Szocializáció

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Szocializáció az az interakciós folyamat, amelynek révén a személy viselkedése úgy módosul, hogy megfeleljen a csoport tagjai által vele szemben támasztott elvárásoknak. A meghatározásban szereplő interakció a személyek egymás felé irányuló, és egymás viselkedése által vezérelt aktivitása, amelyet rendszerint a résztvevők tárgyi tevékenysége közvetít, magában foglalja az emberi együttműködés minden lehetséges változatát, így a kooperációt, versengést és kommunikációt is.

A szociális tanulás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Minden olyan tanulást, amely révén bekövetkező viselkedésváltozás társas kölcsönhatások, szociális interakciók következtében alakul ki szociális tanulásnak nevezünk. A szociális tanulás a szocializáció folyamatában értelmezhető. Brim meghatározása szerint az a folyamat, amely által az egyének olyan tudásra, képességekre és állapotokra tesznek szert, amely alkalmassá teszi őket arra, hogy különböző csoportoknak és a társadalomnak többé-kevésbé hasznos tagjaivá váljanak. A szocializációt tehát felfoghatjuk úgy is, mint a személyiség fejlődésének társadalmi vetületét.

A szociális tanulás formái

  1. Utánzás:a szociális tanulás legelemibb formája. Számtalan viselkedésformát utánzással sajátítunk el. Például anyanyelvünk elsajátítása is utánzáson alapszik. A fejlődés során a leghamarabb az utánzás jelenik meg. Az utánzás kezdetleges formája a cirkuláris reakció, amikor a csecsemő egy másik személy közvetítésével utánozza saját magát, vagyis csak azt tudja utánozni, amit ő maga már képes végrehajtani. Megkülönböztetünk szándékos és önkéntelen utánzást, valamint késleltetett utánzást. Az utánzásban nagyon fontos szerepet játszik a jutalom és a büntetés. A gyermekek számára az utánzás révén kialakuló beleélés szinte egyedüli eszköze mások megértésének.
  2. Modellkövetés: az utánzásnál magasabb szintű tanulási folyamat, itt már az utánzott cselekvés mellett az is fontossá válik ki az akit utánzunk. A tanulás tehát modellválasztás alapján megy végbe. A modellválasztás történhet egyszerű szimpátia alapján, szerepirigység, a szociális hatalom jelentette presztízs alapján is. Kísérletekkel igazolták, hogy az agresszív viselkedésformák átvételében is szerepet játszhatnak az agresszív modellek, ha ezek viselkedését pozitív megerősítés követi
  3. Azonosulás (identifikáció): a pszichoanalízis egyik központi fogalma, Freud nevéhez kötődik. Az azonosulás során a szándékosan vagy spontán választott modelltől átvett viselkedési minták a személyiségbe beépülve annak részévé válnak. Az azonosulás során a hangsúly nem az átvett viselkedésen van, hanem a választott modellel való kapcsolat fenntartásán.
  4. Belsővé tétel (interiorizáció): a szociális tanulás legmagasabb szintje. Az interiorizáció folyamatában már a modell nem játszik fontos szerepet. A viselkedésformák vagy értékek átvétele, azért történik, mert az egybevág az egyén saját értékrendszerével és így annak átvétele magában is jutalomértékű. Az átvett viselkedésforma, érték, vélemény stb. függetlenedik a forrástól, és szervesen beépül a személyiségbe, azaz belsővé válik.

A szociális tanulás formái nem különíthetőek el élesen egymástól. Egymásra épülve, együttesen alakítják és formálják személyiségünket. Forrás: Szerzők: Dr. Estefánné dr. Varga Magdolna, Dr. Dávid Mária, Dr. Hatvani Andrea, Dr. Héjja-Nagy Katalin, Taskó Tünde cím: Pszichológia elméleti alapok A szocializáció mechanizmusa a szociális tanulás. A szociális jelző inkább társast jelent, mint társadalmit. A szociális tanulás minta- vagy modellkövető tanulás.

