Pacsa
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
| Pacsa | |||
 |
|||
|
|||
| Közigazgatás | |||
| Ország |  Magyarország |
||
| Régió | Nyugat-Dunántúl | ||
| Megye | Zala | ||
| Kistérség | Pacsai | ||
| Rang | város | ||
| Irányítószám | 8761 | ||
| Körzethívószám | 92 | ||
| Népesség | |||
| Teljes népesség | 1904 fő (2001) +/- | ||
| Népsűrűség | 83,84 fő/km² | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Terület | 22,71 km² | ||
| Időzóna | CET, UTC+1 | ||
| Elhelyezkedése | |||
  Pacsa
|
|||
Pacsa város Zala megyében, a Pacsai kistérség központja.
[szerkesztés] Fekvése
Pacsa a Principális-csatorna völgyének keleti peremén terül el, a Zalai-dombság lejtőin. A település kelet-nyugati irányban keresztezi a 75-ös másodrendű főút, amelyre Nagykanizsa felől egy fontosabb, illetve több kisebb, a szomszédos településekkel összekötő mellékút kapcsolódik. Autóbuszok kötik össze Nagykanizsával, Zalaegerszeggel és Keszthellyel. Továbbá a környező településekről érkező járatok is ide tartanak.
Pacsa vasútállomása (Zalaszentmihály–Pacsa) a Szombathely–Nagykanizsa-vasútvonalon található, a településtől kb. 5 km-re, Zalaegerszeg és Nagykanizsa felől személyvonatokat, Pécs és Szombathely irányából gyorsvonatokat fogad.
[szerkesztés] Története
[szerkesztés] Őskortól a vaskorig (A kezdetektől - időszámításunk kezdetéig)
Az emberiség történetének ez a leghosszabb, de csupán vázlatosan ismert szakasza, (őskőkor = paleolitikum) nemcsak Pacsa környékén, de majdnem az egész megye területén ismeretlen. I.e. 2500-tól, a késői bronzkor településeinek elszórt leleteit, kizárólag kisebb edénycserepeket, több helyről is ismerünk Pacsa területéről. Ide tartoznak a Sándor-és a Széna-rét-dűlő, hasonlókat találtunk a felsőrajki határon fekvő homokbányától délre eső szántásokban, Pap-kerten. Az apró darabkákból azonban sajnos ma még nem mindig mondhatjuk meg, hogy azok vajon az előbb említett halomsíros kultúrához, vagy az azt közvetlenül követő és vele rokon urnamezős kultúrához tartoztak-e. Ez utóbbi népesség az i.e. 1100 körül ugyancsak Közép-Európa felől érkezett a Kárpát-medencébe, meghódítva annak nyugati és középső részét. Kultúrájukra a bronztárgyak - fegyverek, használati eszközök és ékszerek - nagy tömegben való előállítása és a hamvasztásos temetkezési mód általánossá válása jellemző. Ehhez a kultúrához tartozik az ún. kurdi kincshorizont, melynek egyik kiemelkedő kincslelete Pölöskén, a Szévíz csatornázása közben került elő még 1886-ban.
A vaskor kezdetén, kb. az i.e. 800-as évektől gyökeres változások álltak be a Kárpát-medence történetében. Keleti irányból az Alföld területére egy preszkítának nevezett népcsoport hatolt be és megsemmisítette az ott évszázadok óta békésen élő késő bronzkori kultúrákat (mezőcsáti csoport). Egyes csoportjaik a Dunántúlra is eljutottak.
[szerkesztés] Római kortól a népvándorlás korig (1 - 9. század)
A Dunántúl az időszámításunk szerinti 1. század közepére Pannónia néven a római birodalom provinciája (tartománya) lett. A központi területek mintájára itt is megszervezték a határvédelmet, a közigazgatást, városokat alapítottak. A rómaiak megtelepedésének nyomai Zala megye egész területén számos helyen megtalálhatók. A korszak két legjelentősebb települése megyénkben a Zala-folyó mellett jött létre: Salla város (a mai Zalalövő belterületén) és egy erődített telep (a Keszthely határában fekvő Fenékpuszta területén). Salla az ősi kereskedelmi útvonal, az úgynevezett Borostyánút zalai átkelőhelye mellett feküdt.
A főbb közlekedési útvonalaktól távol, a zalai dombok között a fentiekhez hasonló jelentőségű település nem jött létre. Pacsa tágabb környékén Magyarszerdahely, Magyarszentmiklós, Újudvar és Hahót területéről ismertek településnyomok, Alsórajkon egy nagyméretű, gazdag villa került feltárásra. Pacsa határában régészeti ásatásokra eddig még nem került sor, így a római kor emlékeit is csak a terepbejárások felszínen gyűjthető tárgyai jelentik. Ezek szerint az akkori népesség a Principális-csatorna mocsaras ártere, valamint a Cseke-patak fölé emelkedő dombokon telepedett meg: A mai belterület déli és délnyugati széle közelében, a Principálisba folyó kis vízér, illetve a Principális mocsaras ártere mentén létesült kisebb, falusias jellegű települések nyomait a Sándor-, valamint a Széna-rét-dűlőben egyszerű, a mindennapi használatra készült kerámiaedények töredékei jelezik a szántásban. A mai belterülettől észak-keletre, a Cseke-patak északi partján, Cseke-pusztán is házikerámia darabok jelzik a római település nyomát. Pacsatüttös falurésztől északra, a Cseke-patak és a belefolyó kis ér által közre fogott domb északi végében körülbelül 200 méter átmérőjű területen lehet római kori kerámiatöredékeket találni.
A népvándorlás második nagy hullámával érkező lovas nomád avarok a 6. század végétől a 9. század végéig tartották uralmuk alatt a Kárpát-medencét. A Zala megye területén feltárt temetők és településnyomok tanúsága szerint térségünk keleti és déli részét szállták meg a 7. század elején. Pacsa körül csak Gelseszigetről ismert településnyom, Söjtörről pedig temető. 840 körül jelentős fordulat állt be a terület történetében. Pacsához legközelebb Alsórajk határában tártak fel egy, eben a korszakban használt temetőt.
[szerkesztés] Honfoglalás kortól Pacsa első említéséig (10. század - 1251.)
Honfoglaló őseink a 9. század legvégén vették birtokba a Kárpát-medence keleti felét. A hon-foglaló magyarok a 10. század közepe táján ténylegesen megszállták a területet a Zala-folyó völgyéig. A Zalától délre és nyugatra eső, tágas, lakatlan vidék, a gyepű, a nyugati szomszédokkal szemben határvédő sáv szerepét töltötte be. A helyzet gyökeresen megváltozott 955, az augsburgi csatavesztés után.
Innen kezdődött meg a letelepedés és a nyugati életforma átvétele. Az állandó szálláshelyek mellett kialakultak a több generáción keresztül folyamatosan használt temetők, amelyekben már rendezett sorokban helyezték földbe a halottakat. Ezek a 10. század vége és a 11. század vége közt használt temetők Zala megye területén a Válicka-völgyéig találhatók meg. Pacsa környékén Hahót, Pölöske és Zalaszentmihály határában kerültek elő eddig ilyen temetkezések.
Megyénknek a Zala-folyótól nyugatra és délre eső területei a 10-11. század fordulójától kezdtek benépesülni, amikor a magyar állam megerősödésével a határ egyre nyugatabbra tolódott. Ekkor alakult meg a mai megye elődje, Kolon vármegye. A 11-12. század fordulóján megye-központ áttelepült Zalavárra, az I. István által alapított Benedek-rendi kolostor mellé. Az új központ nyomán kapta a közigazgatási egység a Zala megye megjelölést. A 12. századtól kezdve az egykori lakatlan határvidék minden szempontból felzárkózott az ország többi részéhez: falvakkal népesült be a terület, templomok, kolostorok, várak épültek. A középkor valamennyi szakaszából megtalálható régészeti leletek - az írott forrásokkal összhangban - mutatják, hogy Pacsa folyamatosan lakott település volt az Árpád-kortól kezdve. Az I. István király által létrehozott közigazgatás alapja a vármegyerendszer volt, amelyben a várkatonák, korabeli nevükön várjobbágyok (jobagiones castri) képviselték a királyi hatalmat az ispán vezetése alatt.
Pacsa Árpád-kori lakói is ilyen várjobbágyok voltak, akiknek neve első ízben egy 1251-ben kelt oklevélben szerepel.
750 éves fennállásának emlékműve - 2001
[szerkesztés] A község neve
A Pacsa név a nyelvtudomány mai álláspontja szerint „A Pál személynévnek a -csa kicsinyítő képzős becéző alakja”. A magyar nyelvtörténet is igazolja a -csa, -cse kicsinyítő képzők ős-magyar kori meglétét, erre az időre teszi produktivitásukat is. Névszóképző funkciója elsősorban a kicsinyítésben és a személynévképzésben igazolható, de elképzelhető a hasonló alakú és funkciójú szláv -csa, -cse képző hatása is. A község 14. századi neve Zalatelek volt.
[szerkesztés] Pacsa község története a középkorban
A község történetének első hiteles említése 1251-ből való. Ebben az évben IV. Béla királyunk „az igriczei regösök, más néven jokulátorok földjeinek elhatárolására szólította föl Pál zalai ispánt, aki egyben országbíró is volt”. E határjárással kapcsolatban esett szó a Pacsa falubéli-ek kaszálóiról. A község határának birtoklásáért évszázadokig tartó küzdelem kezdődött, különösen az után, hogy a király kezéből kicsúsztak a várföldek, és folyamatosan kialakult, majd megerősödött a nemesi vármegye.
A község történetének jelentős eseménye volt, hogy 1356-ban Gersei Pető mester megszerez-te a hetivásár tartásának jogát. A 14. században felgyorsultak a birtokcserék; jellemző módon öröklés, ajándékozás vagy pereskedés juttatott valakit új földterülethez, de néha erőszakos földfoglalásra vagy békés megállapodásra is akadt példa. A nagyobb ügyek gyakran egészen a királyig eljutottak.
[szerkesztés] A török idők
A földbirtokért folytatott hagyományos küzdelmeknek a nagyobb úr, a török vetett véget. A környék szerepe, vonzereje megváltozott, erősen függött a török mozgásától. Gyakoriak voltak a betörések, a magyar földesurak is szerették volna menteni, amit lehetett; mindez a jobbágy rovására történt. 1531-ben 13 portát írtak össze. A király a nemességnek akart kedvezni, ezért gyakori volt, hogy a török által elfoglalt vagy veszélyzónában levő településeken adományozott birtokokat, amelyekbe formálisan be is iktatták az új tulajdonosokat. Mivel ezeket a területeket a gyakorlatban nem, vagy alig lehetett hasznosítani, az új tulajdonos igyekezett az adományt hamarosan pénzzé tenni.
