Zala megye

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Zala megye
Coa Hungary County Zala (2010-).svg
Zala megye címere
Közigazgatás
Ország  Magyarország
Régió Nyugat-Dunántúl
Megyeszékhely Zalaegerszeg
Kistérségek száma 9
Települések száma 258
megyei jogú városok 2
egyéb városok 8
nagyközségek 2
ISO 3166-2 HU-ZA
Népesség
Teljes népesség 287 043 fő (2011. jan 1.)[1] +/-
Népsűrűség 77 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 3784,11 km²
Időzóna CET, UTC+1
Térkép
HU county Zala.svg
Zala megye elhelyezkedése Magyarországon
Zala megye weboldala

Zala megye a Dunántúl délnyugati részén terül el. Székhelye Zalaegerszeg. A megye területe két nagy tájegységre, a Keszthelyi-hegységre és a Zalai-dombságra bontható.

Zala megye Horvátországgal, Szlovéniával, Vas-, Veszprém- és Somogy megyével határos.

Földrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Geológia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mintegy 300 millió évig tartó földtörténeti ókorban képződött kőzetek később hatalmas rögökre szétválva, különböző mélységekbe süllyedtek. Ezt a kristályos alaphegységet a mélyfúrások eddig nem érték el, az alaphegységbe még a Nagylengyel környéki, 4000 métert is meghaladó fúrások sem hatoltak be. Annyi azonban ismeretes, hogy a megye mélységi területe két nagyszerkezeti egységbe sorolható. A közép-dunántúli egység a Rába vonalánál kezdődik és Pusztamagyaródnál ér véget. A megye déli részének mélyét a földrajztudomány a mecsek-nagykőrösi mélyszerkezeti egységhez számítja. Ezt még vastagabb, legalább 4000-5000 méteres, fiatalabb rétegek borítják.[2]

A földtörténeti középkorban és újkorban többször is tenger borította a területet. A középkor triász időszakának 50 millió éve alatt a tengerből helyenként 3000 méter vastag mészkő-dolomit üledéket maradt hátra. Ennek egyes darabjai később a mai Keszthelyi-hegységben emelkedtek ki. A felső triásztól és kréta-korig tartó időszakban kialakult rétegekben jöttek létre, 2000 méter körüli mélységben a nagylengyeli, ortaházi, barabásszegi kőolajmezők. Triászkori dolomit a tárolórétege a Hévízi-tóban feltörő víznek is. A dél-zalai – budafai, lovászi - kőolaj- és földgázmezők tárolórétege homokkő.

A kréta időszak végére a terület megint szárazulattá vált. Az eocénban ismét előretört a tenger, az oligocénban pedig nagyobb kiemelkedés történt, amelynek következtében megindult az akkori felszín eróziója, így az jelentős mértékben lepusztult. A miocén időszakban alakult ki a Pannon-tenger, amit aztán később a beömlő folyók hordaléka feltöltött. Megjelent az Ős-Duna is és errefelé, Zala és Somogy vidékén haladt dél felé. Az Ős-Zala is előbb északkeletnek, a mai Marcal völgyén át haladt, de aztán egy kaptúra révén egy másik folyóvíz eltérítette azt déli irányba.[3]

A pliocénban, néhány millió éve, aktív vulkáni tevékenység kezdődött a térségben. Ekkor jött létre két vulkáni kúp a Keszthelyi-hegységben (hozzávetőlegesen egyidejűleg a Veszprém megyei a Szent György-heggyel és a Badacsonnyal).

A vidék jelenlegi felszínét a negyedidőszaki tektonikus mozgások és a pleisztocén-kori éghajlati változások alakították ki. A folyók hordaléka több száz méter vastagon befedte a Pannon-tenger üledékét. Az eljegesedések, glaciálisok közötti felmelegedett időszakokban, interglaciálisokban a folyók nagyobb vízhozamuk révén bevágódtak a korábban feltöltött síkságokba és völgyi teraszokat alakítva ki. Az Alpok felől erős szelek fújtak keleti irányba, és a defláció révén alakították a felszínt, átrakták a hordalékkúpok és folyami árterek finomabb szemcséjű anyagát, és futóhomokot, löszt hoztak létre. A kéregmozgások, főleg a vetődések is folytatódtak, a terület egy részének lassú emelkedése volt a jellemző. A Balaton medencéje viszonylag későn alakult ki. A Würm-glaciálisban a törésvonalak mentén enyhén megsüllyedt a felszín. A történelmi kor elején a Balaton nem csak a mai Kis-Balaton egészét foglalta magába, hanem a Zala folyó alsó szakaszának egész völgye is lápos, mocsaras terület volt.[4]

A térszín alakulása a honfoglalás után is folytatódott. Meggyorsult az erdők kiirtása, nyomában fokozódott a talajerózió, a völgyek feltöltődése. A török időkben a folyamat időlegesen visszafordult, de a 18-19. században újra nagy erdőirtások kezdődtek és erősödött a dombok „kopása”. A 19. század negyvenes éveiben jegyezték fel:

„A Zala völgy jobb és bal mentében levő meredek hegyek el vagynak mesztelenítve, az erdők kiírtva, s ez okból, azokon a vízmosások, szaggatások és gödrök számosak, mellyek sok homokot, iszapot a Zala ágába és völgyébe hordván, azt mód nélkül feltöltik.”