A modell[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A modell viselkedésmintát jelent. Modellé olyan személyek válhatnak, akik személyiségtulajdonságai magasabb szinten szervezettek, mint a modellkövetőé, tehát általában idősebbek, tapasztaltabbak és önállóbbak. Azonban nem hanyagolható el a kölcsönös utánzás jelentősége sem. A modellek lehetnek szimbolikusak is: elképzelt alakok, általában regényhősök vagy akár a fantázia szülöttei. Az audiovizuális tömegkommunikációs eszközök a képi megjelenítés révén nagyon hatásosan mutatják be a társadalmi magatartásformákat.

Utánzás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A modellkövető az utánzás révén beépíti magába a modell viselkedésformáit és személyiségtulajdonságait, mégsem válik pontosan olyanná mint a másik. Az egyén ugyanis életútján nem egyetlen viselkedésmintát követ. Az első modellek a szülők, kiknek viselkedését a gyerek fenntartás nélkül követi. A serdülőkor kezdetétől azonban kritikusan válogat a követendő tulajdonságok között, s önmaga számára is meg tudja fogalmazni, hogy a másik milyen tulajdonságait tartja önmaga számára megvalósítandónak. Ezek a kompetencia-modellek tehát már nem teljes személyiségükkel szerepelnek mintaként, hanem egy-egy meghatározott tulajdonságukkal illetékesek. A modellek nem állandóak. Miután egy-egy minta betöltötte funkcióját az egyén fejlődésében, a modellkövető leválasztja magát róla, s fokozatosan eljut identitásának kibontakoztatásához. A modellkövetőt erős érzelmi szálak kötik a modellhez. Ennek révén valósul meg az azonosulás két formája: az identifikáció és az empátia.

Identifikáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az identifikációban az egyik személyiség nagyon képlékeny, éretlen, a másik érett. Ez a kapcsolat a felnőtt és gyermek viszonyában bontakozik ki elsősorban, nem is tudatosítható; valamiféle "pszichés köldökzsinór" a személyiségfejlődés során

Empátia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az empátia azt a képességet és pszichológiai folyamatot jelenti, hogy az egyik ember beleéli magát a másik ember érzés- és gondolatvilágába, s megpróbálja megfogalmazni és átvenni annak érzelmi állapotát, késztetéseit, céljait, attitűdjeit. Jelentőssé válik az érzelem mellett a tudatosság eleme. Az empátia azonosulás, ezért serdülőkortól jellemző.

Szociális szerepek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szociális tanulás során szociális szerepeket sajátítunk el. A szerep státusoknak megfelelő, normák által szabályozott viselkedés. A szereptanulás során a modellkövető elsajátítja azokat a viselkedés módokat, amelyek egy-egy szerep megvalósításához szükségesek. Ezeket a viselkedésmódokat szerepkészségeknek és szereptechnikáknak nevezzük. A folyamat során belsővé válnak azok a normák is, amelyek a viselkedést szabályozzák. Ennek révén a szerep én-azonos magatartássá válik, s nem a köznapi értelmű tettetést, megjátszást jelenti. A szocializáció minden szakaszában a környezeti hatások belsővé válása valósul meg, kialakítva és formálva a személyiség erkölcsi arculatát, autonómiáját.

Státus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Státusok azok a pozíciók, amelyeket a társadalom tagjainak biztosít. Lehetnek:

  • életkori státusok: gyermek, felnőtt, öreg
  • családi, nemi státusok: szülő-gyermek, férfi-nő
  • foglalkozási státusok: tanár-diák

Nem minden foglalkozáshoz kapcsolódik szociális szerep, csak azokhoz, ahol a szereppartnerek kimutathatók.

Norma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A norma szociálpszichológiai fogalma magában foglal mindenféle viselkedésszabályt: a törvény írott tilalmaitól és követelményeitől kezdve az erkölcs, az illem vagy szokás előírásain át a közvetlen személyes környezet kívánalmaival bezárólag. A társadalmi nagycsoport egészére érvényes normák differenciáltan, esetleg sajátos színezettel jelennek meg a társadalom kisebb egységeiben, érvényességük különböző mértékű az életkori szerepekben. Más és kevesebb norma szabályozza a kisgyermek és öreg viselkedését mint a felnőttét. A normák egy része nyílt: egyértelműen megfogalmazott, más részük rejtett. Nyílt norma például az udvariasság követelménye, de az kevéssé van rögzítve, hogyan kell udvariasan viselkedni különböző helyzetekben. A nyílt normák intellektuálisan könnyen felfoghatók, esetleg érzelmi elfogadásuk nehéz. A rejtett normák tekintetében a kellemes vagy kellemetlen tapasztalatok igazítanak el. A társadalom ugyanis a normák megvalósulását jutalmazó és büntető szankciókkal biztosítja.