Ez az egyik magyarázata annak, hogy Pacsán a 16-17. században is gyakran cseréltek gazdát a földbirtokok, ezért szerepel olyan sok új név a cserék során. Az új tulajdonosok gyakran elzálogosították földjeiket, mert az adott körülmények között így jutottak a legnagyobb haszon-hoz.
A zavaros időszak ellenére változott a közigazgatás szerkezete is. A 16. században a kapornaki járás már két részre oszlott: az ún. nagyobb és kisebb járásra. Pacsa az utóbbihoz tartozott. 1600-ban elesett Kanizsa is, ami Pacsára nézve is tragikus volt, mert semmi sem védte már a környéket a töröktől. A legdélebbre található erődítményektől, Pölöskétől és Kapornaktói is délre feküdt.
Volt török földesura is, Humis aga, aki a községtől az 5 forint szultáni adó helyett évi 7 forintot követelt, de volt, amikor 20 forintot is behajtott. Emellett a magyar földesurak is kérték a részüket, és be is hajtották, Nádasdy Darabosok és az Esterházyak, de a zalavári apát is be-szedette a bordézsmát. Ezért aztán az itt élők sorsa nagyon sanyarúra fordult.
Sajátos helyzet alakult ki: a török és a magyar földesurak által is gyötört jobbágyok közül ismét sokan igyekeztek olyan területekre menekülni, ahol kisebbek voltak a terhek, így viszont a földesúr bevétele is csökkent, ezért valamilyen téren kedvezményt is kellett adnia a jobbágyoknak.
Úgy látszik, erre a leggazdagabbak, az Esterházyak jöttek rá elsőként. A hagyományos szolgáltatásokat ugyan nem csökkentették, de az elhagyott szőlőterületeken vagy a kivágott erdők helyén telepített szőlők már jelentős kedvezményt biztosítottak a jobbágyoknak. Az Esterházyak 1658-ban 18 évi szabadságot adtak szőlőtelepítésre. 1676-ban az Esterházyak puszta szőlőjének helyén 28 gazda kezdte el fizetni a hegyvámot, ami a területtől függően 1 pinttől 3 vödörig terjedt. A híg űrmértékek korabeli arányai:
1 akó = 5 vödör 1 vödör = 4 pint 1 pint = 4 icce 1 icce = 2 messzely
A szőlőtelepítés a falu életképességét is jelzi. Akkori lakóinak a nagyon nehéz és változó körülmények ellenére is volt bátorságuk maradni vagy visszatelepülni. Ennek eredménye, hogy amikor Buda felszabadítása (1686) után, hosszú hadműveletek eredményeképpen Kanizsát is visszafoglalták, Pacsán már fellendülőben volt a szőlőtermesztés.
[szerkesztés] Gazdasági és társadalmi változások a 18. században
A török kiűzése után az élet lassan kezdett visszazökkenni a rendes kerékvágásba. Az elmenekült jobbágyok és földesurak többsége visszatért. A földesurak igyekeztek különböző kedvezményekkel visszacsalogatni jobbágyaikat, de az is előfordult, hogy néhányat felszabadítottak közülük. A jobbágyok többségének azonban nem volt ilyen szerencséje; az ő körülménye-ik ugyanazok maradtak, csak terheik változtak gyakran, mivel uraik is cserélődtek. A falu birtoklásáért folytatott korábbi ádáz harcok alábbhagytak, a határ azonban soha nem került egyetlen földbirtokos kezébe.
Egy 1699-es összeírás szerint a faluban már 19 adózó jobbágycsalád élt, a határt 70 igásállattal művelték, volt 19 kaszásnyi rétjük és 150 kapásnyi szőlőjükön 327 akó bor termett. Ez az összeírás érdekes adattal szolgál: az derül ki belőle, hogy az összeírt lakosok fele-fele arány-ban katolikusok és lutheránusok. 1711-ben súlyos csapás érte a falut: a kolerajárvány igen nagy pusztítást végzett, 16 gazda meghalt.
A betelepítések továbbra sem érintették a községet, a lakosság számának növekedése a természetes szaporulatból és a folyamatos visszaköltözésből adódott, és Pacsa továbbra is tiszta magyarlakta falu maradt. Felekezeti különbség sem bontotta meg a lakosságot, 1750-ben mindössze 10 izraelitát tartottak számon.
A gazdaság számszerű mutatói egyértelműen emelkedtek: a század közepén már 475 szar-vasmarhát jegyeztek fel, és külön nyilvántartást kezdtek vezetni az őszi és a tavaszi terményekről. Volt olyan év, amikor ősziből 1490, tavasziból 197 mérő termett. A megnövekedett szőlőterületeken 1078 akó bor termett, a méhkasok száma ismét emelkedett, már 40 volt. Kereskedők és iparosok kerültek az összeírtak közé: fontos szerepet játszott a kovács- és takácsmesterség. Minden jel szerint malom is működött a környéken.
[szerkesztés] Az úrbérrendezés
A 18. század közepére megérett az idő az addig szabályozatlan úrbéri viszonyok átfogó rendezésére. Ezt a feladatot Mária Terézia hajtotta végre az 1767. január 23-án kiadott rendeletével, amely a földesúr és a jobbágy viszonyának országos méretű, egységes szabályozását jelentette. Minden község kapott egy nyomtatott Urbáriumot az anyanyelvén, megfelelő be-jegyzésekkel ellátva. Pacsa Urbáriumát 1768-ban hirdették ki. Az úrbérrendezés tehát rögzített egy állapotot, amely hazánkban 1848-ig változott.
[szerkesztés] Határviták
A török uralom idején Pacsa környékén is sok kis település megszűnt. A lakosság elmenekült vagy elhurcolták a törökök. Ezek a kis falvak a 18. század elejére már csak néhány házból áll pusztává váltak. A nyugalmasabb időszakban a lakosság megmaradt része visszatért, és meg-indult a fejlődés. Pacsán kívül életképesnek bizonyult Igrice, Szentpéterúr, Tüttös, Dióskál és Felsőrajk is. Ezek a falvak arra törekedtek, hogy az elhagyott birtokokat visszaszerezzék, így hosszú küzdelem indult meg a területekért. A példa kedvéért nézzük meg Pacsa és Tüttös ügyét (miután Pacsa az Igricével – a területekért - folytatott csatát megnyerte): A tüttösiek ügye vesztésre állt, mire újabb és újabb érveket kerestek. Azt állították, hogy a falu határa nyugaton az ungi szekérút (a mai szőlőhegyre vezető út), az északi pedig az „ezen út mellett levő régi, fönt álló hársfánál napkeletnek fordul egy út. Ez lenne a határ”. A csatározás végeredménye Pacsának kedvezett: csak a mai Vargyas maradt meg Tüttösnek.
[szerkesztés] Fordulópontok a 19. században
1828-ban az összeírás munkalapja szerint 163 adózó volt a faluban, közülük 46 jobbágy. Sok volt a háznélküli zsellér: 31 fő.
A nem nemes népesség összeírásából, amely katonai célra készült 1842-ben. Eszerint a nem nemesek birtokában volt 69 ház. A keresztény férfilakosság közül: tisztviselő 4 polgár, kézműves 9 nemesek szolgái 33 paraszt 40 mindennemű zsellér, lakos és kertész 168 fiúgyermek 173 nők általában 195 a fentiek száma összesen 622 a férfiak közül 1-17 éves 149 18-40 éves nős 5 nőtlen és özvegy 8 40 éven felüli 10 római katolikus 365 zsidó (férfi) 1-17 éves 46 18-40 éves nős 12 nőtlen és özvegy 3 40 éven felüli 4 az összeíráskor távol levő férfi az országban 12 ismeretlen helyen 10 A gyarapodás: született 30, meghalt 32 fő.
A település lakosságának létszámáról teljesebb képet adott az egyház összeírása, mely szerint:
lakosság száma 848 ebből katolikus 660 izraelita 185 protestáns 3
A reformkor, a forradalom és a szabadságharc országos jelentőségű eseményei elkerülték a falut, fiai azonban részt vettek a hősi küzdelmekben.
[szerkesztés] Kereskedelem és vendéglátás a 19. században
A 19. század közepe táján kezdtek kialakulni azok a feltételek, amelyek kedveztek a vendég-látással és kereskedelemmel foglalkozóknak. Jól érezték ezt az izraeliták, akik egyre többen költöztek a faluba, míg a szomszéd községekben egy-egy család telepedett le.
Számuk a lakosságéhoz viszonyítva egyre jelentősebb lett. A nem nemesi népesség összeírá-sában 1807-ben még mindössze 7 izraelita férfi szerepel, 1822-ben 44, 1845-ben pedig már 65. Ezt a tendenciát a teljes izraelita lakosság számaránya is követi: 1828-ban 549 katolikus és 121 izraelita lakos volt.
1848-ban már 185 zsidó vallású lakosa volt a falunak, s ez a létszámkésőbb sem növekedett. A kereskedelmi és vendéglátó tevékenység hosszú időre a kezükbe került, amelyben kétségtelenül szerepet játszott a kor „magyaros mentalitása, miszerint a pénzzel való közvetlen foglal-kozás nem méltó a magyar nemeshez”. A községbe költözött izraeliták hamarosan berendezkedtek: 1828-ban már zsinagógájuk volt, saját iskolát tartottak fenn, és anyakönyvet is vezettek.