[4]

A sok hordalék miatt a korábban dombra épült templomok mára szinte az ártérben vannak (Andráshida, Tüskeszentpéter, Kustány). A 19. század derekán megkezdődött a csatornázás is. A mocsarak nagy része eltűnt a Kis-Balaton nyílt vízfelületével együtt. Új mesterséges tavakat is létrehoztak.[4]

Domborzat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zala megye különböző típusú tájegységek találkozási területe, ezért átmeneti jellegű, nem különül el éles határokkal a szomszédos tájaktól.[4] Legnagyobb része a nyugat-dunántúli peremvidék részét képező Zalai-dombsághoz tartozik, de kissé átnyúlik a Vasi-Hegyhátra, délkeleten pedig pedig a Dunántúli-dombvidékre. A Keszthelyi-hegység hegyei pedig a Dunántúli-középhegység, közelebbről a Bakony rendszeréhez tartoznak. A sűrű, csaknem párhuzamos, de dél felé kissé szétterülő völgyek rendszere morfológiailag erősen tagolja. Ez a felszabdaltság nem kedvezett a nagyobb települések kialakulásának, így vált jellemzővé a „szeges” falutípus.

A Zalai-dombság északi részén, Zalalövőtől Zalabérig húzódik, keleti, majd északkeleti irányban a Zala-völgy. A geomorfológiai kutatások szerint a Zala a korai pleisztocén óta folyik e valaha mocsaras, 2-3 km széles, fokozatosan kiszélesedő völgyben. A Zalabér közelében kialakult kaptúra révén a folyó dél felé fordult, innen a más jellegű és eredetű alsó völgyben halad tovább. A kedvező természeti adottságok, a jó termőföld már régen lehetőséget kínáltak az ember megtelepedésére.

Északnyugaton, az Ős-Mura hordalékkúpjain helyezkedik el a három kisebb tájra tagolódó Kerka-vidék. A Szentgyörgyvölgyi-rögvidéket a kibillent, kicsiny pannon rögök jellemzik. A dombok között a folyóvizek teraszos völgyei találhatók. Délebbre a Lenti-medencének a tengerszint felett csak 160-170 méterre fekvő, késői pleisztocén kori süllyedéke következik, melyet a Tenkes röge zár le. A szigetszerűen kiemelkedő terület peremén mindenütt megtalálhatók a Mura, illetve a Kerka folyóvízi teraszai.

Az Észak-Göcseji-dombság a Rába hordalékkúpján fekszik, 250-300 m magas, erősen tagolt táj a Felső-Zala, a Felső-Válicka, a Cserta és a Kerka között. Északi részén található legmagasabb pontja, a Kandikó (302 méter) [5] A Göcseji-dombság déli részétől sajátos, ellenkező irányban kibillent szerkezete különíti el. Termőföldje gyenge, rossz vízgazdálkodású, agyagbemosódásos barna erdőtalaj. A szegénység sajátos módon hozzájárult a régi gazdálkodási formák és néprajzi hagyományok megőrzéséhez. A földrajzi és a néprajzi Göcsej határai azonban nem esnek egybe.

A Letenyei-dombság tekintélyes pleisztocén kiemelkedésének legmagasabb pontja a Várdomb (338 m). Délről a Mura határolja. Eltérő jellegű a Kelet-Zalai-dombság (Zalahátság). A vályoggal, homokkal és lösszel borított pannon táblát merev, észak-déli irányú párhuzamos völgyek úgynevezett hátakra tagolják. Nyugatról keletre haladva: a Felső-Válicka és a Principális-csatorna között helyezkedik el a Zalaszentmihályi-Söjtöri-hát, a Principálistói keletre a Zalaapáti-hát húzódik egészen a Zákányi-rögig. Tovább keletre a Türje-Zalavári-hát zárja le a vonulatokat. A hátak között öt nagy völgy húzódik, a Válicka, a Széviz, a Principális, az Alsó-Zala völgye és a Hévízí-völgy. Egyes kutatók szerint az Ős-Duna is ezekben a medrekben folyhatott.[6] A teraszos völgyekben megtalálható a homokés a lösz, valamint a tőzeg is. A hátakat jobb minőségű talaj borítja. Az észak-déli futású völgyek és az Alsó-Zala síkságait a réti és a láptalajok különböző változatai borítják. A völgyek többségében a völgyi vízválasztó van. Korábbi mocsárvilágukat a lecsapolás eltüntette. A tőzeget sokfelé kitermelték.

A Keszthelyi-hegység már a Bakony délnyugati, majdnem szabályos négyszög alakú, dolomitból és mészkőből felépülő tájegysége. Rögökre töredezett tönkfelszíne általában nem haladja meg a 300 m-es magasságot, 400 m fölé csak néhány csúcsa emelkedik: a Köves-tető (445 m), a Meleghegy (425 m), a Láz-tető (428 m). A turisták számára legismertebbek kis bazaltvulkánjai, a Tátika és a Szebike. Északi részén, már a megyehatár közelében találjuk a Zalaszántó-Várvölgyi-medencét.[7]

Éghajlat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A megye éghajlatára meghatározó jelentőségű, hogy Magyarországnak ez a tengerekhez legközelebb eső vidéke.[8] Így a hazánk éghajlatára befolyást gyakorló három fő klimatikus hatás, a kontinentális, az óceáni és a mediterrán közül leginkább az óceáni, legkevésbé a kontinentális érvényesül. A mérsékelten meleg, nedves nyarakat enyhe telek követik. A kemény téli fagy és az erős nyári felmelegedés viszonylag ritka. Gyakori a borultság, a köd. Az évi napsütés csupán 1800-1900 óra között van. Az enyhe tél ellenére a tavasz későn érkezik. A terület csapadékban gazdag, az évi átlagok közül néhány: Lenti 809 mm, Bánokszentgyörgy 805 mm, Letenye 781 mm, Nagykanizsa 777 mm, Zalaegerszeg 745 mm, Türje 706 mm. Ennek következtében a vízellátottság évi mérlege pozitív, az időszakos vízhiány nem éri el a más időszakokban jelentkező vízfölösleg értékét. Nyugaton a csapadék járása a Alpokéra hasonlatos, a maximum júliusban van, így a nyári szárazság nagyon ritka, a növényzet még augusztusban is friss. A Balaton víztömegének éghajlati hatása csak Keszthely környékén, a 2-3 km-es parti sávban érződik, kedvezően befolyásolva a mikroklímát.

