Szibériai intervenció

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szibériai intervenció
Polgárháború és intervenció Szovjet-Oroszországban
The Illustration of The Siberian War, No. 16. The Japanese Army Occupied Vragaeschensk (Blagoveshchensk).jpg
Japán katonák elfoglalják Blagovescsenszk városát
Dátum 1918. augusztus – 1920. július; 1922. október (japán visszavonulás)
Helyszín Primorszkij kraj
Eredmény az antant visszavonulása
Terület-
változások
Szovjet-Oroszország visszaszerzi Kelet-Szibériát
Harcoló felek
Naval Ensign of Japan.svg Japán Birodalom
Flag of the United States.svg USA
Flag of the United Kingdom.svg Nagy-Britannia
Canadian Red Ensign 1921-1957.svg Kanada
Flag of France.svg Franciaország
Flag of Italy (1861-1946).svg Olaszország
Flag of the Republic of China 1912-1928.svg Kínai Köztársaság
Flag of Russia.svg Fehér Hadsereg
Flag of the Soviet Union.svg Szovjet-Oroszország
Flag of the Far Eastern Republic.svg Távol-keleti Köztársaság
Parancsnokok
Flag of Japan.svg Jui Micue
Flag of Russia.svg Kolcsak admirális
Flag of the United States.svg William S. Graves
Flag of the Soviet Union.svg Szemjon Bugyonnij
Flag of the Soviet Union.svg Mihail Tuhacsevszkij
Flag of the Soviet Union.svg Vaszilij Blücher
Haderő
70 000 japán,
7 950 amerikai,
2 400 olasz,
1 500 brit,
4 192 kanadai,
8 000 kínai,
800 francia,
300 000 fehér orosz (Kolcsak),
100 000 fehér orosz (Szemjonov),
50 000 bandita,
Összesen: 550 000 fő
 legalább 600 000 katona
Veszteségek
200 000  400 000

A szibériai intervenció az antant beavatkozásainak egyike volt az orosz polgárháború idején. Az 1918 és 1922 közötti hadműveletben mintegy 200 000 katona érkezett az antant tagállamaiból (legtöbbjük Japánból), hogy megszállja a Tengermellék területét, és segítse az orosz fehérek harcát a bolsevik Vörös Hadsereg ellen.

A harcokban mindkét fél hatalmas veszteségeket szenvedett és részben ez vezetett oda, hogy az antant csapatok - a japánok kivételével - 1920-ban elhagyták a területet. A Japán Császári Hadsereg még egészen 1922-ig állomásozott a területen, majd az Amerikai Egyesült Államok nyomása és a szovjet katonai sikerek miatt kénytelen volt kiüríteni a Tengermellék területét.

Háttér[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1917-es októberi orosz forradalom után Oroszországban a bolsevikok vették át a hatalmat, és különbékét kötöttek Németországgal. Ez a lépés igen súlyosan érintette az antant államait, hiszen az eddig kétfrontos háborúra kényszerülő németek most katonákat és hadianyagot küldhettek a nyugati frontra. Ezen felül a németek rátették kezüket a Murmanszkban, Arhangelszkben és Vlagyivosztokban felhalmozott nagy mennyiségű orosz ellátmányra. Továbbá a több mint 50 000 főt számláló szövetséges Csehszlovák Légió hirtelen ellenséges területen találta magát, és csak a Vörös Hadsereggel harcolva, ellenséges területen haladva tudott a Távol-Keletre eljutni.

Ezek után Nagy-Britannia és Franciaország kormánya elhatározta, hogy intervenciót hajtanak végre Oroszországban, hogy megdöntsék a bolsevik kormányt. Három fő céljuk volt, amelyet remélték sikerül elérniük egy katonai beavatkozással:

  1. Megakadályozni, hogy az orosz ellátmány a németek kezére kerüljön.
  2. A Csehszlovák Légió megmentése és ismételt harcbavetése Európában.
  3. Egy fehér kormány felállítása, amely ismételten csatlakozik az első világháborúhoz.

Mivel az antanthatalmak így is fogytán voltak a katonáknak, azzal az ötlettel álltak elő, hogy a háborúhoz nemrég csatlakozó Amerikai Egyesült Államoknak kéne az észak-oroszországi hadjárathoz és a szibériai hadjárathoz katonákat küldenie. 1918. júliusában a Hadügyminisztérium tiltakozása ellenére Wilson elnök beleegyezett, hogy 5 000 amerikai katonát küldjön Észak-Oroszországba és 10 000-et Szibériába. Ezzel egy időben a Kínai Köztársaság kormánya is elfogadta az oroszok kérését, és 2 000 katonát küldött augusztusig. A kínaiak ezen kívül még elfoglalták Külső-Mongóliát és Tuvát, valamint csapatokat küldtek az északi hadjárathoz.