A század második felében virágzott a községben a kereskedelem s a vendéglátás; a meglévő létesítmények azonban kiszolgálták a falut, így további beköltözőknek nem kínálkoztak lehe-tőségek. Néhány iparos is megjelent. A szabók mellett még a pék, a hentes és a mészáros mesterség művelői között találunk izraeli-tákat. A legnépszerűbb vállalkozás a kocsma volt. Az 1850-es években a község 6 kocsmát is el tudott tartani. Érdemes összevetni Felsőrajk egyetlen kocsmájának étlapját a pacsaiakéval:
PACSA FELSŐRAJK 1. Egy rész leves 8-10 krajcár Egy porció leves 3 krajcár 2. Marhahús mártással 18-24 krajcár Marhahús/mártás nélkül 8 krajcár 3. Betsinált 12-20 krajcár Betsinált 10 krajcár 4. Főzelék 6-20 krajcár Csuszpajz 8 krajcár 5. Tészta 24 krajcár Tésztaétel 14 krajcár 6. Egy itze bor 14-16 krajcár Óbornak itzéje 7 krajcár 7. Kávé 15-20 krajcár Fekete kávé 6 krajcár
A pacsai árak jelzik a 7 kocsma különböző színvonalát, rangját, a kiszolgálás minőségét is. Első ránézésre is feltűnik, hogy az egyetlen felsőrajki kocsma árai még a legszolidabb pacsai áraknál is mennyivel alacsonyabbak. A két település mindössze 5 kilométerre van egymástól. Az egyik magyarázat az átmenő forgalom különbségében keresendő: míg a szerényebb jövedelmű utazók Felsőrajkon álltak meg étkezni, a gazdagabbak a jobb ellátás reményében Pacsán kötöttek ki. A Nagykanizsa-Pacsa útvonalon utazóknál jelentősebb volt a Keszthely-Zalaegerszeg útvonal átmenő forgalma, ami szintén Pacsa előnyére vált. A pénzesebb utazók zöme kereskedő volt, akik a jobb fekvésű helyeken szerettek eladni is és vásárolni is. A tár-saskör megindulása után a környék urai, rangosabb hivatalnokai is rendszeresen jártak Pacsára az összejövetelekre, bálokra vagy egyszerűen csak egy kis társalgásra. Az élénk for-galom csak fokozódott, amikor Pacsa járásszékhely lett, mert a helyi fogyasztási szokások is megváltoztak, és megnőtt az ügyintézéssel kapcsolatos utazók száma is. A jelentős vendéglátási tevékenység megemelte a húsfogyasztást, a hentesek is egyre nagyobb haszon reményében fejlesztették üzleteiket. A századfordulóra kialakult a községben egy sajátos munkamegosztás: az izraeliták szinte kizárólag kereskedelemben, vendéglátásban és kapcsolódó szakmákban (pék, hentes) dolgoz-tak, az összes többi feladatot a keresztény lakosság látta el. A lakosság ezt természetesnek vette; semmilyen feljegyzés nem maradt fönn arról, hogy emi-att ellentétek lettek volna a faluban.
[szerkesztés] Közigazgatás az 1850-es évektől
A szabadságharc leverése után a Habsburgok elérkezettnek látták az időt, hogy megteremtsék régóta áhított egységes birodalmukat, és hazánkat kezdték annak részeként kezelni. A birodalom sajátosságait az igazságszolgáltatás, a közigazgatás terén is igyekeztek átültetni Magyar-országra. Pacsáról a szolgabíró az alábbiakat jelentette 1854-ben: „hangulatról alázatosan jelentem, hogy az járásom lakosságánál csendes, nyugodtnak látszik, a fölsőbb rendöleteknek hódolólag engedelmeskedik, az Orosz és Török hadjáratot azonban élénk figyelemmel kísérik, a hivatalok szervezésére kíváncsiságuk nyilvánul”.
Megszaporodtak a betöréses lopások. A közigazgatás gondjai fokozódtak, ügyei bonyolultabbá váltak. A közrend, a közbiztonság és a lakosság elintézendő ügyei oly mértékben szaporodtak, hogy azokra a hétköznapi munkaidő már nem volt elegendő vagy megfelelő, ezért olyan döntés született, hogy a „Patsai hivatalnokok ünnepen és vasárnapi napokon a hivatalban lenni köte-lesek a hivatalos órákban”. Közben egyre gyűltek a megoldandó egészségügyi és szociális feladatok is. A községnek fel-mérést kellett készítenie a szegényekről. Ekkor még azt jelentették: „Pacsa Községben az Elöljáróság tudomása szerint valódi szegény nem létezik. Ugyanekkor, 1856-ban Szentmihályon 4, Tüttösön 9 főt jelentettek. Valódi szegénynek azokat tekintették, akik teljesen vagyontalanok, „életük táplálására képtelenek” voltak.
A közigazgatás egyre nagyobb erőit kötötte le a közegészségügy, melyben jelentős szerepet kapott a nemi betegségek elleni küzdelem. Ugyancsak nagy riadalmat okozott 1855-ben a veszedelmes járvány, a kolera, amely nagyon sok áldozatot szedett, még a betegeket látogató plébánost is sírba vitte. Az egészséges ivóvíz teljességgel megoldatlan volt a faluban, de a nagyobb szárazságok ese-tén az is gondot okozott, hogy egyáltalán jusson víz embernek és állatnak.
A lakosság számának folyamatos növekedése azt is jelentette, hogy az elhaltak is mind többen lettek, s így a temetkezés is gondként merült fel. Az izraeliták saját erőből megoldották sír-kertjük fenntartását, és drága, többnyire márvány síremlékeket állítottak halottaiknak. 1856-ban készült egy általános helyzetelemzés, amely a falu akkor fontosnak ítélt mutatóit tartal-mazta. A pacsai jegyző azt vállalta, hogy a diadalkaput időben felállíttatja. A közigazgatásban alapvető változást az hozott, hogy Kapornak hanyatlásával egyre inkább gyengültek régi funkciói, és a vármegyék újra rendezésével a járási székhelyi rang a szeren-csésebb fekvésű és fejlődőképesnek ítélt Pacsa községbe került. Ezzel új lehetőségek tárultak fel a település előtt, melyet az ki is használt ezért fejlődése felgyorsult a századfordulón.
[szerkesztés] A fejlődés felgyorsulása a századfordulón
A község fejlődésének ez az az időszaka, amelyben rövid idő elteltével nagyon jelentős válto-zások következtek be. A kiegyezés után megindult országos fejlődés jótékony hatása minden téren érzékelhető volt, ehhez járultak még a járásszékhellyel járó előnyök. Sok hivatalnok költözött a faluba, megnövekedett az ügyintézéssel járó idegenforgalom. A falu egyúttal ki-csit „közelebb került a tűzhöz”, hamarabb hozzájutott fontos információkhoz, s mivel a fő-szolgabíró is itt lakott, döntései gyakran kedveztek Pacsának. Járási Főszolgabíró Hivatal épülete
Minden forrás arra utal, hogy a lakosságban ettől kezdve erősödött az egészséges lokálpatrio-tizmus, az itt élő emberek sokszor alárendelték saját érdekeiket a faluénak.
A járásszékhelyi státusz kimondatlanul is kötelezte a települést, hogy sokkal többet törődjön a külsőségekkel. A jegyzői lak és iroda megépítése volt a község volt első nagyobb vállalkozá-sa. A nagy vállalkozással párhuzamosan megoldást kellett találni a falu régi gondjára: lakosai az építkezés sajátosságai miatt állandó tűzveszélyben éltek, amely ellen nehezen tudtak védekez-ni. Az áldatlan helyzet csak akkor kezdett javulni, amikor egyre több házat fedtek be cseréptető-vel, a község pedig nagyobb teljesítményű szivattyút vásárolt, melynek tárolására mai mérték-kel mérve is jelentős méretű „föcskendőházat" épített 1892-ben.
A képviselőtestület és a jegyző tudta, hogy a fejlődéshez sok pénz kell, amely azonban jó befektetésnek bizonyulhat. Jól látták, hogy a község vásártartási joga kitűnő pénzforrás. Határozott célul tűzték ki, hogy nagyobb és több vásár legyen a faluban. Egyelőre hetivásárokat rendeztek, amelyekre 1858 óta állatokat is hajtottak, de 1876-ban már volt országos vásár is, ahol a megjelentek helypénzt fizettek.
A falu étvágya fokozódott is egy kicsit, ezért az 1900-a s évektől kezdődően állandó küzdelem folyt a vásárok számának növeléséért, később pedig annak megtartásáért. Megnövekedett a kádárok száma, ami érthető is, hiszen ekkorra már termőre fordultak azok a szőlőterületek, amelyeket a nagy „phylloxera" pusztítása után telepítettek. Megnőtt a kereslet a hordók, kádak, káforkák és tőtikék iránt.
Eközben jelentősen emelkedett a lakosság létszáma:
1869-ben 1.007 fő 1880-ban 1.096 fő 1890-ben 1.255 fő 1900-ban 1.445 fő Ilyen mértékű növekedésre még nem volt példa a falu történetében. A lakosság létszáma mint-egy 30 év alatt 43,34%-kal emelkedett. A lakosság számának gyors növekedését nem követte szorosan sem a lakások száma, sem a lakótér növekedése.
A mai ember számára már szinte hihetetlen, hogy 1900-ban az 1.445 fős lakosság összesen 221 házban élt. Ez azt jelentette, hogy 1 házra 6,5 fő jutott. A tűzbiztonság szempontjából javult a helyzet: 67 épületet már cserép- vagy bádogtető fedett, tizenhármat fazsindely vagy deszka, és már csak 141 kapott nád-, illetve zsúptetőt.
A századfordulón olyan sok változás történt a faluban, hogy ma is megcsodáljuk az akkor élt emberek akaratát, kitartását és helyzetfelismerését. Minden igyekezetükkel azon fáradoztak, hogy a községet felvirágoztassák.
Már 1894-ben létrehozták a faluban a napi piacot, aminek kettős haszna volt: megoldódott azoknak az ellátása, akik nem foglalkoztak mezőgazdasági termények előállításával, és jövedelemhez juttatta azokat is, akiknek csak esetenként volt eladó terményük, így enyhített a legszegényebbek helyzetén. A község vezetői igyekeztek mindenből pénz teremteni, és minden fejlődési lehetőséget meg-ragadni. Az első kínálkozó alkalommal bérbe adták a homokbányát évi 2.447 Ft-ért.
1892-ben a főszolgabíró átírt a községnek, és távírdaállomás létesítését javasolta. Az ülésen még vita sem volt, igaz, a jegyző nagyon ügyesen terjesztette elő a javaslatot.
A Zala Megye című lap 1901. január 27-én azt adta hírül, hogy Pacsán, a nagyvendéglő nagytermében 10 előadásból álló téli gazdasági tanfolyam indul, melynek legfőbb célja a szőlészeti ismeretek bővítése, hogy a direkttermő, de főleg a Noah fajta helyett a gazdák korszerűbbeket telepítsenek, és a határ szőlőterülete ismét a régi legyen.
Közegészségügyi szempontból rendkívül fontos volt a közvágóhíd létesítése 1902-ben, amely a zalaigricei út mentén levő Csúszó domb mellett épült meg. Nagyszámú állat levágására tervezték, de komoly higiéniai és környezetvédelmi feltételeknek kellett megfelelnie: a képviselőtestület kikötötte, hogy a közeli patakba sem vér, sem állati hulladék nem kerülhet.
A megyei fejlesztési tervekben Pacsa is szerepelt azon községek között, amelyeket város jelleggel kívántak felruházni. Erről 1905. május 8-án született döntés Zala vármegye Törvényhatósági Bizottságának Zalaegerszegen tartott gyűlésén. Ez a szándék a megye minden járási székhelyére vonatkozott. A cél az volt, hogy „szépészeti szempontból szabályozottak legyenek”; erre azonban csak város jellegű települések és városok voltak kötelezhetők. A ki-szemelt települések nem nagyon örültek az elképzelésnek, többen szerettek volna kibújni aló-la, Zalaszentgrótot egyenesen akarata ellenére nyilvánították város jellegűnek.
