Szemjon Konsztantyinovics Tyimosenko

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szemjon Konsztantyinovics Tyimosenko
Semyon Konstantinovich Timoshenko (1895-1970), Soviet military commander.jpg
Született 1895. február 18.
Furmavinka,  Orosz Birodalom
Meghalt 1970. március 31. (75 évesen)
Moszkva,  Szovjetunió
Nemzetisége ukrán
Szolgálati ideje 1915 – 1960
Rendfokozata RA-SA F10MarsSU 1955.png marsall
Csatái Orosz polgárháború
Lengyel–szovjet háború
Téli háború
Második világháború
Kitüntetései

Hero of the USSR.png Szovjetunió Hőse (2x)
Ordervictory rib.png Győzelem-rend
Order of Lenin ribbon bar.png Lenin-rend (5x)
Order october revolution rib.png Októberi Forradalom érdemrend
Order of Red Banner ribbon bar.png Vörös Zászló érdemrend (5x)
Order suvorov1 rib.png Szuvorov-rend (3x)
Orderglory rib.png Az 1941–1945-ös Nagy Honvédő Háborúban Németország Fölött Aratott Győzelemért érdemérem
20 years of victory rib.png A Nagy Honvédő Háború 20. évfordulójára emlékérem
20 years saf rib.png A Vörös Hadsereg megalapításának 20. évfordulójára emlékérem
30 years saf rib.png A Vörös Hadsereg megalapításának 30. évfordulójára emlékérem
40 years saf rib.png A Vörös Hadsereg megalapításának 40. évfordulójára emlékérem
50 years saf rib.png A Vörös Hadsereg megalapításának 50. évfordulójára emlékérem
Order of the White Lion.svg Fehér Oroszlán-rend
Order of the partisan star with golden wreath Rib.png Partizán csillagrend

A forradalom díszfegyvere

Szemjon Konsztantyinovics Tyimosenko (oroszul: Семён Константинович Тимошенко; Furmanivka, 1895. február 18.Moszkva, 1970. március 31.), ukrán névváltozatban Szemen Kosztyantinovics Timosenko (Семен Костянтинович Тимошенко) ukrán nemzetiségű szovjet katonatiszt, marsall a második világháború alatt.

Fiatalkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ukrán nemzetiségű paraszti családban született, a dél-besszarábiai Furmanivka faluban. 1915-ben besorozták a cári seregbe és kiküldték a frontra, ahol a lovasság kötelékében harcolt. Az 1917-es oroszországi forradalmak kitörése után a bolsevikekhez csatlakozott. 1918-ban tagja lett az újonnan felállított Vörös Hadseregnek, 1919-ben pedig a kommunista pártnak.

A polgárháború és az 1930-as évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A polgárháború alatt Tyimosenko több fronton is harcolt. A legjelentősebb ütközet, amiben részt vett a caricini-csata volt (Caricin később a Sztálingrád nevet kapta) és itt ismerkedett meg és barátkozott össze Sztálinnal. Ez magyarázza fényes pályafutását, amely Sztálin hatalomra jutása után indult el. 1921-ig Szemjon Bugyonnij alatt szolgált az 1. Lovashadseregben, ők ketten rendelkeztek a legnagyobb befolyással az egész Vörös Hadseregben éveken keresztül. A polgárháború és a lengyel–szovjet háború után Tyimosenko a Vörös Hadsereg lovas haderejének főparancsnoka lett. Ezt követően Vörös Hadsereg-parancsnok lett 1933-ban Fehéroroszországban, 1935-ben Kijevben, 1937-ben az Észak-Kaukázusban és Harkovban, majd 1938-ban újra Kijevben. Ezt követően, 1939 szeptemberében Lengyelország megszállásában az Ukrán Front parancsnoka volt. Sztálin hűséges barátjaként túlélte a nagy tisztogatást.

A téli háború[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1940 januárjában átvette a Finnországgal harcoló szovjet csapatok parancsnokságát Vorosilovtól. A seregnek vezetése alatt sikerült áttörnie a Mannerheim-vonalat, majd a finnek másodlagos védővonalát is, így rákényszerítve őket a moszkvai békeszerződés megkötésére. A győzelemnek köszönhetően Sztálin kinevezte hadügyi népbiztosnak és előléptették marsallá.

A második világháborúban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Amikor Németország 1941. június 22-én megtámadta a Szovjetuniót, Sztálin kinevezte Tyimosenkót a Központi Front parancsnokának és megbízta, hogy hajtson végre egy visszavonuló hadműveletet Szmolenszkig. A nagy veszteségek ellenére Tyimosenko sikerrel végrehajtotta feladatát.

1942. május 1224. között ő vezette a második harkovi csata néven ismert ellentámadási kísérletet, amely azonban a szovjetek súlyos vereségével végződött. 640 000 katonájából mintegy 207 000 elesett, vagy fogságba került.

Zsukov Moszkva védelmében elért sikereit látva Sztálin úgy értékelte, hogy Zsukov jobb hadvezér, mint ő, ezért Tyimosenko elvesztette elsőségét. Sztálin előbb Sztálingrádba, majd Leningrádba, aztán 1944-ben a Kaukázusba, majd végül a balti frontra helyezte át.

A háború után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A háború után Tyimosenko újra a Vörös Hadsereg fehéroroszországi főparancsnoka lett, 1946 júniusában a Dél-uráli Katonai Körzet főparancsnokává nevezték ki, végül 1949-ben visszahelyezték Fehéroroszországba. 1960-ban nyugdíjba vonult, 1970-ben halt meg Moszkvában.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Semyon Timoshenko című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]