Szerepkonfliktusok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szerep-viselkedés gyakran konfliktusos. Ezek típusai:

  • Szerepek közötti konfliktus: Egyszerre két vagy több státusunk válik aktívvá, például anya-tanárnő szerep.
  • Szerepen belüli konfliktusok:
    • Összeegyeztethetetlen elvárások ugyanannak a szereppartnernek a részéről. Például ha a szülő a serdülő gyermektől következetlenül kisgyermeki engedelmességet és felnőttes önállóságot kíván meg.
    • Összeegyeztethetetlen elvárások a különböző szereppartnernek a részéről. Például a középvezetői szerep, ahol a beosztottak elvárásai mint vezetőre vonatkoznak, a feletteseké pedig mint beosztottra.
  • Személy-szerep konfliktusok: A személynek valamely értékét, hitét, belső meggyőződését kell feláldoznia a szerep teljesítésekor, ezáltal belsőleg meghasonlik, vagy elvtelen kompromisszumra kényszerül.

A szereptanulás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szerepviselkedés interakcióban valósul meg, két vagy több, de kis számú személy közötti viselkedésre vonatkozik, tehát interperszonális. A szereptanulás során megtanuljuk, hogy a velünk azonos pozíciót betöltő személyekhez hasonló módon viselkedjünk, érezzünk, és lássuk a világot. Mivel meg kell tanulnunk hogy a szerep megvalósítása folyamán hogyan biztosítsuk a más emberekkel való eredményes interakciót, a szereppartnerek szerepét is meg kell ismernünk.

Szocializációs színterek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fejlett társadalmakban a szocializációs színterek száma végtelen, ezért csak a nevelés szempontjából legfontosabbakat említjük.

Családi szocializáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A család funkciója nemcsak a gyermekekről való gondoskodás, hanem a szocializáció is. Már a legkorábbi időszaktól kezdve hat a felnövő egyénre. A családon belüli kapcsolatrendszer intim, intenzív, tartós, hatásában a legerősebb és maradandó következményű viszony.

A család belső kapcsolatrendszere a családtagok számával együtt hatványozottan nő.

  • Felnőtti párkapcsolatok: a diszharmonikus kapcsolatban élő felek kommunikációja elégtelen, ami rossz hatással van a gyereknevelésre is.
  • Szülő-gyermek kapcsolatok: Meghatározó jelentőségű a szeretetteljes és elfogadó légkör. Ha a szülők biztosítják a fejlődés feltételeit, követhető szabályokat állítanak, önállóságra ösztönöznek, akkor ez elősegítheti a pozitív énkép, felelősségérzet, érzelmi kiegyensúlyozottság kialakulását, társaik jobban elfogadják őket, jobban tanulhatnak.
  • Testvérkapcsolatok: Ennek minőségét az azonos szülői bánásmód kedvezően befolyásolja. Ellenkező esetben rivalizáláshoz, a testvéri feladatok rossz teljesítéséhez vezethet.
  • Integrációs kapcsolatok: A nagyszülőkkel és dédszülőkkel való viszony kedvező hatású lehet, ha nemcsak a gyermek hanem annak szülei is jó kapcsolatokat ápolnak velük. A családon belüli erőszak és válás viszont generációkon keresztül vonulhat végig. Ugyanígy, az érzéketlen, durva, túlszabályozó vagy ellenséges szülői magatartás hatása is megjelenik a gyermek személyiségében és házastársi kapcsolatában, sőt továbbadhatják saját gyermekeiknek is.

