Kisfaludy Társaság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kisfaludy Károly szobra a Nemzeti Múzeum kertjében (Ferenczy István alkotása, 1836)

A Kisfaludy Társaság (korabeli helyesírással Kisfaludy-Társaság) Kisfaludy Károly barátai és írótársai által 1836-ban Pesten alapított társaság, amelynek célja kezdetben a költő összes művének kiadása és emlékművének felállítása volt. A társaság Kisfaludy halála után fontos irányítója lett az irodalmi ízlés fejlesztésének s a hazai szépirodalom támogatásának. A 19. században havonkénti felolvasó ülései az irodalmi élet legfontosabb eseményei közé tartoztak. A társaságot 1952-ben feloszlatták, működése megszűnt.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 19. század első felének nagy írói és irodalmárai hozták létre a társaságot, s nem merült ki Kisfaludy Károly műveinek kiadásában és emlékszobrának felállításában, sokat tettek a magyar irodalom fejlesztése és terjesztése érdekében. Felfedezték Arany János költészetét, majd Arany János már maga is bekerülvén a Kisfaludy Társaságba, Madách Imre Az ember tragédiája c. alkotásának útjait egyengette.

Pályázataik nemcsak szépirodalmi, hanem irodalomelméleti alkotások létrehozására is ösztönöztek. Ellenezték, hogy az irodalmi gondolkodást befolyásolja a politika. Modern irodalmi témákat vetettek fel az 1840-es években, például a dráma korszerű értelmezése, a regény és a dráma különbsége, a népiesség kérdése az irodalomban. Hamarosan lapokat, könyvsorozatokat indítottak.

A Kisfaludy Társaság Évlapjait 1840-1846 között, majd 1860-tól 1940-ig jelentették meg. Közreadták benne például Arisztotelész, Horatius, Boileau, Alexander Pope egyes elméleti munkáit. 1846-ban megindították Hellén könyvtár c. könyvsorozatukat, amelyben Aesopus meséit, Püthagorasz és más klasszikus szerzők műveit jelentették meg. Nemzeti könyvtár és Külföldi regénytár címeken is indítottak könyvsorozatokat.

Ösztönöztek a népköltészeti anyag gyűjtésére, igen jelentős a Magyar Népköltési Gyűjtemény c. 14 kötetben kiadott sorozatuk, amelyet az 1872-től 1924-ig terjedő időszakban adtak közre.

Gyulai Pál konzervatív vezetése alatt a társaság szembekerült a 19-20. század fordulóján kibontakozó, később a Nyugat körül csoportosuló modern magyar irodalomi irányzat irodalomszemléletével, velük ellentétben az akadémizmust képviselte (lásd pl. Berzeviczy Albert vs. Babits Mihály: „A kettészakadt irodalom”). Innentől végig e változó intenzitású szembenállás egyik pólusa volt a társaság. 1952-ben oszlatták fel.

Alapító tagjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vezetői a 19. században[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pályadíjak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kisfaludy munkáinak kiadása után megmaradt pénzből költői pályadíjakat tűztek ki, amelyek idővel országos jelentőségűvé váltak. Ennek keretében nyert pályadíjat például Arany János 1846-ban Az elveszett alkotmány c. komikus eposzával, 1847-ben pedig Toldi c. elbeszélő költeményével.

Ismert tagjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Fischer Vilmos: A Kisfaludy Társaság története a szabadságharcig, 1928.
  • Kéky Lajos: A százéves Kisfaludy Társaság, 1936.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Kisfaludy Társaság témájú médiaállományokat.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Új magyar irodalmi lexikon II. (H–Ö). Főszerk. Péter László. Budapest: Akadémiai. 1994. 1045–1046. o. ISBN 963-05-6806-3

További irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]