Résztvevők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagy-Britannia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A britek, mivel minden erejüket lekötötte a közeledő német offenzíva, így csak 1 500 katonát tudtak mozgósítani az intervenció hadsereg számára.

Kanada[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kanadai Szibériai Expedíciós Hadsereget 1918. augusztusában hozták létre James H. Elmsley vezérőrnagy vezetése alatt. Az egység 4 192 katonáját igen hamar Vlagyivosztokba küldték, hogy ott a fehér csapatokkal együttműködve készítse elő a szövetséges offenzívát. Az egység 1919. áprilisa és júniusa között visszatért Kanadába. Az itt szolgáló katonák nem láttak túl sok harcot, és közülük mindössze 100 szolgált Omszkban, a frontvonal közelében, mint a brit erők adminisztratív munkatársa. A legtöbb kanadai Vlagyivosztok városában tartózkodott, ahol rutin- és rendőrségi feladatokat láttak el.[1][2]

Olaszország[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szövetséges katonák Vlagyivosztokban

A Távol-Keleti Olasz expedíciós hadtest (olaszul "Corpo di Spedizione Italiano in Estremo Oriente") csendőrők (carabinieri) által kiképzett egység volt, mely magába foglalta az Olasz Redenta Légió 2 500 főjét, akik mint az Osztrák–Magyar Monarchia dél-tiroli katonái, korábban az első világháború keleti frontján Oroszországban estek hadifogságba. Habár az olasz egység igen kis létszámú volt, mégis fontos szerepet játszott a hadjárat folyamán. Működési körzetükbe tartozott Irkutszk, Harbin és Vlagyivosztok környéke. Feladatuk a Csehszlovák Légióval közösen harcolva az volt, hogy ellenőrizzék a transzszibériai vasútvonalat és biztosítsák annak a működését.[3] Fossini Camossi ezredes volt a parancsnokuk és az expediciós erő alpesi tüzérekből és katonai rendészekből (carabinieri) állt.[4][5][6][7]

Japán[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A japánokat 1917-ben Franciaország kérte meg az oroszországi beavatkozásra, ám azt akkor elutasították.[8] Azonban a vezérkar a cári rendszer bukása után arra a döntésre jutott, hogy a bolsevizmus fenyegetése elmúlna, ha a Távol-Keleten lévő területeit elfoglalnák és ott bábállamot hoznának létre.[8] így a japán kormány kezdetben minden kérést elutasított egy expedíciós hadseregre, míg végül az események alakulása miatt 1918-ban már változás következett be eddigi politikájukban.[8]

Japán propagandarajz a szibériai intervencióról

1918. júliusában Wilson elnök felkérte a japán kormányt, hogy küldjön 7 000 katonát a 25 000 fős intervenciós haderő támogatására, hogy a Csehszlovák Légiót megmentsék, illetve megakadályozzák az itt raktározott ellátmány német kézre kerülését. A parlamenttel való megbeszélés után Teraucsi Maszatake miniszterelnök beleegyezett, hogy 12 000 katonát biztosítson az akcióhoz, ám azzal a feltétellel, hogy végig japán irányítás alatt maradnak. Az egység vezetője Jui Micue lett, aki azonnal hozzá is kezdett feladatai végrehajtásához, és az akció megtervezéséhez.[9]

USA[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Amerikai Expedíciós Haderő 7 950 tisztje és katonája felett William S. Graves vezérőrnagy parancsolt. Az egység a 27. és 31. gyalogos ezredekből, illetve a 13. és 62. gyalogos ezredek önkénteseiből és a 12. gyalogos ezred néhány tagjából állt.[10]

Habár Grave 1918. szeptemberében érkezett csak meg a területre, az egység 3 000 tagját már augusztus 15 és 21 között ide vezényelték, és hamarosan vasútőrzési feladatokat láttak el Vlagyivosztok és Usszurijszk között.[11]

A szövetségeivel ellentétben Graves úgy hitte, hogy a szibériai akció célja az amerikai tulajdonú értékek védelme, valamint a Csehszlovák Légió evakuálása, és ennek nem része a bolsevikok elleni harc. Állandóan önmérsékletre szólított fel, így gyakran került összeütközésbe az angol, francia és japán tisztekkel, akik pedig aktívabb részvételre ösztökélték az amerikai erőket.