A szelek uralkodó iránya az Alpok hatására és az észak-déli irányú dombvonulatok miatt főleg északi, másodsorban déli. A szél erőssége általában mérsékelt.[8]

Vízrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Óceáni hatásokat mutató éghajlata, sokfelé vízzáró felszíni kőzetanyagai, erősen tagolt domborzata miatt vízhálózata sűrű.[7] Felszíni vizeit a Mura (60%-ban) és a Zala (40%-ban) gyűjti be. A Murának három árvize van, a legnagyobb a tavaszi hóolvadáshoz kapcsolódik. Főbb mellékvizei a Csertát is befogadó Kerka, a Szentgyörgyvölgyi-patak a Kebelével, valamint az Alsó-Válicka és a Principális-csatorna.

A Zala jobbára már szabályozott medrének és 2622 km²-es vízgyűjtőjének nagyobb része Zala megyéhez tartozik. Kisvízkor percenként 0,5 m³, árvízkor 45-140 m³, átlagosan 6 m³ vizet szállít. Rendkívül sűrű hálózatú vízgyűjtőjében összesen 422, külön névvel megjelölt vízfolyását tartják számon. Jelentősebb mellékvizei közé tartozik a Foglár-csatorna (Principális), a Szévíz, a Felső-Válicka, a Sárvíz és a Gyöngyös-patak. Völgyeik általában kis esésűek. A vízfolyások általában közép- vagy alsószakasz jellegűek, medrüket mesterségesen gondozni kell.

A 19. században Zala völgye nagyrészt még náddal, sással, éger- és kőrisfákkal benőtt mocsár volt. A Kehidán lakó Deák Ferenchez utazó fiatal Eötvös Károly írta:[9]

„A berek magas, fekete egerfái sűrűen álltak egymás mellett. A folyó apadóban volt nyári alacsonyabb vízállással. Az ártérben a fák alatt tehát nem volt víz. De az ártér fenekén mégse lehetett járni... Az erdő őserdő volt, mely még fejszét sem látott, embernyomot még nem ismert, s azonkívül vízi erdő volt, mely gyökereinek csak a hegyével bújt a föld alá, gyökereinek óriási ágazata embermagasságnyira fent volt a levegőben.”

– Eötvös Károly, 1854

Főbb vizei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Élővilág[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Növényvilág[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zala megye területe a Pannonicum flóratartomány Saladiense flórajárásába tartozik. Növényzete az Illiricum flóratartomány valamint a Praenoricum flóravidék hatásait is mutatja. A domborzati tagoltság, a sokféle talaj igen változatos növénytakarót eredményez.[10]

A táj eredeti növényzete a zárt erdő volt. Bükk-, tölgy- és erdeifenyő-erdők borították a dombokat és a völgyeket egyaránt. A megye északnyugati része a göcseji fenyőrégióhoz tartozik. Mára erdeinek fele már mesterséges. Az erdei fenyvesek fatömege itt jóval meghaladja a lombos fákét. Az aljnövényzetben tömegesen jelenik meg a fenyérnövény, a csarab. A Göcseji- és a Letenyei-dombság vidékén a göcseji bükktájon a bükk mellett őshonosnak számít a gyertyán, a kocsánytalan tölgy, a csertölgy, a gesztenye, a madárcseresznye, a juhar, a kislevelű hárs, a magaskőris és a mézgáséger is. A gombák számára igen kedvezőek az éghajlati és talajviszonyok, így azok régebben a népélelmezésben is nagy szerepet játszottak.

A szárazabb keleti vidékeken a Déli-Pannonhát erdeinek jellemző fái a kocsánytalan és a kocsányos tölgy, a csertölgy, a betelepült fehér akác és a gyertyán. Az észak-déli irányú völgyek sík részein ligeterdők váltakoznak láperdőkkel és mészkedvelő láprétekkel. Nevezetes a Zalaszentmihályi-láp a hízókával és óriási telelősás-állománnyal (Cladium mariscus). A Nagykanizsa melletti láperdőkben. bokorfüzesekben talán még előfordul a ritka tőzegeper, mint reliktum faj. Nagykanizsa környékén meszes talajú homokpuszták is vannak, a pannon bennszülött hüvelyes csenkesz gyepjével. A Türjei-lápmedencében az egyébként ma már csak északon élő, jégkori maradvány mohafajok is élnek. A bükkösök jellegzetes növénye a zalai bükköny (Vicia oroboides), és a tarka lednek (Lathyrus venetus), valamint a délnyugat-európai elterjedésű erdei ciklámen és a szártalan kankalin.[11]

A Zala-kanyar táján pannon kori meszes homokkő-kibúvásokon reliktum jellegű, mészkedvelő száraz erdei fenyvesek találhatók. A cserjeszinten csepleszmeggy és sárga virágú ökörfarkkóró él. A Keszthelyi-hegység mészkő- és dolomithegyein melegkedvelő növényzet él, sok köztük a szubmediterrán növény és néhány igazi mediterrán faj is található, mint a kaukázusi zergevirág és a genyőte díszlik. Az eredeti növényzet ezen a tájon a szubmediterrán jellegű molyhos tölgyes karsztbokorerdő volt, alacsony, görbe növésű fák csoportjai váltakoztak karsztgyep foltokkal. Jellegzetes cserje volt az ősszel vörös cserszömörce. A Zala völgyében korábban előfordult az Ázsiából a 16. században behozott, majd elvadult orvosi kálmos is.[12]

Szentgyörgyvölgy környékének erdős tája, a szomszédos Vas megyei Őrségi Nemzeti Park része, jórészt megőrizte természetes állapotát. Erdeiben évszázadokra visszamenően paraszti szálaló gazdálkodással termelték ki az erdeifenyőt folyt, így annak aljnövényzete is sértetlen maradt. Jelentősek Illiricum flóratartományra és a Praenoricum flóravidékre jellemző növényei: a kapcsos és a kígyózó korpafű, az ernyős, a kereklevelű és a zöld körtike, az gyökerező avarvirág és a henye boroszlán. Déli flóraelemek a zalai lednek, a pirító gyökér, a tőzegmohalápok megmaradt foltjain a füles fűz és a kereklevelű harmatfű.[13]

Tátika várának környékén az ősbükkös is védett. A Kis-Balaton sekély vizében a keskenylevelű gyékény, a nyílfű, a fehér virágú békatutaj, a fehér tündérrózsa, a vízitöknek is nevezett sárga tavirózsa él.

