be nem tiltották. Klimov ezt követően kezdett el foglalkozni egy Raszputyinról szóló film tervével, melyet eredetileg az 1917-es orosz forradalom 50. évfordulójára kívánt elkészíteni, de aztán a terv – ahogyan majd később maga a forgatás is – az illetékes szervek gáncsoskodása miatt elhalasztódott. 1970-ben Sport, sport, sport címmel dokumentumfilmet forgatott fivére, a sport témákra szakosodott German Klimov forgatókönyve alapján. Az eredeti formanyelvű alkotás számos díjat bezsebelt, Klimov viszont nem kívánt ezen az úton továbbhaladni. A Raszputyinról szóló Agónia megvalósítását szerette volna keresztülvinni, de ezt az illetékes szervek továbbra sem igazán támogatták. El ugyan nem utasították, inkább változtatásokat kértek, ami persze a forgatókönyv átdolgozását tette szükségessé. 1975-ben Klimov Marlen Hucijev társaságában befejezte egykori mestere, Mihail Iljics Romm És mégis hiszek című dokumentumfilmjét, a fogadtatás azonban langyos volt, bár a félsikerért nem Rommot, hanem Klimovot és Hucijevet hibáztatták. Ugyanebben az évben készült el végre az Agónia is, ami azonnal dobozba került, és csak 6 évvel később engedélyezték a bemutatását. E 6 év alatt legendák keltek szárnyra a filmről, éppen ezért mire a közönség megnézhette, addigra az elvárások annyira magasak voltak, melyeknek a mű már nem tudott megfelelni. Az Agónia a Szovjetunióban heves támadásokban részesült, túlbonyolítottnak tartották szürrealisztikus képsorait, érthetetlennek a metaforáit, túlzottnak a színészi játékot. Nyugaton viszont épp a képi világért és az expresszív színészi játékért dicsérték a filmet és a rendezőt. Ma már elképzelhetetlen, milyen hatása lett volna a szovjet és az egyetemes filmművészetre, ha az Agóniát azonnal bemutatják: képi ötleteit, megoldásait ugyanis a forgatás és a bemutató közötti években más alkotók, más filmek hasznosították, illetve koptatták el. Érdemes megjegyezni, hogy a filmben számos, azelőtt soha nem látott, felbecsülhetetlen értékű korabeli híradórészlet is látható.

Búcsúzás

Az Agónia nemzetközi sikerét Klimov felesége, Larisza Sepityko nem érte meg, 1979-ben tragikus autóbalesetben elhunyt. Klimov a Larisza (1980) című dokumentumfilmmel állított emléket az asszonynak, illetve befejezte Sepityko félbemaradt filmjét, amely Búcsúzás címmel 1983-ban került a mozikba. A Búcsú Matyorától címmel is ismert alkotás Valentyin Raszputyin kisregénye alapján készült. A film egy szibériai vízerőmű építése során elárasztott falu történetén keresztül lényegében a hagyományok és a modernizáció kényszerű ellentétét vizsgálja. Klimov utolsó rendezése, a Jöjj és lásd! (1985) az egyik legsokkolóbb háborús film, ami valaha is készült. Noha megtörtént eseményeken alapul, a művész célja nem az volt, hogy sokadikként ábrázolja a náciknak a Szovjetunióban véghezvitt kegyetlenkedéseit, hanem inkább magáról a háborúról akart megdöbbentő képet festeni, ahol semminek sincs értéke, az emberi életeknek a legkevésbé.

Klimovot a bürokratikus régi rendszer egyik áldozataként tartották számon kollégái, ezért nem csoda, hogy a peresztrojka demokratikusabb légkörében őt választották a Filmművész Szövetség elnökévé. A rendező nem élt vissza pozíciójával, semmiféle hasznot nem húzott belőle, noha megtehette volna, hogy jelentős összegeket utal ki magának újabb tervezett alkotása, Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című regényének megfilmesítésére. Egy idő után épp azért mondott le az elnöki tisztségéről, hogy minden energiáját a Bulgakov-filmre fordíthassa, de nem adatott meg neki, hogy terve megvalósuljon. Élete utolsó éveiben verseket írt, és reménykedett abban, hogy sikerül visszatérnie a filmvilágba. Halála előtt egy héttel kómába esett, amelyből nem tért magához.

Filmjei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jöjj és lásd!
  • 1985 Jöjj és lásd! (Иди и смотри)
  • 1983 Búcsúzás / Búcsú Matyorától (Прощание)
  • 1981 Agónia (Агония)
  • 1980 Larisza (Лариса) (dokumentumfilm)
  • 1974 És mégis hiszek (И всё-таки я верю) (társrendezők: Mihail Romm, Marlen Hucijev)
  • 1970 Sport, sport, sport (Спорт, спорт, спорт) (dokumentumfilm)
  • 1968 Hовогодняя сказка (tévéfilm)
  • 1965 Egy fogorvos kalandjai (Похождения зубного врача)
  • 1964 Hurrá, nyaralunk! (Добро пожаловать, или Посторонним вход воспрещён)
  • 1962 Смотрите, небо! (rövidfilm)
  • 1960 Vőlegény (Жиних) (rövidfilm)
  • 1959 Осторожно: пошлость (rövidfilm)

Fontosabb díjak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Berlini filmfesztivál[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1987 díj Berlinale Camera

Moszkvai filmfesztivál[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]