Makszim Gorkij

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Alekszej Makszimovics Peskov
Maxim Gorky authographed portrait.jpg
Élete
Született 1868. március 28.
Nyizsnyij Novgorod, Orosz Birodalom
Elhunyt 1936. június 18. (68 évesen)
Moszkva, Szovjetunió
Nemzetiség orosz
Pályafutása
Írói álneve Makszim Gorkij
Jellemző műfaj(ok) regény, dráma
Irodalmi irányzat szocialista realizmus
Első műve Makar Csudra (1892)
Fontosabb művei Éjjeli menedékhely (1902)
Barbárok (1905)
MaximGorkySignature.svg
Alekszej Makszimovics Peskov aláírása

Makszim Gorkij, oroszul Максим Горький (eredeti nevén Alekszej Makszimovics Peskov, Алексей Максимович Пе́шков) (Nyizsnyij Novgorod, 1868. március 28.Moszkva mellett, 1936. június 18.) orosz író, drámaíró.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Embert próbáló körülmények között nevelkedett, apja műbútorasztalos volt, korán meghalt, nagyapja nevelte fel. 1884-ben nem vették fel a kazanyi egyetemre, ezután gyalog járta be Oroszországot, még a cári rendőrség is felfigyelt rá. Gorkij 1892-ben megírta első művét, a Makar Csudra című elbeszélést. 1898-ban Karcolatok és elbeszélések címmel megjelent két kötetes alkotása, mellyel nagy feltűnést keltett. 1900 körül a Znanyije című folyóirat vezetője lett.

1905-ben részt vett a forradalomban, minek nyomán bebörtönözték, de gyorsan kiszabadult. 1905-1917 között a bolsevik párt tagja volt, s személyesen ismerte Lenint is. Néhány a cári rendszert bíráló írása, miatt a 1906-ban emigrált, előbb az Amerikai Egyesült Államokba, majd Capri szigetére utazott. Pár év múlva, 1913-ban azonban hazatérése után a Zvezda és a Pravda munkatársa lett, majd 1915-ben saját folyóiratot alapított, a Letopiszt. 1917-ben, az októberi fordulat alatt a Novaja Zsiznyben publikált. Szembefordult a bolsevik párttal, és korábbi barátjával, Leninnel. Lenint szemtől szemben bírálta, kifejtette, hogy sok tekintetben nem ért egyet módszereivel.

Gorkij 60 évesen - 1928.

Lenin viszont tisztelte benne a nemzetközi elismerést kivívó írót, és állami hivatalt adott a kezébe. Gorkij lett a vezetője annak az irodalmi központnak, amelyik azt a feladatot kapta, hogy a szovjet rendszer számára kívánatos európai és világirodalmat fordíttassa le oroszra. Gorkij teljes jóhiszeműséggel vállalta el a feladatot, az orosz nép kultúrájának egyetemes felemelkedését látva benne. Az irodalmi központ tevékenységét ő irányította, és döntő szava volt, az állami könyvkiadás külföldi irodalmat közvetítő területén, viszont nem volt hajlandó, hogy politikai szemszögből ítélje meg jó, vagy rossz egy mű. Rövid idő alatt egyebek közt Wells, Shaw, Anatole France, Romain Rolland kötetei kerültek a szovjet könyvesboltokba. Ugyanakkor bátorította a fiatal írókat költőket. Számtalan fiatal tehetséges író, költő kezdte pályáját ez alatt a rövid idő alatt, a Gorkij irányítása alatt álló irodalmi pezsgés idején. Tevékenysége mégis ellentmondásos volt. Iszaak Babelt például támogatta, nem engedte viszont kiadatni Andrej Platonov "Csevengur" című regényét, amivel az egyik legnagyobb tehetségű orosz író pályáját törte derékba. Gorkijt eleinte senki sem merte felelősségre vonni, bár szüntelen támadások között működött. Sőt a Lenin alapította szentpétervári "Tudósok háza" vezetőjévé is őt nevezték ki. Aztán amikor politikai dogma odáig terjedt, hogy a "Tudósok háza" néhány tagját a helyi bíróság agyonlövette, megírta nyílt levelét Leninhez, amelyben elvakultsággal, politikai dogmatizmussal vádolta meg, és az orosz nép szellemi értékeinek tudatos pusztításával. Ekkor ismét emigrációba kényszerült. Caprira ment.