A 20. század második felében a lejtők intenzívebb művelése, a fennsíkok szárazságtűrő feketefenyővel való betelepítése következtében több, korábban ott előfordult növény eltűnt, mint a gömböskosbor, a pofók árvacsalán, és alig maradt a bodzaszagú ujjaskosborból is.[13]

Állatvilág[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A megye faunája a bőséges és sokféle növénytakaró révén ugyancsak gazdag és változatos. A zalai erdők főleg a gímszarvasokról híresek. Innen származik a világ legtöbb világrekorder gímszarvasagancsa. Őz- és vaddisznóállománya is jelentős. Nemesnépen és Felsőszenterzsébeten a fekete gólya, másutt rétisas is fészkel a megyében. A Kis-Balatonban sok madárfaj él, így a nagy kócsag, a kormorán, a kanalasgém, a nyári lúd. Kipusztult viszont a történelmi időkben is itt élő nádi farkas és a folyami rák, bár az előbbi a 21. század elején többfelé újra felbukkant Magyarországon.

Zala megye jellemző földrajzi pontjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szélső települések égtájak szerint:

Történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kezdetektől a magyar honfoglalásig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A megye legrégebbi régészeti leletei Becsehelyről kerültek elő 1977-ben, ezek a a földművelés elterjedésének legkorábbi szakaszából, mintegy 6000 évvel ezelőttről, az újkőkorszakból származnak, és a vonaldíszes kerámia kultúrájához köthetők.[14]

Zalaváron kőrézkori fémöntő tégely és kezdetleges ékszerek maradtak fenn. Zalaszentmihályon hatalmi jelvényeket tártak fel a tőzegben. Csáfordon két aranykorongot találtak. Zalaszentgrót, Nagyrécse, Nagykanizsa vidékén késő rézkori illetve bronzkori emlékekre bukkantak. Zalaszentivánban nagyméretű földvár maradványait találták meg. A pötrétei kincslelet, a hídvégpusztai temető urnái szintén erről a korról adnak hírt.[14]

I. e. 370 körül a kelták először a Dunántúl északi részét foglalták el, majd szinte az egész Kárpát-medencével együtt ezt a térséget is birtokukba vették. Legnagyobb temetőjüket Horváth László régész tárta fel Magyarszerdahelyen. A kelták hatalmának az időszámításunk kezdete előtt néhány évvel megjelenő rómaiak vetettek véget. Az általuk kiépített, híres római utak közül kettő is átvezetett a megye mai területén, az egyik a borostyánút volt.[14] A másik Lendva, Letenye, Sormás, Magyarszerdahely, Nagykanizsa, Nagyrécse vonalon haladhatott Aquincum felé.[15]

A megye területén sokfelé kerültek elő római kori leletek, így Zalabaksa, Bagod, Zalaszentgrót, Bak környékén is. A legismertebb római kori település Zalalövő (Salla) és a Keszthelyhez tartozó Fenékpuszta voltak. Sallán Tiberius római császár uralkodása idején (i. sz. 14-37) létesült katonai tábor. A század végére azonban Pannónia határai a Duna vonalában szilárdultak meg, így a tábor helyén polgári település létesült, Municipium Aelium Salla néven. A 170-es években azonban egy germán támadás elpusztította a római várost.[15]

A késő római korban a térség legnagyobb római települése Valcum (Fenékpuszta) volt. Itt a 4. század közepén egy kiterjedt, 44 toronnyal védett erődítmény épült. Három oldalról víz vette körül, de a Balaton vízszintjének későbbi lecsökkentése miatt ma már csak egyik oldala határos a tóval. Római jellege 455-ben következett be. A későbbi hódítók is használatba vették, így a gótok, longobárdok, frankok is használták, s lakott volt a magyar honfoglalás idején is.[16]

A két évszázados avar uralmat 803-ban a frankok támadása döntötte meg. A terület etnikai arculata változatos volt. Amikor a Rábától délre eső területek a salzburgi érsekség befolyása alá kerültek, már a több irányból ide települő szlávok is éltek itt. Ezt a népességet Pribina fejedelem tömörítette politikai szervezetbe.[16]

A szláv fejedelmek közti harcok következtében a Nyitrán székelő Pribinának menekülnie kellett, de 840 körül Nagy Károly unokájától, Német Lajostól Alsó-Pannónia egy részét kapja hűbérbirtokul. A Zalavár melletti Várszigeten telepedett le, megerősített várost (Mosaburg) épített magának, ahol 850-ben templomot is szenteltek. Pribina fia, Kocel idején 866-867-ben ide látogatott Cirill és Metód, a szlávok két térítő apostola is. Emléküket a Várszigeten 1985-ben felállított oszlop őrzi. Kocel halála után a terület urai ismét a frank grófok lettek.[17]

A honfoglaló magyarok először csak átvonultak a területen Itália felé, aztán hamarosan le is telepedtek és fokozatosan összeolvadtak a régi lakossággal. Szláv eredetű helynevek is őrzik ennek a folyamatnak az emlékét. Az 1970-es években feltárt zalakomári temetőben együtt találhatók az avarok és a szlávok sírjai.[17]

