Királyi Pál

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Királyi Pál
Királyi Pál (1821–1892) arcképe a Vasárnapi Ujságban
Királyi Pál (1821–1892) arcképe a Vasárnapi Ujságban
Született 1821. augusztus 12.
Szepetnek
Elhunyt 1892. május 25. (70 évesen)
Budapest
Foglalkozása publicista, politikus, országgyűlési képviselő
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Királyi Pál témájú médiaállományokat.

Királyi Pál (Szepetnek, (Zala vármegye), 1821. augusztus 12.Budapest, 1892. május 25.) magyar publicista, politikus.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Királyi Mihály és Országh Apollonia fia. Alsóbb és középiskoláit Nagykanizsán végezte a Bentsik-család pártfogása mellett a kegyesrendiek gimnáziumában. A Pál nevet 1836. szeptember 13-án kezdte használni, amikor Kecskeméten a kegyes tanítórendbe lépett. 1838-39-ben a máramarosszigeti gimnázium első osztályát tanította, 1839-ben filozófus lett Kolozsvárt és 1840 júliusában az ünnepies fogadalom letétele előtt a szerzetből kilépett.

Jogi tanulmányait a pesti egyetemen végezvén, mint joggyakornok részt vett az 1843-44. pozsonyi országgyűlésen. Itt ismerkedett meg gróf Széchenyi Istvánnal, aki őt valóságos bűverővel vonta be, hivatásának is engedve, az irodalom munkaterére. Ekkor írta meg a gróf Batthyány Kázmér által kitűzött (Robot és Dézsma) nemzetgazdasági kérdésre vonatkozó pályaművét, mely a második díjat nyerte el.

Az országgyűlés után Pesten a Magyar Néplapnál, majd az Urházy szerkesztés alatt megindult Magyar Postánál dolgozott. 1845-től 1848-ig a a Helmeczy-féle Jelenkornál dolgozott, előbb mint a külföldi rovat vezetője, majd 1848-ban átvette az akkor már hanyatló lap szerkesztői tisztét, de csak július végéig.

Az szabadságharc kitörésekor ő is fegyvert fogott; közkatonának állott be és rövid idő alatt századossá léptették elő. Októberben Pétervárad főhadikormányzója dr. Blagoevics altábornagy, a vár parancsnoka Heinrich Hentzi tábornok, a segédtiszt pedig Királyi Pál volt. Midőn nyilvánvaló lett, hogy Hentzi a honvédelmi bizottmánynak az engedelmességet felmondani és a várat az osztrákok kezére játszani akarja, Királyi a hazafias tisztikar élén Hentzit fogolynak jelentette ki és a kormány további rendelkezéseig szállásán fogolyként őríztette, a honvédelmi kormányhoz pedig jelentést küldött. Nagy bátorságának jutalmául a központba tették át, ahol mint őrnagy a hadügyminisztérium katonai osztályának második főnöke lett és megtartotta helyét a világosi fegyverletételig. 1850. február 6-án Pesten a Hess gyalogsághoz soroztatván, Cattaróba a 49. sz. alsó-ausztriai ezredhez szállíttatott, ahol mint közvitéz altiszti kitüntetéssel 1856-ig szolgált. Ekkor egészségi tekintetből elbocsátották.

Ismét a hirlapirodalmi térre lépett. 1858 júliusában a Pesti Napló munkatársai őt szemelték ki a lap szerkesztőjének, nagy nehézségek között vezette a lapot a cenzúra miatt 1860 februárjáig. A magyar primás aranymiséje című vezércikke miatt per folyt ellene és emiatt 1860. március 1-jén báró Kemény Zsigmondnak volt kénytelen a lap szerkesztését átadni. A lapnál további munkatársai voltak Falk Miksa, Danielik János, Pompéry János, Salamon Ferenc és Greguss Ágost.

1861. január 2-án Pest városa tisztujító gyűlésében főjegyzővé választotta. 1861. április 12-én Zala vármegye letenyei kerülete közfelkiáltással képviselőnek választotta és Deák Ferenc mellett foglalt állást. Az országgyűlés föloszlatása után főjegyzői hivatalát folytatta, mígnem a június 8-án tartott városi közgyűlés által, az államadó behajtása tárgyában a képviselőházhoz intézett petíció szerkesztése miatt, királyi biztos közbejöttével, legfelsőbb meghagyás folytán, október 29-én főjegyzői hivatalától felfüggesztették és hűtlenségi kereset alá vételét elrendelték, végül decemberben a király megkegyelmezett neki. Ekkor hirlapírói pályáját a Pesti Naplónál ismét folytatta.

1865 és 1884 között (az 1884-es választásokon nem jutott be), majd az 1887-es választásoktól haláláig újfent országgyűlési képviselő volt, 1881-től ő volt Deák Ferenc utóda a Budapest belvárosi választókerületben, mint képviselő. Később a csáktornyai választókerületet képviselte. Egy ideig elnöke volt pártjának, a Mérsékelt Ellenzéknek (későbbi nevén Nemzeti Pártnak).

Kiváló szónok volt, társadalmi és egyesületi mozgalmakban is részt vett. A kulturális életben is jelentős szerepet játszott, részt vett a Zeneakadémia, a Népszínház, az Országos Dalár Egyesület létrehozásában. Ez utóbbinak elnöke is volt. 1873-ban Liszt Ferenc 50 éves művészi jubileuma alkalmával az ő indítványára szavazta meg a fővárosi hatóság a «Liszt stipendium» című 10 000 forintos alapítványt, mely a Zeneakadémia legkiválóbb növendékei közt osztott ki 200-200 forintot. Az ő közvetítésének érdeme volt, hogy sikerült Liszt Ferencet állandóan a magyar Zeneakadémiához kötni. 1888-ban ő volt az Erkel Ferenc jubileuma megünneplésére alakult nagybizottság elnöke is.

A Magyar Iskolaegyletnek is tagja volt, amire végrendeletében 10 000 forintot hagyott.

Az írói segélyegylet iránt is mint igazgató választmányi tag melegen érdeklődött. Ő volt egyike azoknak, akik a fővárosi hatóságban a magyarságnak diadalra jutott nehéz küzdelmét bátor kitartással végig küzdötték; nem volt soha magyar nemzeti ügy és érdek a szőnyegen, melyet híven nem védett volna. A közoktatási bizottságban, melynek sok évig volt vezértagja, a nemzeti szellem győzelme a tanításban jó részben neki köszönhető. A magyar történelmi társulatnak és a Kisfaludy Társaságnak alapító tagja volt.

1892 május elején kedvenc nyaraló helyén, a Margitszigeten remélt üdülést hosszas betegsége miatt; ott rendelt lakást; azonban már nem használhatta, mert május 25-én meghalt Lövész utcai 18 szám alatti lakásán.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Munkái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Pályamű a Robot és dézsma nemzetgazdasági kérdésre, 1843-44

1849 és 1856 között írta az alábbi tárgyú műveit, melyek nyomtatásban nem jelentek meg:

  • Dalmácia történelme a magyar uralom alatt
  • Dalmát és montenegrói népszokások ismertetése

4 kötetes regénye, a

  • Szigetvár 1656, 1859-ben nyomtatásban megjelent

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Budapest lexikon I. (A–K). Főszerk. Berza László. 2., bőv. kiadás. Budapest: Akadémiai. 1993. 677. o. ISBN 963-05-6410-6
  • Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái.
  • Életrajza a Magyar Országgyűlési Almanach 1887-1892-ben
  • Életrajza a Magyar Országgyűlési Almanach 1892-1897-ben