Kisfaludy Társaság

Kisfaludy Károly szobra a Nemzeti Múzeum kertjében (Ferenczy István alkotása, 1836)

A Kisfaludy Társaság (korabeli helyesírással Kisfaludy-Társaság) Kisfaludy Károly barátai és írótársai által 1836-ban Pesten alapított társaság, amelynek célja kezdetben a költő összes műveinek kiadása és emlékművének felállítása volt. A társaság Kisfaludy halála után fontos irányítója lett az irodalmi ízlés fejlesztésének s a hazai szépirodalom támogatásának. A 19. században havonkénti felolvasó ülései az irodalmi élet legfontosabb eseményei közé tartoztak. A társaságot 1952-ben feloszlatták, működése megszűnt.

Története

A 19. század első felének nagy írói és irodalmárai hozták létre a társaságot, s nem merült ki Kisfaludy Károly műveinek kiadásában és emlékszobrának felállításában, sokat tettek a magyar irodalom fejlesztése és terjesztése érdekében. Felfedezték Arany János költészetét, majd Arany János már maga is bekerülvén a Kisfaludy Társaságba, Madách Imre Az ember tragédiája c. alkotásának útjait egyengette.

Pályázataik nemcsak szépirodalmi, hanem irodalomelméleti alkotások létrehozására is ösztönöztek. Ellenezték, hogy az irodalmi gondolkodást befolyásolja a politika. Modern irodalmi témákat vetettek fel az 1840-es években, például a dráma korszerű értelmezése, a regény és a dráma különbsége, a népiesség kérdése az irodalomban. Hamarosan lapokat, könyvsorozatokat indítottak.

A Kisfaludy Társaság Évlapjait 1840-1846 között, majd 1860-tól 1940-ig jelentették meg. Közreadták benne például Arisztotelész, Horatius, Boileau, Alexander Pope egyes elméleti munkáit. 1846-ban megindították Hellén könyvtár c. könyvsorozatukat, amelyben Aesopus meséit, Püthagorasz és más klasszikus szerzők műveit jelentették meg. Nemzeti könyvtár és Külföldi regénytár címeken is indítottak könyvsorozatokat.

Ösztönöztek a népköltészeti anyag gyűjtésére, igen jelentős a Magyar Népköltési Gyűjtemény c. 14 kötetben kiadott sorozatuk, amelyet az 1872-től 1924-ig terjedő időszakban adtak közre.

Gyulai Pál konzervatív vezetése alatt a társaság szembekerült a 19-20. század fordulóján kibontakozó, később a Nyugat körül csoportosuló modern magyar irodalomi irányzat irodalomszemléletével, velük ellentétben az akadémizmust képviselte (lásd pl. Berzeviczy Albert vs. Babits Mihály: „A kettészakadt irodalom”). Innentől végig e változó intenzitású szembenállás egyik pólusa volt a társaság. 1952-ben oszlatták fel.

Alapító tagjai

Bajza József Bártfay László Czuczor Gergely Dessewffy Aurél Fáy András Helmeczy Mihály Joannovics György Jósika Miklós Kovács Pál

Kölcsey Ferenc (Stettner) Zádor György Szenvey József Szinnyei József Szontágh Gusztáv Toldy Ferenc Tomori Anasztáz Vörösmarty Mihály

Vezetői a 19. században

• Fáy András (1837-től 1841-ig ő az első igazgató)
• Toldy Ferenc (1841-től 1861-ig igazgató, 1860-tól másodelnök)
• Arany János (1861-től 1867-ig igazgató, Eötvös József elnök, Greguss Ágost titoknok)
• Kemény Zsigmond (1867-1876-ig igazgató)
• Lukács Móric (1876-1879-ig igazgató)
• Gyulai Pál (1879-1899-ig igazgató)
• Beöthy Zsolt (1879-től titkár, 1900-tól 1922-ig elnök)

Pályadíjak

Kisfaludy munkáinak kiadása után megmaradt pénzből költői pályadíjakat tűztek ki, amelyek idővel országos jelentőségűvé váltak. Ennek keretében nyert pályadíjat például Arany János 1846-ban Az elveszett alkotmány c. komikus eposzával, 1847-ben pedig Toldi c. elbeszélő költeményével.

Ismert tagjai

Abonyi Lajos Ábrányi Emil Ábrányi Kornél Ágai Adolf Alexander Bernát Ambrus Zoltán Apponyi Albert Áprily Lajos Arany János Arany László Babits Mihály Bajza József Balázs Sándor Bánffy Miklós Bársony István Bartalus István Bártfay László Bartók Lajos Benedek Elek Beöthy Zsolt Berczik Árpád Bérczy Károly Bókay János Császár Elemér Csengery Antal Csiky Gergely Czuczor Gergely Dalmady Győző Degré Alajos Dessewffy Aurél Dóczy Lajos Dömötör János Dux Adolf Egressy Gábor Eötvös József Erdélyi János Fábián Gábor Falu Tamás

Fáy András Fekete István Ferenczi Zoltán Fiók Károly Frankenburg Adolf Garay János Greguss Ágost Greguss Gyula Gyallay Pap Domokos Győry Vilmos Gyulai Pál Habsburg József magyar kormányzó Halasy-Nagy József Harsányi Zsolt Hegedüs Lóránt Hegedüs Sándor Heinrich Gusztáv Helmeczy Mihály Herczeg Ferenc Hevesi Sándor Horvát Boldizsár Horváth János Horváth Mihály Hunfalvy Pál Imre Sándor Jakab Ödön Jánosi Béla Joannovics György Jókai Mór Jósika Miklós Kazinczy Gábor Kéky Lajos Kelety Gusztáv Kemény Zsigmond Kenedi Géza Kisfaludy Sándor Kiss Károly Kont Ignác

Kornis Gyula Kovács Pál Kozma Andor Kölcsey Ferenc Kriza János Lőrinczy György Lukács Móric Madách Imre Mikszáth Kálmán Nadányi Zoltán Nagy Ignác Négyesy László Némethy Géza P. Szathmáry Károly Pákh Albert Pálffi Albert Paulay Ede Pekár Gyula Péterfy Jenő Pintér Jenő Pulszky Ferenc Radó Antal Rákosi Jenő Rákosi Viktor Riedl Frigyes Rubinyi Mózes Salamon Ferenc Schedius Lajos Sebők Zsigmond Sík Sándor Somló Sándor Surányi Miklós Szabó István Szabolcska Mihály Szana Tamás Szász Béla Szász Béla

Szász Károly Szász Károly Szávay Gyula Szécsen Antal Székács József Szemere György Szemere Miklós Szemere Pál Szenvey József Szigeti József Szigligeti Ede Szinnyei József Szontágh Gusztáv Szontágh Pál Szüry Dénes Tárkányi Béla Teleki László Teleki Sándor Toldy Ferenc Toldy István Tolnai Lajos Tomori Anasztáz Tompa Mihály Tóth Lőrinc Vachott Sándor Vadnai Károly Vajda János Vajda Péter Váradi Antal Vértesi Arnold Voinovich Géza Vörösmarty Mihály Zádor György Zempléni Árpád Zichy Antal Zichy Géza Zilahy Lajos

Irodalom

• Fischer Vilmos: A Kisfaludy Társaság története a szabadságharcig, 1928.
• Kéky Lajos: A százéves Kisfaludy Társaság, 1936.

Források

• Új magyar irodalmi lexikon II. (H–Ö). Főszerk. Péter László. Budapest: Akadémiai. 1994. 1045–1046. o. ISBN 963-05-6806-3

További irodalom

• Vasárnapi Újság 1897. évi 23. szám [1]