A királyi vármegye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zala vármegye közigazgatási térképe 1910-ből

A magyarok honfoglalása után Bulcsú harka törzse szállta meg.[18] Az Szent István által alapított királyi vármegye első székhelye és ezzel első neve Kolon volt. Innét a várispán a 11. század végén helyezte át székhelyét Zalavárra, így lett a megye neve is Zala.[19] A királyi vármegye a mainál jóval nagyobb volt. Hozzá tartozott a Balaton-felvidék legnagyobb része, délen pedig a Muraköz is.[19]

Egyházi szempontból a megye az 1002-ben alapított veszprémi püspökséghez tartozott, majd déli részét az 1092-ben létrehozott zágrábihoz csatolták.[20] I. István és utódai nagy birtokeseteket adományoztak a területén felállított egyházi intézményeknek (zalavári, tihanyi apátságoknak).

Királyi vár volt Tátika, Csobánc, Sümeg, de központtá egyik sem vált. Az itt birtokot nyert külföldi lovagokból lett nagyurak (Bánffyak, Csákok) hatalmával szemben a 13. században itt bontakozott ki legerősebben a nemesi vármegye szervezkedés. A megye köznemesei szerepet játszottak az Aranybulla elfogadtatásában. A bárói uralom az Árpád-házi királyokat követő interregnum (1301–08) alatt megszilárdult, s Zala megye a 15. században is a bárók (Cilleiek, Újlakiak) uralmának egyik központja volt.

A Hunyadi Mátyás uralkodása alatt élte a megye egyik virágkorát. Csácsbozsokon, Egerváron valószínűleg Sziléziában tanult mesterek csúcsíves téglatemplomokat építettek. A korszak fontos művészeti központja volt Egervár, melynek ura Egervári László horvát bán, Mátyás király testőrkapitánya, Szilézia kormányzója volt.[21]

A török támadások már 1480-ban elérték területét. 1526, de különösen 1566 után a török háborúk jelentős végvonala volt (Zala megyén át vezetett a legrövidebb út a Habsburgok osztrák tartományai felé) 30 kisebb-nagyobb végvárral. 1600-ban a törökök Nagykanizsa elfoglalásával uralmukat majdnem egész területére kiterjesztették, 1664-ben elfoglalták a Zrínyi Miklós építette Új-Zerinvárat is. A török hódítókat csak 1690-ben űzték ki.

A 18. században gazdasági és kulturális fellendülés, városiasodás indult meg a megyében. A reformkor nagy társadalmi megélénkülést jelentett itt is. A megye szülötte volt Deák Ferenc, a 19. század nagy magyar államférfiúja.

1920-ban a trianoni békeszerződés következtében a Murától délre eső része (az ún. Muraköz) és Lendva környéke Jugoszlávia része lett, majd 1941–1945 között ismét Magyarországhoz, Zala megyéhez tartozott. A Mura térségben részben zalai megyei területen alakították ki 1919-ben az ún. Vendvidéki Köztársaság nevű de facto államot, ami nem élte túl a katonai megszállásokat.

A Trianon után újra határ menti helyzetbe került megye gazdasága a két világháború között lehanyatlott, még a meglévő ipari üzemek egy része is bezárt. A lakosság anyagi, egészségügyi és kulturális helyzete elmaradt a magyar átlagtól is. Zala az 1937-ben megindult kőolaj-kitermelés ellenére a felszabadulásig Magyarország egyik fejlődésben leginkább elmaradt területe volt.

1945 után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zala megye mai területének kialakulása
1. 1950-ben Zala megyétől Veszprémhez, 2. 1950-ben Zala megyétől Veszprémhez, 1978-ban vissza, 3. 1950-ben Somogy megyétől Zalához, 4. 1950-ben Vas megyétől Zalához, 5. Zala megye 1950–1978, 6. mai megyehatár, 7. 1950 előtti megyehatár

A német megszállás alóli felszabadulás nyomán a közigazgatás megszervezését a szovjet területi parancsnokságokkal együttműködve úgynevezett nemzeti bizottságok vették kezükbe. Nagykanizsán április 5-én a kommunista párt 4, a szociáldemokraták 4, a szakszervezetek 3 és a pártonkívüliek 4 küldöttjéből alakult meg a helyi Nemzeti Bizottság. Zalaegerszegen a hasonló testület április 12-én jött létre. A megyei közigazgatás első, átmeneti vezetője Briglevics Károly lett, aki már korábban is betöltötte a főispáni tisztséget.[22] volt. Április végén már a kormány által kinevezett főispán lépett hivatalba.

1945 nyarára az egész megyében beindult a gazdasági élet, helyreállt a vonatközlekedés. Az állam első intézkedései közé tartozott a földosztás. Az 1945. őszi nemzetgyűlési választásokon a kommunista és a szociáldemokrata párt a megyében 1-1 mandátumot kapott, míg a Független Kisgazdapárt 12-t. Hamarosan államosították az addig amerikai tulajdonban lévő MAORT kőolaj-kitermelő vállalatot. A Joszip Broz Tito vezette Jugoszláviával megromlott viszony miatt a megye stratégiai helyzete megromlott, a határon védelmi vonalakat építettek ki, ipari fejlesztések nem történtek. A határ közeli Nagykanizsa fejlődése megállt.[23]

