Zalavár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Zalavár
Zalavár címere
Zalavár címere
Közigazgatás
Ország  Magyarország
Régió Nyugat-Dunántúl
Megye Zala
Járás Keszthelyi
Kistérség Keszthelyi
Jogállás község
Polgármester Berkenyés István[1]
Irányítószám 8392
Körzethívószám 83
Népesség
Teljes népesség 859 fő (2014. január 1.)[2]
Népsűrűség 30,13 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület 31,07 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Zalavár (Magyarország)
Zalavár
Zalavár
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 40′ 12″, k. h. 17° 09′ 25″Koordináták: é. sz. 46° 40′ 12″, k. h. 17° 09′ 25″
Zalavár (Zala megye)
Zalavár
Zalavár
Pozíció Zala megye térképén
Zalavár weboldala

Zalavár község Zala megyében, a Keszthelyi járásban.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zalavár a Kis-Balaton két tározója közötti északi földnyelven helyezkedik el. A község területének nagy része víz alatt fekszik vagy mocsaras, és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része. Keletről a Kis-Balaton 2-es tározója, nyugatról az 1-es tározó és a Zala folyó határolja.

A település a SármellékZalakomár mellékútról rövid kitérővel elérhető egy, a Zalakomár–ZalacsányZalaszentgrót útra vezető úton. Autóbusszal Keszthely felől jól megközelíthető. Zalakaros felől is rendszeresen közlekednek buszok a faluba, amit pár járat Zalakomárral és Nagykanizsával is összeköt.

Zalavár külterületi lakott helye a két tározó közötti földnyelv csúcsán elhelyezkedő Balatonhídvég, mindössze hat lakossal.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1987-ben a régészek Balatonhídvég határában a késő bronzkori halomsíros kultúra egy telepét tárták fel. Az előkerült cserépmaradványok alapján a telepet i. e. 1200 körül lakhatták. Egy hulladékgödörből hüvelyesek:

Ez színvonalas konyhakerti kultúrára utal, ami azonban csak fejlett szántóföldi növénytermesztés kiegészítőjeként alakulhatott ki. A lakosok táplálkozásában nagy szerepet játszott a köles (Panicum miliaceum) is. A növénymaradványok mellett halcsigolyák (keszeg, csuka), valamint közelebbről meg nem határozott, veréb nagyságú (nádi?) madarak és emlősök csontjai is előkerültek.

A 4. században Valcum erőd kiépítése után Keszthely környéke sűrűn lakott hellyé vált. Valószínűleg ekkor épült Zalavár területén egy cölöpökre vert, mocsárral körbe zárt castrum. A népvándorlás idején több nép is elfoglalta, állt a keleti gótok, longobárdok, hunok, frankok birtokában is.

Mosaburg[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 840-es években az elűzött Pribina (Privina) nyitrai szláv fejedelem kapta hűbérbe, majd később örökbe a Zala folyó és a Balaton találkozásánál lévő mocsaras vidéket. A keleti-frank források szerint a korábbi castrum helyén várat építtetett, amelynek a Mosaburg nevet adta (ószláv nyelven Blatengrad, szlovák nyelven Blatnohrad, jelentésük: „Mocsárvár”). A szláv fejedelem Mosaburgot országának központjává tette. A történészek szerint Pribina vára nem azonos a karintiai Moosburggal, hanem a mai Zalavár területén állhatott. (A legendás erődöt Fekete István Tüskevár című műve is megemlíti, a pontos helye ma sem ismert.)

Mosaburg első temploma 850-ben Mária tiszteletére épült, és Liutprand salzburgi érsek szentelte fel. A későbbiekben további templomok is épültek Pribina, illetve utódja, Kocel uralkodása idején. Az utóbbi fejedelem fogadta Cirill és Metód szerzeteseket udvarában. Kocel 876-os halála után Mosaburg ismét a frankok kezére jutott. Egy 885-ös összeírás szerint a salzburgi érsek tulajdonában állt a palánkvár, azonban továbbra is a szlávok egyik kulturális központja maradt.

Zalavár[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Végül, a magyarok 900 körül elfoglalták a várost, és a Zalavár nevet adták neki, és egyik fontos központjukká alakították. Az őslakosság a környéken keresett megélhetést, így a 10. században a magyar és szláv lakosság keveredéséből önálló kultúra jött létre ezen a területen.