Meg is kezdődött a „szépészeti” rendezés, melynek első lépéseként a Fő utca vonalát kiegye-nesítették, kijelölték a járda nyomvonalát, és végig azonos fajtájú fákat ültettek az út mentén. A másik két utcában azonban a szépítés elmaradt. A lakosság folyamatos szaporodása további beépíthető területeket igényelt. A megye komolyan vette a városi jelleget, mert ellenőrzései nyomán létrehoztak a faluban egy Építészeti és Szépészeti Bizottságot. Tagjai a plébános, a patikus, a körorvos, két zsidó kereskedő és két nagygazda voltak.
A község szépen fejlődő gazdaságát már-már gátolta, hogy a határ dűlőútjainak állaga a fokozott használat miatt oly mértékben megromlott, hogy az átlagosnál csapadékosabb őszi idő-szakban egyenesen veszélyeztette a betakarítást. 1908-ban nyílt alkalom ismét, hogy a község beléphessen a telefonhálózatba. Ezt azonnal meg is tette, sőt, mivel korábban nem tudott hozzájárulni a megyei fejlesztéshez, most azt is pótol-ta. A község határában az oszlopokat saját erőből biztosított fuvarral megfelelő helyre szállít-ja, és felállításukhoz kézi erőt biztosít. 1908-ban a község egy régi nagy álmát látta megvalósíthatónak, amikor Zalaegerszeg rendezett tanácsú város képviselőtestülete vasútvonalat kért. Elképzelése szerint az új vonal érintette volna Pacsát is.
1910-ben a pacsai malomban már volt központi minta alapján készített, de a helyi körülményekhez igazított munkarend, melyből a munkások pontosan tudták, hogy milyen jogaik és kötelességeik vannak. Egyértelmű, tömör, helyenként rugalmas szabályzat volt ez, amely a munkaviszony legfontosabb elemeit is rögzítette. A munkás belépéskor köteles volt leadni a munkakönyvét. A napi folyamatos üzem reggel 6-tól este 8-ig tartott. Az 1910-es évet úgy lépte át a község, hogy lakóinak 67%-a tudott írni-olvasni.
Az utolsó békeévek még a felemelkedés jegyében teltek el. Az egészségtelen vizet adó ásott kutak helyett láncrendszerű, un. zuhatagkutakat kezdtek létesíteni.
Egy budapesti cég, Schwartz József és Társa felajánlott a községnek négyheti ingyenes kipróbálásra egy új típusú, különlegesen nagy fényerejű „petróleum izzót", amely köztéri világításra is alkalmasnak látszott. Volt már a faluban közvilágítás, a fontosabb helyeken felállított lámpaoszlopokon elhelyeztek összesen 10 közönséges petróleumlámpát. Az új lámpa kipróbálásakor megállapították, hogy az a korábbinál jobb és olcsóbb közvilágítást biztosít. Meg is rendelték az új világítótesteket, amelyeket a falu város jellegű részeiben szereltek fel. Folytatódott a falu útjainak korszerűsítése is, ebben az időben a nagyon elhasználódott Kisfaludy utcába hordattak 36 m3 követ. 1912-ben nem lehetett tovább halasztani egy új utca kinyitását, amely nemcsak egy-két évre oldja meg a házhelyigényt. Így került sor a mai Rákóczi utca kimérésére.
Az utolsó békeévben még létrehozták az állatorvosi kört, és hozzáláttak a három tantermes általános iskola építéséhez.
[szerkesztés] Az első világháborútól a gazdasági válságig (1914-1929)
Az első nagyobb bevonulási hullám augusztusban érte a falut, azután már folyamatosan csökkent a férfilakosság száma. Az ősz szomorú hírekkel köszöntött be. A főszolgabíró jelentése szerint október 5-én már megérkeztek a sebesültek az iskolából átalakított kórházba.
A háború második évében a lakosság helyzete egyre nehezebbé vált. 1915 telén fenyegető hirdetésekben adták tudtára mindenkinek, hogy az összes élelmiszerkészletét be kell vallani, és az eltitkolt mennyiséget felkutatják, feljegyzik és elkobozzák. 48 órán belül mindenki köteles volt bevallani és önkéntesen felajánlani nélkülözhető készleteit. A háború elhúzódása folytán állandóan újabb és újabb behívók érkeztek, foglalkozásra, és lassan korra való tekintet nélkül. A falu munkaerő-egyensúlya teljesen felborult, s a gazdaság folyamatos működése is veszélybe került. Az ellátás egyre jobban akadozott. A legszegényebbek nem tudták beszerezni az elemi életfel-tételeket jelentő kenyeret és lisztet sem. Ők nem rendelkeztek rejtett készlettel, vásárolni pedig nem lehetett. Felborult a munkaerőpiac is: a hadba vonult férfiak hiánya úgy megemelte a munkabért, hogy a munkáltatók vonakodtak azt megadni. Ha mégis hajlandóak voltak megfizetni a magasabb összeget, akkor érvényesíteni akarták áraikban, amely az infláció elszabadulásához vezetett. Ezért az alispán á 899/1915. számú rendeletében kötelezővé tette a munkabérek maximálását.
A válság minden téren mélyült, s az emberek csak a legszükségesebbre költhettek. A lakosság hangulata tovább romlott, ahogy a frontról egyre több sebesült és rokkant katona tért haza, de a családokat még inkább megviselték a hősi halálról szóló értesítések. 1918-ban már alig volt a faluban olyan család, amelynek legalább egy tagja vagy nagyon közeli hozzátartozója ne hiányzott volna frontszolgálat miatt. A háború befejezésekor a község az összeomlás határán állt. Az elkeseredés, a kilátástalanság olyan méreteket öltött, ami könnyen adott teret új eszmék elterjedésének, hacsak néhány hó-napra is. A nyomornál is elviselhetetlenebb volt az emberek számára szeretteik elvesztése. A háború négy éve alatt negyvenketten haltak hősi halált. A 42 halálos áldozat mellett magas volt a rokkantak száma is:
a rokkantak száma a rokkantság mértéke gyermekeik száma 19 fő 25% 30 6 fő 50% 8 2 fő 75% 2
[szerkesztés] A Tanácsköztársaság és a visszarendeződés évei (1919-1920)
1918. november 11-én a községben megalakult a nemzetőrség, melynek létszáma 1 tiszt és 40 nemzetőr volt. Ehhez csatlakozott Pacsatüttösön 21 fő.
1919. március 25-én meg is történt a tanácsok megválasztása. Megválasztották a földművestanácsot, és élére Landi Ferenc került. Ezzel párhuzamosan megalakult a munkás-tanács is, annak elnöke Házy Ferenc szíjgyártó kisiparos lett.
Még aznap közös gyűlést tartott a két tanács, és elnökének Landi Ferencet választotta meg, aki ismét szót kért. Megköszönte a bizalmat, majd azt ajánlotta a megjelenteknek, hogy tegyék félre a jövőért a múltat. A március 27-i ülésen már ő elnökölt. Ekkor alakult át a nemzetőrség vörösőrséggé.
A lakosság ellátását biztosítani kellett, ezért létrehozták a közellátási bizottságot, melynek feladata volt „minden közszükségleti cikk felosztása, beszerzése, továbbá a feleslegek beszol-gáltatása körüli eljárások lefolytatása”. Igyekeztek meggátolni a feketézést, a spekulációt, és azonnal megtiltották a gabonafélék szabad forgalmazását.
Júliusban már egyre nehezebbé vált a gazdasági helyzet, ami a hangulatot is rontotta. Folytatni kellett a rekvirálásokat, bár ezt a hivatalnokok sem szívesen hajtották végre.
A tanácskormány augusztus l-jén megbukott.
A korábbi rend visszaállítása érdekében legelőször is a karhatalmat biztosították: újjászervezték a csendőrséget. 10-étől már ismét működött a képviselőtestület, és új bírót is választottak. Mivel a közigazgatás gépezete gyakorlatilag hamar újraindítható volt, a hivatali munka viszszatért a régi kerékvágásba, azonban a 133 nap valamilyen formában még sokáig éreztette a hatását.
Augusztus volt, az aratás és cséplés ideje. Sok politikai tennivalót kellett későbbre halasztani, hogy a betakarítás feltételeit biztosíthassák. Szerencsére az derült ki, hogy a háború utolsó évének őszén a meggyötört lakosság óriási erőfeszítéssel, nagyon lelkiismeretesen végezte az őszi munkákat: a felmérések azt mutatták, hogy a gabonatermés fedezi majd a szükségleteket.
A Tanácsköztársaság emléke még sokáig kísértett. A lakosság nehezen nyugodott meg. A főszolgabírói hivatalba gyakran érkeztek feljelentések, azokból arra következtethetünk, hogy a 133 nap mélyen beivódott az emberek egy részébe.
Szeptemberben elkészült a pacsai járás terméseredményeit bemutató statisztika. Érdemes öszszevetni Pacsa, a szomszédos Szentpéterúr és Zalaapáti, valamint a pacsai járás termésátlaga-it:
Búza (q) Rozs (q) Árpa (q) Tengeri (q) Pacsa 7,0 6,0 7,0 16,0 Szentpéterúr 6,0 5,0 5,0 10,0 Zalaapáti 7,0 5,0 6,0 20,0 Járási átlag 6,0 5,0 5,0 15,0
A pacsai átlagot a jól működő nagybirtok emelte a többi község mutatói fölé.
A megyei listán 1920-ban 300 adófizetőt tartottak nyilván:
1. helyen Festetics Tasziló 51.623 korona 18. helyen Szentmihályi Dezső (Pacsa) 5.883 korona 42. helyen Dr. Plósz Sándor (Pacsa) 2.959 korona 218. helyen Kohn Sándor (Pacsa) 1.046 korona 300. helyen Frank Jenő (Nagykanizsa) 793 korona
Ha azt is figyelembe vesszük, hogy a fenti listán Nagykanizsáról 101 fő kapott helyet, Zalaegerszegről pedig mindössze 36-an kerültek be, megnő a pacsai polgárok által elfoglalt három hely értéke, amely egyben a település rangját is emelte.
[szerkesztés] Szociális helyzet 1921-ben
1921-ben felmérés készült a falu szociális helyzetéről. Szükség is volt rá, hiszen a háború befejezése óta nem vizsgálták a lakosság életkörülményeit.
Első helyen szerepelt a lakáshelyzet. Ekkor Pacsa lélekszáma 1.677 volt, s a község 245 lakóháza összesen 360 lakásnak adott helyet. Míg egy lakásra 1900-ban 6,5 fő jutott, most ez a mutató 4,6-re csökkent, ami pozitív változást jelentett.
A foglalkoztatottságról óvatos és kissé ellentmondó elemzés készült. Alaptétele, hogy a lakosság nagyobbik része (számadat nincs) földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozó kis-birtokos, de jelentős a napszámosok és az urasági cselédek száma is.