A megye belső részében azonban gyors, erőltetett ütemű ipari fejlődés indult meg. A mezőgazdaságban 1948-ban megalakultak az első gépállomások, ekkor szervezték meg az első állami gazdaságokat, és Nagyfakosban megalakult az első termelőszövetkezet is. A nagyüzemi gazdálkodás elterjesztéséhez azonban nem sikerült megnyerni a mezőgazdasági lakosság támogatását, az nagyrészt kényszer hatására ment végbe. A tagolt felszínen, dombokon, patakvölgyekben nehezebben érvényesültek a gépesítés előnyei. A nemrégiben lezajlott földosztás során termőföldhöz jutott parasztság nem szívesen vitte új tulajdonát a közösbe. Így aztán az ötvenes évek első felében a legtöbb szántóföldi növény terméseredménye elmaradt a harmincas évek átlagától, és zavarok voltak az élelmiszer-ellátásban. Felgyorsult a férfilakosság elvándorlása a segéd- és betanított munkásokat nagy számban igénylő nehézipari beruházásokra. A megye lakossága emiatt is folyamatosan csökkent. Hullámzott a köolaj-kitermelés is. 1953-ban 817 000, 1955-ben már, a szakma szabályait figyelmen kívül hagyó erőltetett termeléssel, 1 583 000 tonna olajat hoztak felszínre. A túlzott igénybevétel a kőolaj-kutak elvizesedéséhez vezetett, s jelentősen visszavetette a következő évek hozamait. Az 1956-ban kibontakozó politikai válság nyomán a megyében szeptemberben működő 129 szövetkezetből az év végére csak 27 maradt.[24]

1957-ben újrakezdődött a mezőgazdasági szövetkezetek szervezése, és a folyamat 1961-ben ért véget. A hatvanas években fokozatosan kiegyenlítettebbé vált a megye iparának összetétele. Szinte minden faluhoz bekötőút épült. Az úgynevezett pormentesített utak hossza a megyében az 1958-as 250 km-ről 1968-ra már 1211 km-re nőtt. 1963. június 29-én az utolsó kis zalai községbe, Lickóvadamosra is bevezették a villanyt. Meggyorsult a lakásépítés. 1952-ben még csak 204, 1957-ben már 1314, 1968-ban 1826 új lakás épült a megyében. Másfél évtized alatt megduplázódott a kórházi ágyak, és a középiskolai tantermek száma. Az 1970-es években korszerű nagyüzemek épültek a megyében, például az Egyesült Izzó és a Magyar Hűtőipar gyára.[25]

Egy emberöltő alatt átrendeződött a megye társadalma is. Kialakult egy jelentős számú munkásság, valamint a kornak megfelelő ismeretekkel rendelkező értelmiségi réteg, és felére csökkent a parasztság. A gyors társadalmi változások azonban sok társadalmi, lélektani problémával is jártak. A nyolcvanas évekre mindenesetre Zala megye leküzdötte Magyarországon belüli elmaradottságát, és az ipar, mezőgazdaság, egészségügy, oktatás terén felzárkózott az egyébként ugyancsak gyors ütemben növekvő országos színvonalhoz.[26]

A rendszerváltás után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közigazgatási beosztás 1950-1990 között[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Járások 1950–1983 között[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zala megyéhez az 1950-es megyerendezés előtt tíz járás (Keszthelyi, Lenti, Letenyei, Nagykanizsai, Novai, Pacsai, Sümegi, Tapolcai, Zalaegerszegi, Zalaszentgróti) tartozott 1946 óta, amikor a Balatonfüredi járást Veszprém vármegyéhez csatolták. A megyerendezéskor Veszprém megyéhez csatolták a Keszthelyi, a Sümegi és a Tapolcai járást, így 1950. március 16-ától hét járás volt Zala megye területén.

Az 1950-es járásrendezés során ezek közül két járás megszűnt (a Novai és a Pacsai), így a tanácsrendszer bevezetésekor öt járási tanács alakult a megyében (Lenti, Letenyei, Nagykanizsai, Zalaegerszegi és Zalaszentgróti).

Ezt követően a járások megszüntetéséig, 1983-ig két további változás történt a megyében. A Letenyei járást 1970-ben felosztották a Lenti és a Nagykanizsai járás között, 1978 végén pedig sor került a tanácsrendszer időszakának legnagyobb megyehetár-módosítására, amikor a Keszthelyi járást és Keszthely városát ide csatolták Veszprém megyétől, és ezzel egyidejűleg a Zalaszentgróti járást beolvasztották a Keszthelyibe. A járások megszűnésekor, 1983 végén tehát a megyéhez négy járás tartozott (Keszthelyi, Lenti, Nagykanizsai és Zalaegerszegi).

Városok 1950–1983 között[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zala megye területén az 1950-es megyerendezés idején két megyei város volt, a megyeszékhely Zalaegerszegen kívül Nagykanizsa. 1983-ig csupán Lenti szerzett városi rangot 1978-ban, de ugyanekkor Keszthelyt a Keszthelyi járással együtt ide csatolták Veszprém megyétől, így 1983 végén a megyében négy város volt.

A tanácsok megalakulásától 1954-ig Zalaegerszeg és Nagykanizsa jogállása közvetlenül a megyei tanács alá rendelt város volt, 1954-től a megye valamennyi városának rangja járási jogú város lett, majd 1971-től egyszerűen város.

Városkörnyékek 1970‑1983 között[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zala megyében a járások megszűnése előtt Zalaegerszeg és Nagykanizsa lett városkörnyékközpont, mindkettő 1977-ben, és mindkettő járási székhely is maradt 1983-ig.

Városok és városi jogú nagyközségek 1984‑1990 között[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1984 elején az ország összes járása, így a Zala megyében található négy is (Keszthelyi, Lenti, Nagykanizsai és Zalaegerszegi) megszűnt. A négy meglévő városhoz (Keszthely, Lenti, Nagykanizsa és Zalaegerszeg) csatlakozott Zalaszentgrót, és mindegyik város egyben városkörnyékközpont is volt. Emellett városi jogú nagyközséggé és így nagyközségkörnyék-központtá alakult Letenye, mely 1989-ben kapott városi rangot, hatodikként a megyében.