Szövetséges intervenció (1918-1919)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szövetséges intervenció 1918. augusztusában indult meg.[9] A japánok Vlagyivosztokon és a mandzsúriai határon keresztül mintegy 70 000 katonát vonultattak fel. A hatalmas felvonultatott haderő miatt a szövetségesek gyanút fogtak az esetleges japán célokkal kapcsolatban.[9] Szeptember 5-én a japán csapatok találkoztak a Csehszlovák Légió előőrseivel. A következő napokban a brit, olasz és francia kontingensek is csatlakoztak hozzájuk, hogy közösen szorítsák vissza az Urál mögé a bolsevik erőket és megdöntsék a vörösök uralmát.[9] A japán erők, szem előtt tartva a céljaikat, megtagadták, hogy a Bajkál-tótól nyugatabbra vonuljanak. Az amerikaiak, akik pedig gyanúsnak találták a japánok viselkedését, szintén hátramaradtak, hogy ellenőrizzék őket.[9] Novemberre a japánok elfoglalták a teljes Tengermelléket és a szibériai Csita városát.

1918 nyarán a japánok folyamatosan segítették az oroszországi fehéreket. Ennek keretében a japán 5. gyalogos hadosztály Grigorij Szemjonov egységeivel közösen megszállta Transzbajkália területét és ott egy rövid életű ellenforradalmi kormányt hozott létre.

Szövetséges visszavonulás (1919-1920)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szövetséges katonák által meggyilkolt bolsevikok

Az első világháború befejeződése után az antant vezetői eldöntötték, hogy teljes erejükkel avatkoznak bele az orosz polgárháborúba és segítik a fehér erők harcát a bolsevikok ellen. Az Omszkban székelő, Kolcsak admirális vezette kormányt ismerték el Oroszország legitim vezetőségének. Ezalatt a japánok azonban továbbra is Kolcsak ellenfeleit, így Grigorij Szemjonovot és Iván Kalmikovot támogatták.[12] 1919-ben a fehér kormány összeomlott, amikor a Csehszlovák Légió átadta Kolcsak admirálist a Vörös Hadseregnek.

1920. júniusában a britek, az amerikaiak és a többi szövetséges visszavonta csapatait Vlagyivosztokból. A Csehszlovák Légiót is ekkor evakuálták a területről. A japán erők azonban a területen maradtak, főleg azért, mert a kommunizmus további terjedésétől féltek. Azonban ezek ellenére kénytelenek voltak aláírni a Gongotai Egyezményt, amely Transzbajkália békés kiürítésére kötelezte őket. Ez Grigorij Szemjonov kormányának bukásához vezetett ugyanezen év októberében.

A japánok saját bábállamot hoztak létre a területen, és katonailag is támogatták azt, hogy felvegye a harcot a szovjetek által támogatott Távol-Keleti Köztársaság ellen. A japán katonai jelenlét gyanakvóvá tett az Amerikai Egyesült Államokat, azt a látszatot keltve, hogy Japánnak rendezési tervei vannak Szibériával kapcsolatban. Az egyre növekvő amerikai és angol nyomás, valamint a veszteségek és költségek miatti hazai ellenállás hatására Kató Tomoszaburó miniszterelnök 1922. októberében kivonta a japán csapatokat a területről.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Benjamin Isitt, "Mutiny from Victoria to Vladivostok, December 1918," Canadian Historical Review, 87:2
  2. Canada's Siberian Expedition website
  3. Willmott, H.P.; Dorling Kindersley: First World War; 2003, 251.old
  4. Nicholas V. Riasanovsky & Mark D. Steinberg: A History of Russia, 7th Edition, Oxford University Press, 2005
  5. La Prima Guerra Mondiale dai bollettini ufficiali. 1918 (olasz nyelven). Italiani in Albania, Macedonia, Francia e in Mancuria, La rivoluzione russa e la strage dei Romanov. storiologia.it, 2010. november 12. (Hozzáférés: 2011. április 19.)
  6. Armando Vadagnini: Prigionieri trentini in Russia (olasz nyelven). Cosa abiamo fatto Trentino cultura storia. trentinocultura.net. (Hozzáférés: 2011. április 19.)
  7. LEGIONE REDENTA (del maggiore Cosma Manera (olasz nyelven). carabinieri.it. (Hozzáférés: 2011. április 19.)
  8. ^ a b c Humphreys: The Way of the Heavenly Sword: The Japanese Army in the 1920's, 25. old.
  9. ^ a b c d e Humphreys: The Way of the Heavenly Sword: The Japanese Army in the 1920's, 26. old.
  10. Robert L. Willett: Russian Sideshow (Washington, D.C., Brassey's Inc., 2003), 166-167.,170. old.
  11. Guarding the Railroad, Taming the Cossacks The U.S. Army in Russia, 1918–1920, Smith, Gibson Bell
  12. Humphreys: The Way of the Heavenly Sword: The Japanese Army in the 1920's, 27. old.

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Siberian Intervention című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]