[szerkesztés] Téglagyár—1925
A foglalkoztatottságot javította a téglagyár és a gőzmalom, valamint hogy a körzetben 54 iparos működött, akik a lakossági igények kielégítése mellett munkaalkalmat is teremtettek. Alkalmazott összesen: 26 volt. Ezen kívül még 20 tanonc állt kiképzés alatt.
A kereskedők helyzete: ekkor 8 üzlet volt a faluban, s a versenyhelyzet elfogadható árakat alakított ki; választék és igény egyaránt volt.
A pacsai járás 33 községében 3 nyilvántartott orvos volt, kettő Pacsán, egy pedig Zalaapátiban, mégis ilyen lesújtó volt a gyermekhalandóság, melynek legfőbb okát az egészségügyi ellátás elégtelenségében és a családtervezés teljes hiányában látták.
A gyermekhalandóság mutatói:
Időszak Született Meghalt Gyermekhalandóság 1914-1918 405 46 11,35 1919-1921 178 29 16,29 1914-1921 585 75 12,82
[szerkesztés] A gazdasági és politikai helyzet megszilárdulásának időszaka (1923-1929)
A hosszú háború utáni békeévek az ország számára a megnyugvás időszakát hozták; megszilárdult a gazdaság, valamint a bel-és külpolitikai helyzet, s ez lassanként érezhetővé vált a községben is.
A község első nagyobb vállalkozására 1921-ben került sor. A közigazgatás feltételei teljesen elavultak: a jegyzői iroda és lakás mindössze 1-1 szobából áll. Javasolta, hogy építsenek újat.
A testület az új községháza építésének tervét elfogadta, szeptember l-jén (1921) a főszolgabíró kiadta az építési engedélyt, és megkötötték a szerződést a vállalkozókkal, akikkel október 31-i határidőben egyeztek meg. Az épület határidőre elkészült, és november 16-án át is adták a községnek.
A föllendülés jelét láthatjuk abban, hogy a község 1924. szeptemberében jégverem építését határozta el. Ez a vállalkozás már a következő télen munkát is adott sok szegény embernek, akik a temető melletti tó jegéből a szükséges mennyiséget beszállították a verembe. 1924-ben a község többi üzeméhez hasonlóan a Pacsai Gyümölcsértékesítő és Szeszfőző Szövetkezetben is elkészült a munkarend.
A község népessége folyamatosan gyarapodott, részben a természetes szaporulat, részben beköltözések következtében. Az utóbbival különösen vigyáztak, a község élt a szabályrendeletében megfogalmazott lehetőségével.
Újláb András bejelentette, hogy kocsmának alkalmas épületet készített, és italmérési engedélyt kér rá. Az új szórakozóhely a Fő utcán, a hármas útkereszteződés közelében épült fel. Nagytermében egyszerre 80-100 ember is szórakozhatott. A képviselőtesület örömmel támogatta a javaslatot, mert úgy látta, hogy „a kérelmező helyiségeiben az összes egyesületek, a Katolikus Legényegylet és a Gazdakör elhelyezhető”. A főszolgabíró azonnal meg is adta az engedélyt az Otthon vendéglő megnyitására. (A azóta jelentősen felújított és átalakított épületben ma a Kedvenc eszpresszó és cukrászda működik.)
1924-ben Mosonyi Artúr zalaapáti lakos ajánlatot tett a község villamos világításának kiépítésére. A testület pályázatot ír ki a község villamosítására 1925. január 31-i határidővel.
Az 1925-ben megjelent Közigazgatási Útmutató az alábbi adatokat szolgáltatta a faluról, különösebb rendszerezés nélkül:
„Járásszékhely, anyakönyvi kerület, állandó piaca van, 1 körorvos, 1 magánorvos, 1 kocsma, 3 vendéglő, 1 szálló- és fogadóhely, 1 iskola, 3 tanerő, 3 tanterem, 10 kiskereskedő, 1 szesz-főző szövetkezet, 5 asztalos, 2 ács, 3 bádogos, 2 bognár, 7 cipész, 6 cséplőgép, 1 kéményseprő, 3 kovács, 3 hentes, 3 férfiszabó, 1 női szabó, 2 szíjgyártó, 1 szobafestő, 1 takács, 1 gőzmalom 25 lóerős géppel és 6 állandó munkással, 1 gőztéglagyár 25 lóerős géppel és 3 állandó munkással, 1 sajtkészítő telep 2 állandó munkással, 1 fűrésztelep 2 állandó munkással”.
Ezt a hosszú listát a század első negyedében a megyében sok falu megirigyelhette volna.
Az üzemeken kívül felsorolt vállalkozások általában családi alapon működtek, de kisegítő munkára, vagy a családtagok házi vagy ház körüli munkáinak kiváltására sokan tartottak alkalmazottat. Erről azonban nem készültek kimutatások, mert létszámuk az üzletmenet függ-vényében állandóan változott. Nem szerepelnek a listán a nagybirtokok és a módosabb gazdák által alkalmazottak és a hivatali dolgozók sem.
Az új létesítmények sora tovább bővült a 20-as évek végén: egy pesti cég arra kért engedélyt, hogy benzinkimérő állomást létesíthessen. Az 1928. december 28-án beadott kérése több fórumot megjárt, míg a Magyar Királyi Iparfelügyelő 1929. május 7-én javasolta az engedélyezést, a főszolgabíró pedig ugyanazon hónap 13-án alá is írta az okiratot. Ezt követően helyezték a földbe az 5000 literes tartályt, s a falu főterén, az I. világháborús Hősök Emlékműve szomszédságában ma is láthatók a maradványai, s még 1995-ben is mértek belőle benzint.
A háború utáni 10 év változásai jól lemérhetők a lakáshelyzet alakulásán. 1930-ban a falu lakossága 2.458 volt, lakóházainak száma 443. Egy lakásra 5,5 fő jutott, amely az 1900-as 6,6 főhöz képest javulást jelentett.
A legnagyobb fejlődés a lakóházak állagában következett be:
- kő vagy tégla 72, az összesnek 16,2%-a - vályog vagy sár 250, az összesnek 56,4%-a - kő vagy tégla alapon vályog vagy sár 117, az összesnek 26,4%-a - fa vagy egyéb 4, az összesnek 0,9%-a
Ebben nagy szerepe volt a helyi téglagyárnak, amely kitűnő minőségű téglát és zsindelyt állított elő, a szállítási költségek pedig elhanyagolhatóak voltak.
[szerkesztés] A község közigazgatásának szervezete és működése a 20. század első felében
1927-ben Pacsa egyesült Tüttössel, és nagyközségi rangot kapott. Ez alkalomból ki kellett egészíteni a Szervezési és szabályrendeletet, melynek alapján a közigazgatás működött. Ez részben a vonatkozó törvények, részben a megyei szabályrendeletek alapján történt. Az új szabályrendelet kisebb módosításokkal - egészen a tanácsok megalakulásáig -, alkotmányként funkcionált. 17 oldalon, 15 fejezetben és 83 paragrafusban foglalták össze azokat az előírásokat, amelynek alapján a község közigazgatási gépezete működött.
A szabályrendelet hosszasan foglalkozik a tisztviselők feladataival; többek közt kimondja, hogy a képviselőtestület joga volt, hogy eldöntse, kit enged letelepedni a községben. Ezt a szándékot írásban kellett bejelenteni. Ha a testület hozzájárult, akkor az új lakó beköltözhetett. Ha nem, akkor a főszolgabíró elé került az ügy, mivel a végső elutasító döntés az ő hatásköre volt. Az engedélyezett letelepedés sem ment minden esetben ingyen; legtöbbször fizetni kel-lett érte. A képviselőtestület az alábbi díjkategóriákat állapította meg:
a) szegény sorsúak 2 pengő
b) iparosok, kisbirtokosok 5 pengő
c) vagyonosabb iparosok, kereskedők, 10 pengő kisebb üzemmel rendelkezők, értelmiségiek
d) nagybirtokosok, nagyobb gyárak tulajdonosai 100 pengő
A szabályzat készítőinek rugalmasságát jelzi, hogy értelmes kiskaput hagytak. Ha olyan egyén telepedett le, akinek „kiváló társadalmi állása és hazafisága a község díszére válik.”, azt a képviselőtestület mentesíthette a fizetés alól. Természetesen nem fizettek azok sem, akik hivatali állásuknál fogva kerültek a községbe.
A szabályzat legnagyobb része a képviselőtestülettel foglalkozik, pontosan meghatározva annak hatáskörét és ügyrendjét. Létszáma 26 fő volt. Ennek fele, 13 fő, választás útján került be, mégpedig 10 az akkor I. kerületnek nevezett Pacsáról és 3 a II. kerületből, azaz Tüttösből. Rajtuk kívül a testület tagja volt még közgyűlés elnökeként a községi bíró, valamint a helyettes bíró, a községi főjegyző, az adóügyi jegyző, 6 esküdt, a közgyám és a körorvos. A testület többi tagja minden évben a legtöbb adót fizető 13 lakos volt, őket nevezték viriliseknek. Az így összeállt testület joga volt, hogy a közigazgatás irányítóit, azaz a főjegyzőt, az adóügyi jegyzőt, a községi írnokot és a közgyámot megválassza.
A képviselőtestület tevékenysége a lakosság életének minden területét érintette.
A képviselőtestület határozatainak végrehajtásáról az ülések között az elöljáróság gondoskodott.
A község közigazgatásának szervezése és irányítása a jegyző kezében volt, ezért személye egyre fontosabbá vált.
[szerkesztés] Válság és felemelkedés (1929-1939)
[szerkesztés] Nehéz idők (1929-1933)
A 20-as évek végére világszerte egyre nagyobb lett a különbség a megtermelt áruk és a fizetőképes kereslet között, és eladatlan készletek halmozódtak föl az iparban és a mezőgazdaságban. Túltermelési válság alakult ki, amely hazánkat is egyre súlyosabban érintette; előbb a mezőgazdaságot, majd a termelőeszközöket gyártó ipari ágazatokat, s ezen keresztül a lakosság minden rétegét sújtotta.
A falusi lakosság elsősorban azért került nehéz helyzetbe, mert a mezőgazdasági termékek ára hirtelen lezuhant, fizetési kötelezettségei azonban nem változtak. Az állam minden eszközzel igyekezett behajtani az adót, gyakoriak voltak a végrehajtások, ami viszont tovább fokozta a lakosság létbizonytalanságát.