Önkormányzat és közigazgatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zalaegerszeg látképe a bazitai tévétoronyból

Zala megye 9 kistérségből áll. A Pacsai kistérség jött létre legutóbb.

Kistérségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zala megye kistérségei
(területi beosztás: 2007. szeptember 25., terület és lélekszám: 2007. január 1.)[27]:

Kistérség Székhely Terület (km²) Lélekszám Település
Hévízi kistérség Hévíz 123,60 12 473 8
Keszthelyi kistérség Keszthely 349,33 34 806 16
Lenti kistérség Lenti 663,09 22 313 51
Letenyei kistérség Letenye 388,69 17 391 27
Nagykanizsai kistérség Nagykanizsa 552,93 66 968 27
Pacsai kistérség Pacsa 278,82 10 792 20
Zalaegerszegi kistérség Zalaegerszeg 788,61 97 266 65
Zalakarosi kistérség Zalakaros 311,85 13 196 19
Zalaszentgróti kistérség Zalaszentgrót 327,06 18 238 24

Népesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Göcseji Falumúzeum (Zalaegerszeg)

Zala megye népessége nem éri el a 300.000 főt, 2007-es mérések szerint a megye népessége 293.443 fő. A megye lakosságának megközelítőleg 56%-a városlakó, 38%-a pedig valamelyik megyei jogú városban él. A lakosság egyharmada a Zalaegerszegi kistérségben, további 22%-a pedig a Nagykanizsai kistérségben él. Lakónépessége szerint Zalaegerszeg Magyarország 17., Nagykanizsa 20., Keszthely pedig 57. legnagyobb városa. Lakossága alapján Zala megye Magyarország megyéi közül a 16.

Gazdaság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A megye legnagyobb nyereségű cégei a 2006-os adózott eredmény szerint (zárójelben az országos toplistán elfoglalt helyezés)

1. Zalakerámia Zrt. (116), 2. Pannontej Zrt. (281), 3. Rotary Fúrási Zrt. (297).

Gazdasági szempontból is jelentős a balatoni halászat és a kis-balatoni nád, amely keresett exportáru. A kőolajkutatás nyomán több száz meddő olajkút található a megyében, amelyek többsége alkalmas a termálvíz kitermelésére. Ezek helyén többhelyütt idegenforgalmi szempontból igen jelentős gyógyfürdők alakultak ki, például Zalakaroson, Lentiben és Kehidakustányban.

Turizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A keszthelyi Festetics-kastély
A kallósdi kerektemplom

A megye területe idegenforgalom szempontjából két régióhoz, a Nyugat-Dunántúl turisztikai régióhoz illetve a Balaton turisztikai régióhoz tartozik. legfontosabb területe Keszthely és a Balaton 30 kilométeres partszakasza, valamint a Hévízi-tó. A megye fő turisztikai vonzerejét ezenkívül az érintetlen természet, a gyógyfürdők, a romantikus göcseji táj, az élő népművészet és a hagyományos falusi vendéglátás jelentik. A nagy kiterjedésű erdők kiváló túrázási lehetőséget biztosítanak.

Kulturális turizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nevezetességek Nyugat-Dunántúl turisztikai régióban

Zalaegerszeg

Göcsej tájegység központja, megyeszékhely. Felkereshető nevezetességei az egyedülálló Olajipari Múzeum, a Göcseji Falumúzeum és Finnugor Néprajzi Park illetve a Göcseji Múzeum, a Megyei Bíróság (egykori Vármegyeház) épülete, a tévétorony az Alsóerdőn, ahonnan gyönyörű panoráma tárul a környező dombvidékre és a városra. A kultúra rajongóit a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem (egykori Zsinagóga) rendezvényei is várják.

Göcsej népi építészetének emlékei:

Domborzati- néprajzi tájegység, a megye legismertebb része, a Zala, Válicka és a Kerka folyók által határolt vidéken, kb. 70 községet foglal magába. Középső része a "szegek" vidéke. Sok helyütt fennmaradtak a népi építészet illetve népszokások emlékei (Böde - Szent Mihály-templom, Nova - Plánder Ferenc Falumúzeuma, Kávás - Népi műemlékház, Zalalövő - Népi műemlékház, Csesztreg - Népi műemlékház, Szent Móric-templom, Nemesnép - Fazsindelyes szoknyás harangláb, Rádiháza - Gutorfölde - 1990-as évek eleje óta méneseiről híres).

Hetés népi építészetének emlékei:

Domborzati és néprajzi tájegység, Göcsejtől és a Kerka folyótól délnyugatra, részben Szlovéniában. Elnevezése valószínűleg a hetes számmal van összefüggésben. Hagyományosan Hetésnek a történelmi Zala vármegye azon hét települését nevezték („Hetes” → Hetés), amelyek neve "háza" végződésű volt; ezek a ma is létező Bödeháza, Gáborjánháza, Göntérháza és Szijártóháza, valamint a ma már nem létező Gálháza, Pálháza és Nyakasháza. Később a Hetés fogalmába a Lendva központú, néprajzilag hasonló területet egészét beleértették. Sík terület, határain egykor árterekkel, mocsarakkal és ingoványos vidékekkel. A környéken neves települései Rédics, Lenti, Lovászi, Gosztola, Lendvadedes és Szentgyörgyvölgy (Hetés és Őrség határa).