Összeveszett a bolsevikok több vezetőjével is, például Zinovjevvel. 1918 végére ismét a párt „szimpatizánsa” lett, a következő években „őfelsége ellenzéke” szerepét próbálta játszani, s néha még a Cseka által elfogott embereket is ki tudott szabadítani. Lenin ezért is javasolta neki, hogy menjen külföldre, kezeltesse magát. Gorkij 1921-ben tüdőbetegséget kapott, s ismét elhagyta a Szovjetuniót, Németországba, Csehországba, majd Olaszországba (Sorrento) utazott. Csupán hét év múlva, 1928-29-ben tett látogatást újra a Szovjetunióban.

Lenin halála után kialakuló hatalmi harcot messziről - emigrációból - figyelte. Trockij és Sztálin párharcában Sztálinban bízott inkább a Lenini elveket továbbvivő Trockijjal szemben. Hazautazott, amikor is szemtanúja lehetett Sztálin győzelmének. Hónapokon keresztül utazott szovjet-Oroszországban és tapasztalnia kellett, hogy a lenini hagyományok, és a marxista doktrínák kedvéért még mindig szegénységben, nyomorban él az orosz nép, és nem ritka az éhhalál. Sztálin hűvös távolságtartással fogadta a neves orosz írót, aki feltárta azt amit tapasztalt. Sztálin válasza arra szorítkozott, hogy mindezt leírni nem szabad. Gorkij a parasztellenes parasztpolitikán felháborodva cikket írt az Izvesztyijába, amely egymaga egy vádirat volt a sztálinizmus ellen – bár maga Gorkij gyűlölte a parasztságot, a jövő letéteményesét kizárólag a munkásságban látta.[1] Harmadszor is menekülnie kellett hazájából, ezúttal tüdőbajára hivatkozva tölti idejét Capriban. Sztálin megbocsátott, visszahívta, feladatokkal látta el.

Gorkij újból visszatért 1931-ben, ezúttal végleg hazatérve ünnepelt íróvá vált otthon is. 1934-ben ő volt az I. Össz-Szövetségi Írókongresszus vezetője. Ő lett az Írószövetség első elnöke is. Tüdőbajban halt meg, de máig sokan vitatják, hogy természetes módon-e. Az általa csak 'Jagodkának' szólított Genrih Grigorjevics Jagoda vezette NKVD-t sejtik a halála mögött. Gorkij ugyanis újra külföldre akart menni, mert Kamenyevet közbenjárása ellenére sem engedték ki.

Pályája, művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pályakezdése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pályája kezdetén Gorkij a szegények, csavargók, alkoholisták, a társadalomból kihullottak költője akart lenni. Korai művei: Makar Csudra (1892) – első novellája, Szegény emberek (Foma Gorgyejev, 1899), Dal a sólyomról (1894) stb. Első drámája a Kispolgárok (Мещане) 1901-ben született.

A szocialista realizmus útján[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gorkijt világhírűvé tette az Éjjeli menedékhely, (На дне), innentől fogva a szegények költője címke rabja maradt. Következő színművei, a Nyaralók (Дачники, 1904) és a Nap fiai (Дети солнца, 1905) a Kispolgárok vonalába tartoznak; a néptől elszakadt értelmiségről szólnak. 1906-ban, saját elmondása szerint „túlságosan is sietve” írta Az anya (Mать) c. regényét (Brecht átdolgozta darabbá). Az anyát a szocialista realizmus egyik első műveként tartották számon. A drámába az Ellenségekkel tör be Gorkij új látásmódja. Ezután írt művei jobbára a (levert) 1906-os forradalom visszhangjai: így keletkezik az Okurovi ciklus (Gorodok Okurov, 1908) vagy a Gyónás (Iszpovegy, 1908) c. regénye.

1911 után optimistább hangot üt meg. Gyermekkorom (Gyesztvo, 1913), Orosz földön (Po Ruszi, 1912-16), Inasévek (V ljugyah, 1916) stb. Az októberi fordulat évében a Novaja Zsiznyben írja Időszerűtlen gondolatok (Nyeszovremennyije miszli) c. cikksorozatát, amit 1920 után a rendszerváltásig nem adtak ki, mivel Gorkij Lenint és a bolsevikok „következetes forradalmi intézkedéseit” bírálta.