A lakosság egyre nehezebben fizette ki a közterheket, az állam pedig a legsúlyosabb behajtási módot, a végrehajtást is kilátásba helyezte. Az 1932-ben virradt fel a végzetes február 18-i vásár napja, amelyen a szokott kép tárult a szemlélődő elé. A vásártéren bonyolították le az állatvásárt, a falu főutcáján zajlott a kirakodó-és zsibvásár. A felhajtott állatok száma 2.000 körül mozgott, és mivel minden felhajtott állattal legalább két személy érkezett, hatalmas tömeg gyűlt össze a vásártéren. A főispán engedélyezte a végrehajtás elhalasztását Pacsa községnek, így nem került sor a faluban az állatok lefoglalására. A járás 33 községből állt, közülük 5 településen egyáltalán nem folyt ipari tevékenység. A többi helységben 455 iparosa összesen 26 féle mesterséget űzött. A járás iparosainak megoszlása szakmák szerint 1933-ban:
Asztalos 43 Ács 38 Bádogos 6 Bognár 29 Borbély 11 Cipész 104 Darálós 8 Fényképész 1 Mészáros, hentes 25 Kádár 15 Kalapos 1 Kéményseprő 1 Kovács 59 Kőműves 41 Köteles 2 Lakatos 16 Mézeskalácsos 1 Molnár 8 Szíjgyártó 5 Órás 2 Sütőiparos 2 Szabó 21 Szobafestő 1 Takács 7 Vendéglős 7 Gyáros 1
Sokszor volt napirenden az egészségügy. A pacsai járás 33 községének 32.500 lakosa 6 orvosi körhöz tartozott, Pacsa, Zalaapáti, Nagykapornak, Bucsuszentlászló, valamint - a járáson kívül -, Garabonc és Gelse székhelynél. Különösen nagy volt a pacsai kör területe: Pacsa, Zalaszentmihály, Dióskál, Szentpéterúr, Zalaigrice, Vörrü, Felsőrajk, Pötréte és Alsórajk tartozott hozzá. A hatalmas körzet ellátása a korabeli utazási és hírközlési viszonyok között szinte megoldhatatlannak tűnt. Az említett községek létszámarányuknak megfelelően járultak hozzá a költségekhez.
Pacsán a nyomasztó gazdasági helyzet ellenére viszonylag jó volt a közbiztonság. Igaz, ebben elsősorban az játszott szerepet, hogy itt székelt a járási csendőrparancsnokság, de a gazdasági élet pangása miatt sokkal kevesebb volt az idegen elem, az átutazó is, a jegyző pedig még mindig azt jelenthette, hogy kóbor cigányok nincsenek.
Az I. világháború utáni felemelkedés, majd a válság éveinek népességalakulása hűen tükrözi az életkörülmények változását. A demográfiai adatok alakulása természetesen némi késéssel követi a társadalom körülményeinek romlását vagy javulását.
A vizsgált időszakban a lakosság természetes szaporulata csökkent ugyan, de mindvégig pozitív maradt:
év élve született meghalt szaporulat % 1927 69 33 36 1,46 1928 64 36 28 1,13 1929 48 28 20 0,81 1930 65 36 29 1,17 1931 62 28 34 1,83 1932 60 41 19 0,77 1933 47 31 16 0,65 Összesen 415 233 182 1,06
1930-ban népszámlálás is volt, amely a lakosságot korosztályonkénti bontásban is vizsgálta:
0-10 évesig 579 fő, a lakosság 23,55%-a 10-20 évesig 400 fő, a lakosság 16,27%-a 20-30 évesig 441 fő, a lakosság 17,94%-a 30-40 évesig 341 fő, a lakosság 13,87%-a 40-50 évesig 262 fő, a lakosság 10,65%-a 50-60 évesig 191 fő, a lakosság 7,77%-a 60 év fölött 244 fő, a lakosság 9,26%-a összlakosság 2.458 fő. A válság éveiben a lakosság vallás szerinti megoszlása az alábbi volt:
római katolikus 2.337 95,07% református 14 0,56% evangélikus 10 0,40% görögkeleti 1 0,04% izraelita 96 3,90%
[szerkesztés] A gazdasági fellendülés és a békeévek ellentmondásai (1933-1939)
1933 és 1939 között Magyarországon fellendülés következett be, amely azonban magában hordozta a korábbi évek ellentmondásait is. Az egy főre jutó ipari termelésben messze elmaradtunk a fejlettebb államoktól és csak néhány termékünk érte el a világszínvonalat, ezért hazánk - kétségtelenül fejlődést mutató ipara ellenére is -, agráripari ország maradt.
Pacsa község akkori fejlődését is ezek a tényezők határozták meg, bár szerencsés adottságai enyhítettek a helyzetén. Ezt a jelentős korszakot két hivatalvizsgálat közé illeszthetjük be.
A vizsgálati jelentésben első helyen szerepelt az egészségügy. Összegező értékelése: jó. A körorvos fizetését nem tartották kielégítőnek, hiszen minden pótlékával együtt összesen 3.315 pengőt kapott a hatalmas körzet (Pacsa, Zalaszentmihály, Dióskál, Szentpéterúr, Zalaigrice, Vörrü, Felsőrajk, Alsórajk és Pötréte) ellátásáért, míg a körjegyző fizetése ugyanabban az időben 3.444 pengő volt. A vizsgált korszakban járvány és tömeges megbetegedés nem fordult elő, bár az ivóvíz egész-ségtelen, a táplálkozás és a ruházkodás szegényes, a munka nehéz, a lakáskörülmények pedig összességében rosszak voltak. Igaz, 1934-től működött a faluban az Egészségügy Bizottság, melyben helyet kaptak a legtekintélyesebb értelmiségiek: a körorvos, a gyógyszerész, a plébános, az iskolaigazgató, a jegyző, a főállatorvos, és egy választott tag. A képviselőtestület döntése alapján a község hozzájárult a tüdővész elleni mozgalom támoga-tásához, de az iskola egészségügyi helyzetét is állandóan figyelemmel kísérték.
A község emberemlékezet óta sokat szenvedett a tűzvészektől, ezért egyre többet áldoztak a tűzvédelemre. 1936-ban, az évi értékelésben szerepelt, hogy jól képzett a tűzoltóság, rendbe-tartott a szertár és szerek, mintaszerű a fegyelem. Pacsa a járással összevetve is jó helyzetben volt 1936-ban.
Az ellentmondásos években a megélénkült közéletben a falu vezetése és értelmisége példás összefogással kísérelte meg a lakosság műveltségének emelését. Ezt tükrözi a népművelési tevékenység élénkülése, melynek kezdete a 20-as évekre nyúlik vissza, de kibontakozásról csak a 30-as években beszélhetünk. A szervezést a gazdakör végezte, melynek tagsága ekkortájt 100 fő körül volt.
Az évtized elején még nem volt kultúrház, de a nemrég bővített iskolaépület emeletén kialakított „színházterem" egyelőre megfelelt. 15x6m-es, falusi viszonylatban nagy terem keletkezett. Gondoskodtak arról, hogy az iskola felszerelése igényszinten legyen, és azt használhatták is az előadók. Különösen két technikai eszköz vonzotta a hallgatóságot: az iskolának akkor már volt rádiója és mozgóképvetítője, melyeket hálózat híján akkumulátorral működtettek. Az előadások hatására megemelkedett a község könyvtárának forgalma is. A járás településein általában 20-25, míg Pacsán 152 kötet állt a lakosság rendelkezésére. 1937-ben 97 olvasó 143 kötetet kölcsönzött. A sikeres népművelési tevékenységnek az egész megyében híre ment.
Az 1936-37-re tervezett foglalkozásokat négy témakörből tervezeték: egészségügy, gazdálkodás, hazafiság és politika. November 29-e és február 16-a között húsz előadást tartottak, melyek során 35 témát dolgoztak fel.
A szeszfőzde épületét át akarták alakítani, de végső megoldást egy új kultúrház építése jelen-tett volna. Végül a képviselőtestület 1939. május 7-i döntése alapján az első változatot valósították meg, de már az is többe került a tervezettnél: költsége 10-11.000 pengőre emelkedett.
1939-ben úgy tűnt, hogy a község fejlődő sportéletének legnagyobb akadálya egy jó sporttelep hiánya. A falu lakossága, különösen a fiatalok össze-fogása azt eredményezte, hogy kitűnő minőségű 45x90 m-es labdarúgó pá-lya épült, amely majdnem 50 évig ki-elégítette a sportegyesület igényeit. Talaja annyira jól sikerült, hogy szinte az év minden szakában alkalmas volt a sportolásra. Ma társasházak vannak a helyén.
Ez volt a hosszú békeidőszak utolsó nagyobb beruházása a faluban. A háború előtti két béke-évben, 1938-39-ben a községben már stabilizálódtak az árak és a bérek, melyekből következtethetünk az egyes rétegek életszínvonalára.
A község virágzó élelmiszerpiacán egész évben élénk volt a forgalom – a terméseredmények is nőttek, és a gazdasági válság utáni időszakban folyamatosan emelkedett a legtöbb mező-gazdasági termény ára, ami a termelőknek egyre jobb megélhetést biztosított. Megélénkültek az ingatlanforgalom árai.
Az előbbiekben vázolt, gyakran lehangoló és ellentmondásos helyzet ellenére a két világháború között a falu kialakította a sajátos egyéni arculatát, amely méltó volt a járási székhely ranghoz, és megalapozta a további fejlődés lehetőségét is, amit aztán a háború szinte teljesen megsemmisített.
[szerkesztés] A falu helyzetét az utolsó békeévben az alábbiak jellemezték
Hivatalok: Járási Főszolgabíró Hivatal, Községi jegyzőség, Magyar Királyi Posta, Járási Testnevelési és Népgondozó Kirendeltség, Pacsa és Vidéke Ipartestület Magyar Királyi Csendőrség, Magyar Királyi Pénzügyőri Szakasz.
Társadalmi, gazdasági és kulturális egyesületek: Pacsai Társaskör, Polgári Lövész Egylet, Iparoskör, Önkéntes Tűzoltó Egylet, Pacsai Dalkör, Pacsai Sport Egyesület, Levente Egyesület, Pacsai Gazdakör
Pénzintézetek: Pacsai Első Gőztégla és Tetőzsindelygyár, Kohn Sándor és Utódai Malomvállalat
Szolgáltatások: 42 kisiparos, 10 vegyeskereskedő, 5 vendéglő, 2 tejüzem, ahol napi 1600 1 tejet dolgoztak fel
Cséplőgép: 5 darab motoros
Új vállalkozások és bővítések: hentes, mészkereskedés, sütöde, épületfa-, deszka-, léc- és tűzifakereskedés, Bartos Izsó téglagyára, a régi téglagyár bővítése, pálinkafőző üzem, személyszállítás
Mestervizsgáló bizottság működött az alábbi szakmák elbírálására: asztalos, bognár, cipész, csizmadia, hentes és mészáros, férfiszabó.
Közkutak: Az egészséges ivóvíz biztosítására 4 közkút létesült.