Szent István király vármegyerendszerében a Zalavár közelében fekvő Kolonvár lett Kolon vármegye központja. Zalavár akkoriban királyi udvarház lehetett. Amikor az ispán Kolonvárból Zalavárba költözött, akkor Zalavár az új nevén Zala vármegye központja lett.[3]

1019-ben új bazilika és bencés kolostor épült, amely alapításától fogva a település birtokosa volt. Zalavár ispánsági székhely rangjáról az első forrás 1137-ben szól. A vár első említése 1164-ből való, majd 1222-ben esik szó még mint királyi birtokról.

Az 1420-ban megerősített vár a 15. század közepére a Rozgonyiak tulajdonába került. Közben a település folyamatosan növelte jelentőségét, 1424-ben országos, 1474-ben hetivásár jogot kapott a királytól, és így a jelentősebb helyek közé tartozott.

Zalavári romok
Cirill és Metód-emlékmű

A török 1532-es első támadása után azonban a lakosság drasztikusan fogyott, a város korábbi jelentőségét elvesztette. 1565-től a vár mint királyi végvár működött, Nagykanizsa 1600-as eleste után jelentősége nagyban fokozódott, közben azonban a település és a kolostor többször teljesen lakatlanná vált. A török katonai központhoz, Kanizsához legközelebb eső várban nehéz volt a szolgálat. Súlyos károkat szenvedett 1644-ben és 1650-ben, illetve 1682-ben, de egyébként is sok támadást vert vissza. 1690-ben, Kanizsa visszafoglalása után Zalavár védelmi funkciói megszűntek, 1702-ben a várat lebontották.

A 18. század elején a település korábbi mezővárosi jogaival újraéledt, azonban a kolostor és így a település birtokosa, a götweigi monostor, egyre nagyobb befolyást gyakorolt itt. Így a század végére már csak mint falu szerepel a felmérésekben. Mindazonáltal elmondható, hogy Zalavár lakosai jó anyagi helyzetben éltek, mivel a Zala menti lápos földek gazdag terméshozamot biztosítottak. Így a település lakosságszáma nagy ütemben nőtt. Ennek következtében a 19. századra a lakosság nagy része már zsellér, akik közül többen a Keszthely környéki uradalmon találtak idénymunkát.

1860-as években az apátság több vállalkozásba is kezdett. Először egy széntelep kiaknázásába kezdett, ám ezzel a tervvel felhagyott. Majd 1865-re a Zala folyó szabályozását hajtották végre, így korábban mocsaras földeket vonhattak művelés alá.

Még a 20. században is a mezőgazdaság biztos megélhetést nyújtott a település lakóinak. A megművelhető földek nagyságát nagyban növelték a Kis-Balaton rovására. Azonban az 1990-es években a Kis-Balaton újraélesztésével a település termőterületeinek egy jelentős hányadát elvesztette, így kierőszakolva a már szükséges gazdasági változásokat. Azóta Zalaváron nagyban nőtt a szolgáltatások aránya, és a turizmus is megjelent a településen.

Nevezetességei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Zalavár romjai
  • Szent István-emlékmű és -emlékkápolna
  • Cirill és Metód-emlékmű
  • A récéskúti bazilika romjai
  • A Szent Adorján-bazilika romjai [1]
  • A salzburgi apátság romjai
  • A Kis-Balaton-ház
  • Fekete István-emlékszoba és Matula bácsi kunyhója
  • Egy Karoling-kori palota romjai[4]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Zalavár települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Országos Választási Iroda, 2010. október 3. (Hozzáférés: 2011. december 21.)
  2. Magyarország közigazgatási helynévkönyve, 2014. január 1. (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2014. augusztus 27. (Hozzáférés: 2014. szeptember 1.)
  3. Györffy György. 23 / Új alapítások – az egyház és az állam fejlesztése., István király és műve. Gondolat Budapest 1983. ISBN 963-281-221-2 
  4. Karoling-kori palotát találtak Zalaváron? (Műemlékem.hu, 2011. augusztus 17.)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Zalavár témájú médiaállományokat.