Marik

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A marik többségükben Oroszországban, a Mari El köztársaságban élő, finnugor nyelvű nép. Lélekszámuk az 1989-es népszámlálás idején 670 686 volt, azonban csak a 43%-uk élt a köztársaságban. Több mint 50%-uk a volt Szovjetunió más területein, legtöbben Baskíriában (105 000 fő). Nyelvük a mari nyelv, melynek két eltérő dialektusa a hegyi és a mezei mari nyelv. Külső elnevezésük a cseremisz.

Népnevük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A marik hivatalos neve 1918-ig cseremisz volt, ma ez a külső elnevezésük. Ennek a szónak a keletkezése mindmáig bizonyítatlan, annyi biztos, hogy két tagból, a csere és a misz szavakból áll össze. A misz szó, illetve hasonló megfelelői számos finnugor nyelvben megtalálható „férfi” jelentéssel. A vita a csere- előtag körül folyik. A legelfogadottabb elmélet szerint ez a csuvas śar szóból származik, amelynek jelentése „had”. Ez található meg a magyar sereg szóban is. Az évszázadok óta mellettük élő csuvasok a marikat valószínűleg vitézségük miatt jelölték ezzel a szóval.

A mari a nép belső elnevezése. Az 1918-ban Kazánban összeült Mari Kongresszus óta ez a hivatalos népnév. Valószínűleg iráni eredetű jövevényszó, az óiráni márya átvétele, jelentése: „férfi”, „férj”, „ember”. Ezek a jelentései mind a mai napig megvannak a szónak a mari nyelvben.


A marik száma Oroszország közigazgatási egységein belül, 2010-ben:

Régió A marik száma 2002-ben A marik száma 2010-ben A marik aránya 2010-ben
Mariföld 312 178 290 863 43,9%
Baskírföld 105 829 103 658 2,6%
Kirovi terület 38 390 29 598 2,3%
Szverdlovszki terület 27 863 23 801 0,6%
Tatárföld 18 787 18 848 0,5%
Udmurtföld 8 985 8 067 0,6%
Hanti- és Manysiföld 7 309 7 289 0,5%
Nyizsnyij Novgorod-i terület 7 757 6 415 0,2%

Történelmük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mari nép őstörténetére megfelelő források hiányában csak a régészet és a nyelvészet ad bizonyos válaszokat. Legközelebbi rokonaiktól, a mordvinoktól (erzák és moksák) az i. e. 1. évezred vége körültől kezdtek különválni, ami az i. sz. első évszázadokig befejeződött. A marik őseit a gorogyeci kultúra és az azelinói kultúra népei közt sejthetjük. Ez a kettősség a mai napig él a népben és nyelvében. Az előbbibe a mordvinnal közelebbi rokon hegyi cseremisz népcsoport őse, az utóbbiba a permi népekhez közelebb álló mezei marik ősei tartoztak.

Történelmüket általában a náluk nagyobb hatalmú szomszéd népekkel való kapcsolatuk határozta meg. Ez alapján történelmük három nagyobb szakaszra osztható:

  • 700-1236 bolgártörök hatás
  • 1236-1552 tatár hatás
  • 1552-től orosz uralom.

Az első kétes forrás a marikról a Jordanes Getica című művében található Scremniscans népnév. Ezután a kazár nép adófizetőiként találkozunk velük carmisz néven. Az orosz őskrónikában is szerepelnek cseremisz néven, és itt meg is említik a lakóhelyüket, amely az Oka folyó mentén húzódott.

A marik az ősmagyarok után a leginkább törökösödtek el a finnugor népek közül. A bolgártörökök a 7. században érkeztek a mai Csuvasföld és Tatárföld területére, ahol birodalmat alapítottak (Volgai Bolgárország vagy Magna Bulgaria). Ebből az időből való sok bolgártörök (csuvas) eredetű jövevényszó a mari nyelvben, és sok mari eredetű jövevényszó a csuvas nyelvben. Erre a korra jellemző a mari nép művelődési és gazdasági fejlődése, török szokások, vallás átvétele. Főleg a kereskedelem, ruházat és kézművesség terén tanultak sokat.

1236-ban Batu kán vezetésével a mongolok szétverték Volgai Bolgárországot, és annak területére is kiterjedően megszervezték az Arany Hordát (tatárok). A tatárok a mari népet is meghódoltként írják le. Azonban a mariknak inkább szövetséges, mint alárendelt státuszuk volt az Arany Hordában. Ezt bizonyítja az is, hogy ebben az időben a mari népnek volt adót nem fizető „nemes” rétege is, ők alkották a tatár sereg legütőképesebb alakulatát, másrészt a tatárok a marik földjét El-nek hívták, amit független országokra szoktak alkalmazni.

A marik harmadik korszaka 1552-ben kezdődött meg, amikor az oroszok elfoglalták Kazán városát, a tatár kánság központját. A marik a tatárok szövetségében már a 14. századtól kezdve folyamatosan hadakoztak az oroszok ellen, kisebb-nagyobb sikerrel. Az új hatalom igen súlyos terheket rakott a meghódított Volga-vidéki finnugor és török népek vállára. Az adóterhek elviselhetetlenek voltak, az orosz betelepülés a legjobb termőterületeitől és erdeitől fosztotta meg az őslakókat.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Margarita Kuznyecova: A cseremiszek (marik) In: Finnugor Kalauz Szerk.: Csepregi Márta 115-125 (2001) Panoráma
  • Zsirai Miklós: Finnugor Rokonságunk 239-249 (1994) Budapest
  • A cseremiszek (marik) története

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]