A falu hosszú távra rendezkedett be, utat engedett a szabad kezdeményezésnek, bátorította és támogatta a vállalkozásokat.
Jól szervezett közigazgatási munkájában az 1937-ben kezdődött hivatalvizsgálat is csak kisebb hibákat talált. Ez volt az utolsó alapos és átfogó ellenőrzés.
[szerkesztés] A második világháború kitörésétől a pacsai járás megszűnéséig (1939-1950)
[szerkesztés] A második világháború évei (1939-1945)
A háborús készülődés jelei már 1938-ban érzékelhetők voltak a falu életében. Még ezen a nyáron elkészült a község légoltalmi terve, amelyet 3-5 év alatt akartak befejezni. A tervezet óvóhelyek létesítését, nyilvántartását, a lakosság felkészítését és a megfelelő egyéni felszerelések biztosítását írta elő. Rendelkezései szerint minden lakóháztól 20-30 méterre kellett építeni egy bunkert. 1940. augusztusában a második bécsi döntés értelmében Erdély területéből 44.400 km2-t viszszacsatoltak. Ez az esemény nagy visszhangot váltott ki a faluban is. A képviselőtestület a szeptemberi ülésre ünnepi megemlékezést iktatott be.
A nagy lelkesedés keltette érzéseket hamar háttérbe szorították a hétköznapi teendők.
1939-ben az adóhátralék olyan magas lett, hogy a főszolgabíró elé került az ügy. A hatóság számára megint nem maradt más megoldás, mint a végrehajtás, amelynek lebonyolításához a főszolgabíró rendelkezésére álló karhatalom megerősítését kérte. A pacsai járás három őrsén összesen 15 csendőr látta el a közrendvédelmi feladatokat: Pacsán 6, Orosztonyban 4 és Bucsuszentlászlón 5 fő.
1939-ben már egyre több jel utalt az országban végbemenő politikai változásokra. A Pacsai Takarékpénztár Részvénytársság vezérkaráról kimutatás készült, és külön megjegyezték, hogy a vezetőség 3 tagja közül 1, a 6 fős igazgatóságból 2, a 4 fős felügyelő-bizottságból 1 fő, tehát a 13 fős vezetőségből 4 fő „zsidónak tekintendő”. Ez évben végre elkészült saját erőből a község kultúrháza, amelyben zöldkeresztes tanácsadót is működtettek. Ekkor már járási katonai parancsnok is székelt a faluban. A községen lassan úrrá lett a háborús hangulat.
Az 194l-es nyár csak tetézte a bajokat: hatalmas jégverés pusztított, odalett a termés 50%-a. Az anyagi helyzet folyamatos romlása ellenére fejlődött a falu. A korábbi évek tartalékai még lehetővé tették, hogy új utcát mérjenek ki: megnyílt a mai Petőfi utca.
[szerkesztés] A közellátás helyzete a háború idején
A falu közellátását egyre nehezebb volt megszervezni. Minden évben akadtak új áruk, amelyeknek biztosítása akadályokba ütközött. Ilyen volt a petróleum, amelyet már 1941-ben köz-ponti elosztás alapján kaptak meg a kereskedők.
Egyre nehezebb volt megoldani a másik alapvető iparcikk, a szappan biztosítását; a cukorellátást a jegyrendszer bevezetésével próbálták megoldani.
[szerkesztés] Az állatállomány és az értékesítési lehetőségek
1937-től a hetivásárokat szüneteltették, de továbbra is megtartották a havi- és az országos vásárokat, amelyek iránt az érdeklődés változatlan volt. Az országos állat- és kirakodó vásá-rok a falu életében továbbra is nagy eseménynek számítottak.
Az 1940-es összeírások szerint Pacsán volt:
992 szarvasmarha, ebből 192 ökör 231 ló, ebből 150 hidegvérű 1225 sertés, ebből 706 hús 519 zsír 5 szamár 1 kecske
A helyi nagybirtok állatállománya is jelentős volt, bár fő profiljuknak a növénytermesztést tartották. Gazdaságukban volt: 43 ló 136 szarvasmarha, jórészt az igavonó szilaj fajta 203 sertés 32 tehén 35 hizlalt marha
[szerkesztés] Az iparosok helyzete a háború idején
A helyi iparosság 1938-ban jutott el addig, hogy végre megvalósította régi álmát, felépítette székházát, ami hosszú ideig tartó takarékosság eredményeképpen vált lehetségessé.
A beépített alapterület 111,25 m2, középen összenyitható terem volt gyűlések és egyéb ren-dezvények részére. A szép épületet 1938. szeptember 8-án egész napos ünnepség keretében avatták föl.
[szerkesztés] Az ipari üzemek a háborús években
A járásban a 40-es években 19 daráló és malom működött, ebből Pacsán kettő, Kopcsándy Lajos darálója és Krausz György malma üzemelt.
A falu jelentős üzemei a háború idején is folyamatosan működtek, csak az utolsó időben mu-tatkoztak zavarok. A legjelentősebb ipari üzem továbbra is a Koréin család birtokában lévő Pacsai Első Tégla és Tetőzsindelygyár, melynek alaptőkéje 49.000 P, forgótőkéje pedig 20.000 P volt. A gyárban egy szakmunkás dolgozott, a gépmester, a többiek létszáma gyakran változott, általában 29 fő körül mozgott, csúcsidőben elérte a 45 főt is. Egy 24 lóerő teljesít-ményű erőgépet működtettek. A gyár kapacitása jelentősnek mondható, a megye vidéki téglagyárai közül csak Molnáriban előzték meg őket.
[szerkesztés] Egyesületek, pártok, mozgalom a 40-es években
A község mozgalmi élete a végletektől hosszú ideig mentes, kiegyensúlyozott volt. A háború előtt folyamatosan működtek különböző szervezetek, amelyek a falu minden rétege számára nyitva álltak. A háború éveiben a következő szervezetek maradtak meg: Levente, Gazdakör, Iparoskör, Dalkör, Hegyközség (1940-től), Katolikus Ifjúsági Legényegylet, Zöldkeresztes Egészségakció, Vöröskereszt, Társaskör.
[szerkesztés] Szociális helyzet és egészségügy a háború idején
A község ellentmondásos helyzete a háború éveiben tovább torzult. Folyamatosan romlottak a közegészségügyi állapotok is.
[szerkesztés] Háborús károk
A falunak szerencséje volt: a megszálló német csapatok hadicselekmény nélkül, hirtelen vo-nultak vissza, hadállásokat a környéken nem építettek. Háborús károk a faluban nem keletkez-tek, annál jelentősebb veszteséget okoztak a lakosságnak a bevonuló orosz csapatok.
[szerkesztés] A község története 1945. április l-jétől 1950. május 30-ig
A II. világháború Pacsa számára 1945. április l-jén ért véget. Ezen a napon érkezett meg az orosz csapatok előőrse, amelyet a legyőzöttől elvárható tiszte-lettel és a jó bánásmód reményében fogadott a falu határában a körorvos és a plébános, né-hány bátor lakos kíséretében. Az emberek félelme lassanként oldódott, de bizalmatlanság és tanácstalanság hatalmasodott el rajtuk. A lakosok rájöttek, hogy mennyire hiányzik a sokat szidott hivatal, mely nélkül elképzelhetetlen volt az élet megindulása, hiszen valakinek meg kellett szerveznie a falu életét. A főszolgabíró csak április 13-án vette át ismét a tisztét, és kinevezte Kovács Zsigmondot segédjegyzőnek. Ő az első naptól kezdve nagy lelkesedéssel látott munkához, és döntő szerepe volt abban, hogy Pacsán a környező községekénél sokkal hamarabb visszatért az élet a rendes kerékvágásba. Jó helyzetfelismerése, rendkívüli alapossága és hivatalnoki alázata közéleti tisztességgel párosult.
Közben sorra alakultak a politikai pártok, de egyelőre még kevés beleszólásuk volt a község életébe. Mindenki nagyobb jelentőséget tulajdonított annak, hogy a megszűnt csendőrség he-lyett létrehozták a rendőrséget. A 14 fős őrshöz tartozott Felsőrajk, Alsórajk, Zalaszentmihály, Zalaigrice, Vörrü, Nemesszer és Szentpéterúr. Felvettek két csendőrtiszthelyettest, akiket tel-jesen megbízhatónak tartottak. Júniusban 28 fős létszámmal (benne egy női alkalmazottal) már megalakult a járási rendőrkapitányság.
Szép remények, 1946 1946. február l-jén kikiáltották a köztársaságot. A földreform hatására jelentős átrétegeződés ment végbe a faluban. Földnélküli paraszt mind-össze 10 maradt, de az 529 törpebirtokosnak legfeljebb 5-5 hold föld jutott. Az 5-100 holdas kisbirtokosok száma 208-ra emelkedett.
A gazdasági élet megélénkülésének reményében sokan, 19-en választották a kiskereskedő tevékenységet, de 2 nagykereskedő is akadt, és 60 önálló kisiparos biztosította a szolgáltatást, őket pedig 9 kisipari munkás segítette.
A köztisztviselők 65 fős létszáma kizárólag a járási székhelyi rangnak volt köszönhető és a pacsai járás 33 községe 15 lovat kapott.
Az 1946-os év szép kezdeményezése a Népkönyvtár megnyitása volt.
[szerkesztés] 1947: a régi és az új világ együttélése
A képviselőtestület létszáma 37-re emelkedett. A legtöbb adót fizetőket már nem tartották számon, a testület a pártok által delegált személyekből állt. A képviselőtestület legfontosabb döntése az év folyamán a villanyhálózatra való csatlakozás volt. A hálózat kiépítésére 1948-ban került sor.
Összességében ez az év sok újat hozott: mész-, cement- és építőanyag-kereskedés nyílt, elkezdődött az ásványolajtermékek árusítása, a környéket is szolgálta a szövött- és kötöttáruk boltja, és fellendült a borkereskedelem.
[szerkesztés] A változások felgyorsulnak: 1948-49
1948 első jelentős eseménye az volt, hogy Zalaigrice község kivált a szentpéterúri körjegyzőségből, és „külközségként" Pacsához csatlakozott.
Sűrűsödtek a politikai változások előjelei: a jegyzői irodában helyet kellett szorítani a Magyar Dolgozók Pártja Járási Bizottságának, nyolc fővel megalakult a begyűjtési operatív bizottság, amely még a bortermést is felmérte, a gazdák közül 6 főt kuláknak nyilvánítottak, és államosították az üzemeket.
[szerkesztés] 1950: Egy korszak lezárul
Az év elején még úgy látszott, hogy a békés építőmunka lendülete továbbra is folytatódik, határa csak az emberi teljesítőképesség lesz. A járás 163 kereskedője közül 16-nak Pacsán volt üzlete. Nevüket érdemes feljegyezni, mert hamarosan megkezdődött az egyéni vállalkozások korlátozása, a közösségi tulajdon és tevékenység előtérbe helyezése.