Család szocializációs funkciói

  • Biztonságérzet megteremtése és a személyiségfejlődés érzelmi alapjainak lerakása: Alapvető feltétele a folyamatos testi és társas-érzelmi kontaktus.
  • A beszéd megtanítása: A beszéd - tanulásának elkezdésétől - közvetíti a család tapasztalatrendszerét, a beszédet kísérő egyéb csatornákon pedig a családi szubkultúra elemeit. Ez utóbbi befolyásolja az érzelmi fejlődést és az iskoláztatást.
  • Az első interakciós tér biztosítása: Első kapcsolatait itt alakítja ki, megtanulja a viszonyulást bizonyos helyzetekhez, illetve az egyes szituációkban elvárt cselekvési módokat.
  • Modellnyújtás: Utánozza családtagjait, bizonyos magatartásformákat sajátít el tőlük, szerepjáték során azonosul velük.
  • Általános értékek és normák közvetítése: családon kívüli társas viselkedés pl. intézményekben, boltban, orvosnál.
  • Éntudat és identitás formálása: Az éntudat kifejezi, hogy mindenkitől elkülönült lényként létezik. A serdülőkorban kialakuló identitástudat a családtól való későbbi elválást és az önálló családalapítást segíti.

Iskolai szocializáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Napjainkban vitatott az iskola társas-érzelmi felelőssége. Egyrészt ez egybeesik a családéval, másrészt ez a feladata az oktatás rovására mehet. Az iskolába kerülés előtt a motivációt és az értelmi képességeket a család alapozza meg. A beilleszkedés szempontjából fontos szerepe van az iskolai kortárs csoportoknak. Az iskolai szocializációs folyamatok során jelentős a szociális megerősítés szerepe, ugyanakkor a jobb magaviseletű tanulók sokszor jobb jegyeket kapnak.

Kortársi szocializáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kortárs csoport jelentősége a hozzá való átpártolást követően válik fontossá, amikor a többiek szava fontosabb a viselkedés és teljesítmény megítélésében mint a felnőtteké. Ekkor a csoporthoz tartozás erősebbé válik mint a felnőttekhez való viszony. Másrészt az iskola "rejtett tantervének" forrásaként is szolgál, mivel megtanítja a diákot olyan iskolai viselkedésre, tanulmányi munkára, amit csoportja elfogad és elismer. Ezeket a csoportokat az elköteleződés, hűség, egymás védelmezése és kölcsönös segítése tartja össze leginkább. A tanulók négy különböző társas helyzetét különböztethetjük meg:

  • A népszerű gyerekeknek sok barátjuk van, önérvényesítő törekvéseik vannak. Jó kapcsolatteremtő és kognitív képességeik vannak.
  • Az elutasított tanulók ennek ellentéte, zárkózottság és agresszivitás figyelhető meg náluk.
  • Ellentmondásos: A legagresszívabb csoport, de tagjai jó kapcsolatteremtő és fejlett értelmi képességekkel rendelkeznek.
  • A kívül maradók gyenge kapcsolatteremtő képességgel rendelkeznek, magányukat egy-két "jóbarát" oldja.

A barátságoknak számos funkciója lehet a gyerekek számára, így például a közös élmények: "mókák", támogatás nehéz helyzetekben, tanulásban, ugyanakkor fejlődnek szociális készségeik, és felkészítenek későbbi kapcsolatokra, így megelőzve a későbbi társas-érzelmi-beilleszkedési zavarokat.

Szakmai szocializáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A folyamat során az egyén belép egy szakma képviselőinek sorába, majd egyre magasabb szinten látja el szakmai szerepét. Kulcsfogalma a választott pálya iránti elköteleződés, azaz mennyire értékes számára a választott hivatás. Ezt jelentősen befolyásolja a tanulmányait kísérő vagy követő gyakorlatok sikeressége. További szempontok a szakmai attitűd, személyiség, nem. Továbbá az elképzelt pályaív a magánélet és a munkaerőpiaci helyzet függvényében.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Váriné Szilágyi Ibolya: A szocializáció In: Szociálpszichológiai kutatások Magyarországon. Akadémiai Kiadó, Bp. 1976.
  2. Buda Béla: A serdülőkor szociálpszichológiája, Tankönyvkiadó, Bp. 1970.
  3. Csepeli György: Bevezetés a szociálpszichológiába, Tankönyvkiadó, Bp. 1986.
  4. Dr. Tóth László: Pszichológia a tanításban, Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen 2005.