Az Októberi Forradalom után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fordulat után átmenetileg nem ír darabokat. (Illetve egyet igen, de azt a hatalom betiltja.) Önéletrajzi regénytrilógiája befejező része, az Egyetemi éveim (Moi unyiverszityeti, 1922) sokkal komorabb hangvételű, mint az Inasévek vagy a Gyermekkorom. Lenin (1924-31) c. portréjában nemcsak a népvezért, hanem a pozitív emberi erények megtestesítőjét is bemutatja. Az orosz kapitalizmus idején játszódik családregénye, Az Artamonovok (Gyelo Artamonovih, 1927). Az Átlag, a Kispolgár platóni ideáját akarja megírni Klim Szamgin élete (Zsizny Klima Szamgina, 1925-36) című epopeiájában. Gorkij egy Faust-, Hamlet-szerű figurát akart alkotni Szamginnal, akit tervei szerint a Lenint éljenző tömeg taposott volna agyon 1917 áprilisában. A regénybe a századforduló Oroszországának összes típusát, jelenségét bele akarta írni – kész csoda, hogy nem tudta befejezni. 1928-ban körutat tesz a Szovjetunióban: úti benyomásait A Szovjetunióban (Po szojuzu szovjetov, 1929-30) c. cikksorozatban rögzíti. Ezzel a művel végleg elkötelezte magát a hatalom mellett. Helyeselte a sztálini munkatáborokban folyó "átnevelést", emberségesnek állította be az ott folyó életet, amivel sikerült kivívnia Szolzsenyicin gúnyos megvetését.

Utolsó drámái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1930-as években születtek újabb darabjai, drámaíró művészete újabb virágzó szakasza 1932-34-re tehető. Jegor Bulicsov és a többiek (1932) és Vassza Zseleznova (1935, első verzió: 1911) kiemelkedőek.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Regényei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Három ember (Трое, 1900)
  • Vergődés: Matvej Kozsemjakin élete (Жизнь Матвея Кожемякина, 1909–11)
  • Mesék Itáliáról (Сказки об Италии, 1913-15).
  • Az Armatonovok - Fordította: Gellért Hugó

Drámái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Éjjeli menedékhely ( На дне, 1902)
  • Barbárok (Варвары, 1905)
  • A nap fiai (Дети солнца, 1905)
  • Az utolsók (Последние, 1908)
  • Csodabogarak (Чудаки, 1910)
  • A hamis pénz (Фальшивая монета, 1913)
  • Zikovék (Зыковы, 1913)
  • Jakov Bogomolov (Яков Богомолов, 1914)
  • Az öreg (Старик, 1915)
  • Szomov és a többiek (Сомов и другие, 1931)
  • Jegor Bulicsov és a többiek ( Егор Булычов и другие, 1932)
  • Dosztyigajev és a többiek (Достигаев и другие, 1933).

Cikkei, naplói[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Tolsztoj (1919)
  • A. P. Csehov (1905-21)
  • Az orosz parasztságról (О русском крестьянстве, 1922)
  • Naplójegyzetek. Visszaemlékezések (Заметки из дневника. Воспоминания, 1923)
  • Leonyid Kraszin (1927)

Irodalmi hatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A „szocialista realizmus” legnagyobb alakja. A sztálini érában kissé leegyszerűsítve értelmezték. A világirodalomra is nagy hatással volt. Sokra tartotta G. B. Shaw, Anatole France, Romain Rolland, Louis Aragon.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Darai Lajos: A koncepciós per gyökerei. www.xxszazadintezet.hu

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Világirodalmi lexikon (Akadémiai Kiadó, Budapest)
  • Világirodalmi kisenciklopédia I. (A–L). Szerk. Köpeczi Béla, Pók Lajos. Budapest: Gondolat. 1976. ISBN 963-280-285-3
  • Raab Gusztáv: Gorkij és Sztálin - Pesti Napló Vasárnap melléklete 1929. augusztus 11.
  • Szerb Antal: A világirodalom története / Gorkij - Révai, 1945.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Makszim Gorkij témájú médiaállományokat.