A község 1950. év állapotát és rétegeződését az alábbi adatok mutatják:
A lakosok száma: 2386 A lakóházak száma: 513
A járás még működött; utolsó alkotása a pacsai felszabadulási emlékmű volt, melyet közadakozásból, 1.900 Ft költségvetéssel építettek. Az avatás 1950. április 4-én volt, ünnepélyes külsőségek között.
1950. május 30-án bekövetkezett az a változás, amelytől a község annyira félt: jegyzőkönyv készült a „pacsai járási jegyzői hivatal feloszlatása alkalmával” az iratok és a felszerelések átadásáról.
Ezek az aktussal megszűnt a pacsai járás. A község csupán egy lett a sok közül, az intézményekkel együtt fontos társadalmi rétegek hagyták el a falut, amely rangjavesztetten, reménytelenül vágott neki az 50-es évek megpróbáltatásainak.
[szerkesztés] A szocializmus kezdetétől a rendszerváltozáson át, napjainkig (1951-2008)
Az 1950-es évek gazdasági helyzete kihatással volt a település életére is. A hagyományosan mezőgazdasági tevékenységből élő lakosság nehéz helyzetbe került. Az 1956-os forradalom eseményei sem érintették a települést, csupán annyi történt, hogy a szovjet emlékműről egy éjszaka folyamán a vörös csillagot eltávolították.
Az 50-es évek végén Pacsán és térségében is megindult a tsz. szervezés, melynek eredményeként a 1960-ban minden faluban megalakultak a termelőszövetkezetek. A hatvanas évek végén látszott, hogy az egyes falvak önálló szövetkezetei nem képesek talpon maradni, ezen felismerést követően 1970-74 között folyamatosan Pacsa, Szentpéterúr, Zalaszentmihály, Zalaigrice és Nemesrádó falvakban működő önálló szövetkezetek egyesülése, és létrejött a Haladás Mezőgazdasági Termelőszövetkezet. A jó adottsággal rendelkező termőföldek, valamint a szövetkezet ifjú agrárértelmisége összes-ségében Zala megye egyik legeredményesebb mezőgazdasági nagyüzemévé tette a pacsai „Ha-ladást”. A szövetkezet működése az 1980-as években érte el csúcspontját: összesen több mint 6000 hektáron gazdálkodott, melyből 280 hektár volt a gyümölcsös (alma, körte), 3400 hek-tárt jelentett a szántóterület, míg a fennmaradó rész erdőterület és legelő volt. A szövetkezet alkalmazottainak létszáma ebben az időszakban 460 fő volt, míg tagjainak száma meghaladta az 1000 főt.
A település életében jelentősnek mondható, hogy 1963-ban létrejött Pacsán a 4 tantermes gimnázium, mely 15 éven keresztül, 1978-ig működött, és több mint 300 diák ballagott el innen. Az oktatási, egészségügyi ellátás, illetve a tsz. fejlődése nem valósulhatott volna meg az ehhez szükséges szakember állomány letelepítése nélkül. A település fejlődésének gátja volt, hogy lakótelkek nem álltak rendelkezésre. Ennek érdeké-ben a falu keleti részén lévő kukoricaföldek rövid időn belül – a belterületbe vonást követően – kiparcellázásra kerültek, és a 70-es évekre az új utcák csaknem teljesen beépültek. A beköltözők egyrészt a letelepedő szakembereket jelentette, másrészt a pacsatüttősi falurész fiatal házasait.
A község sportéletének jelentős eseménye volt a sportcentrum kiépítése, melyre a 70-es évek elején került sor, majd a község vezetése, a gimnázium szellemi potenciájára is építve 1976-ban elindította a ZTE-vel közösen a pacsai labdarugó kollégiumot. A gyereklétszám növekedése, illetve az óvoda nem megfelelő körülményei miatt 1979-ben új óvoda került felavatásra, mely jelenleg is ezt a funkciót betölti.
A község infrastrukturális fejlesztései közül ebben az időszakban kiemelkedő volt a térség vezetékes ivóvízellátását biztosító pacsai vízbázis kiépítése, víztoronyépítés. Még fontosabbnak tekinthető az 1982-ben elhatározott, és 3 év alatt megvalósított szennyvízhálózat építés. Ezzel Pacsa Zala megyében az elsők között mondhatta el, hogy csaknem 100 %-sá vált a csatornázottság.
A közműhálózat kiépítésével együtt a tanács a településközpont jelentős átalakításába is kezdett. A faluközpontban lévő épületek szanálásával, területek kisajátításával korszerű, az egyre növekvő tömegközlekedési igényeket is kielégítő autóbusz-pályaudvar épült 1983-84-es években.
A 70-es évek közepétől tartó fejlődési szakasz elismeréseként is 1984-ben a település nagyközségi címet kapott,
A nagyközség központi részének fejlesztése a 80-as évek végéig folyamatos volt, a régi foci-pálya helyén az intézmények, az egyre erősödő és növekvő létszámú gazdálkodó szervezetek munkaerő igénye tette lehetővé, hogy 4x4 lakásos társasház épült 1986-1988-ban.
A gazdasági élet egyéb ágazataiban a 60-as évek végétől indult iparosítás, továbbá Zalaegerszeg, mint megyeszékhely fejlesztése nem tette lehetővé a térség ipari fejlődését, sőt a nagy-városok folyamatos munkahelyteremtése a szakképzett munkaerő, a lakosság városokba való beáramlását indukálta. Ezen folyamat során viszont az elvándorlás jóval erőteljesebb volt, mint a bevándorlás révén letelepülők száma, mely összességében azt eredményezte, hogy a nagyközség lakossága 1990-re 2005 főre csökkent.
[szerkesztés] A rendszerváltozást követő időszak napjainkig
1990. szeptemberében megtartott önkormányzati választásokat követően a nagyközségi közös tanács megszűnt, mind az 5 településen önálló önkormányzat alakult. Zalaszentmihály önkormányzata önálló Polgármesteri Hivatalt alakított, így a székhely önkormányzat Szentpéterúr, Zalaigrice, Nemesrádó önkormányzattal közösen hozta létre 1991. január 1-től a Körjegyzőséget. 1992. január 1-től a volt tanácsi társközségek közül a második legnagyobb, Szentpéterúr önkormányzata is önálló hivatalt hozott létre. A Körjegyzőség azóta 3 önkormányzat fenntartásában működik, s 2009. januártól már Okmányirodával is rendelkezik. 2009 július 1-jétől Pacsa városi rangra emelkedett.
Elérhetőségek: Körjegyzőség (Okmányiroda is)
8761 Pacsa, Kisfaludy u. 2.
Tel: 92/568168, 92/568169
FaX: 92/568011
Email: pacsahiv@t-online.hu
WEB: www.pacsa.hu
A Hivatal vezetője: Dr.Szabados Gyula körjegyző Ügyfélfogadás: --részletes információ a www.pacsa.hu honlapon.
[szerkesztés] Sportélet
A Labdarúgó kollégium története:
1975 szeptemberében 30 hetedikes és nyolcadikos kezdte meg az első tanévet a labdarúgó kollégiumban. A második évben már a 6. osztályosok is beálltak a sorba. 1990-es évektől pedig először 2-3 fő, majd 5-6 fő, 1997-ben pedig már 11 fő 5. osztályos fiú nyert felvételt a diákotthonba. A kollégium létrehozásának célja a ZTE NB-I-es labdarúgó csapata utánpótlásának biztosítása volt, így a Pacsán dolgozó edzők a ZTE alkalmazásában álltak, illetve a csapatok a ZTE korosztályos serdülő csapatai voltak. Az első évek rendkívül sikeresen alakultak. 1986-ig a nagypályás országos úttörő olimpián 3 arany- és 1 ezüstérmet, illetve egy ötödik helyezést, a kispályás országos úttörő olimpián 2 ezüstérmet szereztek a pacsai kollégisták. 1989. december 31-én a ZTE hivatalosan megszakította a pacsai edzőkkel munkajogi viszonyát, és megszüntette a kollégium szakmai pénzügyi finanszírozását. Azóta az Országos Labdarúgó Diákolimpia döntőjének IV. korcsoportjában a következő eredményeket értük el: 1995: IV. helyezés, 2000: II. helyezés, 2001: VI. helyezés, 2004: IV. helyezés. A kollégium fenntartása és üzemeltetése 1991-től kizárólag a helyi önkormányzat feladata lett, és évente az állami költségvetési törvény által meghatározott finanszírozás alapján állami támogatásban részesül a kollégium lakók számának függvényében. 1992-93-ban a kollégium épülete is megújult, csak a főfalak maradtak a helyükön, illetve a tetőtéri rész meg-emelésével 10 szobás motelrész került kialakításra. A 45 férőhelyes kollégiumból 1994 óta a szorgalmi időszakon kívül, azaz a nyári hónapokra így 80 főt befogadó fizetővendég-szolgáltatásra alkalmas épület válik minden évben.
1997. január 31-én a Zala Megyei Önkormányzati Közgyűlés "Zala Megye Sportjáért Nívódíjat" adományozott a Pacsai Sportkollégium nevelőtestületének a labdarúgó utánpótlás területén kifejtett több évtizedes, eredményes nevelő tevékenysége elismeréseként. Az évek során a szakembergárda is lassan kicserélődött. Jelenleg 3 szakember – egy MLSZ „D”, egy UEFA „Basic” és egy UEFA „Advenced” képesítéssel rendelkezik – irányítja az edzéseket. Eddig 477 fő 8. osztályt végzett, illetve több mint 60 fő 1-2 évig itt tanuló labdarúgó palánta került ki a kollégiumból. Közülük 15-en lettek NB I osztályú csapatok labdarúgói, illetve több százra tehető azok száma, akik ifjúsági illetve felnőtt labdarúgóként az NB II, NB III illetve megyei bajnokságokban éveken keresztül aktívan sportoltak, hozzájárultak csapatuk eredményes szerepléséhez.
[szerkesztés] Íjászat
Már a '90-es évektől aktív íjászélet folyik a községben. 2001. május 19-20-án a 3D-s Íjász Európa Kupa Magyarországi fordulóját itt Pacsán, a Pacsai-tó környékén tartották. Ebben az évben avatták fel az Euroház2000 egyesület íjászpályáját, amelyen a ZAMÍSZ (Zala Megyei Íjász Szövetség) rendszeresen tart íjászversenyeket és bemutatókat.
[szerkesztés] Nevezetességei
- Hegyi kápolna
[szerkesztés] Forrás
- Mészáros Ferenc: Pacsa története
[szerkesztés] Külső hivatkozások
|
|||||||