Nevezetességek Balaton turisztikai régióban

Egészségturizmus (gyógy- és wellnessturizmus)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A megye gyógyfürdői:

  • Lenti Termálfürdő és Szent György Energiapark - Lenti: Az 1970-ben talált 40 fokos termálvízre építették a fürdőt, mely 1978-ban nyílt meg, s utána folyamatos fejlesztésen ment keresztül. 2004 júliusában avatták fel a termálfürdő 1340 m2 felületű élménymedencéjét. A lenti fürdő vize Európa szerte ismert 40 000 éves nátrium-hidrogénkarbonátos gyógyvíz, amely mozgásszervi, ízületi, gerinc és hátproblémák kezelésére alkalmas. A gyógyvíz hatását a Szent György Energiapark jótékony földsugárzásai egészítik ki. A gyógyvízhez kapcsolódóan kúraszerűen alkalmazott gyógyászati kezelések is igénybe vehetők. [1]
  • Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő - Kehidakustány: Minősített kalcium-magnézium hidrogén-karbonátos vízét a kénes gyógyvízek csoportjába sorolták, radont nem tartalmaz. Mozgásszervi betegségek, nőgyógyászati megbetegedések, idegrendszeri bántalmak, bőrgyógyászati problémák ellen ajánlott. [2]

A megye termálfürdői:

Lásd még:

Kultúra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Múzeumok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zalaegerszeg: Göcseji Múzeum, Göcseji Falumúzeum és Finnugor Néprajzi Park, Magyar Olajipari Múzeum.

Nagykanizsa: Thúry György Múzeum.

Keszthely: Balatoni Múzeum, Georgikon Majormúzeum, Helikon Kastélymúzeum.

Színházak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rendezvények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Tavaszi Művészeti Fesztivál (Nagykanizsa)
  • Zalai Nemzetközi Néptáncfesztivál (Nagykanizsa)
  • Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivál (Nagykanizsa)
  • Jazz Land (Nagykanizsa-Cserfő)
  • Prószafesztivál (Zalaegerszeg)
  • Zalaegerszegi Országos Fazekas és Keramikus Találkozó (Zalaegerszeg)
  • Egerszeg Fesztivál (Zalaegerszeg)
  • Egervári Esték (Egervár, Várszínház)
  • Zala-menti napok (Zalalövő)

Lásd még:

Települések listája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A megyét aprófalvas településszerkezet jellemzi.

Városok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2011-es népesség szerinti sorrendben, a KSH adatai alapján:[28]

Sorsz. Település Lakónépesség Kistérség
1. HUN Zalaegerszeg COA.jpg Zalaegerszeg 59 275 fő (2014. jan 1.)[29] +/- Zalaegerszegi kistérség
2. Blason de Nagykanizsa.jpg Nagykanizsa 48 664 fő (2014. jan 1.)[30] +/- Nagykanizsai kistérség
3. HUN Keszthely COA.jpg Keszthely 20 215 fő (2014. jan 1.)[31] +/- Keszthelyi kistérség
4. HUN Lenti COA.jpg Lenti 7908 fő (2014. jan 1.)[32] +/- Lenti kistérség
5. HUN Zalaszentgrót COA.jpg Zalaszentgrót 6575 fő (2014. jan 1.)[33] +/- Zalaszentgróti kistérség
6. HUN Hévíz COA.jpg Hévíz 4685 fő (2014. jan 1.)[34] +/- Hévízi kistérség
7. HUN Letenye COA.jpg Letenye 4176 fő (2014. jan 1.)[35] +/- Letenyei kistérség
8. HUN Zalalövő COA.jpg Zalalövő 3029 fő (2014. jan 1.)[36] +/- Zalaegerszegi kistérség
9. HUN Pacsa COA.jpg Pacsa 1651 fő (2014. jan 1.)[37] +/- Pacsai kistérség
10. HUN Zalakaros COA.jpg Zalakaros 1916 fő (2014. jan 1.)[38] +/- Zalakarosi kistérség

Nagyközségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Községek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Helységnévkönyv adattár 2011 (magyar nyelven) (XLS). KSH, 2011. január 1. (Hozzáférés: 2013. október 15.)
  2. Németh 6. o.
  3. Németh 7. o.
  4. ^ a b c d Németh 8. o.
  5. Németh 9. oldal
  6. Németh 11. o.
  7. ^ a b Németh 12. o.
  8. ^ a b Németh 13. o.
  9. Németh 13. o.
  10. Németh 14. o.
  11. Németh 15. o.
  12. Németh 16. o.
  13. ^ a b Németh 17. o.
  14. ^ a b c Németh 20. o.
  15. ^ a b Németh 21. o.
  16. ^ a b Németh 22. o.
  17. ^ a b Németh 23. o.
  18. http://www.tankonyvtar.hu/en/tartalom/historia/99-056/ch09.html
  19. ^ a b Németh 24. o.
  20. Németh 25. o.
  21. Németh 27. o.
  22. Németh 39. o.
  23. Németh 40. o.
  24. Németh 41. o.
  25. Németh 42. o.
  26. Németh 43. o.
  27. Magyarország kistérségeinek listája
  28. 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS, Területi adatok, Zala megye (159. old.) (pdf). (Hozzáférés: 2013. október 11.)
  29. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  30. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  31. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  32. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  33. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  34. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  35. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  36. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  37. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  38. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  39. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.
  40. Központi Statisztikai Hivatal: Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. ksh.hu (2014. jan. 01.) Hozzáférés: 2014. aug. 28.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Németh: Dr. Németh József: A megye földrajza; Történelmi-társadalmi viszonyok. In Molnár Máté (szerk): Zala. Budapest: Kossuth. 1984. ISBN 9630924773  
  • Nyugat-Dunántúl (katalógus, Magyar Turizmus Rt. Nyugat-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság, Sopron. Komáromi Nyomda Kft. évszám nélkül kb. 2004.)
  • Csodálatos Zala megye - Wonderful Zala Country (Turisztika - Történelem - Látványosságok - Ajánlott útvonalak - Programok - Információk). Angolul és magyarul. Bevezető: Adorján András idegenforgalmi főtanácsos. A kiadvány a Gazdasági Minisztérium támogatásával valósult meg. Dátum nélkül: 1990-es évek vége.
  • Az 500 legnagyobb nyereségű hazai cég, HVG 2008 01 12.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Zala megye témájú médiaállományokat.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]